A NATO Washingtonba látogató főtitkára kijelentette pénteken, hogy a szervezet afganisztáni elkötelezettsége hosszú távra szól, és a NATO nem áll vesztésre. Jaap de Hoop Scheffer ezt a George Bush...
Letörheti-e a Magyarországon a gáz árát, ha a Déli Áramlat és a Nabucco vezetéke is megépül? Kik határozzák meg, hogy mennyit fizetünk érte? Mely cég vehet részt a hazai szakasz megépítésében? - lapunk a kérdésekre közgazdász segítségével kereste a választ.
Meglepő magyarázatot talált a brit orvosi szaklap szerkesztője arra, miért isszák le magukat a szigetországban a borbarátok. Szerinte az lehet a probléma fő oka, hogy a nemes italt túlságosan nagy üvegben árulják.
Súlyos összecsapások törtek ki pénteken Madrid központjában baloldali fiatalok és rendőrök között, hét tűntetőt előállítottak - jelentette a spanyol rádió.
Harry herceg pénteken elrepült Afganisztánból, miután több mint két hónapig titokban tartott jelenléte kiszivárgott - közölték brit védelmi minisztériumi források. II. Erzsébet királynő 23 éves...
A lányok magabiztosabban használják a számítógépet, mint a fiúk - erre a talán meglepő eredményre jutottak brit kutatók ezer gyerek képességeinek vizsgálata után.
Március 4-én rendezik meg az idei Web 2.2 Symposiumot Budapesten a Millenárison: az egynapos nemzetközi tanácskozáson az érdeklődők a web kettő fogalomköreiből felhasználói, üzleti és marketing...
Tavaly összesen 720 ezer memóriakártyát értékesítettek Magyarországon, több mint ötszörösét az egy évvel korábbinak - derül ki a GfK Hungária piackutató intézet éves felméréséből. A piacot 31...
Sebeők János nőgyógyászként hirdeti magát az interneten. A bulvár filozófus online szakrendelőt nyitott. Bár orvosi diplomája nincs, állítása szerint mindent tud a nőkről és problémáikról. Sebeőköt még az sem zavarja, ha kedvese, Erika féltékeny lesz pacienseire.
A vasárnapi oroszországi elnökválasztást teljes harci készültségben várják a Kreml mesteremberei: lesik, hogy az elnöki dolgozószoba új lakója változtatni akar-e a környezeten. A Kreml illetékesei szerint a dolgozószobában szükség esetén egy-két nap alatt elvégeznek egy kisebb felújítást. Ha netán új bútorra is szükség lenne, annak beszerzéséhez legalább egy hét kell. Hagyományosan az új elnök…
A 2010-es csapat-világbajnokságon is az első osztályban szerepelhet a magyar férfi asztalitenisz-válogatott, miután a kantoni vb-n a 17-20. helyért rendezett mérkőzésen nagy csatában nyert a horvát együttes ellen.
Csőtörés miatt ki kellett költöztetni hét családot két társasházból a XXII. kerületben szombat hajnalban, az önkormányzat egyeztet a lakókkal, hogy kit hol helyezzenek el - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, többségük ezért is ellenzi a tandíj bevezetését - derül ki a Népszabadság megbízásából készült felmérésből. Lapszemle.
Tizenegy vízsugárral sikerült eloltani szombat hajnalban, 1 óra után azt a tüzet Dunakeszin, mely előző este lobbant lángra egy családi házban - közölte a tűzoltóság. A 80-100 négyzetméteres,...
Nem valamilyen pártlojalitás miatt kell nemmel szavazni a március 9-ei népszavazáson, hanem azért, hogy színvonalasabb, versenyképesebb legyen az egészségügy - mondta az MSZP elnökhelyettese a...
Súlyos összecsapások törtek ki pénteken Madrid központjában baloldali fiatalok és rendőrök között, hét tüntetőt előállítottak - jelentette a spanyol rádió. A randalírozók üvegpalackokkal, kövekkel...
Az Európa-bajnok magyar női asztalitenisz-válogatott az egész világbajnokságon nyújtott káprázatos produkciójával szerezte meg az ötödik helyet Kantonban.
Egy szerb vállalat főnöke eltiltotta beosztottait attól, hogy piszkos, kétes illatú fehérneműben menjenek munkába. Mint Milomir Gligorijevic mondta: "elegem van a személyi higiéniára nem...
Örök nyugalomra helyezték tegnap Lőrincz Jánost. A családapa 44 éves korában halt meg. Élete valószínűleg megmenthető lett volna, ha megfelelő kórházba szállítják, illetve időben felismerik, kezelik betegségét. A Magyarok Világszövetsége ma tiltakozó menetet tart, amelyen Jánosra is emlékeznek.
Biztonsági okokból bezárják az olimpia idejére az egyik pekingi labdarúgó stadion környékén az éttermeket, bárokat és éjszakai klubokat. Az intézkedés komoly érvágást jelent a tulajdonosoknak, ez ugyanis a kínai főváros éjszakai életének egyik központja.
Harry herceg pénteken elrepült Afganisztánból, miután több mint két hónapig titokban tartott jelenléte kiszivárgott - közölték brit védelmi minisztériumi források. II. Erzsébet királynő 23 éves unokáját, Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fiát, aki harmadik a trónöröklési sorrendben, a személyes biztonsága miatti aggodalmak nyomán vezényelték vissza Afganisztánból.
A HospInvest Zrt. működtetheti az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházat - döntött tegnap botrányos ülésén a Heves Megyei Közgyűlés. A cég hatmilliárdos fejlesztést ígért, a Debreceni Egyetem hárommiliárdost, Eger városa csak működtetést ígért.
Tizenegy vízsugárral sikerült eloltani szombat hajnalban, 1 óra után azt a tüzet Dunakeszin, mely előző este lobbant lángra egy családi házban - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
A megrögzött dohányosok számára magasabb juttatást helyez kilátásba a Paerel Leven holland önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár, tekintettel arra, hogy várható élettartamuk rövidebb. Az akár 16...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke lesz a fő szónoka a szocialista párt Új Magyarország és új polgárosodás című nagygyűlésének ma Budapesten, a Millenáris parkban. A rendezvényen a...
Haveroknak utalgatja a dombóváriak pénzét a szoci polgármester. Az önkormányzat számlájáról érkező milliók nemcsak talpra állni, pályázni is segítik a baráti cégeket. Újabb MSZP-s módszer arra, hogyan tegyük versenyképessé uniós pályázatokon saját embereinket. Célpontban a segítő jobb balról, avagy amit még a dombóvári elvtársak sem tennének a kirakatba.Szocialista kampányfőnök nevében tel...
Hatályba lépett a behajtási korlátozás Budapesten a 12 tonnásnál nagyobb tehergépjárművekre, amelyek mostantól csak néhány kijelölt tranzitútvonalon közlekedhetnek ingyenesen. A szigorítástól a városháza a levegőminőség javulását várja.
Az Atlético Madrid-Barcelona a Juventus-Fiorentina és a Schalke-Bayern mérkőzés emelkedik ki az európai csúcsbajnokságok hétvégi kínálatából. A Real Madrid Huelvában igyekszik javítani az utóbbi hetek gyászos mérlegén. Angliában mindhárom élcsapat szombaton, Londonban lép pályára.
Mivel az Alkotmánybíróság 2007 februárjában eltörölte a választások előtti közvélemény-kutatási adatok nyilvánosságra hozatalát tiltó törvényi rendelkezést, így egészen a választást megelőző napig...
Magyarországon először tekinthetők meg az Iparművészeti Múzeum március 25-én nyíló tárlatán a Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix címereivel díszített úgynevezett Corvin-tálak, amelyeket szakértők a 15. századi majolikaművészet csúcspontjának tekintenek - tájékoztatta a Reneszánsz Programiroda az MTI-t.
A tengerimalacok útlevelétől a külföldi pornószínésznői állásig a legkülönbözőbb témákban adtak választ az EUvonal munkatársai az elmúlt öt év alatt. A munkavállalás, az egészségügyi szolgáltatás...
Orbán Viktor nem számol azzal, hogy a március 9-i népszavazás sikertelen lesz; a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában a részvételről szólva azt mondta, a baloldal jövője a tét.
Orbán Viktor nem számol azzal, hogy a március 9-i népszavazás sikertelen lesz; a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában a részvételről szólva azt mondta, a...