Az eddiginél kétszer többet, havi 12 millió forintot kap működéséhez a súlyos anyagi gondokkal küszködő Peter Cerny Alapítvány, legalábbis ezen összeg kigazdálkodására adott utasítást a szaktárca az Országos Mentőszolgálatnak.
Az FVM honlapján, arra a gyakran ismételt kérdésre, hogy gépberuházási támogatás lízing-konstrukcióval megvalósulhat-e, a válasz az, hogy a tárca ennek érdekében tárgyalásokat folytat Brüsszelben, mert egyértelműen támogatja a konstrukciót. Ennek ellenére még nem derült ki, hogy ezzel idén már élhetnek-e a tőkeszegény mezőgazdasági vállalkozók. Egyelőre még nem derült ki, hogy idén élhetne-e a…
Az Index értesülése szerint nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek.
Ma jelentősen visszaesett az arany árfolyama. A dollár euróval szembeni erősödése is hozzájárult a veszteségekhez. A tavaly augusztusi emelkedő trend még mindig töretlen, és 875,00-nél fut. Támogatások 926,05-nél és 920,00-nál találhatók. Középtávon ezért kedvezőek a nemesfém kilátásai. In-GFX
Charles Plosser ma kritizálta a Fed idei jelentős kamatcsökkentéseit. Plosser kevésbé agresszív csökkentéseket várt volna. Plosser szerint aggodalomra ad okot az infláció alakulása. A kommentárok hatására veszteségeket könyvelt el az EUR-USD, és 1,5767-en jegyzik. In-GFX
Több száz telefonhívás érkezett péntek reggel a BBC közszolgálati rádióhoz, miután egyik műsorvezetőjük röhögőgörcsöt kapott, miközben egy forgatókönyvíró haláláról szóló hírt olvasott fel. A betelefonálók többsége nem panaszkodni akart, hanem még egyszer meghallgatni a felvételt.
Három- és hat hónapos refinanszírozási akciókat hajt végre összesen 150 milliárd euró értékben az Európai Központi Bank (EKB) a következő hónapokban. Az összegeket egy nappal az után hozták nyilvá...
Ed Lazear, szerint az amerikai gazdaság az 1. negyedévben elérheti mélypontját. Valószínűleg hosszú időre nézve ez lesz hosszú a leggyengébb negyedév, mondta Lazear. 2008 második felében már javulás várható. Az USD-CHF ma megközelítette az 1,00-es értéket, és 0,9974-en jegyzik. In-GFX
Regionális, rövid és középtávon közlekedő repülőgépet épít a Mitsubishi Heavy Industries japán iparvállalat. A cég az első gépeket 2013-ban állítja forgalomba.
Megkülönböztető piros szalagot kell viselniük a menstruáló nőknek, titkos kamerákkal figyelik meg a dolgozókat. Ilyen és ehhez hasonló történetekből bőven akad Magyarországon. A munkáltatók gyakran túllépik a határt és megfigyelik vagy megalázzák dolgozóikat. A többség fél tiltakozni vagy panaszkodni.
Az MSZP ötlete volt a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj - állítja Horn Gábor. A koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár az MTV reggeli műsorában azt állította: a liberálisoknak eredetileg egészen más elképzelésük volt mindhárom kérdésben.
A budapesti bankközi devizapiacon délután 257,60/80 forint volt az euró árfolyama, szemben a csütörtöki 256,60/70 forinttal. Reggel óta visszafogott kereskedés mellett lassan, fokozatosan ment vég...
Raúl Castro új kubai elnök engedélyezte, hogy a kubaiak saját mobiltelefonnal rendelkezzenek - jelentette be az ETECSA kubai telekommunikációs vállalat pénteken.
Késő délután erős veszteségen állt a kőolaj ára, Londonban 1 dollárt, New Yorkban 2 dollárt meghaladó mértékben hanyatlott. Röviddel 17 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegy...
Gyurcsány Ferenc részvételével titkos elnökségi ülést tartott pénteken az MSZP, melyen jelen volt Szili Katalin házelnök is. A párt Harmadik Hullám Platformjának vezetője Mesterházy Attila a vége előtt otthagyta a több órás tanácskozást.
Újabb szabad demokrata álküldöttet talált a Hír TV Célpont című műsora Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Jüttner Csaba körzetében. Bíró Árpádné sem volt ott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán, neve mellett a Fővárosi Bírósághoz eljuttatott jegyzőkönyvben mégis szerepel aláírás. A kemecsei küldött az InfoRádiónak azt mondta: csalódott az SZDSZ-ben, és gondolkozik azon, hogy kilép a pártból.
A francia elnök figyelmeztetését követően Angela Merkel is kilátásba helyezte, hogy távol maradna pekingi olimpia megnyitójától. A német kancellár nyilatkozatával egy időben Kína engedélyezte, hogy külföldi diplomaták látogassanak Tibetbe.
Már négy gyanúsítottja van a csalás, sikkasztás és egyéb gazdasági bűncselekmények miatt indult „Il Ferro”-ügynek, az újabb két gyanúsítottat azonban nem kellett őrizetbe venni. A körülbelül 700 milliós kárt okozó csalási ügy másik két gyanúsítottja házi őrizetben van.
Az ír igazságügyminiszter és magyar kollegája arról az ír férfiról tárgyalt, aki 8 éve Leányfalun halálra gázolt két kisgyermeket és akit Írország nem ad ki
A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal Rákos és Pécel közötti szakaszán nem működik a Cinkotai úti vasúti átjáróban lévő fény-, illetve félsorompó. A biztonság érdekében a vonatok a vasúti átjárót legfeljebb 15 kilométeres óránkénti sebességgel közelítik meg, amely 8-10 perces késést okozhat.
Mika Kallio szerezte meg az ideiglenes pole pozíciót a 250-es géposztályban megrendezett időmérő edzésen ma délután Jerezben. A Red Bull KTM finn versenyzője mögött a spanyol nemzetiségű Alex Debon, és Julian Simon végzett, míg Tóth Imi a 21. lett.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő szolgálata pénteken délután Kaposváron, a Somhegyen elfogta azt a férfit, akit három éves gyermeke bántalmazásával gyanúsítanak. A kisgyerek meghalt a verés miatt.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egykori elnöke, Jean Marie Balestre 86 éves korában távozott az élők sorából, számolt be a szomorú hírről a francia média pénteken.
A budapesti első osztályú irodaterület egy A-kategóriás irodaház átadásával hamarosan kétmillió négyzetméterre bővül a jelenlegi 1 millió 935 ezer 700 négyzetméterről - közölte a Cushman & Wakefield. ...
Balogh Csaba sötéttel remizett Almási Zoltánnal, s ezzel megnyerte a hévízi Palace Hotel sakktornát, melyet a januárban elhunyt Bobby Fischer emlékére rendeztek. A viadal honlapja szerint a pénteki záróforduló után Balogh mellett további három játékos is 5,5 ponttal végzett, neki azonban jobb volt az úgynevezett Berger-Sonneborn értékelése, így ő lett - veretlenül - az első.
Törvénymódosítást ígért az Brian Lenihan ír igazságügyi miniszter Draskovics Tibor magyar tárcavezetőnek, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a nyolc évvel ezelőttihez hasonló eset, amikor egy ír férfi Magyarországon gázolt halálra gyerekeket, de nem sikerült börtönbe juttatni.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A környezettudatos technológiák alkalmazását jelölte meg az egyik legkiválóbb kitörési útként Magyarország számára Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter, aki erről Pécsett beszélt. A k...
"A politikai hatalom riasztó beavatkozásának" tekinti a pilisszentkereszti ügyet a Vladimír Meciar vezette szlovák kormányerő, a Néppárt-HZDS, ezért elszánt szándéka, hogy a magyarországi falu Szlovák Kisebbségi Önkormányzatának kiköltöztetését az Európai Parlament elé viszi.
Újabb bankautomatát robbantottak be ismeretlenek, ezúttal Fóton. A Pest megyei településen a trezor nem egy épületbe volt beépítve, hanem egy utcai automatáról van szó.
A leves laktat, elegendő energiát és tápanyagot szolgáltat, segíti a szervezet folyadékigényének kielégítését, könnyen emészthető, és ha a szakácson múlik, nagyon finom is.tovább
A kormányszóvivő szerint a miniszterelnök távol tartja magát az érdekeltségébe tartozó cégek operatív működésétől. Budai Bernadett ezt annak kapcsán mondta, hogy már a Fidesz is feltette a kérdést: hogyan juthatott a hivatalosnál olcsóbban áramhoz a Motim Zrt.
Vasárnapig teljes kijárási tilalmat hirdettek Bagdadban. Az iraki kormány így akarja megakadályozni a síita milicisták és az iraki biztonsági erők közötti további összecsapásokat. Bászrában továbbra is síita fegyveresek uralják az utcákat, hiába indított néhány nappal ezelőtt az iraki hadsereg és rendőrség átfogó tisztogató akciót.
A világbajnoki címvédő, Talmácsi Gábor csalódottságának adott hangot a Spanyol Nagydíj első időmérő edzését követően, ahol csak a tizenegyedik pozíciót sikerült megszereznie. A Magyar fiú bízik a job folytatásban.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Elnöksége is tiltakozik Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent, antiszemita szellemisége miatt bírált írása miatt - közölte a szervezet.
Korlátozás nélkül használhatják mobiltelefonjaikat a kubaiak Raul Castro reformjának köszönhetően – adta hírül a Ganmában, az ország hivatalos lapjában az ETECSA, az állami telekommunikációs cég.
Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - derítette ki az Index.