2008. március 29. szombat

márc. 29
19:24
Kihallgatták a gyermeke meggyilkolásával gyanúsított férfit (HírTV)
Az éjszaka már ki is hallgatták a rendőrök azt a kaposvári férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra verte három éves fiát. A férfit pénteken este fogták el a külváros egyik erdős területén. A férfi még a rendőrökkel is erőszakoskodott, ezért a földre teperték és ott bilincselték meg. A rendőrség kéri az előzetes letartóztatását.
márc. 29
19:28
Rehhagel 2010-ig görög kapitány marad (hirado.hu)
A német szakember állítólag évi 1 millió eurót kap
márc. 29
19:31
Kamuti Jenő maradt az elnök (Infostart)
További négy évre, 2012-ig Kamuti Jenőt választotta meg elnökévé a Nemzetközi Fair Play Bizottság, amely Budapesten tartja tisztújító közgyűlését.
márc. 29
19:35
Rolex és sokkolók a Józsefvárosban (Piac és Profit)
Újabb csapást mértek a hamisítókra a Vám- és Pénzügyőrség emberei Budapesten. A Józsefvárosi piaci akció eredménye ötvenmillió forintnyi hamis áru.
márc. 29
19:37
Élőben közvetíti az M1 a sorsdöntő olimpiai selejtezőt (hirado.hu)
A magyar női kézilabda válogatottnak pontot kell szereznie Japán ellen a pekingi részvételhez
márc. 29
19:39
Nem módosul a MÁV menetrendje a nyári időszámítás miatt (Gondola)
Budapest, 2008. március 29., szombat (MTI) - Kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára kell előreállítani; ami azt jelenti, hogy a vasárnapi éjszakából egy órát...
márc. 29
19:41
Tettlegességig fajult a Magyar Gárda ellen szervezett flashmob (Alternatív Energia)
Leköpdösték, megrugdosták és szidalmazták azt a mintegy tíz fiatalt, akik a Magyar Gárda és a szélsőségek elleni tiltakozásul takarítóeszközökkel a kezükben jelentek meg a Hősök terén a gárdista avatás után szombaton. A tiltakozó flashmob (villámgyülekezés) résztvevőit kikergették a térről.
márc. 29
19:43
Elektronikus levélben fenyegették meg Orbán Viktort (Alternatív Energia)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke elleni merénylettel fenyegető e-mail érkezett szombaton a főkapitányságra, s erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatta a Fidesz elnöki kabinetét - közölte a párt helyettes szóvivője az MTI-vel.
márc. 29
19:46
Sziluett - vendég: Rácz Jenő (videó) (HírTV)
A Sziluett március 29-ei vendége: Rácz Jenő, kórházigazgató. Az előző Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere a jelenlegi egészségügyi reformmal kapcsolatban a közelmúltban hangot adott kritikáinak. A Veszprém megyei kórház főigazgatója felidézte miniszterségének feladatait, párhuzamba vonta, hogy akkor és most, milyen irányt vett a magyar egészségügy. Rácz Jenő beszámolt első műtétjének…
márc. 29
19:46
Színpadra cseréli a filmvásznat a hollywoodi sztár (hirado.hu)
Katie Holmes a Broadway-n lépne fel egy Arthur Miller darabban
márc. 29
19:48
Újabb több száz gárdistát avattak a Hősök terén (Alternatív Energia)
Több száz gárdista tett esküt szombat délután a fővárosi Hősök terén; a Magyar Gárda parancsnoka és a Jobbik elnöke azt mondta: megduplázták létszámukat, tagjaik most már több mint ezren vannak. A rendezvény idejére a rendőrség kordonokkal teljesen körbezárta a Hősök terét, az érdeklődők, akiknek száma meghaladta a félezret, scak a gárdisták által megnyitott kapukon mehettek be az elzárt…
márc. 29
20:02
Föld Órája - egy óra sötétség Pécsett és Budapesten (HírTV)
A világ 35 országában 371 város és falu kapcsolja ki az idegenforgalmi látványosságok, fontos épületek világítását szombaton este, a "Föld Órájában". A megmozdulással a szervezők a globális felmelegedésre akarják figyelmeztetni a Föld lakóit. Az akcióban magyar részről Pécs és Budapest vesz részt.
márc. 29
20:02
Kitüntette a Fidesz Malina Hedviget (hirado.hu)
A Nyitrán megvert diáklány és a 2006 őszén Budapesten megvert Kruchina testvérpár kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat
márc. 29
20:12
Durica: azt hittem, azonnal kirúgnak (BorsOnline)
Hatalmas öngól következtében esett ki a Magyar Kupából a Fehérvár. A negyeddöntő visszavágójának utolsó perceiben összesítésben egálra állt a két csapat.
márc. 29
20:12
Malina Hedvig kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat (Gondola)
Malina Hedvig, a Nyitrán megvert magyar diáklány és a 2006 őszén Budapesten megvert Kruchina testvérpár kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, amelyet szombaton adtak át a Fidesz...
márc. 29
20:12
Az ötös lottó nyerőszámai - 90 millió forintért! (hirado.hu)
A 13. héten a következő számokat sorsolták:
márc. 29
20:13
Az ötös lottó 13. nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
Az ötös lottó 13. heti sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 14, 28, 35, 41.
márc. 29
20:20
Parádézott a Manchester United (Infostart)
A címvédő és listavezető Manchester United 4-0-ra kiütötte a vendég Aston Villát az angol labdarúgó Premier League 32. fordulójában.
márc. 29
20:21
A Fidesz elítéli a kínai rezsim tibeti megtorló akcióit (Alternatív Energia)
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmánya határozottan elítéli a kínai kommunista rezsim tibeti megtorló akcióit, és a szabad világ felhívásához csatlakozva követeli azok azonnali beszüntetését - írja a tibeti jogsértésekről szombaton kiadott és az MTI-nek megküldött nyilatkozatában a párt. A Fidesz szerint magát demokratának valló politikai erő nem tűrheti el az emberi és…
márc. 29
20:31
Vasárnaptól megszűnnek a légi határok is (Alternatív Energia)
Vasárnap 0 órától megszűnnek Magyarország légi határai a schengeni államokban élők számára, ez azt jelenti, hogy az úgynevezett belső repülőgépjáratokra útlevél-ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a magyar állampolgárok.
márc. 29
20:38
Az ötös lottó nyerőszámai (Gondola)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 10, 14, 28, 35, 41. Joker-szám: 362705.
márc. 29
20:38
Ismét budapesti járattörlés, csomaghegyek a Heathrown (Metropol)
Szombatra és még vasárnapra is járatok tucatjait törölte a British Airways légitársaság a londoni Heathrow repülőtér vadonatúj 5-ös terminálján, amelynek forgalmát a csütörtöki nyitás óta technikai problémák bénítják; a törölt járatok között volt az egyik szombati budapesti is.
márc. 29
20:38
Megkezdődött az idei Zöld kommandó akciósorozat (Infostart)
Megkezdoődött az idei Zöld kommandó akciósorozat, amelynek keretében ezúttal az illegális szemét- és hulladéklerakók felszámolása mellett az autóbontókat és a színesfémbegyűjtoket is fokozottan ellenőrzik - jelentette be a környezetvédelmi- és vízügyi miniszter.
márc. 29
20:48
Kigyulladt egy busz, lezárták a 7-es főutat Diósdnál (Gondola)
Lezárták a 7-es főutat a Pest megyei Diósdnál, miután szombat este kigyulladt egy távolsági autóbusz a város belterületén; a forgalmat a rendőrség eltereli - közölte az Országos Katasztrófavédelmi...
márc. 29
20:56
Ismét tüntetések voltak a tibeti fővárosban (Gondola)
A kínai biztonsági erők szombaton lezárták Lhásza több körzetét, miután hírek szerint ismét nagyobb tüntetések voltak a tibeti fővárosban, hetekkel a várost megrázó véres kormányellenes zavargások...
márc. 29
20:58
Malina Hedvig kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat (Alternatív Energia)
Malina Hedvig, a Nyitrán megvert magyar diáklány és a 2006 őszén Budapesten megvert Kruchina testvérpár kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, amelyet szombaton adtak át a Fidesz születésnapi fogadása előtt.
márc. 29
21:03
Százhúsz motorost ellenőriztek Dobogókő szerpentinútjain (Gondola)
Százhúsz motorost ellenőriztek Dobogókő szerpentinútjain a Pest megyei rendőrök a szombati közlekedésbiztonsági akcióban; a nap egyenlege 18 szabálysértési eljárás, nyolc elvett forgalmi engedély...
márc. 29
21:20
Tömeges karambol a 47-es főúton (Blikk)
márc. 29
21:22
Kigyulladt egy busz Diósdnál (Blikk)
márc. 29
21:27
Ismét tüntetések voltak a tibeti fővárosban (Kripto Akadémia)
A kínai biztonsági erők szombaton lezárták Lhásza több körzetét, miután hírek szerint ismét nagyobb tüntetések voltak a tibeti fővárosban, hetekkel a várost megrázó véres kormányellenes zavargások után.
márc. 29
21:29
Egy mezőgazdasági vontató és három autó ütközött össze a 47-es főúton (Gondola)
Egy műszaki hibás mezőgazdasági vontatóba ütközött egy személyautó szombaton este; a baleset miatt pedig újabb autók ütköztek össze Székkutas és Orosháza között a 47-es főúton. A műszaki hibás...
márc. 29
21:31
Toplistás nők (Piac és Profit)
Magyarországon a legfrissebb kutatások szerint csak a felső vezetők 9 százalékát adják a "gyengébbik nem" tagjai, míg a középvezetők közel harmada nő.
márc. 29
21:31
A Luxor nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 32. A nyerőszámok húzási sorrendben: 53 23 48 52 39 50 65 75 10 36 16...
márc. 29
21:58
Kétgólos előnye ellenére kikapott a Barca (Infostart)
A tabella második helyén álló Barcelona 3-2-re kikapott a Betis otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
márc. 29
22:34
Nem nyert sem a Roma, sem az Inter (Infostart)
A szombati játéknap után is négy pont a különbség az olasz labdarúgó-bajnokság két élcsapata, az Inter és a Roma között.
márc. 29
22:43
Elítélték az orvosverő lányt (Infostart)
Jogerősen négy hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte az Egri Városi Bíróság azt a fiatalkorú lányt, aki megvert egy doktornőt a gyöngyösi kórházban.
márc. 29
23:01
Favágó NATO (Gondola)
Volt egy fa a központ főbejáratánál, köré építették a lépcsőt. Az előkészületek utolsó napján jött valami főfőfőszakértő biztonsági – onnan, ahová sohasem megyek, mert nem vagyok hajlandó rátenyerelni a gépükre – és kivágatta a fát. Ezek a favágók fognak megvédeni minket? Kockázatos lett volna megmaradnia. Egy tüskésbőrű, nekivadult gesztenye kulin nyomott volna egy főtábornokot? Meglehet.

Keresés