A korábbi jelölt személyét megváltoztatva egy nőt küld Dél-Korea egy orosz űrhajó fedélzetén áprilisban a Nemzetközi Űrállomásra. Az ok egy kikölcsönzött könyv
Az elemzők szerint totális vereséget szenvedett vasárnap az MSZP és a kormány azzal, hogy magas választási részvétel mellett lett magas az igenek aránya. Gyurcsánynak egyelőre mégsem kell távoznia, jövője a következő hónapokban dől el.
Keddre kezdeményezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a vasárnapi ügydöntő népszavazás végrehajtásáról szóló módosító javaslatok általános és részletes vitát.
Amerikai, kanadai és ausztrál párokat kérdeztek ki szexuális szokásaikról, leginkább az együtt töltött minőségi idő hosszúságáról, illetve rövidségéről faggatták az alanyokat. Az eredményből...
A mobil-előfizetések száma 2007 végén meghaladta a 11 milliót, 10,7 százalékkal emelkedett egy év alatt, az internet előfizetők száma 37,4 százalékkal 1,826 millióra emelkedett
Dél-Korea hétfőn úgy döntött, hogy egy nő lesz az ország első űrhajósa. A 29 éves hölgy egy mérnök férfi helyett indul áprilisban a Nemzetközi Űrállomásra.
Szerbia várhatóan hétfőn kormány és parlament nélkül marad, az előrehozott választásokat május 11-ére írja ki a szerb köztársasági elnök. Véglegesnek tűnik tehát a szakítás a kormányfő és a köztársasági elnök között.
Az örökkévalóságig senyvedhet a pokolban az, aki nem ügyel a szelektív hulladékgyűjtésre, és nem próbálja meg az újrahasznosítható anyagokat ismét felhasználni - állítja a Vatikán. A szentszék összeállítottak napjaink fő bűneinek listáját.
A népszavazás kezdeményezőinek elsöprő sikerét és a szokatlanul magas részvételi arányt emelték ki külföldi hírügynökségek a vasárnapi magyarországi népszavazásról írt tudósításaikban. Elemzők szerint - írja az amerikai AP - a kormány "vegyes" üzenetet küldött támogatóinak, azzal, hogy először a népszavazás figyelmen kívül hagyására, azután "nem" szavazatokra buzdította őket. A tudósító szerint ez…
Az érkezése utáni első órákban már jelentős károkat okozott Anglia és Wales délnyugati vidékein az az atlanti eredetű vihar, amelyre napok óta figyelmeztetik a szakértők a lakosságot. Az óceán felől b...
Orbán Viktor szerint egy újabb kudarcot élhet át szeptemberben a kormány, amennyiben nem vonja vissza a februárban elfogadott egészségbiztosítási törvényt. A Fidesz elnöke erről az ATV reggeli műsorában beszélt hétfőn.
Az érkezése utáni első órákban már jelentős károkat okozott Anglia és Wales délnyugati vidékein az az atlanti eredetű vihar, amelyre napok óta figyelmeztetik a szakértők a lakosságot. Az óceán...
Havonta hatvanezer forintot kapnak az esztergomi háziorvosok áprilistól, amennyiben az Országgyűlés - a kormány ígérete szerint - eltörli a vizitdíjat. A város polgármestere az InfoRádiónak elmondta: a kompenzációra azért van szükség, mert a kieső bevétel miatt veszélybe kerülnének az egyébként is rossz helyzetben lévő praxisok. Mindez évente mintegy 8 millió forintba kerül az önkormányzatnak.
Januárban 0,5%-kal emelkedett az olasz ipari termelés, miközben a szakemberek -1,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi -4,0% után. 10.30-kor teszik közzé a márciusi EU-s Sentix-befektetöi bizalom mutatóját. Mivel ma kevés adat jelenik meg, a Fed jövö hétre várt kamatcsökkentése nyereségekhez juttathatja az EUR-USD-t. A devizapárt 1,5371en jegyzik. Ellenállások 1,5398-nál és 1,5454-nél, míg…
A kevés tengerész miatt háború esetén az ausztrál haditengerészet tengeralattjáróinak csak a fele tudna kihajózni - írta hétfőn a The Australian című lap. Az újságcikkre reagálva az ausztrál védelmi miniszter a bányaipart tette felelőssé, ami jól fizető állásokkal csábítja a haditengerészet mérnökeit.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt az autóst, aki március elsején hajnalban elgázolt egy buszról leszálló utast, majd megállás nélkül továbbhajtott Budakeszin. A fiatalembert kórházba szállították.
A Különkiadás egyik műsorvezetője, Ókovács Szilveszter a március 8-i adásban Horányi Ildikó főmuzeológussal beszélgetett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban a pestis járványról.(hírTV)
Európai uniós szakmai pályázatot ír ki a főváros a BKV most megüresedett vezérigazgatói posztjára - közölte az InfoRádióval Hagyó Miklós városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szóvivője.
Az országos referendum mellett Tolna és Mözs különválásáról is döntöttek vasárnap a településrész lakói, a szavazók 68 százaléka igennel voksolt - tájékoztatta az MTI-t Ezerné Huber Éva, a helyi választási iroda vezetője.
Nyolc százalék részesedést szerzett a Molban az ománi állami olajtársaság. A tranzakcióban a Mol - közelebbről nem részletezett - nemzetközi eszközökben kap részesedést, valamint az omániak készpénzt is fizetnek.
A világ legrangosabbnak számító versenyén, a kanadai Okanagan University Collage-on megrendezett Spagettihíd Építő Világbajnokságon ismét a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar tésztahíd építői lettek a legjobbak.
A Különkiadás egyik műsorvezetője, Rákay Philip a március 8-i adásban Tétényi Éva és Nagy Gergely építészekkel, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökével, Mezős Tamással beszélgetett arról, hogy meg lehet-e menteni a pesti zsidó negyed építészeti arculatát.(hírTV)
Edzője szerint Szávay Ágnes idén is képes lesz a tavalyihoz hasonló sikereket elérni. Kuhárszky Zoltán az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában arról is beszélt, hogy mi vezetett az elmúlt bő két hónap kudarcaihoz, és miért tudott tanítványa sikeresen szerepelni a párizsi tenisztornán. Az alábbiakban az interjú szerkesztett változatát közöljük.
Februárban a várt szerint változatlanul 3,7%-kal emelkedtek a norvég fogyasztói árak. A termelöi árak 20,2%-os emelkedést mutattak, meghaladva ezzel a +19,9%-os elörejelzést a legutóbbi +3,7% után. A nagymértékü emelkedés a magas olajárakra vezethetö vissza, amiböl az ország profitál. Az USD-NOK-ot 5,1205-ön jegyzik. Támogatások 5,1122-nél és 5,0800-nál, míg ellenállások 5,1564-nél és 5,1800-nál…
Március 3-án, hétfőn negyvenedik évfolyamába lépett a Czigány György nevével fémjelzett zenei műveltségi fejtörőjáték. A hírTV-nek nyilatkozott a zenei vetélkedő műsorvezetője és a MKR vezérigazgatója, Juhász Judit.(hírTV)
Együttműködési megállapodást és a jószomszédi viszonyról szóló szándéknyilatkozatot írt alá a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a magyarországi Országos Szerb Önkormányzat elnöke még pénteken Ráckevén – írja a szabadkai Magyar Szó hétfői számában.
A Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint a tandíj eltörlése az egyetemi fejlesztések rovására megy. Mészáros Tamás hozzátette: a bevétel felét - a törvény szerint - a diákok ösztöndíjának emelésére fordították volna. Hangsúlyozta: digitálisan elérhető, ingyenes tankönyveket és jegyzeteket terveztek a bevételből.
A szlovák sajtó is nagy figyelemmel kísérte a magyarországi népszavazást. Az első értékelések szerint a referendum egyértelmű eredménye a miniszterelnök súlyos vereségét jelenti.
Hétfőn délelőttre helyreállt a rend Rédicsen, ahol a hétvégén több száz kamion vesztegelt a magyar-szlovén határ közelében. A torlódás azért alakult ki, mert Szlovéniában szombat reggeltől vasárnap estig kamionstopot rendeltek el a Mariborba vezető úton.
Felségjel nélküli Boeing 737-es parkol hetek óta a pozsonyi repülőtéren - fedezte fel az egyik szlovák kereskedelmi televízió, amely szerint "nyílt titok", hogy az ilyen gépekkel az...
Soha nem látott vereséggel zárta a Gyurcsány-Kóka páros a vizitdíjról, kórházi napidíjról és tandíjról folytatott vitát Csepelen. A Csepel.info úgy tudja, hogy a kerületünkben a vizitdíj...
A GBP-USD-t 2,02006-on jegyzik. Nagyobb ellenállás csak 2,0400-nél található, ahol egy decemberi közepi mozgás csúcs is fut. Februárban 5,7%-kal emelkedtek a brit termelöi árak, elmaradva ezzel a +6,0%-os elörejelzéstöl a legutóbbi +5,7% után. Az adatokra való tekintettel egyelöre nem várhat brit kamatcsökkentés. Az ipari termelés januárban 0,4%-kal emelkedett, miközben a szakemberek 0,5%-os…
A 49. Clio Awards reklámverseny szervezői idén is megrendezik a fiatal kreatívoknak szóló Future Gold versenyt, ezúttal az Ihaveanidea.org reklámszakmai portállal együttműködve. A Clio Future Gold / Young Creatives Programban 30 éves vagy annál fiatalabb kreatívok jelentkezését várják a világ minden tájáról.
A Különkiadás egyik műsorvezetője, Ókovács Szilveszter a március 8-i adásban Varga Benedekkel, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatójéval beszélgetett egy XIX. századi fogorvosi székről: az az irgalmas kórházból származó fotelben gyógyították Bródy Sándort is…(hírTV)