Meglepetésnek nevezték a politikai elemzők a magas részvételi arányt a köztelevízió vasárnap esti népszavazási műsorában. Török Gábor politológust meglepte a magas részvétel. Szerinte szinte senki...
Az egészségügyi miniszter azt mondta: nincs lehetőség a kórházi napidíj, valamint a vizitdíj eltörléséből kieső bevételek költségvetésből való pótlására.
A három kérdés közül a tandíj kapta a legnagyobb támogatást, bár a különbség nem szignifikáns - hangsúlyozta Hiller István oktatási miniszter a Magyar Televíziónak adott interjújában.
Az eddig feldolgozott adatok szerint mindhárom kérdésben érvényes a népszavazás, tehát mindegyik kérdésre adott válaszok mennyisége elérte a 25%+1 szavazatot.
Hét embert állítottak elő eddig a rendőrök a fővárosban, a beígért fokozott ellenőrzések alatt. A Parlament környékét szinte gyalog sem lehet megközelíteni - a környező utcákat teljesen lezárták. A Vértanúk terén 400 tüntető gyűlt össze az urnazárás időpontjára. Az Országházhoz és a környező utcákba 2 ezer rohamrendőrt vezényeltek ki.
Eredményes lesz az ügydöntő népszavazás. Az igen szavazatok száma - a nem hivatalos adatok szerint - messze meghaladta az eredményességi küszöböt (az összes szavazásra jogosult választópolgár 25 százaléka plusz egy szavazat).
A népszavazáson reálisan arra van esély, hogy az igenek győznek, az MSZP kampánya ugyanakkor nem volt hiábavaló - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese, népszavazási kampányának...
A szavazatok 52,58 százalékának összeszámlálását követően a vizitdíj kérdésében kiírt ügydöntő népszavazáson a leadott szavazatok megoszlása a következő: igen - 1.458.038 szavazat - a szavazásra...
A kormányon lévő Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jelzik a spanyolországi parlamenti választáson a szavazófülkékből kilépők megkérdezésével készült felmérések.
Mintegy 500 ember gyűlt össze a fővárosi Vértanúk terén vasárnap este, hogy hallgassa a szónokokat és várja a népszavazási eredményeket, a demonstrációra érkezőket rohamrendőrök igazoltatják, míg a Parlament környékén mintegy 2.000 rendőr áll készültségben - jelentik az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói.
Eredményes a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdéséről tartott ügydöntő népszavazás, miután az igen szavazatok száma - a nem hivatalos adatok szerint - meghaladta az eredményességi küszöböt.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy akadályozza meg a népszavazási eredmények közzétételét követő esetleges provokációt a Parlament előtt. Áder János vasárnap este újságírók előtt úgy nyilatkozott: a kormánynak gátat kell vetnie a provokáció kapcsán, és biztosítania kell, hogy az emberek méltó módon ünnepelhessék a demokrácia győzelmét.
Tudomásul kell vennünk, itt kezdődik a demokrácia - így reagált Horn Gábor azokra az előzetes hírekre, amelyek szerint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj kérdésében tartott népszavazáson az igenek lesznek többségben. A liberális politikus szerint az a tisztességes, ha minél hamarabb teljesíti a kormány az emberek többségének akaratát, vagyis, ahogyan azt a kormányfő bejelentette, már akár…
Hat embert, köztük egy körözött férfit állított elő a rendőrség vasárnap este a Vértanúk terénél és az Alkotmány utcában zajló kormányellenes tüntetéseken. A Kossuth tér környékén óriási a rendőri készültség, a teret, a Képviselői Irodaházat és a Magyar Televízió székházát kordonnal vették körül.
A népszavazási döntés végrehajtásáról, a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj eltörléséről szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány készített és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter jegyez, vasárnap...
Az SZDSZ elnöke közölte, hogy a kormány kitart a reformok, a takarékos és feszes költségvetési gazdálkodás mellett. Kóka János szerint a párt feladata Európa képviselete.
Mintegy 500 ember gyűlt össze a fővárosi Vértanúk terén vasárnap este, hogy hallgassa a szónokokat és várja a népszavazási eredményeket, a demonstrációra érkezőket rohamrendőrök igazoltatják, míg a...
Ötven évi udvarlás után kérte meg barátnője kezét egy olaszországi 101 éves férfi. Az ara 98 éves. Giuseppe Rebaudi orvos 1952 óta találkozgatott a franciaországi hölggyel, Silvie Basainnal, akinek most szülőországa nagykövetségétől kell olyan okiratot szereznie, amely bizonyítja, hogy nincs férjnél.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Norman Smith, a Beatles együttes egykori hangmérnöke, aki 1962 és 1965 között az együttes valamennyi stúdióalbumát készítette.
Miután Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a kormány azonnal benyújtja a három díjat megszüntető törvényjavaslatot, de az intézményi bevételeket nem pótolja, Semjén Zsolt (KDNP) is felmutatta a sajtónak a Fidesz-KDNP jogszabálytervezetét.
A mai népszavazáson Gyurcsány Ferenc veszített, de az emberek nyertek - mondta a Fidesz politikusa vasárnap este sajtótájékoztatón, Budapesten. Ami történt, az egy ügydöntő népszavazás, és...
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint címkézni kellene a Szerencsejáték Rt. egyik bevételi forrását, a játékadót. Mint mondta, a 41 milliárd forintos bevételből 30 milliárdot az egészségügyre, míg 11-et a felsőoktatásra kellene fordítani. Hozzátette: a bevételeket eddig nem címkézték, így nem lehet tudni, hogy pontosan mire költötte azokat az állam.
Hiller István oktatási miniszter szerint a felsőoktatás színvonalemelésének programja nem bukott el, de lelassul, ha eltörlik a tandíjat. A szocialista politikus az MSZP fővárosi Vérmező úti...
A liberális egészségügyi miniszter az igenek győzelme ellenére is az egészségügyi átalakítások folytatását ígérte. Horváth Ágnes szerint a népszavazás az egészségügyi reform két intézkedését, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat eltörölte, az átalakítások azonban ennek ellenére folytatódnak tovább.
Az igenek győzelme nyomán az egészségügyből és az oktatásból kieső pénzt a Fidesz és a KDNP a szerencsejáték-bevételek átcsoportosításával ellentételezné. A Szerencsejáték Zrt. jelenleg 41 milliárdot fizet be játékadó címén a költségvetésbe, s ebből csoportosítanának 30 milliárdot egészségügyi fejlesztésekre és 11 milliárdot a felsőoktatás fejlesztésére.
Budapesten, az V. kerületi Alkotmány utcánál mintegy 60-an, a Vértanúk terénél csaknem 200-an tüntetnek - közölte az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este kilenc órakor.
Afrikában divatba jött a terebélyes hátsó, két elefántcsontparti lemezlovas száma miatt. A siker nyomán a popsi méretét növelő, de veszélyes csodaszerek özönlötték el a piacokat.
A Fidesz elnöke szerint Magyarországon a rendszerváltás óta még nem volt példa olyan összefogásra, mint vasárnap. A népszavazás eredményét értékelve Orbán Viktor hozzátette: végig hitt az igenek győzelmében, de annak ekkora arányát csak titokban remélte.
A kormányon lévő Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jelzik a spanyolországi parlamenti választáson a szavazófülkékből kilépők megkérdezésével készült felmérések. Az Ipsos...
Az egészségügyi reform folytatódik, mert bár fontos elemekről döntöttek a választók, a reform maga elsősorban nem a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szól - mondta Horváth Ágnes egészségügyi...
A Fidesz szerint már kevés, amit Gyurcsány Ferenc ígért a népszavazás előzetes eredménye kapcsán. Tarlós István, a szociális népszavazás politikai vezetője vasárnap este a Fidesz kampányrendezvényén újságírók előtt úgy fogalmazott: "a nép ítéletet mondott, és Gyurcsánynak döntenie kell."
Ágyban heverészéssel keres pénzt egy holland ifjú: 21 nap alatt 1,2 millió forintnyi összeggel gyarapodott bankbetétje. A 22 éves Yde Van Deutekom lustálkodását webkamera révén megosztja honlapján az erre kíváncsiakkal, sőt mindehhez támogatókat is talált.
Franciaországban az eddigi részeredmények szerint az önkormányzatok többségében az ellenzéki szocialisták nyerték a helyhatósági választások első fordulóját. Az első becslések alapján a választásra jogosultak 68-70 százaléka járult az urnákhoz.
Szégyellem magam Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter helyett; ha kész van a mindent visszavonó módosító javaslat, akkor miért vártak eddig? – nyilatkozta...
A Fidesz azt indítványozza, hogy 2009. január 1-től a Szerencsejáték Zrt.-nek játékadó címén a költségvetésbe befizetett 41 milliárd forintjából 11 milliárdot a felsőoktatási, 30 milliárdot pedig...
Mennyországba, a Paradicsom utcába címezte halott anyjának küldött levelét egy 13 éves lány Franciaországban, ám visszakapta a postától azzal, hogy a cím ismeretlen.
Az Országgyűlésnek meg kell tennie a szükséges lépéseket, a politikusoknak le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket - mondta Sólyom László köztársasági elnök a népszavazás estéjén az országos választási központban.
Magyarország győzött, a kormánypártok pedig vesztettek a népszavazással - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap, a párt budapesti központjában. A Polgárok Házában berendezett...
A Fidesz–KDNP által jegyzett törvényjavaslat – amelyet hétfőn benyújtanak a parlamentnek – teszi lehetővé, hogy eltűnjön a vizitdíj, a kórházi napidíj, illetve a tandíj...
A főváros V. kerületében a Nádor utca és a Garibaldi utca kereszteződésénél felsorakozott mintegy 60 rendőrt folyamatosan provokálják vasárnap este a demonstrálók.
A verseny tizenötödik körében a világbajnok az élről csúszott hátra egy motorhiba miatt. A motorblokk kétszer is megragadt, így Talma a tizenkettedik helyen ért célba, amiért négy...
A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséből adódó bevételkiesést a kormánynak pótolnia kell - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.
Az MSZP elnöke szerint a papírforma győzött a népszavazáson, mivel az emberek legközvetlenebb hétköznapi érdekükre, a pénztárcájukra hallgattak. Gyurcsány Ferenc közölte: a népszavazás közjogi következményét végre kell hajtani. A kormányfő szerint nem járható út azt mondani az embereknek, hogy nélkülük rendbe tehetők az ügyeink.