2008. március 3. hétfő

márc. 3
10:19
Kizuhant egy harmadik emeleti lakásból egy 13 éves fiú (Adó1százalék)
Házibulit tartottak egy harmadik emeleti lakásban Mosonmagyaróváron, ahonnan eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant egy 13 éves fiú - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a lakásban fiatalok szórakoztak még szombaton. A szerencsétlenül járt fiú egyedül tartózkodott abban a szobában, ahonnan kizuhant, s társai egy…
márc. 3
10:19
Csődvédelmet kért a londoni világmárka forgalmazója (hirado.hu)
A cég tavalyi forgalma 2006-hoz képest stagnált és némi veszteség is keletkezett - írja a Napi Gazdaság
márc. 3
10:21
Kivonulnak Gázából az izraeli csapatok (hirado.hu)
Szinte már az összes katona visszatért Izraelbe - közölte a hadsereg szóvivője
márc. 3
10:22
USD-CHF Új abszolút minimum (HírTV)
Az USD-CHF ma reggel új abszolút minimumot ért el 1,0309-nél, majd korrekcióra került sor 1,0394-ig. A dollár gyengesége mellett a befektetök fokozódó kockázatkerülése is jól jön a franknak. A svájci SVME-beszerzési menedzserindex februárban 61,6 pontról 60,5 pontra csökkent, miközben a szakemberek 60,4 pontos értékkel számoltak. Az USD-CHF-et 1,0388-on jegyzik. In-GFX
márc. 3
10:22
O2 - mobil közösségi hálót indít (Kreatív Online)
A brit O2 mobil- és internetszolgáltató is beszáll az online közösségi háló-üzletbe. A Marketing értesülései szerint a vállalat több millió fontot fektet az O2 Bluebook nevű mobiltartalomra alapozó közösségi háló elindításába.
márc. 3
10:22
Pro és kontra vizitdíj (Privátbankár)
A vizitdíj kérdése megosztja az érintett háziorvosok és fogorvosok társadalmát; van, aki a vizitdíj mellett érvel, van, aki ellene, sőt olyan doktor is akad, aki egyenesen megtagadta a díj beszedését betegeitől.
márc. 3
10:23
Hargitai Bea csak szenved a konyhában (BorsOnline)
A TV2 hamarosan induló főzőshowjában Hargitai Bea is megvendégeli társait. A Hal a tortán forgatásán azonban nem minden úgy sikerült, ahogy azt a szőke szépség megálmodta, pedig még órákat is vett egy mesterszakácstól.
márc. 3
10:24
Német beszerzési menedzserindex: 54,3 pont- elörejelzés: 54,0 pont (HírTV)
Februári német beszerzési menedzserindex: 54,3 pont- elörejelzés: 54,0 pont- elözö havi érték: 54,4 pont. Részletek következnek… in-GFX
márc. 3
10:24
MPRSZ - ismét CSR pályázat (Kreatív Online)
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) gondozásában idén is elkészül a CSR Best Practice, amely esettanulmányokon keresztül mutatja be a cégek társadalmi felelősségvállalás programját. A vállalatok pályázat útján kerülhetnek a kiadványba, anyagukat szakmai zsűri bírálja el.
márc. 3
10:25
Színlelt szerződéskötés után letarolták az erdőt (Adó1százalék)
Helyreállíthatatlan mértékű környezetkárosítással vádolja az ügyészség azt a társaságot, melynek tagjai az elmúlt év elején letarolták a Zala megyei Hahót környékén az erdőt - írta hétfői számában a Zalai Hírlap. 2006 nyarán színlelt ajándékozási szerződéssel nyolc ezrelék tulajdonrészt szerzett a megbízója részére N.D. a Hahót környéki osztatlan tulajdonú erdőből. A birtokrész megszerzése után…
márc. 3
10:25
Meglepték a Magyar Gárdát a romák (Alternatív Energia)
Legalább 200 roma emberrel találta szemben magát öt magyar gárdista Pétervásárán; összetűzésre nem került sor - tudósít hétfői számában a Heves Megyei Hírlap. A Magyar Gárda tagtoborzót tartott volna szombaton a városháza előtt, ám ezt gyakorlatilag megakadályozták a Heves megyei városból, a környező településekről, sőt még a szomszédos Nógrád megyéből is a helyszínre érkezett romák - adta hírül…
márc. 3
10:27
Potter-rajongók elvonási tünetei (Blikk)
márc. 3
10:28
Új marketingvezető az Avivánál (Privátbankár)
Dr. Zolnay Judit lett az Aviva Életbiztosító Zrt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese 2008. március 3-tól - olvasható a társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott hírlevelében. A szake...
márc. 3
10:28
Phenjan ellenlépésekkel fenyeget (Metropol)
Észak-Korea hétfőn elítélte a legújabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, olyan provokációnak nevezve azt, amely lefékezheti a nukleáris leszerelési tárgyalásokat.
márc. 3
10:30
Ecuador csapatokat mozgósít (Metropol)
Ecuador bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiutasítja az országból Kolumbia nagykövetét, és katonai alakulatokat vezényel a két latin-amerikai állam közös határa mellé.
márc. 3
10:30
Bukta az apasági tesztet a magyar sztár (hirado.hu)
Kamarás Ivánnak két évre visszamenőleg gyermektartást kell fizetnie
márc. 3
10:32
Gazprom egyelőre csak Ukrajnát bünteti (hirado.hu)
Az orosz gázipari cég megerősítette, hogy ma reggel 8 órától 25 százalékkal kevesebb földgázt biztosít Ukrajnának
márc. 3
10:33
EU-s beszerzési menedzserindex: 52,3 pont- elörejelzés: 52,3 pont (HírTV)
Módosított februári EU-s beszerzési menedzserindex: 52,3 pont- elörejelzés: 52,3 pont- elözö érték: 52,3 pont. Részletek következnek… in-GFX
márc. 3
10:33
Vérfürdő az állampapírpiacon (Infostart)
Pánikhangulat van a magyar állampapírpiacon - olvasható a Portfolio.hu elemzésében.
márc. 3
10:35
Papírforma az orosz elnökválasztáson (HírTV)
Dmitrij Medvegyev miniszterelnök-helyettes a csaknem végleges eredmény szerint fölényes győzelemmel nyerte meg a voksolást. A második helyen végzett kommunista Gennagyij Zjuganov csalásra gyanakszik, ezért pártja bíróságon támadja meg az eredményt. Több európai vezető is gratulált Medvegyevnek győzelméért.
márc. 3
10:37
Pro és kontra a vizitdíjról - Keresztmetszet (videó) (HírTV)
- Pro és kontra a vizitdíjról. - Életképek a Miskolc melletti Lyukó-völgyből. - A pénzükért harcolnak a borgátaiak. - Válogatott legénység, speciális jármű, avagy irány az Olimpia! - Országos körkép a Keresztmetszetben.
márc. 3
10:40
Felvállalta szerelmét a sztárpár (Blikk)
márc. 3
10:40
Életveszélyben Mick Jagger! (Kripto Akadémia)
Közel negyven évvel az eset után az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI egy munkatársa rádiónyilatkozatából derült ki, hogy a Hells Angels nevű banda tagjai merényletet akartak elkövetni Mick Jagger ellen, miután egy szerződéssel kapcsolatos vitába keveredtek az énekessel.
márc. 3
10:41
GKI előrejelzés: kitör a "gödörből" a gazdaság! (hirado.hu)
Az infláció csak nehezen lassul, a belső és a külső egyensúly azonban tovább javul
márc. 3
10:43
Grammy-díjas világsztár a Millenárison (hirado.hu)
Michel Camilo vasárnap este ad koncertet a teátrumban
márc. 3
10:44
Felújított kollégiumépületeket adnak át a SZIE-n (HírTV)
Március 5-én, szerdán 15 órakor adják át a Felsőoktatási Beruházási Program keretében magánbefektetői tőke bevonásával a Szent István Egyetemen felújított Diákotthon gödöllői A, B és jászberényi épületeit.
márc. 3
10:46
Robot alapú társadalom, utópia vagy valóság a köztévében (HírTV)
Új tudományos ismeretterjesztő műsorsorozatot indít márciustól az m2 televízió csatorna. Az induló adásban Dr. Rudas Imre professzor, a Budapesti Műszaki Főiskola rektora tart előadást a robotalapú társadalomról.
márc. 3
10:48
Alonso már most lemondott az idei vb-címről (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a tavalyi sikertelenségek megviselték csapatát, és már koránt sincs olyan magabiztosság a Renault-nál, mint korábban volt. A spanyol azonban úgy érzi, idővel visszatérhetnek az élre.
márc. 3
10:48
Almássy: A népszavazás intézménye nem ilyen kérdések megvitatására való (HírTV)
A Magyar Demokrata Fórum nem zárkózik el a képzési hozzájárulás minden formájától, amennyiben az valódi reformintézkedésekkel párosul. A jelenleg érvényben lévő tandíj rendszerét azonban elutasítja - mondta Almássy Kornél, az MDF alelnöke az EduPressnek.
márc. 3
10:48
Egymást etetik a betegek a kórházban (Piac és Profit)
Kevesebben gyógyulnak meg a korházakban, ha nem lesz napidíj? Nem kell egymást etetniük a betegeknek, ha lesz? Nehéz helyzetben a korházak, de miért?
márc. 3
10:50
Muszka vezeték - Kontraszt (videó) (HírTV)
Választhatunk „Végre a gyógyítást szolgálja, amit az orvosnál fizetek” – hirdeti az MSZP kampánya. De mit oldott meg a vizitdíj a magyar egészségügyben? Igazságos-e a kórházban fekvő betegek megsarcolása a kórházi napidíj révén? Reform-e a több mint száz milliárdos forráskivonás? A Kontrasztban Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet, és Csiba Gábor, a Miskolci...
márc. 3
10:50
A TézEusz győztesei brüsszeli tanulmányutat nyernek (HírTV)
A Külügyminisztérium által 2007 őszén kezdeményezett és az EUvonal által szervezett TézEUsz 2011 - Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésű országos tanulmányi diákkonferencia és verseny március 5-ei döntőjében 26 pályázó méri össze tudását. A nyertesek brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt és pénzjutalomban részesülnek.
márc. 3
10:52
Túl van az életveszélyen a magyar zenész (hirado.hu)
Máriót súlyos szívpanaszokkal szállították kórházba
márc. 3
10:52
Készíthető felmérés a népszavazás napján (HírTV)
Szabad a népszavazás napján közvélemény-kutatást tartani, annak eredményét viszont csak a szavazókörök zárása után lehet nyilvánosságra hozni. Korábban viszont a voksolást megelőző 8 napon belül nem lehetett felmérést készíteni, illetve annak eredményét nyilvánosságra hozni.
márc. 3
10:54
Orosz választás: így mindenkinek kényelmes (Privátbankár)
Interjú Deák Andrással, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársával
márc. 3
10:55
Izrael megkezdte kivonulását Gázából (HírTV)
Az izraeli hadsereg hétfő reggel kivonta egységeit a Gázai-övezetből - közölte egy izraeli katonai szóvivő. A zsidó állam múlt szerdán indított akciót a palesztin területen, hogy megállítsa az övezetből Izrael felé indított rakétatámadásokat, amelyeknek három halálos áldozata volt a napokban.
márc. 3
10:56
Nyaktól lefelé a csupasz bőr a vonzó (BorsOnline)
A szőrtelenítés hozzátartozik a nők mindennapjaihoz. Manapság már az ápoltság és a jó megjelenés előfeltétele a csupasz láb és egyéb testrészek. Az apró pihék azonban nagy gondot jelenthetnek azoknak, akik nem tudják eldönteni, milyen szőrgyilkost válasszanak. Dr. Gerencsér Kinga bőrgyógyász – kozmetológus ad ezzel kapcsolatban tanácsokat.
márc. 3
10:56
Recept: Meggyes-mákos tésztatorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg tejben főtt fodros nagykocka 5 db tojás 25 dkg vaj 25 dkg cukor 25 dkg liszt 1 csipet só A meggytöltelékhez: 1 üveg magozott meggy 8 dkg cukor 4 dkg keményítő 1 csipet őrölt fahéj A máktöltelékhez: 20 dkg darált mák 1-1,5 dl tej 8 dkg cukor 1 citrom reszelt héja A tetejére: 1 tábla tortabevonó 0,3 dl olaj
márc. 3
10:57
Vicces választás (Kripto Akadémia)
Oroszországban sok vicc volt forgalomban az utóbbi időben a vasárnapi elnökválasztásról. Egy kis ízelítő: Vlagyimir Putyin egy Maybach luxusautót ajándékoz Dmitrij Medvegyevnek. Az hálásan megköszöni az igazán nagyvonalú meglepetést. A kocsiba ülve azonban látja, hogy nincs kormánykerék. Hol a kormánykerék - kérdi a megajándékozott az ajándékozótól. Mire az utóbbi: "Minek az neked, majd én…
márc. 3
10:58
Sztárok ruhatára: Gaál Noémi mumusa a zöld és a sárga (BorsOnline)
Gaál Noémi változatos ruhatárát immár tíz éve csodálhatjuk reggelenként és esténként a TV2-n. A vörös hajú, dekoratív időjós öltözködésben a nőiesen elegáns vonalat követi, szabadidejében pedig a sportos és kényelmes ruhákat részesíti előnyben. Noémi elárulta, hogy szakmájukban tabu a zöld szín viselete, hiszen abban beleolvadna a környezetbe, a stúdió (Green Box) ugyanis szintén ilyen…
márc. 3
10:58
Recept: Dunahullám II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg margarin felolvasztva 40 dkg cukor 60 dkg rétesliszt 1 csomag sütõpor 2 csomag vaníliás cukor 7 tojás meggy 5 dkg kakaó A krémhez: 1 csomag vaníliás pudingpor tej 25 dkg vaj 20 dkg porcukor A tetejére: reszelt csokoládé
márc. 3
10:59
Tízmilliós károk: két település, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a vihar (Infostart)
Három lakóház is életveszélyessé vált a hétvégi vihar miatt a Békés megyei Dévaványán. Az ezekben lakó családok közül kettőt rokonoknál, egyet pedig egy önkormányzati lakásban helyeztek el - közölte Pap Tibor, Dévaványa polgármestere. A vihar komoly gondokat okozott a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánoson is, ahol több mint 180 lakóházban keletkeztek károk. Unger Vilmos polgármester közölte:…
márc. 3
11:00
Felvillanyozó profitok az áramszolgáltatóknál (Privátbankár)
márc. 3
11:01
Húsz éve az apát mentette meg, most a fiát (Blikk)
márc. 3
11:01
Brit beszerzési menedzserindex: 51,3 pont- elörejelzés: 51,0 pont (HírTV)
Februári brit beszerzési menedzserindex: 51,3 pont- elörejelzés: 51,0 pont- elözö havi érték: 50,6 pont. Részletek következnek… in-GFX
márc. 3
11:02
Felvillanyozó profitok az áramszolgáltatóknál (Privátbankár)
Messze felülmúlta a szakértői várakozásokat az Elmű és Émász tavalyi második féléves teljesítménye. Az áramszolgáltatóknál elsősorban a nettó profit nőtt a számításoknál nagyobb mértékben, ugyanis a magas szabadpiaci árak miatt sok fogyasztó tért vissza a közüzemi szektorba. Az Elműnél a nyereséget az operatív szintű eredményjavulás is feljebb tornázta, míg az Émász esetében egy látens…
márc. 3
11:02
A demokrácia paródiája játszódott le Moszkvában egy belga lap szerint (Kripto Akadémia)
A demokrácia paródiájának lehetett tanúja a világ Oroszországban a vasárnapi elnökválasztáson - vélte hétfőn a La Libre Belgique című belga napilap. Nem is történhetett más, mint Dimitrij Medvegyev államfővé választása, mivel az összes liberális elnökjelöltet kizárták, az audiovizuális média a Kremlt szolgálja, a megfélemlítés pedig újra a kormány egyik módszere lett - állította vezércikkében a…
márc. 3
11:03
EUR-USD A vártnál kedvezöbb nemzeti beszerezési menedzserindexek (HírTV)
Februárban a revízió szerint változatlanul 52,3 ponton hagyták az EU-s beszerezési menedzserindexet, miután legutóbb még 52,8 pontos értékröl adtak számot. A 3 legnagyobb nemzetgazdaság indexei összességében a vártnál kedvezöbben alakultak, de havi szinten csökkenést mutattak. Az olasz index 50,8 pontról 50,6 pontra, (elörejelzés: 50,2 pont) míg a francia index 53,9 pontról 53,8 pontra csökkent…
márc. 3
11:04
Terítéken a tulajdonosi program (Privátbankár)
Elindult a kormányfő által bejelentett tulajdonosi program szakmai és társadalmi vitája. A véleménycserét felügyelő tanács várhatóan 4-5 héten belül dolgozza ki a szakmai javaslatokat, ezután a kormány áprilisban dönt a konkrétumokról. A szükséges jogszabályi változtatásokról ősszel szavazhat a parlament, az első pár üzletkötés már év végén megtörténhet. A program végrehajtását a tervek szerint…
márc. 3
11:05
A dollár mindent visz (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.

Keresés