2008. március 4. kedd

márc. 4
22:09
Zsarolással kényszerített romákat kampányolásra egy szocialista politikus? (HírTV)
Zsarolással kényszerítette a romákat az MSZP melletti kampányolásra 2002-ben és 2006-ban is egy győri szocialista politikus - mondta el híradónknak a Mosonmagyaróvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Pádár László, aki tanácsadója volt Teleki Lászlónak, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős államtitkárának a roma közmunkaprogramból szerzett minimálbérük elveszítésével fenyegetett…
márc. 4
22:20
Ki volt a felelős a történelem legszörnyűbb hajókatasztrófájáért? (Infostart)
A tengerhajózás legszörnyűbb, több mint 9000 halálos áldozatot követelő katasztrófájáról mutatott be megrázó dokumentumfilmet a ZDF német közszolgálati televízió, a német történelem egyik legfájdalmasabb emlékét idézve fel. A kétrészes film a Wilhelm Gustloff nevű személyszállító hajó utolsó, 1945. január 30-i útját mutatta be, amelyet Günter Grass Nobel-díjas német író Ráklépésben című könyvében…
márc. 4
22:32
63 éve rombolták le Szombathelyt (Blikk)
márc. 4
22:38
A csótányfajta, amelyet szeretnek az amerikaiak (Blikk)
márc. 4
23:03
Az Arsenal kiejtette a címvédő Milant (Infostart)
Bejutott a negyeddöntőbe az Arsenal a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A párharc mindkét meccsén fölényben játszó londoni együttes Fabregas és Adebayor találatával győzött 2-0-ra a címvédő Milan ellen a San Siro Stadionban. Mindkét gól a hajrában esett. Bejutott a legjobb nyolc közé a török Fenerbahce is, amely óriási csatában, tizenegyes-párbajban gyűrte le a Sevillát.
márc. 4
23:11
BL: búcsúzott a címvédő, továbbment a Barca és a MU (Blikk)

Keresés