Incidensbe keveredett reggel a szlovák legfőbb ügyészség pozsonyi épülete előtt a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig egyik állítólagos bántalmazója. Marcel G., kihallgatására várva az egyik érdeklődő újságíró kezéből kiütötte a mobiltelefont, egy operatőr kamerájába pedig kétszer beleütött.
Eltűnt Brüsszelben Waris Dirie szupermodell és emberjogi aktvista, aki a női körülmetélés elleni kampány egyik legnagyobb szószólója - jelentette be pénteken menedzsere.
A Real Madrid vezetősége elvesztette a bizalmat Brend Schuster vezetőedző iránt, miután a csapat elbúcsúzott a Bajnokok Ligája további küzdelmeitől - értesült a Marca című spanyol napilap. Az újság szerint Jose Mourinho lehet a német szakember utóda.
Santo Domingóban megkezdődött pénteken a latin-amerikai államfők találkozója, amelyen a Kolumbiát két szomszédjával, Ecuadorral és Venezuelával szembeállító viszály lesz a fő téma.
A pénteki egyeztetést követően jövő héten tovább folytatódnak az egyeztetések a paraméterkönyvről a kerületi polgármesterekkel. Csütörtökön 16 órakor pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületében nyilvános civil fórumot tartanak a kérdésben, amelyre szintén valamennyi érintett szakmai és civilszervezet meghívást kapott.
A pénzügyi terület végzőseinek rendeztek állásbörzét csütörtökön a Budapesti gazdasági Főiskolai Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán (PSZF). Az utolsó éves hallgatók optimistán sétáltak a standok között, nem véletlenül: a tanult szak keresettnek számít az álláspiacon. A nettó 160 ezer forintos bérigényt azonban a cégek képviselői túlzásnak tartották.
A Hamász palesztin radikális mozgalom visszavonta azt a korábbi közlését, hogy a szervezet áll a csütörtök este Jeruzsálemben elkövetett merénylet mögött.
Öt határsértőt és egy embercsempészt fogtak a határrendészek Nagylakon. A Csongrád megyei határállomásnál szolgáló egyenruhások csütörtök este negyed hétkor lettek figyelmesek öt emberre, akik illegálisan lépik át az államhatárt.
A roma nők a cigány társadalom támaszai, összefogják a családot, továbbadják a kultúrát, a hagyományt gyermekeinknek, ezért kiemelt tisztelet jár nekik - mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke pénteken a szervezet Dohány utcai székházában rendezett nőnapi ünnepségen.
A legutóbbi foglalkoztatási adatok alapján recesszióban lévőnek tekinthető az amerikai gazdaság - mondják Londonban. Az elemzők szerint egyre valószínűbb a további agresszív kamatcsökkentés.
"Abban az esetben, ha a két korosztály félreteszi önző szempontjait, március 9-e a nemzedéki összefogás napja lesz" - szögezte le Orbán Viktor kampányzáró beszédében, Csepelen. A Fidesz elnöke hozzátette: a népszavazás mindenki számára mást jelent.
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának döntése alapján április 1-jétől a BUX index kosara változatlan marad, míg a BUMIX-é bővül a FreeSoft es a TvNetWork papírjaival. A BÉT honlapján közzétet...
Ellentüntetők zavarták meg az MSZP Nőtagozata Nők a társadalmi békéért elnevezésű országos demonstrációjának nyíregyházi rendezvényét pénteken. Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetőjének beszéde alatt egy idősekből, fiatalokból, nőkből és férfiakból álló csoport folyamatosan kiabált, pfújolt és sípolt.
Az Iszlám Konferencia Szervezete pénteken elítélte az előző napi nyugat-jeruzsálemi merényletet, amelynek egy talmud-iskola nyolc diákja esett áldozatul.
Nagy-Britannia óva intette pénteken Izraelt a zsidó telepek bővítésétől, mert véleménye szerint mindenféle építkezés a megszállt palesztin területeken, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is, sérti a nemzetközi jogot.
Legalább 61 tamil lázadó és öt kormánykatona halt meg az utóbbi napok összecsapásaiban Sri Lankán - közölte az AFP pénteken colomboi kormányzati forrásokra hivatkozva.
Örülünk, hogy végre véget ér az az ámokfutás, amit a Fidesz kampány címén folytatott - mondta az SZDSZ Új Generáció elnöke pénteken Csepelen. Léderer András a Fidesz kampányzáró eseményének helyt adó épület mellett tartott sajtótájékoztatót.
A Fehér Ház pénteken megerősítette, hogy az Egyesült Államok gazdaságának a növekedése lelassult, de továbbra is kerüli a recesszió fogalmának említését. Tony Fratto szóvivő azt mondta, az első negyed...
Életveszélyesen megfenyegettek egy orvost Zalakomárban. Az egyik helyi család a lázas gyerekéhez hívta ki az ügyeletes orvost, akivel már korábban is több ízben volt nézeteltérésük. A doktor ezért már rendőri kísérettel érkezett, és állítása szerint a dulakodás azután alakult ki, hogy a családfő még azt sem volt hajlandó megmutatni neki, hogy melyik gyermeket kell megvizsgálni.
A hannoveri CeBIT informatikai kiállításon a hét során négy magyar cég kapott Európai E-Kiválóság Díjat - közölte a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) pénteken.
Lemondott pénteken Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns egy tanácsadója, amiért szörnyetegnek nevezte az afro-amerikai szenátor riválisát, Hillary Clintont.
Nagyobb megrázkódtatás nélkül indult az idei év a lakáspiacon. A januártól bevezetett szja-módosítások hatása egyelőre nem nevezhető látványosnak - az Otthon Centrum tapasztalatai szerint.
Ötvenkilós szovjet rombolóbombát találtak az esztergomi élményfürdővel szemben pénteken. A tűzszerészek a gyújtókészülékét kiszerelték és a helyszínen megsemmisítették, a bombát pedig este fél hétkor felrobbantották Esztergom külterületén - mondta el a bombát hatástalanító tűzszerész.
Több politikust is bírsággal sújtott az ÁNTSZ a tilosban dohányzó parlamenti képviselőkről készített tévéfelvételek nyomán. Egyikük, Tasnádi Péter pécsi polgármester egy műsorban az intézkedést nem éppen városvezetőhöz illő szavakkal kommentálta.
Az Arcus Search keresőmarketing ügynökség 2008 februárjában együttműködési megállapodást kötött az AdGooroo-val. Nemzetközi színvonalú versenytárs vizsgálatával ügyfelei részére újabb értéknövelt szolgáltatási csomagokat vezet be 2008 márciusától.
A Fidesz elnöke szerint mindenkinek más-más okból fontos a népszavazás: van, akinek szociális okokból, van, akinek az önbecsülése miatt, és van, akinek a demokrácia miatt.
Egy erősen ittas férfi 25 tonnás tankjával rohant bele az Urál-hegységben megbúvó egyik falu házába - mutatott be a különös esetről egy videofelvételt az orosz televízió pénteken.
A kolumbiai hadsereg végzett a kormány ellen harcoló legnagyobb gerillaszervezet vezetőségének egy újabb tagjával - közölte a helyi sajtó katonai forrásokra hivatkozva.
A VDSZSZ Gyurcsány Ferencnek írt pénteki nyílt levelében követeli a kormánytól, hogy ne szüneteltesse a 38 vasúti vonalat, amíg arról a szakszervezettel megállapodás nem születik. Az érdekképviselet a miniszterelnöktől azt kéri, hogy jelölje ki a kormány képviselőjét az újbóli egyeztetésre.
Aki nem megy el a népszavazásra, illetve nem igenekkel voksol, az igazolást ad a kormánynak, hogy folytassa eddigi politikáját - mondta a Fidesz népszavazási kampányának vezetője a párt kampányzáró nagygyűlésén a fővárosban, Csepelen.
A Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök alapította és egykori neves politikusokból álló tanács háromfős, közvetítő delegációt küld a Közel-Keletre - jelentette be pénteken Johannesburgban Az idősek (The Elders) nevű szervezet.
Dmitrij Medvegyevet választották Oroszország államfőjévé - jelentette be hivatalosan is az orosz Központi Választási Bizottság pénteken későn este Moszkvában.
Nemcsak rekordszintű tejhozam, hanem "környezettudatos" magatartás is jellemzi az izraeli teheneket, ugyanis lényegesen kevesebb metánt juttatnak a légkörbe, mint más országbeli fajtársaik.