A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) még ebben a hónapban kiírja a televíziós és rádiós multiplex pályázatokat – derül ki a szervezet honlapjáról. Az NHH két pályázatot hirdet meg, az egyik öt digitális televízió, a másik pedig egy digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetésére szól majd.
Jövő héten hétfőn szavaz az Országgyűlés a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat eltörlő törvényjavaslatokról. Ugyancsak hétfőn döntenek a Fidesz által benyújtott törvényjavaslatról, amely egyebek mellett rögzítené, hogy a vizitdíj, a napidíj és a tandíj eltörlésével jelentkező bevételhiányt a játékadóból pótolja a jövőben az állam.
Idén júliusban a fogyasztói árak várhatóan 5,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,8 százalékkal haladhatják meg a 2007. júliusi szintet - áll az...
Jelentősen mérséklődik a cseh gazdaság növekedésének az üteme az idei évben. Míg tavaly 6,5 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék, addig az idén ez várhatóan csak 4,1 százalék lesz - jelentette...
Nem zárható ki, hogy szélsőséges csoportok március 15-én rendezvények megzavarására készülnek - közölte Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
Halottkém bevonásával kezdődött vizsgálat szerdán Manchesterben, hogy kiderítsék, mitől halt meg a brit nagyváros rendőrfőnöke. Michael Todd holttestét kedden fedezték fel kirándulók Wales északi részén egy sziklánál.
Horvátország 2009 végéig befejezheti az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat - közölte José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke először határozott meg időpontot a...
A K&H Csoport és a Sziget Kft. újabb két évre meghosszabbították együttműködésüket, melynek értelmében a K&H 2008-ban és 2009-ben is a Sziget Bankja, a Fesztivál kizárólagos pénzügyi támogatója és szo...
Két éven át ült vécén megszakítás nélkül egy 35 éves nő az Egyesült Államokban, ám nem Guinness-rekord végett, hanem mert félt kijönni. Fóbiája miatt sorvadásnak indultak lábizmai. A hölgy barátja...
Macedónia súlyos kormányválság előtt áll, miután a kormánykoalícióhoz tartozó Albánok Demokratikus Pártjának elnöksége úgy döntött, hogy a párt kilép a kormányból. A csütörtökre virradóra...
A cseh fizetési mérleg többlete 4,82 milliárdra emelkedett, miközben a szakemberek 0,0 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi -20,1 milliárdos érték után. Az EUR-CZK-t 25,085-ön jegyzik. A devizapár alig reagált az adatokra. Technikailag emelkedés várható. Több mint 3 hónapja elöször váltottak a technikai indikátorok eladásról vételekre. A MACD vételeket jelez. Ellenállás 25,200-nál és…
Idén júliusban a fogyasztói árak várhatóan 5,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,8 százalékkal haladhatják meg a 2007. júliusi szintet - véli az Ecostat.
13.00-kor várható az SNB kamatdöntése, ahol változatlan 2,75%-os alapkamattal számolnak. Az SNB 2008-ra nézve 1,7%-os, míg 2009-re nézve 1,5%-os inflációs rátával számol. Valószínü, hogy egyelöre nem változtatnak a kamatokon. Továbbra is erös maradhat a frank, ami megmutatkozhat az EUR-CHF árfolyaménak alakulásán is. A devizapárt 1,5707-en jegyzik. Támogatások 1,5679-nél és 1,5617-nél találhatók.…
Családi probléma vezethetett a manchesteri rendőrség főparancsnokának halálához. A férfit állítólag gyengéd szálak fűzték egy ismert üzletasszonyhoz, akinek férje rájött a kapcsolatra, és beszámolt arról a rendőr feleségének is.
Ha a kormányoldal hétfőn az Országgyűlésben leszavazza a Fidesz javaslatát a népszavazás eredményeképpen kieső vizitdíjak, kórházi napidíjak és tandíjak pótlására, lesz újabb javaslatunk - jelentette be Áder János csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A Fidesz képviselője részleteket nem mondott egy esetleges új törvényjavaslat tartalmáról.
Nem zárható ki, hogy szélsőséges csoportok március 15-én rendezvények megzavarására készülnek - közölte Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján. "Vannak olyan...
BUDAPEST – Kicsi a világ! A gégerákban elhunyt Tom Lantos (†79) unokája, Charity Sunshine (24) szeptember óta a budapesti Zeneakadémia hallgatója. Az ösztöndíjjal hazánkban tanuló lány egyedül él a fővárosban. A Blikknek nyilatkozott először.
Jövő hétfőn szavaz a Ház a népszavazással összefüggő kormánypárti és ellenzéki törvényjavaslatról, illetve a beérkezett kilenc módosító indítványról - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése...
A helyszínen meghalt az a férfi, akit 25 éves nevelt fia szúrt mellkason egy konyhakéssel pilisi házukban. A rendőrség a fiatalembert kihallgatása után őrizetbe vette; vele szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított emberölés miatt eljárást.
Az Európai Bizottság (EB) októberig el szeretné érni, hogy mind a 27 uniós tagállam vízum nélkül utazhasson az Egyesült Államokba - jelentette ki az EB igazságügyi biztosa Szlovéniában. Franco Frattini szerint a magas szintű politikai tárgyalások júniusig folytatódhatnának az amerikaiakkal, ezután terjeszthetnék ki a vízummentességet az összes uniós országra.
Ha a kormányoldal hétfőn az Országgyűlésben leszavazza a Fidesz javaslatát a népszavazás eredményeképpen kieső vizitdíjak, kórházi napidíjak és tandíjak pótlására, lesz újabb javaslatunk -...
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az egészségügyi alap 17 milliárdos céltartalékából lehetne pótolni a háziorvosok és kórházak számára a megszűnő vizitdíj és kórházi napidíj miatt kieső bevételeket. Éger István hozzátette: nem is lenne szükség a jövő hét keddi egyeztetésre, amelyet az egészségügyi miniszter kezdeményezett a szakmai szervezetekkel, hiszen a pénz pótlása a kormány feladata.
A brit fogyasztók inflációs elvárásai februárban abszolút csúcsot értek el. Az elkövetkezö 12 hónapra nézve 3,3%-os drágulással számolnak. Emiatt nem valószínü, hogy a BoE legközelebbi, áprilisi ülésén csökkenti alapkamatát, ami nyereségekhez segíti a GBP-USD-ot. A devizapárt 2,0368-on jegyzik. Nagyobb ellenállás csak 2,0400-nél és 2,0450-nél található. In-GFX
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) szétverése a kormányzati "reformkapkodás" legújabb szimbóluma - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
A magyar lakosság továbbra is szívesen olvas nyomtatott sajtóterméket – derül ki a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti médiaanalízis tanulmányának 2007 második félévére vonatkozó adataiból. A 15 évnél idősebb népesség 86 százaléka olvasott ez időszak alatt valamilyen lapot.
Az Aranykor Nyugdíjpénztár tapasztalatai alapján idehaza nagyságrendekkel magasabb a nyugdíjcélú megtakarítási hajlandóság a negyven év felettiek körében
Eltűnt egy 78 éves asszony a Somogy megyei Kisbajomból szerda este; a keresése eddig nem járt eredménnyel - közölte a rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Bíró Gábor...
Jelentős mértékben csökkenteni kell a munkáltatókat terhelő járulékokat, meg kell szüntetni az eredetileg is csak átmeneti jelleggel bevezetett különadót és lényegesen egyszerűsíteni kell a jelenlegi adórendszert - a többi között ebben értettek egyet azok az adószakértők, akik csütörtökön a parlamentben egyeztettek a kormányfővel a 2009-től tervezett adóreform lehetőségeiről.
Ha a kormányoldal hétfőn az Országgyűlésben leszavazza a Fidesz javaslatát a népszavazás eredményeképpen kieső vizitdíjak, kórházi napidíjak és tandíjak pótlására, lesz újabb javaslatunk - jelentette ...
Az elmúlt napok kormányzati propagandáját látva azt kell mondanunk, Gyurcsány Ferenc ott folytatja, ahol egy rövid időre, a kampánycsend két napjára abbahagyta - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Áder János.
Hétfőn szavaz a parlament a népszavazással összefüggő kormánypárti és ellenzéki törvényjavaslatról, illetve a beérkezett kilenc módosító indítványról. Ezt a házbizottság ülése után jelentette be az Országgyűlés elnöke.
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) szétverése a kormányzati "reformkapkodás" legújabb szimbóluma - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. Az MDF megdöbbenve tapasztalta a kormány újabb...
Az USD-NOK ma új 28 éves minimumot ért el a Norges Bank 13.00 órai kamatdöntése elött, ahol változatlan 5,25%-os alapkamattal számolnak. Februárban nagy mértékben, 3,7%-kal emelkedtek a norvég fogyasztói árak. A termelöi árak 20,2%-os érétket hoztak, ami szintén magasnak számít. Mindez a magas olajárra vezethetö vissza, amiböl a norvég korona profitál. Ezért majdnem teljesen kizárt a…
Hogyan lehet optimálisan működtetni a napkollektorokat? Mikor nem váltja be a hozzá fűzött reményeket egy szélkerék? Ilyen kérdésekre kapunk választ. Mórahalmon az alternatív energia előnyeiről és árnyoldalairól is széleskörű tájékoztatást fognak adni májustól. A beruházás munkahelyeket is teremt.
Több mint ezeregyszáz bejelentett rendezvényre készül a rendőrség március 15-én, ezek közül mindössze 12 kiemelt kockázatú van. A budapesti rendőrségnek vannak olyan információi, miszerint szélsőséges csoportok idén is megpróbálják megzavarni a békés ünneplést, ám a rendőrség felkészült ezekre. Mint azt Tóth Gábor fővárosi főkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján mondta: a stratégia…
Újabb lakók költöztek a Szegedi Vadasparkba. A Dél-Amerikában honos, a világon legkisebb főemlősöket képviselő törpeselyemmajom-pár már otthonosan mozog a nekik kialakított helyen - mondta el Veprik Róbert igazgató.
Sonya Hartnett ausztrál író kapja az idén az Astrid Lindgren Emlékdíjat, a világ legjelentősebb gyermek- és ifjúsági irodalmi elismerését. Az írónak magyarul még nem jelent meg kötete.
Macedóniában kilép a kormányból az Albánok Demokratikus Pártja. Az elnökség éjszaka elfogadott határozatát még a párt vezető testületének is jóvá kell hagynia; helyi sajtóértesülés szerint ez még csütörtökön megtörténik.