A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint eljött az ideje Koszovó diplomáciai elismerésének, a testület szocialista alelnöke ugyanakkor a nyugodtságra, higgadtságra helyezte a hangsúlyt az elismerés időpontjának kiválasztása ügyében. A bizottság előzőleg zárt ajtók mögött hallgatta meg Madarász Károlyt, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatóját a koszovói biztonsági helyzetről.
"Nevetséges és megalapozatlan az a híresztelés, hogy az MNB feladná a 2009 végi 3 százalékos inflációs célját" - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A jegybank elnöke a kedden pénzpiaci...
A vizitdíjra és a kórházi napidíjra a betegek, a kórházak és a háziorvosok érdekében is szükség van. Ezt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter mondta Szekszárdon. Az egészségügyi miniszter cáfolta, hogy a vizitdíjat felemelnék ezer forintra. Szerinte 2010-ig biztosan háromszáz forint lesz ennek összege.
Mindenkire kiterjedő tandíjat és szigorúan célzott hallgatói támogatásokat javasol a kormány felkérésére készített tanulmányában Magyarországon a Világbank.
Lezuhant egy helikopter Albániában kedden. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy katonai vagy civil járműről van-e szó. A tiranai belügyminisztérium azonban arról tájékoztatta az AFP francia hírügynökséget, hogy elképzelhető, hogy egy NATO-helikopter zuhant le.
Angela Merkel német kancellár szombaton Moszkvába látogat, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin hivatalban levő elnökkel és megválasztott utódjával, Dmitrij Medvegyevvel - jelentette be kedden a Kreml sajtószolgálata és a berlini kancellária.
Kecskeméten 1.400 ember népszavazási értesítőjét semmisítette meg egy postás. A posta kivizsgálta és elismerte a jogsértést - közölte Metzinger Éva, Kecskemét jegyzője kedden, a városházán tartott sajtótájékoztatóján.
Tízből nyolc magyar felnőtt saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él - állapította meg a GfK LHS HealthCare legutóbbi felmérése. A negatív hatások jellemzően munkahelyi túlterheltség következtében jelentkeznek, tartós fennállásuk esetén pedig - egyebek mellett - idegességet, gyomorproblémákat okoznak. A stressz hatásait a többség testmozgással, így sporttal és sétával igyekszik…
Magyarország támogatja, hogy a NATO felvegye tagjai közé Albániát, jelentette ki kedden Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután tárgyalásokat folytatott Budapesten Sali Berisha albán miniszterelnökkel.
Elutasítjuk azt a fajta rosszízű játékot, hogy a népakaratot előre kiforgatják, és azt állítják, hogy össze kell adni az otthonmaradók számát a nem szavazatokkal, és akkor kijön az, hogy mennyien mondanak nemet a népszavazási kezdeményezésre - jelentette ki Orbán Viktor Kaposváron.
Az év eleje óta szerzett mintegy 20%-os erösödés ellenére semmi sem utal rá, hogy nagyobb konszolidáció következne. A december közepén kialakult felgyorsult emelkedö trend 940,00-nél fut. Amíg az érték fölött marad az árfolyam, nem valószínü a nagyobb korrekció. A jelzálogpiaci válság, a magas amerikai infláció megakadályozzák a nagyobb visszaesést. Ráadásul hamarosan elérhetik az 1.000-es…
Kedden eldőlhet, hogy ki lesz az amerikai elnökválasztáson a demokrata párt jelöltje - mondta az InfoRádiónak Magyarics Tamás Amerika-szakértő. Most ugyanis két kisebb - Rhode Island és Vermont - mellett két népesebb államban, a déli Texasban és a közép-nyugati Ohióban tartanak előválasztásokat.
A Fidesz sürgeti, hogy Magyarország azonnal ismerje el Koszovó függetlenségét, az MSZP ezzel szemben az időpont higgadt megválasztásának szükségességét hangsúlyozza - derült ki az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, Németh Zsolt és szocialista alelnöke, Kozma József nyilatkozataiból. A testület kedden hallgatott meg tájékoztatót a koszovói biztonsági helyzetről.
Közösen szervez előadásokat április végétől június közepéig, négy hétvégén át az Operaház és a Magyar Állami Népi Együttesnek is otthont adó Hagyományok Háza. Péntekenként egy-egy balett- vagy operaelőadást, szombatonként pedig egy tradicionális táncelőadást láthatnak az érdeklődők.
A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint eljött az ideje Koszovó diplomáciai elismerésének, a testület szocialista alelnöke ugyanakkor a nyugodtságra, higgadtságra helyezte a hangsúlyt az elismerés időpontjának kiválasztása ügyében.
A jamaikai Bob Marley Művészeti Intézet alapítója azt javasolja a helyi illetékeseknek, hogy nevezzék el az ország északi partvidékét átszelő autópályát a legendás reggae-énekesről - számolt be róla kedden a The Jamaica Observer című lap.
A harmadik Web 2.0 Symposiumon átadták a Sanoma Szupernóva Díjat: a félmillió forintos első díjat a Kreditvadász.hu felsőoktatási közösségi oldal kapta meg. Az összesen egymillió forint értékű díjban a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások vagy internetes fejlesztéseket készítő magánszemélyek részesülhettek.
Középtávon fennáll az EUR-CHF-nél a visszaesés veszélye. A technikai indikátorok erösen lefelé mutatnak, és mind eladásokat jeleznek. Ráadásul az 1,5900-es mozgási minimum alá ment az árfolyam, így az 1,5650-es érték lett a cél. A vételi paritás szerint csak 1,4000-en áll a devizapár fair értéke. Az EUR-CHF-et 1,5762-ön jegyzik. Támogatás 1,5697-nél található. In-GFX
Az EUR-GBP átlépte a januári csúcsot, majd átmenetileg 0,7678-ra emelkedett árfolyama. Azóta oldalazást végez a devizapár. A MACD a trigger metszése után továbbra is vételeket jelez, és potenciállal rendelkezik a felsö oldalon, így 0,78-ra emelkedhet az árfolyam. A devizapárt 0,7657-en jegyzik. Csak idö kérdése, mikor alakul ki hosszú, felfelé mutató fehér gyertya. In-GFX
Lothar hozzá van szokva ahhoz, hogy alkalmanként jól kiosztja őt a sajtó, de amit a die aktuelle című német magazintól most kap, az nem mindennapi. A címlapról az alábbi cím üvölt: „Matthäusék válási háborúja – 100 szál rózsa! Így csalta a feleségét csapdába”. Az anyag címe a belső oldalakon pedig még megsemmisítőbb: „Az év legalattomosabb válása”.
Hiába csökkentek az amerikai alapkamat esése után a pénzpiaci kamatok, a kockázati felár miatt drágábban lehet hitelhez jutni - mondta Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge"s Holding vezérigazgatója a pénteken nyíló 12. Lakásvásár alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Hét újszülött kiskutyát és anyjukat verte agyon fejszével egy Nyíregyháza melletti tanya tulajdonosa hétfőn. A rendőrség állatkínzás miatt indított eljárást - közölte kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Magyar Nemzeti Bankba (MNB) 45 millió darab egy- és 57 millió darab kétforintos érkezett vissza a múlt év szeptember óta, amikor a jegybank bejelentette, hogy bevonja az egy- és kétforintos pénzérméket, ez megfelel a nemzetközi gyakorlatnak - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden Budapesten.
A Fidesz szerint a kormány el akarja titkolni, hogy mennyien jelentkeztek idén a felsőoktatási intézményekbe. Pokorni Zoltán, a párt alelnöke úgy véli: sok család a tandíj miatt nem tudja vállalni, hogy tehetségeses gyerekeiket egyetemre, főiskolára küldje. Az ellenzéki politikus hozzátette: az ezt bizonyító adatot a kormány nem akarja nyilvánosságra hozni a március 9-i népszavazás előtt.
A Magyar Nemzeti Bankba 45 millió darab egy- és 57 millió darab kétforintos érkezett vissza a múlt év szeptembere óta - mondta Simor András jegybankelnök.
A CAD-JPY-t 103,65-ön jegyzik, és a BoC meglpöe 50 bázispontos kamatcsökkentése után napi minimumra esett vissza. Kamatcsökkentésre számítottak az elemzök, azonban csupán 25 bázispontosra. A következö támogatás csak 102,00-nél található. In-GFX
Helyreállították kedden kora délután a délelőtt Rákosrendezőnél leszakadt vasúti felsővezetéket - tájékoztatott közleményében a vasúttársaság. A vezeték délelőtt tíz óra után szakadt le, emiatt jelentős késések voltak a Budapest-Vác-Szob és Budapest-Esztergom vonalakon.
Felemelik az általános, óránkénti 90 kilométeres sebességhatárt 25, összesen 122 kilométer hosszúságú főútszakaszon: 31 kilométeren 100 kilométer/órára, míg 91 kilométeren 110 kilométer/órára emelkedik a sebességhatár.
Két hónap alatt 200 kilógrammnyi műanyag palack gyűlt össze egy káposztásmegyeri panelban, miután egy közösségi kézi prés szereltek az épületbe. A szerkezet rendkívül népszerű, így szelektív gyűjtéssel a lakóközösség jelentős összeget spórolhat a szemétszállítási díjból. Az FKF-el azonban még meg kell állapodni.
Negyvenkét puskát, golyószórót, géppuskát, sőt egy rakétavetőt is találtak a rendőrök egy sárvári fogtechnikus lakásán megtartott házkutatásuk alkalmával.
Négy felnőttet és két gyereket mészároltak le egy memphisi házban, az Egyesült Államok déli részén fekvő Tennessee államban. A rendőrség lakossági bejelentés nyomán hétfő este találta meg a holttesteket, három másik gyereket válságos állapotban szállítottak kórházba - jelentette a Commercial Appeal című helyi újság internetes kiadásában.