A hétvégén rendezik meg a 3. Fringe Fesztivált Budapesten, a Tavaszi Fesztivál keretében. A programsorozat egyik célja, hogy lehetőséget adjon a fiatal tehetségeknek.
Dél-Afrika egyik falujában krokodilok között kell átúszni nap mint nap az iskolába járó gyerekeknek, a település hajóját ugyanis nemrég ellopták. A falu vezetése hidat szeretne építeni, de még nem lehet tudni, hogy mindez mikorra valósul meg.
Problémás feladat, hogy a gyep egész nyáron üde, egyenletes és smaragdzöld legyen. Ehhez sok munkára, illetve ráfordításra van szükség. A szép gyep bizony nem olcsó!
A honlap üzemeltetői szomorúnak nevezték a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából, hogy tulajdonképpen fenyegetésekkel kényszerítették őket a film eltávolítására
Négyszáz pályakezdő fiatalnak biztosít egyéves munkalehetőséget idén a közigazgatásban a Miniszterelnöki Hivatal és a munkaügyi tárca rövidesen induló közös programja.
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára igazítják előre. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban.
A házasságok csaknem fele válással végződik, legalábbis Nagy-Britanniában. Az azonban bíztató, hogy az adatok szerint, sokkal ritkábban válnak el azok, akik legalább tíz évet már eltöltöttek együtt.
Egy sávon megindult a forgalom az M0-ás autóúton Szeged felé, ahol reggel négy kamion ütközött össze; a balesetben egy személy súlyosan megsérült - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Településtől szélerőművet a magassága tízszeresének megfelelő távolságra lehet csak építeni, változott a gyorsforgalmi utak felsorolása - egyebek mellett ezt tartalmazza a Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter által a parlament elé terjesztett Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítása, amelynek szövege péntektől olvasható az Országgyűlés honlapján.
Egyedi regisztrációsadó-megállapítás, költségtérítés a kórházba autóval eljutóknak, és támogatás a biomasszát tüzelő gazdáknak - az ezekről szóló jogszabályok is hatályba lépnek április 1-jén.
A Magyar Nemzethez eljuttatott, az MSZP békéscsabai szervezetének e-mail-címéről küldött elektronikus levél szerzője szerint válságos állapotban van a párt, ugyanakkor elképzelhető a kisebbségi kormányzás.
Az MSZP országos pártértekezletén Gyurcsány Ferenc bejelentette: újra kell gondolni az egészségbiztosítási törvényt, ehhez pedig szerinte új ember is kell. Ezért azt javasolja az SZSDSZ-nek, hogy közösen jelöljenek új egészségügyi minisztert. Az SZDSZ nem fogadja el Horváth leváltását.
Sorozatban 12. hazai győzelmét aratta a New Jersey, ezúttal szétlövés után a Philadelphia ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján
Elveszett az MSZP szavahihetősége, a liberálisokkal kötött koalíció felmondása 10-12 százalékos támogatottságnövekedést jelentene az MSZP számára. Többek között ez áll abban a Magyar Nemzet birtokába jutott elektronikus levélben, melyet Tóth Károly aláírásával küldtek el a párt békéscsabai szervezetének e-mail címéről.