A Fidesz aránytalannak és felháborítónak tartja, hogy a kormány az Új Magyarország lakásfelújítási program kommunikációjára 175 millió forintot kíván költeni. Ezt László Tamás a párt országgyűlési képviselője mondta szerdán sajtótájékoztatón.
6,9 millió fonttal - 2,4 milliárd forinttal - lesz szegényebb csütörtökre az a fogadó, aki még tavaly szeptemberben nyert ennyit a brit lottón, ám a 180 napos határidő végéig, e hét szerda este fél...
Még kómában van a Boszniában balesetet szenvedett, zarándokokat szállító busz sofőrje. Juhász Zoltán boszniai magyar konzul egy kereskedelmi televízió híradójában azt mondta: a sofőrt várhatóan halálos baleset okozása miatt vonják majd felelősségre felépülése után. Az viszont még kérdéses, hogy hol.
Pokolgép robbant szerdán a dél-afganisztáni Hilmend tartományban egy zsúfolt piacon. A merényletben nyolc afgán civil életét vesztette, 17 személy pedig megsebesült. A rendőrség közlése szerint...
Egy elemző szerint továbbra is kanadai dollárt adhatnak el a zöldhasúval szemben. Az 1,0095-85 fölötti konszolidáció esetén 1,0380-1,0470-re emelkedhet az árfolyam. A devizapárt 1,0156-on jegyzik. In-GFX
A görög-macedón vita rendezésére tett újabb javaslatot sem tartja elfogadhatónak Görögország. Matthew Nimetz, az ENSZ által megbízott közvetítő New Yorkban terjesztette javaslatát a két ország...
Távozott az Extreme csoporthoz tartozó TrafficBTL-től Récsán Gábor, aki a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) főtitkári pozíciója után februárban igazolt át a BTL-ügynökséghez. A szakember március közepétől a Lowe GGK üzletfejlesztési igazgatójaként dolgozik – értesült a Kreatív Online.
Piranhák közé kényszerített egy 19 éves bolgár lányt egy olasz cirkusztulajdonos egy előadás részeként - írja szerdai számában a La Stampa című olasz napilap. Az újság szerint a rendőrség három olasz férfit tartóztatott le a nagy botrányt kavart üggyel kapcsolatban.
Az országok turisztikai kínálatai ugyanúgy versenyben állnak egymással, mint a különböző gyártók ruhái, vagy élelmiszerei a boltok polcain. A tét nagy. A következő hét évben mintegy háromszázmilliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. Fontos, hogy jól költsük el.
Egy civil ruhában lévő rendőrt akart meglopni egy zsebes a 4-6-os villamoson. A rendőr időben észrevette, hogy mi történik, s a tolvajt elfogta. A 43 éves román férfit őrizetbe vette a rendőrség, s eljárást indított vele szemben.
Éles szavakkal ítélte el Ján Slota a pilisszentkereszti polgármester döntését, miszerint egy másik épületbe költöztetik a helyi szlovák házból a szlovák önkormányzat irodáját.
Februárban havi szinten 1,7%-kal csökkentek az amerikai tartós fogyasztási javak megrendelései, miközben a szakemberek +0,8%-os értékkel számoltak. Az előző havi értéket közben -5,3%-ról -5,7%-ra lefelé módosították. A szállítási szektor nélkül 2,6%-os mínusz mutatkozott (előrejelzés: -0,3%, előző: -1,0%). Az adatok arra utalnak, hogy továbbra is gyenge a vállalkozások befektetési tevékenysége.…
Viselkedés-rendőrség lép szolgálatba hamarosan Japánban a jokohamai metrón. Az illemőrök megkérik a zenét fülhallgatójukon túl hangosan élvezőknek, hogy halkítsák le lejátszóikat, az ifjabbaknak...
Hihetetlen kitartással képes imádkozó pozícióban meditálni Conan, a kétéves chihuahua kölyök. A kiskutya eleinte jutalomért gyakorolta a buddhista vallást, de az utóbbi időben már a hitbuzgóság hajtja.
Több száz méteres olajfolt veszélyezteti a közlekedést a Szilágyi Erzsébet fasoron. Az útra folyt olaj eredete még nem tisztázott, de feltételezhető, hogy egy, a közelben lerobbant teherautó eresztette azt ki.
Bár még be sem mutatták az új szuperhős filmet, már rebesgetik, hogy lesz folytatása is A hihetetlen Hulk-nak - tájékoztatta a gondolát a UIP Dunafilm. A forrás pedig nem más, mint maga Hulk,...
Túl kevés a rendőr a fővárosban, ezért Nógrád, Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből érkeznek egyenruhások. A rendőröket közterületi feladatok ellátása miatt vezényelték fel Budapestre. Az Országos Rendőr-főkapitányság közterületi és őrszolgálati osztályának vezetőe szerint egy rendőr maximum három hónapig vezényelhető egy másik szolgálati helyre.
Fel sem merült, hogy a vidékről felrendelt 300 rendőr a Készenléti Rendőrséghez kerülne; a rendőrök a kiemelt közterületeken látnak el járőrszolgálatot a közrend erősítésére - jelentette ki Horváth...
Ebben az évben a korábban várt 3 százalék helyett 2,5 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2008-ban 6,0 százalékra, jövőre 3,9 százalékra csökken - derül ki az Ecostat Kutató Intézet előrejelzéséből.
Drámai mértékben leépültek a rövid - vagyis az árfolyamgyengülésre játszó - forintpozíciók a felzárkózó piacokon aktív globális befektetési alapok portfólióiban, áll a JP Morgan márciusi felmérésében, amely szerint csökkent az egy menetben végrehajtott agresszív MNB-kamatemelés esélye.
A Lidl élelmiszerlánc elismerte, hogy az elmúlt évben rendszeres megfigyelés alatt tartotta németországi alkalmazottait és róluk kamera-felvételeket készített. Az üzlethálózat leszögezte, hogy a felvételek kiértékelésével csupán a dolgozók esetleges melléfogásairól akartak értesülni.
A dollár nyereségeinek hatására 2,0114-re emelkedett a GBP-USD árfolyama, majd drasztikus fordulat következett be, miután a BoE elnöke, Mervyn King azt nyilatkozta, hogy a fizetési mérleg magas deficitjére való tekintettel tovább gyengülhet a sterling. A devizapár árfolyama visszaesett 1,9923-ra. A visszaesés ellenére is lehetséges, hogy ismét 2,0150-re tér vissza a devizapár árfolyama, mielőtt…
A személyi sérüléssel járó balesetek száma 32 százalékkal, a halálos balesetek száma 55,5 százalékkal csökkent húsvétkor - jelentette ki Oberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság...
A Coca-Cola is belépett a Talmácsi Gáborral kampányolók sorába: a motorvesenyző az italgyártó platina fokozatú együttműködő partnere lett. Talmácsi Gábor a Coca-Cola Burn energiaitalát, és információink szerint a hamarosan Magyarországon is megjelenő Coke Zero-t hirdeti majd.
260-nál is többször színeződött el az alkoholszonda a húsvéti háromnapos hosszú hétvégén megtartott rendőrségi razzián - összegezte az országos adatokat a rendőrség. Az ünnep alatt négy halálos és 150 sérüléssel járó baleset történt, ezek kedvezőbb számok, mint az elmúlt években.
Egy civil ruhában lévő rendőrt akart meglopni egy zsebes a 4-6-os villamoson. A rendőr időben észrevette, hogy mi történik, s a tolvajt elfogta. A 43 éves román férfit őrizetbe vette a rendőrség, s...
Súlyos hiányosságokra, például fedezethiányra derített fényt a BKV busztenderével kapcsolatban a közlekedési társaság felügyelőbizottsága (fb) - mondta szerdán a KDNP fővárosi frakcióvezetője. Bagdy Gábor hozzátette: addig nem lehetnek személyi következményei az ügynek, amíg nincs tényleges vezetője a vállalatnak.
Bezárja nyíregyházi telephelyét a használtautó kereskedő AAA Auto Csoport - közölte a cég. A döntést azzal indokolták, hogy a cég hálózata az északkelet-magyarországi régió igényeit három helyett két ...
A VDSZSZ Szolidaritás kibővített Országos Választmánya (OV) március 26-án értékelte a kialakult helyzetet, és szükségesnek tartja a sztrájk folytatását, a munkabeszüntetés kezdetének és időtartamának meghatározásával az Elnökséget hatalmazta fel - olvasható a VDSZSZ közleményében.
Folytatni kell a kommunizmus bűneit tudatosító európai kezdeményezéseket, és az egységesülő Európának vállalnia kell keresztény értékeken alapuló identitását – hangzott el szerdán Tőkés László és Hans-Gert Pöttering találkozóján.
Váratlanul 1,7 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban a tartós feldolgozóipari termékek rendelésállománya februárban. Az elemzők 0,8 százalékos növekedést vártak. Januárban a felülvizsgált adatok...
A Fidesz-KDNP frakciószövetség harmadszor is benyújtja az Országgyűlésnek a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szakértői által elkészített, az egészségügy megújítását szolgáló törvénytervezetet - közölte a Fidesz szakpolitikusa szerdán Budapesten.
A megkérdezettek 50 százaléka szerint Gyurcsánynak a miniszterelnöki székből, 43 százalékuk szerint a pártelnöki fotelből kell távoznia – állapítja meg a Nézőpont Intézet legfrissebb jelentése. A válaszadók tudni vélik, hogy Gyurcsány utódja eleddig ismeretlen személy; Szili szóba jöhet náluk, Hillert nem jegyzik, Kiss Péterben pedig nem bíznak.
A sztrájk folytatásáról döntött a VDSZSZ, de annak konkrét időpontját még nem közölte. Közleményük szerint az érdekképviselet országos választmánya az elnökséget hatalmazta fel arra, hogy meghatározza...
Valószínűleg nem lesz olcsóbb a kávé: a Nemzetközi Kávészervezet feje jósolja ezt annak alapján, hogy a szervezet az idén a fogyasztás 2 százalékos globális növekedésére számít. Nestor Osorio szerint ...
Szemtanúk előtt aludt el Nicole Kidman férje zajos koncertjén. A színésznő viselkedésén még a rajongók is meghökkentek, mert egyáltalán nem próbálta meg palástolni kitörő unalmát.
Az indiai Tata Motors veszi meg 2,3 milliárd dollárért a Ford két luxusmárkáját, a Jaguárt és a Land Rovert - jelentették be szerdán. Az ügylet lezárása június vége felé várható. A múlt héten...
Shekhar Kapur indiai filmrendező veszi át annak a rövidfilmnek a rendezését, amelyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt Anthony Minghella készült leforgatni. Az Elizabeth-filmeposzok rendezője, Shekhar Kapur internetes honlapján jelentette be, hogy Minghella röviddel műtétje előtt megkérte, rendezze meg helyette a New York, I Love You című film általa vállalt epizódját.
Az indiai Tata Motors veszi meg 2,3 milliárd dollárért a Ford két luxusmárkáját, a Jaguárt és a Land Rovert. Az ügylet lezárása június vége felé várható. A múlt héten jelentették be, hogy a Tata át...
Kritikus, de jelen pillanatban nem életveszélyes az állapota a Bosznia-Hercegovinában karambolozott magyar autóbusz sofőrjének - közölte a szarajevói konzul. A fejsérülést szenvedett férfin még...
Újabb pofont kapott a pécsi Európa Kulturális Főváros program. Norvég támogatással a város központjában a régészeti múzeumot szerették volna felújítani, de a projekt megbukott - tudósít a Magyar Rádió.
Egy nő holtteste sodródott partra az esztergomi hajóállomásnál. Az Esztergomi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében folytatja a további vizsgálatot.
Néhány óra alatt elfogták a rendőrök azt a fiatal fiút, aki robbantással fenyegette meg a makói iskolákat. A telefonhívás kedden este hétkor érkezett a városi kapitányság ügyeletére, a gyerek csupán annyit mondott, hogy az egyik helyi iskolában bomba fog robbanni, hogy pontosan melyikben, azt nem.