2008. március 11. kedd

márc. 11
8:41
Szabad a szex a parkban (Blikk)
márc. 11
8:41
Ismét keskeny a nyakkendő (Gondola)
Ez az a divatcikk, amelynél minden centiméter számít: a divatra igazán fogékony fiatalok körében 6 centiméternél nem szélesebb ma a nyakkendő - olvasható az egyik szakmagazin előzetesében. Bár...
márc. 11
8:43
Súlyos baleset a 6-os főúton Pest megyében, teljes útzár (Gondola)
Súlyosan megsérült egy 58 éves férfi, aki mikrobuszával árokba hajtott, majd fának csapódott kedden reggel Pest megyében; a sérültet mentőhelikopterrel vitték kórházba, emiatt teljes az útzár a...
márc. 11
8:45
Jakupcseket támadta Albert (Blikk)
Budapest – Albert Györgyi (44) nemrégiben még azt nyilatkozta, képes lenne elfelejteni a múltat, Havas Henrik (66) új talkshow-jában a StoryTV-n azonban bevallja, a szájára sem hajlandó venni Jakupcsek Gabriella (44) nevét. Pedig annak idején ő volt a csábító, aki elszerette Máté Gábor színészt a Mokka sztárjától
márc. 11
8:45
Megindult az erjedés az MSZP-ben (Gondola)
A Népszabadság szocialista kapcsolatai szerint sokakat „megreccsentett” a népszavazás végeredménye. Több kész forgatókönyv létezik, mert a siker reményében Gyurcsánnyal nem lehet belevágni a 2010-es választásokba – legfeljebb ha a tisztes vereség a cél…
márc. 11
8:48
Kérdéses a mai tőzsdeirány (Privátbankár)
Elemzői vélemény szerint az ázsiai piacok emelkedése nyomán kis erősödéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén, de a továbbiakban bizonytalanok a kilátások. Sarkadi Szabó Kornél, a ...
márc. 11
8:52
Az Inter azzal próbálkozik, ami még senkinek sem sikerült (Infostart)
Ma este az Inter a Liverpoolt fogadja a Bajnokok Ligája utolsó nyolcaddöntőjében. Semmi kétség: a vasárnap a 100. születésnapját ünnepelt milánói klub számára csak akkor lenne szép a centenárium, ha sikerül 0-2-ről fordítani az utóbbi három sorozatból kétszer is a döntőig jutó angolok ellen.
márc. 11
8:52
EUR-USD Továbbra is 1,53 fölött (HírTV)
Az elmúlt napok sávjában nyitott az EUR-USD, és 1,5353-on jegyzik. A MACD vételeket jelez, ezért lehetségesek a további nyereségek. Ellenállás 1,5398nál, támogatás pedig 1,5309-nél található. 11.00-kor teszik közzé a márciusi EU-s ZEW-indexet (elörejelzés: -42,0 pont, elözö: -41,4 pont). In-GFX
márc. 11
8:54
Veszélybe kerülhet az egészségpénztári rendszer (HírTV)
A sikeres népszavazási eredmények után a február 11-én elfogadott új egészségpénztári rendszer is veszélybe kerülhet, mivel több potenciális befektető úgy érzi precedens értékű az a döntés, amit március 9-én született.
márc. 11
8:58
Járőrözés közben meghalt öt katona (HírTV)
Irakban öt amerikai katona halt meg járőrözés közben, amikor pokolgép robbant az autójuk mellett. Ez volt az elmúlt egy év legtöbb áldozatot követelő támadása, amit amerikai katonák ellen követtek el.
márc. 11
8:58
Pannóniával Pekingbe (Blikk)
márc. 11
9:01
Miért színesek a vetőmagvak? (Édenkert)
Egyre gyakrabban találkozhatunk lila vagy piros színű vetőmagvakkal. Növénydoktorunk beavat minket a csávázott vetőmag titkaiba.
márc. 11
9:02
Kirabolták a playmate-et (Blikk)
Kis Hegedűs Rékaa kedvesével tartott Olaszországba, amikor Barcelonában feltörték az autóját. A kár eléri az egymillió forintot
márc. 11
9:03
Fának csapódott a mikrobusz (HírTV)
Mentőhelikopterrel szállították kórházba azt a sofőrt, aki mikrobuszával egy fának hajtott a 6-os főúton. A baleset következtében a mikrobuszt vezető 58 éves férfi súlyos, töréses sérüléseket szenvedett, őt a mentők helikopterrel szállítottá kórházba. A helyszíni szemle jelenleg is tart.
márc. 11
9:05
Sunnyogva nem működne a szuperbruttó sem (Privátbankár)
A kormány 250 milliárd forintos adócsökkentési tervéhez pillanatnyilag nincs meg a pénz, a kabinet által támogatott koncepció pedig bonyolult - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója
márc. 11
9:10
Enyhe pozitív fuvallat a pesti tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,45 pontos emelkedéssel, 21.803,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött. Kérdéses a mai tőzsdeirány Fris...
márc. 11
9:10
Nem életszerűek a vagyonosodási vizsgálatok (Alternatív Energia)
A jelenlegi jogszabályok nem alkalmasak arra, hogy a vagyonosodási vizsgálatok a tavalyihoz hasonló nagyüzemben történjenek: a rendszer tele van gumiszabállyal - írja a Napi gazdaság.
márc. 11
9:15
A rendőrség az elvesztett munkaügyi perek nyomában (HírTV)
Bencze József országos rendőrfőkapitány összesítő jelentés elkészítését rendelte el a rendőrség által elvesztett munkaügyi perekről. Nemrégiben hét rendőrnek ítélt meg a bíróság majdnem tízmillió forintos elmaradt munkabért, mivel a bíróság előző döntését figyelmen kívül hagyva késve helyezték vissza őket állásukba - írja a Népszava.
márc. 11
9:17
Nyitó kommentár (HírTV)
Ma számos adat megjelenése várható. 09.00-kor teszik közzé a februári magyar fogyasztói árakat (elörejelzés: +7,0%, elözö: +7,1%). 09-30-kor hozzák nyilvánosságra a februári svéd fogyasztói árakat (elörejelzés: változatlan +3,2%). 10.30-kor jelennek meg a januári brit DCLG-ingatlanárakat, ahol +7,5%-os értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi +9,1% után. 11.00-kor következik a márciusi EU-s…
márc. 11
9:17
Szolidan lassul az infláció (Infostart)
A fogyasztói árak az idén februárban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők februárra 7 százalékos inflációt vártak.
márc. 11
9:19
Visszavonulót fújnak a bálnavadászokat üldöző természetvédők (HírTV)
Visszatér a kikötőbe a japán bálnavadászokat üldöző természetvédők hajója, mert kezdenek kifogyni az üzemanyagból - közölte a kedden a hajó kapitánya. A kemény módszereiről ismert Sea Shepherd szervezet tagjai az idei bálnavadász szezonban többször is összecsaptak a japán hajókkal, és állításuk szerint több mint öt héten át tudták akadályozni a vadászatot.
márc. 11
9:20
A cannabis reményt adhat az alzheimereseknek (Infostart)
Egy újfajta, cannabisalapú kezelési mód megállíthatja az Alzheimer-kórban szenvedők memóriavesztését - állapították meg izraeli és spanyol kutatók.
márc. 11
9:20
Bekerült a rekordok könyvébe a fülszőrét samponnal mosó ember (Blikk)
márc. 11
9:20
EUR-HUF Magyar fogyasztói árak: +6,9%- elörejelzés: +7,0% (HírTV)
Februárban 6,9%-kal emelkedtek a magyar fogyasztói árak, miközben a szakemberek 7,0%-os inflációval számoltak a legutóbbi +7,1% után. Ezzel továbbra is magas marad a drágulás mértéke, amiböl ma profitálhat a forint. Az EUR-HUF-ot 263,26-on jegyzik. Ellenállás 264,54-nél, míg támogatás 263,12-nél és 262,58-nál található. Töretlennek mondható az intraday-csökkenö trend, ezért tovább folytatódhat a…
márc. 11
9:26
A fogyasztói árak 6,9 százalékkal nőttek (Gondola)
A fogyasztói árak az idén februárban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai...
márc. 11
9:26
A földből fűtenék a várost (HírTV)
Döntöttek a körmendi önkormányzati képviselők: zöld utat kapott egy fővárosi cég a geotermikus hőenergia előállítására, értékesítésére, de legelőször a kutatásra. Ha minden jól megy, bő két év múlva földből fűthetik majd a várost.
márc. 11
9:28
BUX: +0,29 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,45 pontos emelkedéssel, 21.803,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött.
márc. 11
9:31
Tüntetés az olimpia ellen (Infostart)
Az indiai hatóságok tibeti emigráns tüntetőket tartóztattak fel, akik a pekingi olimpia ellen tiltakoztak. Közben a Szabad Ázsia Rádió arról számolt be, hogy a kínai hatóságok őrizetbe vettek mintegy hatvan buddhista szerzetest Lhászában, Tibet fővárosában.
márc. 11
9:31
Két autó ütközött frontálisan, lezárták a Budakeszi utat (Blikk)
márc. 11
9:32
Elkezdődött? Lejjebb ment az inflációs ráta (Privátbankár)
Februárban éves távon az elemzők által vártnál némileg lassabban, 6,9 százalékkal növekedtek idehaza a fogyasztói árak - 2007 februárjához képest 12,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek
márc. 11
9:34
Többletforrás egyes önkormányzatoknak (Piac és Profit)
Az átlag feletti közcélú foglalkoztatást szervező önkormányzatok forrásigényének nagy részét az idén is megoldja az átcsoportosítás rendszere.
márc. 11
9:37
Két autó ütközött frontálisan, lezárták a Budakeszi utat (Gondola)
Egy nő súlyosan megsérült, amikor autójával frontálisan karambolozott egy másik személygépkocsival kedden reggel Budapesten a XII. kerületben; a baleset miatt teljes szélességében lezárták a...
márc. 11
9:37
Lakat kerül a Bábolnára (HírTV)
Felszámolják a 60 éves múltra visszatekintő Bábolna Zrt-t. Egy kormányközeli lap információi szerint az állami tulajdonos jelezte a nagy múltú mezőgazdasági cég fizetésképtelenségét a cégbíróságnak.
márc. 11
9:41
Baleset miatt lezárták a Budakeszi utat (Infostart)
Teljes szélességében lezárták Budapesten a Budakeszi utat, egy baleset miatt - mondta az InfoRádióban a fővárosi tűzoltók szóvivője.
márc. 11
9:41
A választók döntenek: Koszovó vagy Európa (Infostart)
Szerbia egyelőre Koszovó, Európa, kormány és parlament nélkül marad, valószínűleg egészen május 11-ig, az előrehozott választásokig. A rendszerváltás utáni szerb kormányok átlagos életkora a négy év helyett csupán másfél év volt.
márc. 11
9:42
Olaj: mínuszban is a pluszon jár az eszünk (Privátbankár)
Reggel mérséklődött a nyersolaj ára a szabadpiacon az előző napi rekordszintek után. A mérséklődést  profitrealizálások kísérték, és a szakértők szerint az intézményi befektetők erőteljes vásárlási ha...
márc. 11
9:43
Svéd fogyasztói árak: +3,1%- elörejelzés: +3,2% (HírTV)
Februári svéd fogyasztói árak: +3,1%- elörejelzés: +3,2%- elözö havi érték: +3,2%. Részletek következnek… in-GFX
márc. 11
9:47
Teszteld szíved egészségét (Blikk)
Rendszeres mozgással megelőzheted az infarktust
márc. 11
9:48
Mutálódik a madárinfluenza? (Blikk)
márc. 11
9:48
Lakat kerül a Bábolnára (HírTV)
Felszámolják a 60 éves múltra visszatekintő Bábolna Zrt-t. Egy kormányközeli lap információi szerint az állami tulajdonos jelezte a nagy múltú mezőgazdasági cég fizetésképtelenségét a cégbíróságnak.
márc. 11
9:54
Lakat kerül a Bábolnára (HírTV)
Felszámolják a 60 éves múltra visszatekintő Bábolna Zrt-t. Egy kormányközeli lap információi szerint az állami tulajdonos jelezte a nagy múltú mezőgazdasági cég fizetésképtelenségét a cégbíróságnak.
márc. 11
9:59
Brutális tömegoszlatás: feljelentést tesz a CJB (HírTV)
Még ezen a héten büntető feljelentést készül tenni a Civil Jogász Bizottság a 2006 őszi rendőri brutalitások ügyében. Miután a bizottság tagjai az elmúlt hónapokban megírták feltáró jelentésüket, a testület elnöke, Völgyesi Miklós megfogalmazta az eseményekkel kapcsolatos büntetőfeljelentését.
márc. 11
10:04
EUR-SEK 200 pipes nyereség a fogyasztói árak hatására (HírTV)
Februárban 3,1%-kal emelkedtek a svéd fogyasztói árak, miközben a szakemberek változatlan +3,2%-os értékkel számoltak. Az adatok hatására gyorsan 200 pipes nyereséget könyvel el az EUR-SEK. Az adatok magukban nem magyarázzák az emelkedést, mivel majdnem megfeleltek az elörejelzésnek. A piac sokkal inkább okot keresett, hogy megemelhesse az árfolyamot, amit a pozitív indikátorok is megerösítenek.…
márc. 11
10:06
GBP-USD A nyereségek konszolidációja (HírTV)
Úgy tünik, hogy megállt a font dollárral szembeni szárnyalása. A GBP-USD a 6 hete mért legnagyobb veszteségeket könyvelte el. Lehetséges, hogy az elkövetkezö napokban is konszolidálják a nyereségeket. A devizapárt 2,0095-ön jegyzik. Ma technikai erösödésre lehet számítani 2,0125-ig a tegnapi veszteségek után. 10.30-kor teszik közzé a januári brit DCLG-ingatlanárakat (elörejelzés: +7,5%, elözö:…
márc. 11
10:09
"Gyurcsány Ferenc csattanós pofont kapott" (Infostart)
Gyurcsány Ferenc kormányfő fittyet hány a választóktól elszenvedett pofonra címmel közölt tudósítását keddi számában a Die Presse osztrák konzervatív lap a magyarországi népszavazásról.
márc. 11
10:10
Visszatérnek a zsúfolt rendelők? (Privátbankár)
Mihályi Péter egészségügyi közgazdász zsúfolt rendelőket, és a hálapénz visszatértét valószínűsíti a házi orvosi rendelőkben a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését követően. Mihályi szerint a kormány nem csak időt vesztett az egészségügyi reform megvalósítása terén a népszavazás miatt, hanem hitelessége is csökkent a közvélemény, a külföldi befektetők és az orvostársadalom előtt. Mihályi Péter…
márc. 11
10:10
PET Portál - fórum a privátszférát erősítő technológiákról (Kreatív Online)
Megalakult az úgynevezett Privátszférát Erősítő Technológiák (PET) hazai internetes fóruma, a PET Portál és Blog. A fórum olyan technológiákat kíván bemutatni, melyek az interneten egyre gyakoribb, a privátszférába tolakodó alkalmazások és visszaélések ellen segítenek védekezni.
márc. 11
10:10
A kisebbségeket fenyegeti a leginkább a klímaváltozás (Gondola)
Az etnikai kisebbségeket és a bennszülött népcsoportokat eltűnéssel fenyegeti a klímaváltozás - figyelmeztet a Minority Rights Group (MRG) nevű civil jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott...
márc. 11
10:12
Parlamenti szócsata a népszavazásról (Privátbankár)
A vasárnapi népszavazást értékelték a parlamenti pártok tegnap az Országgyűlésben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a 2002 és 2006 között a szocialisták által is táplált ingyenesség illúziója vezetett a tandíj, a vizit és a kórházi napidíj eltörléséhez. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője válaszában úgy fogalmazott, senki sem gondolja azt, hogy ingyenes az egészségügy és az oktatás,…
márc. 11
10:12
A katolikus püspök szerint a népszavazás a gyógyulási folyamat része (Infostart)
Kiss Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke szerint egy beteg társadalom gyógyulásának jele a népszavazás. A püspök a kormánnyal szembeni kritikaként értelmezte a hétvégi voksolást.

Keresés