2008. március 5. szerda

márc. 5
7:37
Szorosabb lett a Clinton-Obama küzdelem (Blikk)
márc. 5
7:37
Több tízmilliárdra rúgnak a felhalmozott köztartozások (HírTV)
Több mint 50 milliárd forintos adósságot halmozott fel a magyar áramfogyasztó lakosság a szolgáltatóknál tavaly. Ebből az ország csaknem kétharmadát lefedő E.ON-nál 47 milliárd forint kinnlevőség keletkezett, de a dél-magyarországi régiót villannyal kiszolgáló Démász is 4 milliárd forintról számolt be.
márc. 5
7:38
Veres osztotta a ferihegyi lapokat? (hirado.hu)
A Magyar Hírlap szerint a pénzügyminiszter egyik utasítása volt az első lépés, amivel ellehetetlenítették a Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő Kft.-t
márc. 5
7:42
Iszonyatos mészárlás nyomaira bukkantak (Infostart)
A mexikói hatóságok 23 holttestet fedeztek fel több csoportos sírban az év eleje óta Ciudad Juarez körzetében. Feltehetően a drogmaffiák közötti leszámolások áldozatairól van szó - közölte a rendőrség.
márc. 5
7:42
Szakadékba zuhant egy busz Peruban (HírTV)
Legalább 19-en meghaltak, 30-an pedig megsérültek, amikor szakadékba zuhant egy busz Peru déli részén - közölte az AFP szerdán. Hét holttestet csak a baleset után több órával találtak meg a mentőcsapatok.
márc. 5
7:42
Gyurcsány: a kormány 50 milliárddal többet szán az oktatás fejlesztésére (Gondola)
A kormány a nemzeti költségvetésből mintegy 50 milliárddal többet szán 2009-től az oktatás és a művelődés helyzetének javítására, ehhez járul még 80-90 milliárd forintnyi európai uniós támogatás az...
márc. 5
7:42
Újabb pesti szocik a szocdemeknél (Index)
Hárs Gábor parlamenti képviselő is átigazolt a Kapolyi László vezetette MSZDP-hez.
márc. 5
7:44
Népszavazás: van, akinek csak a szája jár (Privátbankár)
A Szonda Ipsos felmérése szerint mindhárom népszavazási kérdésben összejöhet az eredményességhez szükséges számú igen szavazat
márc. 5
7:47
Norbit 3 millió forintra perelte be Bíró Ica (BorsOnline)
Schobert Norbira rájár a rúd. A Nagy fogyás vesztes trénerét ezúttal Bíró Ica citálja bíróság elé egy tavalyi nyilatkozata miatt. Ica személyiségi jogi pert indított, és három milliót követel a Schobert-család fejétől.
márc. 5
7:47
Lech Walesa elhagyta a kórházat (hirado.hu)
Négy napot töltött a Szolidaritás egykori hőse egy houstoni klinikán, ahol szívritmus-szabályozót kapott
márc. 5
7:48
Vízre is lehet allergiásnak lenni (Index)
Allergiás a vízre egy 19 éves ausztrál nő, így aztán se úszni, se fürdőzni, se zuhanyozni nem tud kedvére, sőt, még saját verejtékétől is kiütéseket kap.
márc. 5
7:49
Maffiaellenes áruház nyílt Palermóban (Infostart)
Maffiaellenes áruház nyílt Palermóban: kizárólag olyan kereskedők termékekeit kínálják megvételre, akik fellázadtak a maffia ellen, és nem hajlandók védelmi pénzt fizetni.
márc. 5
7:51
Háborús felvételekkel sokkolt a sztárénekes - nézze meg Ön is! (Infostart)
Alaposan megdöbbentette rajongóit James Blunt, amikor hétfői, New York-i koncertjén a koszovói háború véres jeleneteiből összeállított filmmel illusztrálta No Bravery című dalát.
márc. 5
7:53
"Márkanév lett a Szépművészeti" (Piac és Profit)
Baán László: "Ami piaci megközelítésben fő törekvésem volt, megvalósult: a Szépművészeti Múzeum valódi brand, márkanév lett".
márc. 5
7:54
Hernyómentéssel az erőszak ellen (Infostart)
Bogárhetest nevezett ki egy tanárnő az Egyesült Államok egyik iskolájában: a gyerek arra ügyel, hogy senki se csapjon agyon egy rovart sem. Ugyancsak neki kell kijuttatni a tanterembe tévedt állatokat a szabadba.
márc. 5
7:55
Mindenki a kicsikre hajt (Privátbankár)
Megindult a verseny az áramszolgáltatók között a kisebb vállalkozásokért - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint óvatosan emeltek az áramszolgáltatók, a lap által megkérdezett cégek mindegyike 18 száza...
márc. 5
7:58
A Széf újra összehozta anyát és nagylányát (Blikk)
"Már a műsor előtt tudtuk, hogy nyertesek vagyunk"
márc. 5
7:58
Maffiaellenes áruház Palermóban (hirado.hu)
241 kereskedő kínálja portékáját a palermói maffiaellenes áruházban, ahol nem kell védelmi pénzt fizetni a Cosa Nostrának
márc. 5
7:59
Bochkor a No Thanxnek énekelt (Index)
Bochkor Gábor dalszöveget fabrikált a No Thanx zenekarnak, és azt a rádióműsorában el is énekelte.
márc. 5
7:59
Lech Walesa hazamehetett a kórházból (HírTV)
Elhagyta Lech Walesa azt a texasi kórházat, ahol szívműtéten esett át - közölte az AFP szerdán. A Nobel-békedíjas volt lengyel államfő négy napot töltött egy houstoni klinikán, hogy szívritmus-szabályozót kapjon.
márc. 5
7:59
Kevesebbet alszanak és többet dolgoznak az amerikaiak (Gondola)
Kevesebbet alszanak és többet dolgoznak az amerikaiak, mint régen, nagy többségük álmatag napközben - derült ki a Nemzeti Alvás Alapítvány (NSF) felméréséből. Az átlagos amerikai naponta 6 óra 55...
márc. 5
8:00
John Lennon súlyos függő volt (Infostart)
John Lennon szinte a televízió rabja volt, naponta órákig ült a készülék előtt és kapcsolgatott a különböző csatornák között - állítja a néhai Beatle 1973-1975 közötti barátnője.
márc. 5
8:01
Bírság ittas kerekesszékezésért (Gondola)
Ittas vezetés miatt három hónapra bevonták egy rokkant férfi villany-kerekesszékezési engedélyét Németországban. Az illető elektromosan hajtott kerekesszéke óránként legfeljebb 6 kilométeres...
márc. 5
8:04
Megbüntették az ittasan kerekesszékezőt (Blikk)
márc. 5
8:04
Az EU sajnálja a verseny hiányát az orosz elnökválasztáson (Gondola)
Sajnálkozását fejezte ki az Európai Unió (EU) amiatt, hogy a múlt hét végi orosz elnökválasztáson nem volt valódi verseny a jelöltek között; Brüsszel mindazonáltal gratulált Dmitrij Medvegyev...
márc. 5
8:06
Börtön a könyvtári késedelem miatt (Blikk)
márc. 5
8:10
Idén május 14-18. között várja a látogatókat a Budapesti Autószalon (Gondola)
Az idén a Budapesti Autószalon kiállításon a márkakereskedések veszik át az importőrök eddigi kiállítói szerepét - adta hírül a Hungexpo Vásár és Reklám Zrt. Tájékoztatásuk szerint az idén május...
márc. 5
8:10
Ohióban és Texasban is nyert Clinton (HírTV)
Ismét Hillary Clinton vezet a demokratáknál, miután 4-ből 3 előválasztást megnyert. Ohióban és Rhode Islanden papírforma győzelmet aratott. Texasban azonban az utolsó pillanatig fej-fej mellett állt a két jelölt és néhány ezer szavazat különbség döntött Clinton javára.
márc. 5
8:11
Hatalmasat bukott a Szex és New York sztárjának filmje (Infostart)
Alaposan megbukott Sarah Jessica Parker új filmje, olyannyira, hogy a Spinning Into Butter még a mozikba sem jutott el, miután nem sikerült forgalmazót találni a már leforgatott és dobozban lévő alkotásnak.
márc. 5
8:14
Erdélyi Mónika: megfogadtam, nem lesz több gyerekem! (BorsOnline)
Erdélyi Mónika szinte kicsattan a boldogságtól, minden szabad idejét lányaival tölti. A műsorvezető szeretne megfelelni gyerekeinek, nagyon figyel arra, hogy a három hónapos Olívia mellett a kamasz Vikire is kellő időt fordítson. Mónika nagyon boldog, de azt elhatározta: nem vállal több gyermeket.
márc. 5
8:14
700 milliót vitt el az OMSZ-tól a leválasztás (hirado.hu)
Érdemben nem csapolta meg a profiltisztítás az OMSZ központi forrásait, a mentők bevethetősége és a riszthatósági aránya pedig nőtt
márc. 5
8:15
Erdélyi Mónika: nem lesz több gyerek (Index)
A műsorvezetőnőnek három hónapja született meg Olívia nevű kislánya, akit kezdetben a forgatásokra is magával szokott vinni.
márc. 5
8:15
Tervek az alkalmi munkavállalás szabályainak átalakítására (Gondola)
A Szociális és Munkaügyi Minisztériumban már dolgoznak az alkalmi munkavállalás szabályait megreformáló szakmai javaslaton - tájékoztatták a tárcánál az MTI-t. A szakmai javaslat lényege, hogy...
márc. 5
8:17
Kamatadó: gyorsítanak a tempón (Privátbankár)
A tervezettnél gyorsabban végzi el az Európai Bizottság a megtakarítások kamatjövedelmének megadóztatására vonatkozó európai uniós jogszabály felülvizsgálatát
márc. 5
8:21
Fábry megpróbált kapura dobni (Index)
A Fábry Show felvételén a showman vendégei a magyar női kézilabda válogatott tagjai voltak, akik megmutattak Fábrynak néhány alapdobást.
márc. 5
8:22
Csodatabletta, amellyel játék a fogyókúra (Infostart)
Egy új generációs tabletta olyan drámai hatást eredményezhet a fogyókúrázók számára, amelyre jelenleg csak egy kockázatos műtéti eljárás képes. A kutatók szerint a csodatablettát egy évtizeden belül sikerül kifejleszteni.
márc. 5
8:23
Divatszótár: a pret-a-porter nem bordás atléta (Index)
Divatszótárunkban a pret-a-porter, azaz a kész viseletet fogalmát igyekszünk kifejteni.
márc. 5
8:25
Jakupcseknek vallott Klárika: megvolt a postás! (BorsOnline)
Jakupcsek Gabriellának potyogtak a könnyei a kacagástól az Igazság ára című műsor felvételén. Az egyik játékosa, a 62 éves Klárika ugyanis vidáman mesélt pasiügyeiről, beszámolt arról is, hogyan bukott le édesanyja előtt a nála húsz évvel fiatalabb postással.
márc. 5
8:26
Bérbe adják a munkácsi vár középső részét (HírTV)
Árverésen adná bérbe fél évszázadra a munkácsi vár középső részét a helyi önkormányzat. Az ukrajnai Munkács polgármesteri hivatalának pályázati kiírása szerint a 2400 négyzetméternyi várrészre olyan stratégiai befektető jelentkezését várják, aki hajlandó jelentős tőkét fordítani a felújításra és idegenforgalmi célú fejlesztésre.
márc. 5
8:26
Rendőrautó karambolozott a belvárosban (Blikk)
márc. 5
8:26
Maffiaellenes áruház nyílt Olaszországban (Gondola)
Maffiaellenes áruház nyílt Palermóban: kizárólag olyan kereskedők termékekeit kínálják megvételre, akik fellázadtak a maffia ellen és nem hajlandók védelmi pénzt fizetni a Cosa Nostrának....
márc. 5
8:26
Nyilvános üvegzseb (Blikk)
Az állami vezetők adóbevallásai is nyilvánosságra kerülnek
márc. 5
8:31
Húszévesen babát várni (Index)
Olvasóink kérték, hogy írjunk arról, milyen is az átlagnál fiatalabban gyereket vállalni.
márc. 5
8:31
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Reggel csökkenö tendenciát mutatott az EUR-JPY árfolyama. Valamivel nyitás után napi csúcsot ért el a devizapár 157,36-nál, majd 38 pipes sávban mozgott lefelé, amíg minimumra esett vissza 156,98-nál. Támogatás 156,44-nél és 155,67-nél, míg ellenállás 157,67-nél található. Ma reggel gyengének mutatkozott az EUR-USD, és 1,5214-röl 25 pippel visszaesett 1,5189-re. A visszaesés hátterében az ázsiai…
márc. 5
8:32
Nincs gáz, mert egyelőre van gáz (hirado.hu)
Egyelőre a szerződés szerinti fölgáz érkezik hazánkba, de arra is van forgatókönyvünk, ha csökkentik az energiahordozó mennyiségét
márc. 5
8:33
Katonák dobták le a kiskutyát a szikláról - sokkoló videó (Infostart)
Jelenleg is vizsgálja az amerikai haditengerészet azt a videófelvételt, amely valószínűleg a tengerészgyalogság hawaii bázisán készült. A felvételen katonák nevetve egy szikláról a mélybe hajítanak egy kiskutyát.
márc. 5
8:34
Április végén jön a popkirálynő új albuma (hirado.hu)
Madonnának ez lesz az utolsó lemeze a Warnernél
márc. 5
8:37
Oldalára borult egy rendőrautó a Belvárosban (Index)
Eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személyautó egy rendőrségi szolgálati gépkocsival Budapesten.
márc. 5
8:37
Orbánnak visszajár 135 ezer (Blikk)
Lezárult az APEH vagyonosodási vizsgálata
márc. 5
8:37
Lap, szem, le (Metropol)
Kevesebb pénze lesz a mentőknek, korrupció Ferihegyen, kizárt Fidesz-elnök, pártbővítés és érvénytelen pályázat. Lapszemle.

Keresés