2008. március 10. hétfő

márc. 10
15:02
Sarkozy fiát beválasztották a megyei közgyűlésbe (Blikk)
márc. 10
15:02
Ittzés János: a népszavazás válasz Balatonőszödre és a kormányzati politikára (Alternatív Energia)
A népszavazás eredménye, amely a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése mellett állt ki, messze túlmutat az éppen aktuális pénzügyi kérdéseken, s egyértelműen a balatonőszödi beszédnek és az azóta folytatott kormányzati politikának a következménye - nyilatkozta Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hétfőn az MTI-nek.
márc. 10
15:04
EUR-GBP Korrekció (HírTV)
A múlt héten fontos csúcsot ért el az EUR-GBP 0,7692-nél. Miután pénteken 0,7616-13 alá ment az árfolyam, semlegesre, illetve korrektívre változtak a kilátások. Korrekcióval kell számolni 0,7544 felé. In-GFX
márc. 10
15:04
Még nincs vége..! (Gondola)
A vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj eltörlését eredményező népszavazás hullámai a természetesen a Tisztelt Házban tetőznek. A Fidesz és a KDNP már hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételeket pótolni lehessen. A kormány is hasonlóan cselekszik, azzal a különbséggel, hogy „azt a bevételt, amit a…
márc. 10
15:05
Két nap alatt eldöntik a vagyonjogi pereket? (Privátbankár)
Az eljárási törvények egyszerűsítésével csökkenthetők a jövőben a bíróságok terhei - közölte Lomnici Zoltán főbíró. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács legutóbbi ülésén tárgyalta és áprilisban ...
márc. 10
15:05
Orbán: a népszavazással Magyarország győzött (Infostart)
Az önbecsülés napjának nevezte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a népszavazás napját parlamenti felszólalásában. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszában azt kifogásolta, hogy az ellenzéki vezető úgy ígér az embereknek, hogy nem mondja meg, miből finanszírozná azokat.
márc. 10
15:06
Karsai nem számított ilyen tragikus vereségre (HírTV)
Az egészségbiztosítási törvényre nemmel szavazó Karsai József azt mondta: bár megjósolta a népszavazás kimenetelét, ilyen tragikus vereségre nem számított. Párttársa Tóth Károly nyilatkozata szerint a kormánypártok hibáztak, amikor nem mérlegelték a javaslatát.
márc. 10
15:06
Magyar abszurd - A zéró tolerancia meghirdetője tilosban parkolt! (Gondola)
Szombaton megsértette a KRESZ-t Kondorosi Ferenc rendészeti államtitkár az autójával - írta a Magyar Nemzet hétfői számában. A politikus, akinek a gépkocsija tilosban parkolt, korábban maga beszélt arról: a jármű üzemben tartójának objektív felelőssége van akkor is, ha nem ő vezetett.
márc. 10
15:07
Gyurcsány: A történtek sokat ártanak az országnak (Privátbankár)
Nagyon sokat árt Magyarországnak, ha lényegében költségvetési kérdésekről lehet szavazni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. A népsz...
márc. 10
15:07
Václav Klaus óva int Koszovó elismerésétől (Kripto Akadémia)
Václav Klaus cseh államfő ismét arra figyelmeztetett hétfőn Pozsonyban, hogy Koszovó függetlenségének nemzetközi elismerése példaként szolgálhat más térségek számára.
márc. 10
15:08
Orbán: Az MSZP súlyos hibát követett el (HírTV)
Március 9-e a magyarok önbecsülésének a napja, a népszavazással történelmi összefogás jött létre a nemzedékek között és az emberek szavazataikkal kifejezték, hogy nem akarnak következmények nélküli országban élni - jelentette ki a parlamentben Orbán Viktor.
márc. 10
15:10
Olmert: Izrael nem kötött fegyverszünetet a Hamásszal (Gondola)
Izrael nem kötött fegyverszünetet a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin szervezettel, és nem is folynak erről tárgyalások - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hétfőn...
márc. 10
15:10
Suttyomban mennek fel az árak - így kerek a világ (Privátbankár)
Kosarasunk márciusi árturnéja alapján úgy tűnik, mintha kezdenének csitulni a tavalyi évet jellemző nagy árhullámok - márciusban egy hónap alatt 0,8, éves viszonylatban pedig 11,8 százalékos drágulást mértünk
márc. 10
15:13
Amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek: +0,8%- elörejelzés: +0,5% (HírTV)
Januári amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek: +0,8%- elörejelzés: +0,5%- elözö havi érték: +1,1%. Részletek következnek… in-GFX
márc. 10
15:13
Gyorsabb tbc-tesztet alkalmaznak (Blikk)
márc. 10
15:13
Olmert: Izrael nem kötött fegyverszünetet a Hamásszal (Kripto Akadémia)
Izrael nem kötött fegyverszünetet a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin szervezettel, és nem is folynak erről tárgyalások - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hétfőn Jeruzsálemben.
márc. 10
15:15
Kóka: A kiesés nem pótolható költségvetési forrásokból (HírTV)
A liberálisok továbbra is kiállnak a oktatási, egészségügyi és adócsökkentési reform mellett, melyekről egyeztetést kezdeményeznek a kormányfővel. Kóka János szerint a népszavazási eredmény ismeretében sem szabad hagyni, hogy a Fidesz tartós válságövezetté züllessze Magyarországot.
márc. 10
15:16
Teljesen összezavartuk a szlovákokat (Gondola)
A tavalyi év külpolitikájáról szóló szlovák kormányjelentés szerint a magyar-szlovák kapcsolatokat a magyar politikai vezetők ellentmondásos reagálása zavarta meg. A jelentés kifogásolja a magyarok viszonyulását a Benes-dekrétumok megerősítéséhez.
márc. 10
15:19
Demszky este hatig felfüggesztette a költségvetési vitát (HírTV)
Demszky Gábor este hat óráig felfüggesztette a Fővárosi Közgyűlés költségvetési vitáját. A döntést az ellenzék bírálja. A főpolgármester indoklása szerint a szünetre a parlamenti minősített szavazások miatt van szükség, mert a testület 11 országgyűlési képviselőjének ott kell lennie.
márc. 10
15:19
Szonda-Ipsos: az emberek bíznak az ombudsmanokban (Alternatív Energia)
Az emberek bíznak az ombudsmanokban, és egyre többen tudják, mit várhatnak, mire számíthatnak, ha az ombudsmani intézményhez fordulnak. A Szonda Ipsos februári, hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásából azonban az is kiderül, leginkább a diplomások, a középosztálybeliek és a fiatalok körében él pozitív kép az ombudsmanok tevékenységéről.
márc. 10
15:21
Saját kerti tavába fulladt (HírTV)
Saját kerti tavába fulladt egy férfi a hétvégén a Tolna megyei Diósberényben - értesült a HavariaPress.
márc. 10
15:21
Elemzők: kisebb adócsökkentésből lehetne pótolni a kieső bevételeket (Infostart)
Az InfoRádió által megkérdezett közgazdászt-szociológus szerint a kormány, ha akarná, több forrásból is tudná kompenzálni az orvosok és a kórházak kieső bevételét, amelytől a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt esnek el.
márc. 10
15:22
Orbán Viktor napirend előtt felszólalt a parlamentben (Gondola)
Orbán Viktor hétfőn napirend előtt azt mondta, a népszavazással Magyarország győzött, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszában ugyanakkor úgy vélte: az ország hosszú távon inkább veszített a...
márc. 10
15:23
Négyezer fát tört derékba Emma (HírTV)
Háromszor annyi kár érte a Pilisi Parkerdőt a március 1-i szélviharban, mint azt elsőre becsülték - derült ki a Pilisi Parkerdő Zrt. végleges kárfelméréséből. A pusztítás után még kevesebb, körülbelül 1000 köbméternyi károsodott fát találtak.
márc. 10
15:24
Orbán: Az MSZP súlyos hibát követett el (Gondola)
Március 9-e a magyarok önbecsülésének a napja, a népszavazással történelmi összefogás jött létre a nemzedékek között és az emberek szavazataikkal kifejezték, hogy nem akarnak következmények...
márc. 10
15:25
Mediartchívum.pécs.2008 (HírTV)
Rendhagyó cím - rendhagyó kiállítás. A Pécsi Tudományegyetem Universitas Televíziója, a pécsi Vizuális Művészeti Műhely olyan tárlatot hozott létre, mely bemutatja a pécsi közösségi televíziózás múltját, és ezen túl azokat az eszközöket is, melyeket annak idején, tíz, húsz, harminc vagy akár még több éve használtak képrögzítésre.
márc. 10
15:26
Szex és félrelépés (Blikk)
Gyökeresen megváltozik az élete a Szex és New York főszereplőinek
márc. 10
15:27
Pályzható összegek a minisztériumnál (HírTV)
A költségvetési törvény idén is biztosít az önkormányzati intézményfenntartók számára 1 milliárd 100 millió forintot nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokra. Ezt az összeget az Oktatási és Kulturális Minisztérium a tavalyihoz hasonlóan kiegészíti a nem állami fenntartók számára. Az igénylések benyújtásának a határideje március 20. A pályázók minden hasznos információt megtalálhatnak az…
márc. 10
15:30
Megtalálták Ned Kelly csontjait? (Blikk)
márc. 10
15:30
EUR-USD Emelkedö amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek (HírTV)
Januárban a várt 0,5% helyett 0,8%-kal emelkedtek az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek a legutóbbi +1,1% után. Az adatokat már 15.00-kor közétették, (ami eltér a szokásos 16.00 órai idöponttól), mivel az USA-ban és Kanadában már a hétvégén átálltak a nyári idöszámításra. Németország és New York között ezért a március 30-i óraátállításig a 6 helyett már csak 5 órás idöeltérés lesz. Az…
márc. 10
15:31
Felségjel nélküli CIA-gép a pozsonyi repülőtéren? (Kripto Akadémia)
Felségjel nélküli Boeing 737-es parkol hetek óta a pozsonyi repülőtéren - fedezte fel az egyik szlovák kereskedelmi televízió, amely szerint "nyílt titok", hogy az ilyen gépekkel az Egyesült Államok titkosszolgálatának emberei szoktak repülni.
márc. 10
15:32
Megfojtják-e a multik a kisboltokat? (Infostart)
Csökkent a független kisboltok jelentősége, miközben a szupermarketek teret hódítanak - állapítja meg a Nielsen piackutató vizsgálata az élelmiszerkereskedelmi bolthálózat 2007-es változásairól. A cég igazgatója, Szalókyné Tóth Judit az InfoRádiónak elmondta: a szakma is érdeklődve figyeli, hogy a hipermarketek terjeszkedésének hol lehet a határa.
márc. 10
15:33
23 ezer új szélessávú előfizetés januárban (Piac és Profit)
2008 januárjában folytatódott a szélessávú elfizetések számának növekedése és a vezetékes telefonvonalak számának csökkenése, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
márc. 10
15:35
Milyen a jó virágföld? Az édenkert.hu választási tanácsai (Édenkert)
Tavasszal a szobanövények többsége igényli az átültetést. A legfontosabb, hogy jó cserepet és megbízható minőségű virágföldet vásároljunk.
márc. 10
15:36
Csuklyások raboltak fegyvereket egy családi házból (Blikk)
márc. 10
15:41
Versenygyőztes debreceni hallgatók (HírTV)
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar 2008 márciusában is az országos versenyekre koncentrál. Az immár ötödik alkalommal megrendezett, és idén Dohnányi Ernő nevét felvevő Országos Kamarazene Találkozó és Verseny látványos debreceni sikerekkel zárult.
márc. 10
15:41
Szonda-Ipsos: az emberek bíznak az ombudsmanokban (Gondola)
Az emberek bíznak az ombudsmanokban, és egyre többen tudják, mit várhatnak, mire számíthatnak, ha az ombudsmani intézményhez fordulnak. A Szonda Ipsos februári, hétfőn ismertetett...
márc. 10
15:43
A felsőoktatás vagyongazdálkodásáról a BME-n (HírTV)
Hagyományteremtő céllal rendezik meg március 11-én az UNITECH 2008 - Felsőoktatási Technológia Transzfer Fórum elnevezésű konferenciát, ahol a felsőoktatási intézmények kutatási eredményeinek megfelelő hasznosítására kívánják felhívni a figyelmet.
márc. 10
15:43
Bezárják a szerencsi cukorgyárat is! (Privátbankár)
A német Nordzucker  magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. befejezi a répacukorgyártást Magyarországon, bezárja utolsó, még működő magyar gyárát, a szerencsit is - közölte Pokol Balázs, a Mátr...
márc. 10
15:47
Magyar filmes sikerek Portóban (HírTV)
Háromszoros magyar sikerrel zárult vasárnap este a Fantasporto: Medvigy Gábort, Szász Jánost és az Ópium című film főszereplőjét, Kirsti Stubot díjazta Portugália grandiózus filmfesztiválja.
márc. 10
15:48
Kérdezz Orbán Viktortól! (Blikk)
Szerdán, három nappal a népszavazás után a Blikk.hu vendége lesz Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki 13 órától válaszol az olvasóink kérdéseire
márc. 10
15:49
Szárnyal a szlovén szarka (Privátbankár)
Az önállóság elnyerése, 1991 óta tavaly nőtt leggyorsabban Szlovénia hazai összterméke: 6,1 százalékkal a 2006-os 5,7 százalék után. Az elemzők jelentős lassulást várnak a GDP-növekedésben az idén...
márc. 10
15:50
Olmert: Izrael nem kötött fegyverszünetet a Hamásszal (Infostart)
Izrael nem kötött fegyverszünetet a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin szervezettel, és nem is folynak erről tárgyalások - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hétfőn Jeruzsálemben.
márc. 10
15:52
Az új bűnök listáján a környezetszennyezés (Blikk)
márc. 10
15:53
Bezár a Szerencsi Cukorgyár (Gondola)
A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. befejezi a répacukogyártást Magyarországon, bezárja utolsó, még működő magyar gyárát, a szerencsit is - közölte Pokol Balázs, a...
márc. 10
15:53
Kegyetlenül bánnak a pósaházai menekülttábor lakóival (Kripto Akadémia)
Kegyetlenül bánnak a kárpátaljai Pósaházán (Pavsino) lévő menekülttábor lakóival, ahová nemcsak az újságírók belépését korlátozták, hanem az emberjogvédőkét is - állítja Natalja Dulneva, az Emberi Jogok Határok Nélkül elnevezésű, az Európai Uniónak és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek jelentést tévő emberjogi csoport aktivistája.
márc. 10
15:55
25 milliárdos kárpótlás (Gondola)
Több mint 100 millió eurót (25 milliárd forint) fizet a kanadai Bombardier repülőgyártó a skandináv légitársaságnak, a SAS-nak - állapodtak meg a felek hétfőn. Az egyezség értelmében a...
márc. 10
15:55
Az önkormányzati egyeztető fórum javaslatára módosul az áfatörvény (Privátbankár)
A hatályos áfatörvény parlament előtt lévő módosításai között több, az önkormányzatokat kedvezően érintő változtatás is szerepel, közöttük olyanok, amelyek a Kormány Önkormányzatok Egyeztető Fóruma ke...
márc. 10
15:58
Előzetesben a 18 éves kabai rém (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a nevelőintézetből szökött fiatalembert, aki az elmúlt hetekben több rablást és betörést is elkövetett a Hajdú-Bihar megyei Kabán.
márc. 10
15:59
Csuklyát viselő férfiak raboltak fegyvereket egy besenyszögi házból (Gondola)
Négy csuklyát viselő férfi erőszakkal behatolt egy besenyszögi család házába, és onnan különböző típusú vadászfegyvereket vittek el - közölte a rendőrség. A péntekre virradóra történt eset...

Keresés