Elkerülhetetlen volt a Jersey szigetén működött nevelőintézet körül kirobbant botrány - vélekedett a Scotland Yard pedofilügyekkel foglalkozó volt vezető nyomozója, aki szerint a hatóságok egyszerűen nem akartak tudomást venni a kialakult helyzetről.
Külön értesítőt kapnak a pártok vasárnap napközben a népszavazási részvételről. Ezt ígérte Rytkó Emília, a Választási Iroda vezetője Nyitrai Zsoltnak, aki pénteken az iroda szakértőivel a választási informatikai rendszerről egyeztetett.
Mégis, hogy képzelte Komáromi Zoltán? Politikamentes akciót folytathat egy népszavazási kampány kellős közepén, amikor felfokozott politikai vita folyik a vizitdíj eltörlését kívánók és a megtartása mellett kiállók, vagyis két politikai álláspont képviselői között.
Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között a pénteki tárgyaláson, az egyeztetéseket március 12-én, szerdán folytatják, Herczog László közvetítő bevonásával.
Bocsánatot kért csütörtökön az az amerikai profi golfozó, aki egy floridai eseményen megölt a labdával egy védett madarat. A golfozó akár több mint egyéves börtönbüntetést is kaphat. Az esetre a 15 fős forgatócsoport egyik tagja hívta fel a hatóságok figyelmét. A madárgyilkos ütésről nincs videofelvétel.
Incidensbe keveredett pénteken reggel a szlovák legfőbb ügyészség pozsonyi épülete előtt a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig egyik állítólagos bántalmazója, Marcel G., aki kihallgatására várva az egyik érdeklődő újságíró kezéből kiütötte a mobiltelefont, egy operatőr kamerájába pedig kétszer beleütött.
Rémhírnek minősítette Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI megkeresésére azt a piaci információt, hogy válságtanácskozásra ültek volna össze a Pénzügyminisztérium, a jegybank és...
A házelnök nem akarja, hogy a pártok népszavazási időszakban az Országházban tartsanak rendezvényt, így az MDF felelőssége lesz az újságírók beléptetése a Parlament épületébe vasárnap
Hivatalosan elismerte Finnország a Szerbiától elszakadt Koszovó függetlenségét pénteken. Tarja Halonen finn államfő aláírta a kormány által előző nap elfogadott dokumentumot az albán többségű, volt dél-szerbiai tartomány független államként való elismeréséről. Eddig több mint húsz ország ismerte el Koszovót, amely február 17-én nyilvánította ki egyoldalúan a függetlenségét. Észak-Európában…
A Fed-tag, Richard Fisher a francia Jegybank egy szimpóziumán ma megfontoltságra intette a Fedet és az EKB-t, és azt nyilatkozta, hogy a központi bankoknak nem szabad hagyniuk magukat a pénzpiaci turbulenciákkal szemben. Ő, személy szerint óvakodna a kamatcsökkentésektöl, és nem tatja helyesnek, hogy azonnal reagálnak az adatokra. Fisher szerint az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet inflációval k...
Az Európai Bizottság alelnöke szerint Magyarország az Unióban a legambíciózusabb reformfolyamatot indította el, amely illeszkedik az EU hosszú távú erőfeszítéseihez
Pokolba a gyomorgyűrűvel! – mondják brit kutatók egy angol egészségügyi szaklapban. Azt állítják: két enzim blokkolásával ugyanaz a hatás érhető el, és ahhoz elég egy pirula szedése. A magyar táplálkozási szakértőnek vannak ezzel kapcsolatban aggályai, de érdekesnek tartja az eredményt.
A kormánynak kezelnie kell a vizitdíj, a kórházi napi díj és a tandíj eltörlése miatt keletkező hiányt, amennyiben a népszavazás az igenek győzelme mellett érvényes és eredményes lesz - mondta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász. Lövétei István közölte: a kompenzációt csak a költségvetésből tudja biztosítani az állam.
Nem pártállásuk, hanem valódi helyzetük alapján döntenek a Hajdú-Bihar megyei romák a március 9-i népszavazáson – jelentette ki Gyöngyösi Jenő, Konyár cigány önkormányzatának elnöke, aki korábban az MSZP cigánytagozatának elnökhelyettese volt.
Az Európai Bizottság (EB) alelnöke szerint a bizottság a legteljesebb mértékben támogatja azokat a reformokat, amelyeket Magyarország kíván megvalósítani a közeljövőben. Günter Verheugen szerint makrogazdasági kiigazítás, stabilitás nélkül Magyarország nem tudná végigvinni reformjait.
A kormány a népszavazás után is folytatja az általa megkezdett politikát - mondta az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Lendvai Ildikó szerint nem szabad abbahagyni a változásokat.
Az MSZP frakcióvezetője szerint a kormánypártok sikere a népszavazási kampány kapcsán, hogy nem sodródott politikai hisztériába az ország. A politikus azt is a sikerek közé sorolja, hogy a kampány végén kevesebben gondolják úgy: a népszavazás összefügg a kormány létével.
A népszavazással az emberek visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, véget vethetnek a hazugság politikájának és eltörölhetnek három értelmetlen sarcot, az MSZP-nek pedig lehetősége lesz egy új korszakot kezdeni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
A népszavazással az emberek visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, véget vethetnek a hazugság politikájának és eltörölhetnek három értelmetlen sarcot - jelentette ki a Fidesz alelnöke. Varga Mihály hozzátette: az MSZP-nek lehetősége lesz egy új korszakot kezdeni.
Tizenhatra emelkedett a gyanúsítottak száma a Zuschlag János volt országgyűlési képviselő nevéhez fűződő csalási ügyben, miután ma délután egy újabb embert gyanúsított meg a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség - értesült a HavariaPress.
Alig ért véget az elnökválasztás Oroszországban, a győztes Dmitrij Medvegyevnek máris újabb címért kell "megküzdenie": a világ legapróbb termetű vezetőjének címéért - írta a The Guardian című brit lap.
Tegnap újabb eladási hullám söpört végig a világ pénz- és tőkepiacain. Ma hazánkat is megcsapta a pánik szele. A magyar állampapírpiacon a helyzet drámaibbnak tűnik piaci szereplők elmondása szerint. A gazdaság lényegében stagnál, ez pedig magas inflációval párosul.
Januárban a várt 4,6% helyett 6,9%-kal emelkedett a német ipari termelés a legutóbbi +4,9%-os érték után. Az adatok emelkedö jegyzésekre utalnak a délutáni amerikai munkaerö-piaci jelentés elött. Ma tovább romolhat az amerikai munkaerö-piaci helyzet, ami az elkövetkezö hónapokban sem változhat. Az EUR-USD-ot 1,5412-ön jegyzik. Ellenállások 1,5430-nál és 1,5475-nél találhatók. In-GFX
„Szembenézés a kommunista múlttal” címmel szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő konferenciát az Európai Parlamentben, ahol a kelet-közép-európai rendszerváltozás tanulságait tekintették át a meghívott előadók.
13.00-kor teszik közzé a kanadai munkaerö-piaci adatokat. Az újonnan teremtett álláshelyeknél +3.000-es értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi +46.400-as érték után. Ez meglehetösen gyenge értéknek számít. A CAD-JPY-t 103,78-on jegyzik, miután napi minimumot ért el 103,36-nál. Támogatások 103,00-nál és 102,00-nél találhatók. In-GFX
A 2006-os rendőri brutalitásról rendeznek estet Erdőtelken többek között Wittner Mária és Morvai Krisztina részvételével. Heves város cigány közösségének néhány tagja az est szétverésével fenyegetőzik. A szervező Tóth-Pál József szerint Erdőtelek első embere, Bakos Károly a művelődési ház vezetőjét kérdőre vonta, miért engedte meg „a fasiszta estet”.
Az oktatási tárca tervei szerint 2009-ben és 2010-ben ötmilliárd forintot fordítanak közoktatási kollégiumfejlesztésekre az Új tudás, új iskola program keretében - közölte Hiller István, miután péntek...
Elszabadult a pokol tegnap hajnalban a fiumicinói reptéren, miután a Bajnokok Ligájában az AS Roma idegenben legyőzte a Real Madridot, és így bejutott a negyeddöntőbe.