2008. március 27. csütörtök

márc. 27
13:37
Teherbe esett egy férfi (Blikk)
A borostás Thomas a terhessége 22. hetében van
márc. 27
13:38
Pitt és Jolie: rokonaik az amerikai elnökjelöltek (Blikk)
A félig afrikai Obama kilenced-unokatestvére Brad Pittnek, míg Hillary Clinton Angelina Jolieval áll épp ilyen fokú rokonságban
márc. 27
13:38
Mike Box: a rockot nem lehet megunni (BorsOnline)
Március 27-én a Petõfi Csarnokban lép fel a legendás rock zenekar, a Uriah Heep. Az 1970-ben alakult együttes sikerét harmincmillió eladott album és a világ negyven országában adott háromezer koncert bizonyítja. A kritikusok azonban nem szerették: “Öngyilkos leszek, ha ezek befutnak, írta a Rolling Stone magazin újságírója. Béke poraira. A tagok az évtizedek alatt kicserélõdtek, az egyetlen…
márc. 27
13:38
Recept: Tejfölös lepény (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt 15 dkg vaj vagy margarin 2 dkg élesztő csipetnyi só 1 tojás kevés cukor A tetejére: 7 tojás 5 evőkanál cukor 2 evőkanál rétesliszt 1 nagy pohár tejföl csipetnyi só
márc. 27
13:42
Egyre többen hűségesek a Malévhoz (Privátbankár)
A Malév törzsutasainak száma egy év alatt több mint 30 százalékkal, százezerre emelkedett részben a légitársaság oneworld-tagságának köszönhetően - jelentette be Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója....
márc. 27
13:43
Az MSZP-s politikus szerint az SZDSZ "egy kék madarat kerget" (Infostart)
A szocialista párt sporttagozatának elnöke szerint katasztrofális a gyerekek edzettségi állapota, és ha nem vezetik be a mindennapi testnevelés órát, akkor az is marad. Tibor Tamás az InfoRádiónak elmondta: a kisiskoláskorú gyermekek mindössze 6 százaléka sportol versenyszerűen, márpedig csak ezek a gyerekek számítanak edzettnek.
márc. 27
13:44
Hétmilliárdos kötvénykibocsátásról döntött Kecskemét (Privátbankár)
Fejlesztési célra, pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására valamint az előző képviselőtestület által korábban felvett, kedvezőtlen kamatozású hitelállomány kiváltására hétmilliárd forint értékű k...
márc. 27
13:45
Kétszámjegyű rekordnövkedés a Citibanktól (Index)
A magyarországi Citibank Zrt.
márc. 27
13:45
Amerikai első munkanélküli segélykérelmek: 366.000- előrejelzés: 370.000 (HírTV)
Amerikai munkanélküli segélyért első alkalommal folyamodók száma: 366.000- előrejelzés: 370.000- előző heti érték: 378.000. Részletek következnek… in-GFX
márc. 27
13:45
Iwiw - megyére és nemre szűr (Kreatív Online)
Az Iwiw tavaszi újdonsága, hogy a közösségi site-on lehetővé vált a hirdetések nemek és megyék szerinti megjelenítése: a portálon a hirdetők úgy állíthatják be reklámjaikat, hogy azok az adott megyéből származó, adott célcsoport nemére vonatkozóan jelenjenek meg.
márc. 27
13:45
Szinte biztos a kamatemelés! (hirado.hu)
Elemzők szerint a jegybanki alapkamat idén újra elérheti a 8 százalékot; az MNB hétfőn dönt
márc. 27
13:47
Amerikai GDP-deflátor: +2,5%- előrejelzés: +2,7% (HírTV)
Módosított 4. negyedévi amerikai GDP-deflátor: +2,5%- előrejelzés: +2,7%- előző érték: +2,7%. Részletek következnek… in-GFX
márc. 27
13:47
Hajdu szerint a BKV rosszul jár a járatritkításokkal (hirado.hu)
A BKV állami normatívát kap a "futott kilométerek" után, így ha ezt csökkentik, akkor az állami pénz is csökken - közölte a képviselő
márc. 27
13:49
Amerikai GDP: +0,6%- előrejelzés: +0,6% (HírTV)
Módosított 4. negyedévi amerikai GDP: +0,6%- előrejelzés: +0,6%- előző érték: +0,6%. Részletek következnek… in-GFX
márc. 27
13:49
Nézze meg újra a képeket! Hét embert keresnek a március 15-i rendbontás miatt (hirado.hu)
Ketten már feladták magukat a rendőrségen, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt indult eljárás
márc. 27
13:50
Szent-Iványi: Azt várom, hogy tiszta legyen a helyzet (Infostart)
Béki Gabriella és John Emese után Szent-Iványi István is visszalép az SZDSZ ügyvivői testületébe - ezt maga a politikus közölte az InfoRádióval. A szabad demokrata ügyvivő elégedett a pártvezetés új tisztújítást kezdeményező döntésével, ám új küldötteket is állítana. Szent-Iványi István nem zárta ki, hogy indul az elnöki posztért.
márc. 27
13:50
MSZP: lezárult a pártszavazás, többségben az igenek (Infostart)
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben, a párttagok 44 százaléka szavazott a négy kérdésre, többségük igennel - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 27
13:51
Idén is lesznek előidénymeccsek Európában (hirado.hu)
"Ez egy újabb állomása folyamatos törekvésünknek, mellyel igyekszünk tapinthatóvá tenni hűséges és szenvedélyes európai szurkolóinknak az NBA légkörét"
márc. 27
13:52
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás (Gondola)
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára igazítják előre. Az október 26-áig tartó nyári időszámítás miatt a MÁV menetrendjét nem kell...
márc. 27
13:53
Luis Figo Budapesten járt (Képgaléria, 2. rész) (hirado.hu)
Szerdán koraeste Magyarországra érkezett Luis Figo, az Internazionale aranylabdás portugál labdarúgója
márc. 27
13:53
150 000 dortmundi vágyik a kupadöntőre (Index)
Nem fognak beférni a berlini olimpiai stadionba. A Borussia hazai átlagnézőszáma 74 412.
márc. 27
13:56
GKI: a pocsék GDP-t a belpolitikának is köszönhetjük (Privátbankár)
A decemberben prognosztizált 3,5 százalékról 2,7 százalék körülire csökkentette a GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt. Vértes András elnök szerint a nemzetközi sokkok és a belpolitikai feszültségek miatt lényegesen romlottak a magyar gazdasági kilátások.
márc. 27
13:57
Szili nem zárkózna el kisebbségi kormány alakításától (Infostart)
Az MSZP harmadik hullám platformja szerint újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést. A platform vezetője szerint akár kisebbségi kormányzásra is van lehetőség. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem kommentálta érdemben a felvetést, Szili Katalin házelnök azonban nem zárkózik el a gondolattól.
márc. 27
13:58
A madárinfluenza H5N1-es altípusát fedezték fel Svájcban (Infostart)
A madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1-es altípusát diagnosztizálták egy vadmadárban a közép-svájci Sempachi-tavon - jelentette be a svájci szövetségi állatorvosi hivatal csütörtökön.
márc. 27
13:59
Óriási dugó az M7-esen (HírTV)
Hatalmas a torlódás az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Érd után egy baleset miatt. Három autó ütközött össze csütörtök délelőtt, többen megsérültek. A helyszínelés még tart.
márc. 27
13:59
Többségben az igenek az MSZP véleménynyilvánító pártszavazásán (Gondola)
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben, a párttagok 44 százaléka szavazott a négy kérdésre, többségük igennel - mondta az MSZP választmányának elnöke. A pártszavazás érdemi...
márc. 27
13:59
Szexbomba robbant a parlamentben - bordélyházat csináltak a hotelszobából a honatyák (hirado.hu)
Zambiában a nőszervezeteket annyira megdöbbentették az események, hogy a T. Ház épülete elé demonstrációt szerveztek
márc. 27
14:00
Új laboratórium a biztonságosabb ellátásért (Gondola)
Nemzeti tbc-referencia laboratóriumot adnak át az idei Tuberkolózis világnaphoz kapcsolódóan az országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben március 28-án. Az új intézmény megkönnyítheti a tbc által napjainkban leginkább fenyegetett hajléktalanok körében is a súlyos kór visszaszorítását.
márc. 27
14:01
Vadkendert termesztett szekrényében a kísérletező férfi (hirado.hu)
A férfi a rendőröknek azt mondta, hogy saját felhasználásra termesztette a növényt
márc. 27
14:06
A rendszer hibája is, hogy sok a gyermekbántalmazás (Infostart)
Az Országos Kriminológiai Intézet felmérése szerint évente több mint tízezer gyermeket bántalmaznak a szülei. A szervezet munkatársa úgy véli: rosszul működik a gyermekvédelmi rendszer, kevés a szakember, így azt sem lehet tudni, hogy mikor és mennyire avatkozhatnak be gyermekbántalmazás esetén.
márc. 27
14:08
Hamilton idén Kovalainent gyűlöli (BorsOnline)
Úgy látszik, Ron Dennis nem tanul a saját hibájából. Tavaly még Lewis Hamiltonnal kivételezett a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsóval szemben, most meg a finn Heikki Kovalainent magasztalja reggeltől estig. Kérdés, Hamilton meddig tűri ezt.
márc. 27
14:08
Elkészült a Corvin Sétány első irodaépülete (Index)
Átadták a Corvin Irodák első épületét.
márc. 27
14:08
Fiatal tehetségeket támogat az Oracle Hungary (HírTV)
A 2008-ban fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Oracle Hungary tehetségkutató pályázatot hirdet tudomány, sport és kultúra, művészet kategóriákban kiemelkedő eredményeket elért, céltudatos fiatalok számára - jelentették be március 27-én a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtártermében.
márc. 27
14:08
A madárinfluenza H5N1-es altípusát fedezték fel egy vadmadárban Svájcban (Metropol)
A madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1-es altípusát diagnosztizálták egy vadmadárban a közép-svájci Sempachi-tavon - jelentette be a svájci szövetségi állatorvosi hivatal csütörtökön.
márc. 27
14:08
Piltikus bojkott az olimpián (Kripto Akadémia)
A lengyel kormányfő távol marad a tibeti helyzet miatt a pekingi olimpiai játékok megnyitó ünnepségéről. Donald Tusk a Dziennik című lengyel lapnak adott nyilatkozatában jelentette be ezt a szándékát. Csütörtökön közölt nyilatkozata szerint helytelen lenne, ha politikusok jelen lennének a pekingi olimpia megnyitóján.
márc. 27
14:08
A madárinfluenza H5N1-es altípusát fedezték fel egy vadmadárban Svájcban (Gondola)
A madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1-es altípusát diagnosztizálták egy vadmadárban a közép-svájci Sempachi-tavon - jelentette be a svájci szövetségi állatorvosi hivatal. A fertőzött...
márc. 27
14:09
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás (Metropol)
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára igazítják előre. Az október 26-ig tartó nyári időszámítás miatt a MÁV menetrendjét nem kell módosítani.
márc. 27
14:09
MSZP: lezárult a pártszavazás, többségben az igenek (Alternatív Energia)
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben, a párttagok 44 százaléka szavazott a négy kérdésre, többségük igennel - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A pártszavazás érdemi lehetőséget jelentett arra, hogy az MSZP tagjai a munka, tudás tulajdon kérdéseiről konzultáljanak, és véleményt mondjanak róla - mondta a választmány…
márc. 27
14:10
EUR-USD Emelkedett az amerikai első munkanélküli segélykérelmek 4 hetes átlaga (HírTV)
A március 22-i héten 366.000-re csökkent az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, miközben a szakemberek 370.000-es értékkel számoltak. Az előző heti értéket 378.000-ről 375.000-re lefelé módosították. A sokkal kifejezőbb 4 hetes 1.750-nel 358.000-re emelkedett, ami a 2005 októbere óta mért legmagasabb érétket jelenti. A dollár profitált az adatokból. Az EUR-USD-ot 1,5771-en jegyzik.…
márc. 27
14:10
Szexbotrány a parlamentben! (Kripto Akadémia)
Kiterjedt szexbotrány rázta meg a zambiai parlamentet, miután kiderült: a képviselők számára lefoglalt hotelszobák gyakorlatilag bordélyként üzemeltek. A parlament házelnöke vizsgálatot rendelt el a vádak nyomán, amelyek szerint a képviselők rendszeresen prostituáltakkal találkozgattak a számukra fenntartott hotelszobákban - jelentette be a parlament szóvivője.
márc. 27
14:16
Piruettezik az első saját robotunk (Index)
[Elindultunk egy jótékonysági robotépítő versenyen, ennek keretében május elejéig kell terveznünk és építenünk egy szerkezetet a Lego robotépítő készletéből.
márc. 27
14:16
Kényszerhelyzetben a körjegyzőségek (Gondola)
A Fidesz Békés térségének országgyűlési képviselője szerint az elmúlt időszakban több kistelepülés kényszer hatására hozott létre körjegyzőséget, ám ehhez több helyen nincsenek meg sem az anyagi, sem a tárgyi feltételek. Erről Erdős Norbert beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, Békésen.
márc. 27
14:16
Léderer nyílt levele Mesterházynak (HírTV)
Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke írt nyílt levelet Mesterházy Attilának, amiben arról értekezik, hogy az SZDSZ nem zsarolja a szocialistákat.
márc. 27
14:16
Svájcban bukkant fel az emberre is veszélyes madárvész (hirado.hu)
A hatóságok nem tartanak attól, hogy a vírus elterjed az ország vadmadárállományában
márc. 27
14:17
Emberjogi újságírói díjat hirdetett meg az EU (Kripto Akadémia)
Az emberi jogok védelmével, a demokráciával és a fejletlenebb országok segítésével foglalkozó írásokat, alkotásokat készítő újságírók számára hirdetett díjat az Európai Bizottság csütörtökön. A Lorenzo Natali-díjra júniusig lehet pályázni a nyomtatott, az internetes és az audiovizuális sajtó dolgozóinak a http://www.nataliprize2008.eu honlapon. A győztes pályaműveket nemzetközi…
márc. 27
14:18
Tusk távol marad a pekingi olimpia megnyitójáról (hirado.hu)
Donald Tusk a Dziennik című lengyel lapnak adott nyilatkozatában jelentette be ezt a szándékát
márc. 27
14:20
Elkészült a Corvin-sétány első épülete (Infostart)
Csütörtök délelőttre hivatalosan is elkészült a józsefvárosi Corvin-sétány első épülete. Tatár Tibor, a beruházás lebonyolításáért felelős zrt. vezérigazgatója a bejárás előtt az InfoRádiónak elmondta: 1100 lakást bontanak le, de a lakóktól csupán elenyésző számú panasz érkezett és a kiköltöztetés gördülékenyen zajlik. A sétány első szakaszát jövő tavasszal adják át.
márc. 27
14:20
184 ezer jegyigénylés dortmundi oldalon (hirado.hu)
A szerda esti határidőig 184 ezer jegyigénylés érkezett az április 19-i, berlini mérkőzésre
márc. 27
14:24
Alaposan szétvertek egy családi házat (Blikk)
márc. 27
14:24
"Senki nem szavazott a gyermekeink megbüntetésére" (Gondola)
Aki alapellátásban résztvevő házi gyermekorvosoktól kíván pénzt elvonni, úgymond átcsoportosítani, az azt akarja, hogy gyermekorvosi rendelők zárjanak be, és a gyermekek között is a legelesettebbek, a beteg gyermekek maradjanak orvosi segítség nélkül. Ez nem politikai, még csak nem is pártpolitikai kérdés, hanem emberség kérdése.

Keresés