2009. január 12. hétfő

jan. 12
12:36
Csökkenhet a réz világpiaci ára (ProfitLine)
Kína, mely a világ legnagyobb fogyasztója az ipari fémeknek, visszavonja azon tervezetét, mely szerint rezet vásárolna, hogy támogassa a hazai feldolgozókat, ugyanis a termelők továbbra is nyereségesek, a készletek pedig telítettek - közölték a kormányzati források. (ProfitLine.hu)
jan. 12
12:38
„Cselekedni kell, hogy ne haljanak meg még többen” (HírTV)
Azonnal cselekedni kell, hogy ne haljanak meg még többen – szögezte le Simó Endre hétfői közleményében. A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal vezetője szerint az évente ismétlődő fagyhalálok sokasága arra utal, hogy hiányzik a politikai akarat a hajléktalanokat fedélhez juttató szociális lakásépítési program megvalósításához.
jan. 12
12:38
Péntekig ingyenes a tömegközlekedés Szegeden (hirado.hu)
A város polgármestere az autóforgalom korlátozást nem kívánja elrendelni
jan. 12
12:38
Megint csökkent a hozam az ÁKK 6 hetes aukcióján (ProfitLine)
Ismét csökkent a hozam az ÁKK 6 hetes (D90225) likviditási kincstárjegy aukcióján, az átlaghozam az idén már másodszorra megtartott aukción 9.30 százalékra csökkent a korábbi 9.50 százalékról. (ProfitLine.hu)
jan. 12
12:40
Schmitt Pál: "Arccal a gyerekek felé" (hirado.hu)
"Igyekszem jó példával elől járni, arra törekedni, hogy a nagybetűkkel írt POLITIKA ne kerüljön az elnökség asztalára"
jan. 12
12:42
Híradó, 2009. január 12. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
jan. 12
12:44
Most otthon maradtak, áprilisban szombaton is lesz tanítás (hirado.hu)
Encsen a diákok és a tantestület közösen döntött a szünetről
jan. 12
12:45
Lakástűzben meghalt egy ember a fővárosban (Infostart)
Lakástűzben életét vesztette hétfőn egy ember Budapesten, a VIII. kerületi József utcában - közölte a tűzoltóság szóvivője.
jan. 12
12:45
APEH-nyomtatványok: letöltés és bevallás 2009-ben (Adózóna)
Melyik programot kell letölteni/telepíteni ahhoz, hogy a 2009. évre vonatkozó nyomtatványokat kitölthessem? Mi a teendő, ha az Abev_Java program nem indul el? Mi a teendő, ha nem sikerül elmenteni a kitöltött nyomtatványt? Mi a teendő, ha a törzsadatok áttöltése nem sikerül? Többek között ezekre az elektonikus bevallást érintő gyakori kérdésekre ad választ az APEH.
jan. 12
12:46
Szerdától hat forinttal többe kerül a tankolás (hirado.hu)
A benzin országos átlagos ára 233 forint, a gázolaj ára pedig 247 forint lesz literenként
jan. 12
12:47
Horvátországban új azonosítószámokat kapnak a magán- és jogi személyek (Adózóna)
Új azonosítószámokat postáznak hétfőtől Horvátországban, ahol valamennyi magán- és jogi személyt ellátnak az eddigi rendszert felváltó új adószámokkal. A személyi azonosító számot - horvát rövidítéssel OIB-t - a január elsején életbe lépett új törvény értelmében hétfőn kezdték el postázni valamennyi horvát állampolgár és az országban működő, jogi személyiséggel rendelkező társaságok számára.
jan. 12
12:48
Volt tárcavezető a Vértesi Erőmű élén (Infostart)
A Vértesi Erőmű Zrt. rendkívűli közgyűlésén visszahívták Gálos Tibor vezérigazgatót és helyére Szabó Pál, volt közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert választották meg - közölte a tulajdonosi jogokat gyakorló MVM Zrt. kommunikációs vezetője. Hozzátette: az intézkedés nem érinti az erőmű tervezett privatizációját.
jan. 12
12:48
Vége a benzinár csökkenésének! (Piac és Profit)
Hat-hat forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - erősítették meg üzemanyagpiaci források a holtankoljak.hu értesülését
jan. 12
12:48
Ophélie nem lett öngyilkos, elrabolták (hirado.hu)
Ezt mondja az eltűnt francia lány barátja, aki utoljára beszélt vele
jan. 12
12:50
EAGLES Amerikai Futball Team (toborzó) (hirado.hu)
A próbajáték felszerelés nélküli edzés, vállvédő, sisak, stb. nem szükséges hozzá
jan. 12
12:54
Egymilliárdot hozott a Csillagszóró II. (Privátbankár)
A Csillagszóró II. akciósorozat keretében a hatóságok szakemberei több mint 30 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 5400 esetben szabtak ki bírságot
jan. 12
12:54
Három újabb fagyhalál Borsodban (Blikk)
Az elmúlt hétvégén három ember halt meg kihűlés miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol október közepétől már 16-an vesztették életüket a fagyban. Egy 77 éves ózdi férfira lakása udvarán találtak rá, akárcsak egy 53 éves sajószentpéteri férfira is, a halálesetek körülményeit az ózdi és a kazincbarcikai rendőrkapitányság vizsgálja.
jan. 12
12:54
Erősödő kínai kapcsolat a BGF-en (HírTV)
A kínai Zhejiangi Wanli Egyetem (ZWU) és a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) együttműködési megállapodást kötött a két felsőoktatási intézmény közötti kapcsolatok, egyúttal Kína és Magyarország közötti együttműködés erősítése érdekében. A január 12-én létrejött megállapodásnak köszönhetően a BGF és ZWU oktatási és kutatási területen egyaránt szorosan együttműködik a jövőben.
jan. 12
12:54
22,4 millió újszülöttet vizsgáltak meg Kínában a melaminbotrány miatt (Metropol)
A szennyezett tápszerektől 296 ezer csecsemő betegedett meg.
jan. 12
12:54
Az utolsó szalmaszál (hirado.hu)
A rájátszásba az első nyolc kerül
jan. 12
12:56
Két hónap múlva indulhat Simonyi az űrbe (Blikk)
Március 25-én indulhat második űrutazására Charles Simonyi magyar származású amerikai üzletember, aki elkezdte a felkészülést a Moszkva közelében lévő Csillagvárosban. Charles Simonyi ötödik űrturistaként 2007.
jan. 12
12:56
Hat forinttal drágul az üzemanyag (HírTV)
Többszöri árcsökkenés után szerdától hat forinttal emelkedik a benzin ára. Ugyanennyivel kell többet fizetni a gázolajért is. Az árak továbbra is erősen szóródnak: a legolcsóbban benzint várhatóan 222,90-ért, gázolajat pedig 232,90-ért vásárolhatunk.
jan. 12
12:56
Újabb olvasói vélemény a szmogriadóról (hirado.hu)
...inkább a ... BKV-buszokat kéne leállitani amik fűstölnek
jan. 12
12:57
Sajnos megérkezett! - Szerdán árugrás a benzinkutakon (Portfolio)
Hat-hat forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára szerdán 0 órától a hazai töltőllomásokon - értesült a Portfolio.hu. A drágulás nem meglepő, internetes lapunk a múlt héten többször is beszámolt...
jan. 12
12:58
EUR/HUF Tovább gyengülő forint (HírTV)
Ma délelőtt tovább folytatódott a forint mélyrepülése. A devizát továbbra is megviseli az Oroszország és Ukrajna közti gázvita. Rosszul érinti a kelet-európai devizákat, hogy még nincs vége a viszálynak. Az EUR/HUF-ot 278,88-on jegyzik. Ellenállás 286,00nál található. In-www.globalfx.hu
jan. 12
12:58
Nagyot fogott a Csillagszóró II.: egymilliárd forint bírságot szabtak ki (hirado.hu)
Több mint 30 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 5400 esetben szabtak ki bírságot
jan. 12
13:00
A 900 palesztin halott harmada gyermek (HírTV)
A harmadik szakaszához közelít a gázai offenzíva. Izraeli források szerint a katonák hamarosan benyomulnak a városokba is, hogy célzott akciókat hajtsanak végre a feltételezett Hamász-célpontok ellen. Az iszlamista szervezet továbbra is rakétákkal lövi a dél-izraeli városokat.
jan. 12
13:02
Fazékkal űzte el a késes rablót (HírTV)
Egy fazékkal futamította meg az idős szomszédasszonyára támadó rablót egy nő Ibrányban - értesült a HavariaPress.
jan. 12
13:06
Lebukott! Tom Cruise csalja a feleségét? (Blikk)
jan. 12
13:06
Lendületbe jön, ha követi a csillagok tanácsait (BorsOnline)
Az utóbbi hetek események miatt egyre többen féltik állásukat és vállalkozásukat. Ezekre azonban nem csak a gazdaság, hanem a bolygók állása is hatással van az asztrológusok szerint, így érdemes a tervek elkészítésekor azt is figyelni, hogy kinek mit jövendölnek a csillagok. E heti horoszkópjából azt tudhatják meg, hogy mire számíthatnak a vállalkozásukat vezetők és a munkavállalók.
jan. 12
13:12
Vak sötétség fenyeget Szlovákiában (Privátbankár)
Szlovákia a teljes áramkimaradás veszélyének van kitéve, miután az éjjel tűz ütött ki az Elektrárne Nováky (ENO) hőerőműben, s azt le kellett állítani. A tűz komoly károkat okozott a két energiablokk ...
jan. 12
13:12
Recept: Főzött-sütött sajtos pogácsa (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 dl tej 15 dkg vaj 32 dkg liszt 2 kávéskanál só 5 egész tojás 20 dkg reszelt parmezán jellegű sajt
jan. 12
13:12
Átalakulhatnak a bónuszrendszerek (HírTV)
Nyugat-Európában egy pénzintézet elkezdte átalakítani a bankárok bónuszrendszerét. Csak akkor jár a teljes összeg, ha egy év múlva is jól teljesít a cég. A kockázatos befektetésekért pedig kevesebb jutalék üti a markukat. Egy hazai vezetői tanácsadó szerint a mozgóbér drasztikus csökkentése veszélyes, ugyanis az a kulcsemberek távozását vonhatja maga után.
jan. 12
13:12
Továbbra is támadnak az izraeli harci gépek (Kripto Akadémia)
Izraeli harci gépek 12 gázai övezeti célpontra mértek csapást a hétfőre virradó éjszaka - közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
jan. 12
13:12
A Ferrari kukába dobta a tavalyi autó terveit (F1világ)
A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa elárulta, hogy csapata mindent a nulláról kezdett az új autó tervezésekor, így az F60-as még csak köszönő viszonyban sincs a tavalyi, bajnoki címet szerzett F2008-as modellel.
jan. 12
13:12
Március 25-én indulhat második űrutazására Charles Simonyi (hirado.hu)
Charles Simonyi ötödik űrturistaként 2007. április 7-én utazott először a Nemzetközi Űrállomásra (ISS)
jan. 12
13:12
Közel napi minimumon zárt a Hang Seng (ProfitLine)
A hongkongi részvényindex mutatója, a Hang Seng 406.44 pontot, 2.8 százalékot csökkenve 13,971 ponton zárt, miután Amerikában 16 éves csúcsára emelkedett a munkanélküliségi ráta. (ProfitLine.hu)
jan. 12
13:12
Az orvos válaszol: hátizomzat-erősítő gyakorlatok irodában, iskolában (WebBeteg)
Grafikus gimnáziumba járok és sajnos a sok üléstől a gerincem közepe elkezdett kipúposodni, mely a rajzolást számomra megnehezíti. Kérem, javasoljon néhány tornagyakorlatot (vagy ajánljon más gyógymódot). Előre is köszönöm és várom válaszát! Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
jan. 12
13:14
November óta nyögdécsel Szlovákia (Privátbankár)
Szlovákia ipari termelését 2008 novemberében törte meg a világgazdasági válság – derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból, amelyet a pozsonyi Új Szó napilap ismertetett. ...
jan. 12
13:14
Recept: Karajszeletek tojásos rizsfészekkel (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 szelet karaj rizs 6 tojás só bors pirospaprika sajt tejföl
jan. 12
13:14
EUR/NOK A skandináv devizák emelkedő potenciálja (HírTV)
Egyes elemzők szerint az idén a svéd -, és a norvég korona is a legjobban szereplő devizák közé tartozhat. Mindkét deviza került túlságosan eladott helyzetbe, mikor a 4. negyedévben tetőzött a válság, és a mostani jegyzésekben már nyoma sincs mindennek. Ha az év folyamán megnyugodnak a piaci kedélyek, mind az EUR/SEK, mind pedig az EUR/NOK délnek veheti az irányt. A nyáron 9,6000 és. 8,5000…
jan. 12
13:14
Óriási baj Szlovákiban! A teljes áramkimaradás szélén állnak (Kripto Akadémia)
Szlovákia a teljes áramkimaradás veszélyének van kitéve, miután az éjjel tűz ütött ki az Elektrárne Nováky (ENO) hőerőműben, s azt le kellett állítani. A tűz komoly károkat okozott a két energiablokk vezetékeiben - közölte Lubomír Jahnátek szlovák ipari miniszter.
jan. 12
13:14
Rendszámcsere a szmogriadó miatt! A hirado.hu utánajárt mennyibe kerül (hirado.hu)
Vannak szabálykövető autósok, és vannak szabálysértők. Van, aki ma letette az autóját és van, aki nem, és van még egy kategória, aki rendszámot cserél
jan. 12
13:14
Letört a szlovák bika szarva? (ProfitLine)
Szlovákia ipari termelése novemberben 7.1 százalékkal, 10 éve nem látott mértékben esett - a statisztikai hivatal tájékoztatása szerint. Októberig még a növekedés jellemezte a szlovák ipart, azonban a lendület már nyáron elveszett. (ProfitLine.hu)
jan. 12
13:15
Megdöbbentő: környezetszennyező a Google-használat! (Pénzcentrum)
Talán kevesen gondolnak bele, hogy az internet előtt töltött hosszú órák alatt bizony magunk is hozzájárulunk a környezetszennyezéshez, és a globális felmelegedéshez. Egy friss kutatás szerint két keresés a Google-n annyi energiát emészt fel, mint egy kanna víz felforralása!...
jan. 12
13:16
Sokkolóan kevés gyerek születik egész Európában (Privátbankár)
Szerte Európában rendkívül alacsony a születési ráta a Max Planck Intézet szerint. Általános tendenciává vált a családalapítás későbbre tolódása
jan. 12
13:16
Recept: Pórés karfiolleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 közepes fej karfiol 1 nagy póréhagyma 2-3 répa 2 fehérrépa 4 db csirkemáj 3 db csirkeszárny fél fej zeller 1 evőkanál olaj 2 csirkehúsleves-kocka só ételízesítő olaj
jan. 12
13:16
Túszul ejtettek egy iparmágnást (HírTV)
Hétfő délelőtt elrabolták az egyik leggazdagabb görög iparmágnást. A legnagyobb görög komp- és hajógyár, az Attica alapítójának kocsiját Athén külvárosában lévő lakásának közelében tartóztatták föl.
jan. 12
13:16
MTV Klasszikusok – Indul a bakterház, Szerelem, Egy szoknya, egy nadrág… (hirado.hu)
A magyar televíziózás hajnalán készített klasszikus filmeket, színészlegendák megismételhetetlen alakításait nézheti újra a Videotárban
jan. 12
13:18
Hatvannal a Velencei-tavon (hirado.hu)
Legutóbb 2006-ban jégszörffel 80,1 km/órás sebességet, míg kite-ernyővel 79,5 km/órás eredményt mértek

Keresés