Az ADP-jelentés szerint 23.000-rel csökkent az új álláshelyek száma az egyéni szektorban. Ez arra utal, hogy gyengén alakulhat a pénteki munkarerö-piaci jelentés. A közgazdászok +18.000-es értékkel számoltak a legutóbbi +126.000-es érték után. Az adatok hatására 1,5215-re emelkedett az EUR-USD árfolyama, majd 1,5209-en jegyzik. A napi csúcs 1,5219-en, míg a minimum 1,5144en áll. in-GFX
A magyar cégek kedvező üzleti lehetőségeket látnak Albániában, és a ma már megfelelő gazdasági környezet lehetővé teszi azt, hogy a kétoldalú kapcsolatok erősödjenek - közölte az ITD Hungary.
A kolozsvári Tranzit Ház látja vendégül március 7–9. között az ugyanabban az időben Budapesten zajló Dialektus Filmfesztivál több alkotását. A fesztivált a 2005 után készített, az Európa sokszínűségét bemutató dokumentumfilmek és antropológiai filmek számára hirdették meg.
A Facebook a Google-től szerzett magának operatív vezérigazgatót – írja a Brand Republic. Sheryl Sandberg a globális operatív és online sales alelnöki pozíciót hagyja ott a keresőóriásnál, hogy segítsen a közösségi háló további fellendítésében.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) olyan információk birtokába jutott, melyek alapján a HÖOK határozott, és megalkuvást nem tűrő tandíjellenes kampánya miatt retorziók érhetik a szervezetet. Állításuk szerint politikai alapon szerveződő csoportok vennék át helyüket.
A tavaly december 1-jével felemelt normatívának köszönhetően jelentős javulás állt be a kórházi ételek minőségében - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az Állami Népegészségügyi és Tis...
A Forsense 2008. januári közvélemény-kutatásában két kérdés foglalkozott azzal, hogy mit gondolnak az emberek, milyen kihívásokkal, feladatokkal kell szembenéznie 2008-ban az országnak és a családoknak. Annak érdekében, hogy ne befolyásolják a válaszadókat, nyitott kérdésként tették fel mindkét kérdést. A kérdezettek három-három választ adhattak, az adatfelvétel után ezeket kategorizálták.
Nem született megállapodás az SZDSZ által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen: a pártok nem tudtak megállapodni sem a Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről szóló országgyűlési határoza...
Irán mostantól csak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség keretein belül hajlandó tárgyalni nukleáris ügyeiről - jelentette be az iszlám köztársaság elnöke a teheráni kormány ülése után.
De Blasio Antonio fideszes néppárti képviselő üdvözölte a Legfelsőbb Bíróság azon állásfoglalását, amelyben kimondta, hogy a töredékszavazatok visszaosztásának nem feltétele a közös lista, így a 2006-os évi pécsi önkormányzati választásokon a jobboldali pártok jogtalanul estek el két mandátumtól.
Magyarország a társadalmi megbékélés elősegítésével, civil szerveződések bátorításával kíván hozzájárulni az izraeli-palesztin viszály rendezéséhez - mondta Rámalláhban Sólyom László magyar köztársasági elnök.
Az Egyesült Államokban a tavalyi év negyedik negyedében 1,9 százalékos volt a termelékenység növekedése a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban - a felülvizsgált becslés alapján. Az elemzők 1,8 százalékos...
Bűnszövetségben követett el lízingcsalást egy tíz fős banda, a rendőrség szerint a csalók több mint 240 millió forint kárt okoztak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Mint a rendőrség közle...
Az egészségügyi miniszter szerint a tavaly decemberben felemelt normatívának köszönhetően jelentősen javult a kórházi ételek minősége. Horváth Ágnes emlékeztetett, hogy a korábbi 390 forint helyett ma már 550 forintot fordítanak a kórházak egy-egy beteg napi étkeztetésére.
Nem született megállapodás az SZDSZ által kezdeményezett szerdai ötpárti egyeztetésen: a pártok nem tudtak megállapodni sem a Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről szóló...
Tizenheten meghaltak, amikor tűz ütött ki egy bányában Kína észak-keleti részén szerdán – közölte az állami média. Az eddigi információk szerint a lángok Liaoning tartomány egyik szénbányájában csaptak fel.
Rendszeres, hivatalos jellegű párbeszéd kialakításáról egyeztek meg katolikus és muzulmán vallási méltóságok a Vatikánban tartott tanácskozásukon. Az első katolikus-muzulmán fórumot november...
Egy monumentális Lenin-szobrot úsztattak ma délelőtt a Duna fővárosi szakaszán, a hatalmas szobor felbukkanása járókelők százaiban keltett meglepődést vagy éppen megdöbbenést - értesült a...
A tavaly december 1-jével felemelt normatívának köszönhetően jelentős javulás állt be a kórházi ételek minőségében - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az Állami Népegészségügyi és...
Negyvenöt év szabadságvesztést osztott ki a bíróság a boldogkőváraljai papgyilkosság gyanúsítottjai között - jelenti a HavariaPress. Az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságot a...
Már február 28-án megérkezett afrikai telelőhelyéről ez első hazai füstifecske, bár ez, a madárfaj szokott vonulási menetrendjéhez képest nagyon korai időpontnak számít. A megfigyelők az ez...
Szerbiában a parlament napirendre tűzte azt a határozattervezetet, amely kimondja: Belgrád nem folytatja tovább tárgyalásokat az Európai Unióval, ha Brüsszel nem ismeri el Belgrád fennhatóságát a függetlenségét egyoldalúan kikiáltott Koszovó felett.
A következő öt-tíz évben megmaradnak a mobiltelefonos barangolási (roaming) díjak az Európai Unión belül, bár az árak csökkenhetnek, ha a piac úgy akarja - mondta Mathias Kurth, a német hírközlési...
Idén két nemzetközi fesztiválon is szerepel a Magyar Mozdulatművészeti Társulat. Káin és Ábel című előadásukkal tavasszal egy Moszkva melletti kisvárosban a Diversion-Kortárs Táncduettek Nemzetközi Fesztiválján, majd a nyár végén a lengyelországi Poznanban lépnek fel a VI. Nemzetközi Táncszínházi Fesztiválon.
Lízingcsaló bűnbandát számolt fel a rendőrség Budapesten és a környékén, a hat gyanúsított közül négy főt őrizetbe vettek. A gyanúsítottak közül négyet kedden reggel jól szervezett akcióban,...
Nem sikerült megegyezniük a parlamenti pártok képviselőinek azokról az országgyűlési határozati javaslattervezetekről, amelyek egyrészt kinyilvánítanák Magyarország elkötelezettségét a Nabucco gázvezeték megépítése iránt, másrészről pedig ennek érdekében külön parlamenti bizottságot hoznának létre.
A magas infláció a magyar intellektuális teljesítményre is vonatkozik: ennyire még nem alázták meg a magyar értelmiséget, és az értelmiség sem alázta meg magát ennyire, mint napjainkban, Gyurcsány támogatásában.
Az MSZP szerint a Fidesz pénzszerzésre is fel szeretné használni a népszavazást - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese. Több MSZP-s szimpatizáns kapott csekkel...
Két egyesült államokbeli városka lakói népszavazáson megerősítették kedden a városvezetés azon rendeletét, hogy az alkotmány megsértéséért vád alá kell helyezni és el kell mozdítani hivatalából George Bush elnököt és Dick Cheney alelnököt, vagy ha a két amerikai vezető előbb látogatna a helységbe, akkor le kell őket tartóztatni.
A tavaly december 1-jével felemelt normatívának köszönhetően jelentős javulás állt be a kórházi ételek minőségében - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal (ÁNTSZ) közösen 208 intézményben végzett kérdőíves felmérésre hivatkozva.
Az MSZP szerint a Fidesz pénzszerzésre is fel szeretné használni a népszavazást - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Több MSZP-s szimpatizáns kapott csekkel együtt olyan levelet, amiben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke arra kéri a választókat, hogy támogassák pénzadománnyal is az igenek győzelmét - közölte a kormánypárti…
A kis mennyiségben fogyasztott, magas kakaóvaj tartalmú csokoládé használ a szív- és érrendszeri panaszok megelőzésében - mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagja. Horváth Gabriella szerint nem baj, ha az ünnepek alatt egy kicsivel többet fogyasztunk az ételekből, édességből, de mozogjuk le a többletkalóriát. Az Édességgyártók Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy ma már többen…
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben kijelentette: biztosítékokat kapott az izraeli és a palesztin vezetőktől arra, hogy felújítják a béketárgyalásokat, amelyeket Mahmúd...
A 4. negyedévben a revízió szerint 1,9%-kal emelkedett az amerikai termelékenység, miután az elsö becslések még 1,8%-os értékröl szóltak a legutóbbi +6,3% után. A darabbérköltségek 2,6%-os emelkedést mutattak (elözö érték: +2,1%, elözö negyedévi érték: -2,7%). A gyenge ADP-jelentés óta gyengült a dollár. Az USD-CHF árfolyama 1,04-röl 1,0356-ra esett vissza. A figyelem középpontjába az 1,0309-es…
A Debreceni Vagyonkezelő (DV) vállalatcsoport összevonta két cégének, a Debreceni Hirdetési és Produkciós vállalatnak (DEHIR) és a Friss Rádiónak az értékesítési és marketinges területeit. Az összevonás egy régi-új munkatárs kinevezésével valósult meg.
Vasvillával, baltával verte szomszédja kutyáját egy rudabányai férfi. A rendőrség akár már a jövő héten bíróság elé állíthatja. A kutya nem pusztult el, de olyan súlyosan megsérült, hogy a szakértők szerint a sérülések következtében el is pusztulhatott volna.
Bűnszövetségben követett el lízingcsalást egy tízfős banda, a rendőrség szerint a csalók több mint 240 millió forint kárt okoztak - közölte a BRFK szerdán. Mint a rendőrség közleményében olvasható,...
A Young & Rubicam (Y&R) után új ügynökség dolgozik a Magyar Televízió (MTV) reklámfeladatain – tudta meg a Kreatív Online. A köztévé tenderen választotta ki új partnerét, amellyel jövő év végéig dolgozik együtt.
Az orosz Gazprom és az ukrán Naftogas bejelentése szerint megállapodott az Ukrajnába irányuló orosz gázszállítások teljes helyreállításáról. Az Ukrajnán keresztül Európába irányuló orosz gáz akadálytalanul áramlik.
Lerántjuk a leplet a zöldségeskertet övező misztikumról: cikkünkből kiderül, mikor kell magot vetni és mikor jobb inkább palántát ültetni a házikertben.
Nem tudtak megállapodni a parlamenti pártok a Nabucco gázvezetékről szóló, ötpárti egyeztetésen. Így nem született meg a tervezett országgyűlési határozat sem.
A tél befejeződött, mielőtt elkezdődött volna Észak-Európában: a skandináv országokban emberemlékezet óta nem volta ilyen enyhe a tél. A finn és svéd jégtörő hajók többsége a kikötőkben horgonyzott...