2008. március 26. szerda

márc. 26
6:56
A Fidesz átlépte a kétharmados határt (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint a forint hiteleknél már nem nyújt biztonságot az állami támogatás. A devizahitelek már jelenleg is nagyon magas aránya megugorhat, mert növekszik az állami támogatott forinthitelek adósságterhe. Várható, hogy azok, akiknek forint alapú hitelük van, egy kedvezőbb, deviza alapú hitellel váltják ki azt.
márc. 26
6:58
Horváth Ágnes más megoldásra is nyitott (Infostart)
Nincs előrelépés a koalíciós pártok között a már elfogadott pénztártörvény esetleges módosításáról. Az MSZP és az SZDSZ politikusai a miniszterelnök részvételével folyamatosan egyeztetnek, a legfőbb vita a jogszabály egyik kulcskérdéséről, a magántőke bevonásáról folyik.
márc. 26
7:01
Már megint az OMV a kedvenc (Privátbankár)
Stabil bevételekre tesznek szert Közép-Kelet-Európa olajtársaságai, főként a dollár mélyrepülésének köszönhetően. Az olajrészvények árfolyama az európai szektortársaknál jóval kedvezőbb
márc. 26
7:01
Kómás betegen segíthet a világsztár (Infostart)
Teljesíti egy kómában fekvő lány szüleinek kérését Johnny Depp: a színész hangüzenetet küld majd a tavaly autóbalesetet szenvedett gyereknek.
márc. 26
7:04
Veres János rokona üzleti kapcsolatban állt Kabaiékkal? (HírTV)
Veres János rokona is dolgozója lehetett a pénzügyminiszter adócsalásért börtönre ítélt volt üzlettársa, Kabai Károly érdekeltségébe tartozó Nyír-Uncia Kft.-nek. Legalábbis ez derül ki abból a névjegyzékből, amelyet 2006 januárjában készítettek a Katonai Biztonsági Hivatal számára.
márc. 26
7:09
Elkezdett csordogálni a luxusadó (Privátbankár)
Az utóbbi években átadott értékesebb lakóingatlanok miatt máris érezhetően emelkedik a fővárosban a luxusadó-bevételek mértéke - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint idén 164 millió forintot várnak, e...
márc. 26
7:11
Tragédia Norvégiában (Infostart)
Összeomlott egy hatszintes lakóépület reggel a nyugat-norvégiai tengerparti Aalesund városában, hat személy eltűnt, 15 megsérült - közölte a rendőrség.
márc. 26
7:13
Holttestek a vontatóhajóban (Infostart)
A búvárok két holttestre bukkantak annak az ukrán vontatóhajónak a belsejében, amely a hét végén 18 matrózzal a fedélzetén süllyedt el a hongkongi vizeken - közölték kínai tengerészeti illetékesek.
márc. 26
7:17
A nagyokat már a gondolattól is kirázza a hideg (Privátbankár)
A jövőben a jelentősebb cégeknél 25 millió forinttól akár kétmilliárdig is terjedhet a fogyasztóvédelmi bírság, legalábbis ha a javaslat túléli a szakmai és parlamenti vitákat - írja a Világgazdaság. ...
márc. 26
7:19
Tisztújítások a hatalom csúcsán (HírTV)
A hamarosan megüresedő két alkotmánybírói poszt betöltéséről tárgyal csütörtökön a frakciók egy-egy képviselőjéből álló jelölőbizottság. Ugyancsak csütörtökön a házbizottság ülésén az államfő két ombudsmanjelöltjéről tanácskoznak. A Legfelsőbb Bíróság elnökének tisztségére most keresi a jelöltet Sólyom László. A hatalom csúcsain az idén több helyütt is tisztújítás lesz.
márc. 26
7:19
Molotov-koktélokat dobtak egy családi házra (Blikk)
márc. 26
7:27
Norvégiában összeomlott egy lakóépület, hatan eltűntek, 15-en megsérültek (Gondola)
Összeomlott egy hatszintes lakóépület szerda reggel a nyugat-norvégiai tengerparti Aalesund városában, hat személy eltűnt, 15 megsérült - közölte a rendőrség. A tájékoztatás szerint közel...
márc. 26
7:27
Lopott pénzből dőzsölt luxusszállóban a 14 éves (Blikk)
márc. 26
7:32
Clintonnak mégsem kellett menekülnie (Privátbankár)
Hillary Clinton elismerte: hibázott egy beszédében, amikor azt mondta, még first ladyként ellenséges erők fegyvertüzében szállt le repülőgépével a boszniai Tuzlában
márc. 26
7:32
1,73 millió magyar választotta Romániát (Piac és Profit)
Tavaly összesen 7,72 millió külföldi kereste fel Romániát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
márc. 26
7:43
Szonda Ipsos: eddig nem látott magasságban a Fidesz (HírTV)
A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek, amely a választókorú népességben 39 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig 67 százalékon. Az MSZP hasonló számai: 16, illetve 24 százalék – a Szonda Ipsos adatai szerint.
márc. 26
7:43
71 milliárd forintnyi összegért venne istállót a dubaji kormányfő (Gondola)
Mintegy 418 millió dollárért, azaz 71 milliárd forintért vásárolna meg egy ausztrál versenyistállót Mohammed bin Rasíd al-Maktúm, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke. A dúsgazdag sejk a...
márc. 26
7:43
Kalapács alá kerül a meztelen Sarkozyné (Blikk)
Újabb, finoman szólva is kényelmetlen hír az Élysée-palota számára
márc. 26
7:51
Macskák: 25 éve színpadon + videóval (Gondola)
1983. március 25-én mutatta be – közvetlenül a londoni ősbemutató után – a Madách Színház, Andrew Lloyd Webber Macskák című darabját, amely a hazai színháztörténelem minden rekordját megdöntötte.
márc. 26
7:55
Most kezdődik csak a tánc: startvonalon az Aldi (Privátbankár)
A piacon még mindig csak találgatják, mikor nyitja meg Magyarországon első üzleteit a német diszkontlánc, mely a vevők mellett eladókat is elcsábíthat konkurenseitől
márc. 26
7:56
Világszenzáció: új dinó Mexikóban! (Infostart)
A növényevő dinoszauruszok egy új fajának maradványait fedezték fel Mexikóban, a Coahuila-sivatagban.
márc. 26
7:59
Pénzmosás: mindenki és minden gyanús lehet (HírTV)
A szakmai szervezetek szerint bizonyos esetekben életszerűtlenek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére hozott szabályok. Az ide kapcsolódó törvény 2007. december 15-e óta hatályos, az árukereskedelemben pedig március 15-e óta kell figyelembe venni az új előírásokat.
márc. 26
8:03
Demi kikotyogta véres titkát (Blikk)
Piócákkal szívatja ki a vérét az amerikai színésznő
márc. 26
8:07
Új mikrobuszokat vehetnek a hátrányos helyzetű kistérségekben (Gondola)
Új mikrobuszokat vehetnek a hátrányos helyzetű, szolgáltatások tekintetében szegény kistelepülések és nagy tanyasűrűségű területek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz (ÚMVP) illeszkedően...
márc. 26
8:11
Pénzmosásra utalhat az alulöltözöttség (Privátbankár)
A könyvelők szerint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésével kapcsolatban kidolgozott mintaszabályzat alaposan feladja a leckét
márc. 26
8:11
Aktfotók az elnök feleségéről - nézze meg! (Infostart)
A New York-i Christie's aukciós ház árverésre bocsátja a francia elnök, Nicolas Sarkozy feleségének aktfotóját. A kép tizenöt évvel ezelőtt készült az akkor huszonöt éves olasz modellről.
márc. 26
8:15
Két holttestet találtak a hongkongi vizeken elsüllyedt ukrán hajóban (Gondola)
A búvárok szerdán két holttestre bukkantak annak az ukrán vontatóhajónak a belsejében, amely a hét végén 18 matrózzal a fedélzetén süllyedt el a hongkongi vizeken - közölték kínai tengerészeti...
márc. 26
8:15
A hároméves fiú mentette meg anyja életét (HírTV)
Egy ausztrál kisgyerek megmentette anyja életét, mert tudta, hogyan kell felhívni a mentőket. A Melbourne-i mentőszolgálat szóvivője ezért életmentő kitüntetésre javasolta a bátor három éves kisfiút.
márc. 26
8:15
Összeomlott egy hatszintes ház Norvégiában (Blikk)
márc. 26
8:17
Szonda Ipsos: 3 millió Fidesz szimpatizáns - kétharmad (Gondola)
Minden társadalmi rétegben növekedett a Fidesz szavazóinak száma: a városokban az átlagosnál nagyobb mértékben. Most már a nyugdíjasoknál is elsöprő a fölénye. A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora. Az MSZP tábor a legkeményebb kemény magra olvadt.
márc. 26
8:17
Szonda: Soha nem volt ilyen népszerű a Fidesz (Blikk)
márc. 26
8:22
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Ma reggel gyengének mutatkozott az ázsiai kereskedésben a CAD-JPY, és miután napi csúcsot ért el 98,39-nél, 38 pippel visszaesett 98,01-re. Ezután megfordult mozgásának iránya, és 98,42-re emelkedett. Támogatás 97,76-nál, míg ellenállás 99,09-nél található. Az EUR-GBP keskeny, 12 pipes sávban mozgott, 0,7792 és 0,7804 között, majd napi minimumot ért el 0,7786-nál. Ellenállás 0,7830-nál, míg…
márc. 26
8:22
Molotov-koktélokat dobtak egy családi házra Budapesten (Gondola)
Három Molotov-koktélt dobtak ismeretlen tettesek egy családi házra kedden késő este Budapesten a XVII. kerületi Lőrinci utcában. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa arról számolt be, hogy...
márc. 26
8:24
Házomlás Norvégiában (HírTV)
Összeomlott egy hatemeletes lakóház Norvégia északi részén. 15-en megsebesültek, hat embert pedig nem találnak. Ők valószínűleg az épület romjai alatt rekedtek.
márc. 26
8:27
A magyarok mennek leginkább Romániába (Privátbankár)
Tavaly összesen 7,72 millió külföldi kereste fel Romániát, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A legnagyobb növekedés az Európai Unióból érkező turistáknál volt, 50 százalék: innen 4,8 milli...
márc. 26
8:31
Öt kiskorú halt meg egy lakástűzben az USA-ban (Gondola)
Öt kiskorú halt meg kedd éjszaka az Arkansas amerikai szövetségi államban lévő Bentonville városában egy családi házban keletkezett tűzvészben. A gyerekek a ház felső szintjén aludtak, míg...
márc. 26
8:31
A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek (Alternatív Energia)
A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek, amely a választókorú népességben 39 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig 67 százalékon - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, amely a Népszabadságban jelent meg szerdán.
márc. 26
8:34
Gyurcsány több százezer befektetőt akar (Piac és Profit)
A nyilvános tőkepiac, azaz a tőzsde hosszabb távon méri egy vállalkozás teljesítményét, ezért az Új Tulajdonosi Programba (ÚTP) bevont állami vállalatokat is tőzsdére érdemes vinni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Új Tulajdonosi Programról rendezett konferencián.
márc. 26
8:35
Cseh üzent Phelpsnek (Blikk)
Áttörte a bűvös 4:10-es határt
márc. 26
8:38
Molotov-koktélokat dobtak egy családi házra (HírTV)
Ismét Molotov-koktélokat dobtak egy családi házra, ezúttal Budapest XVII. kerületében. A sörösüvegből készült robbanószerkezetek nem okoztak tüzet és senki sem sérült meg.
márc. 26
8:43
Nem áprilisi tréfa: indul a Poén tévé (Privátbankár)
Áprilisban indul a Poén című televíziós csatorna - tudható meg a tulajdonos társaság közleményéből, amely szerint Farkasházy Tivadar havonta jelentkező műsort szerkeszt az új adón. Az RTL Klubban is r...
márc. 26
8:45
Új kreatívval erősít a TV2 (Privátbankár)
A Duna Televíziótól igazolta le április elsejével hivatalba lépő kreatív vezetőjét a TV2 - közölte a társaság. Rendes Zoltán a marketing- és kommunikációs igazgató, Nagy Andrea irányítása alatt felel ...
márc. 26
8:45
Gerillaharc a korrupció ellen (Gondola)
Szegény Bibó, ha tudta volna, hogy 18 évvel az önkényuralom bukása után egy kormánypárton belül keres bűnözőket a rendőrség, súlyos választási csalás ügyében. És a kormánypártot az ügyészség nem meri feloszlatni, sőt még a kormányhatalomban is bent hagyja.
márc. 26
8:50
Olajpiac: ez még nem igazi drágulás (Privátbankár)
Szerda reggel óvatosan tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, bár rövid távon állítólag nem ígérkezik új rekorddöntés. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate ...
márc. 26
8:50
Farkasházy: Három évtizedet húztam le állami börtönben (Blikk)
Poén tévénél kap új műsort Farkasházy Tivadar
márc. 26
8:51
Kétharmados szinten a Fidesz (Privátbankár)
A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek, amely a választókorú népességben 39 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig 67 száza...
márc. 26
8:53
Szonda Ipsos: még nagyobb lett a Fidesz előnye (Gondola)
A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek, amely a választókorú népességben 39 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig...
márc. 26
8:53
EUR-JPY Gyenge tőzsdék (HírTV)
A Nikkei 225 0,30%-ot vesztett. A DAX-Future 0,35%-os veszteséget könyvelt el. Ugyanez vonatkozik az Euro Stoxx 50-Future-re is. Az EUR-JPY-t 156,13-on jegyzik. Ellenállások 156,46-nál és 156,71-nél, míg támogatások 155,91-nél és 155,24-nél találhatók. Ma teszik közzé a Deutsche Bank éves adatait és a német ifo-Indexet. Ezek meghatározóak lehetnek a részvénypiacok és a devizapár sorsának…
márc. 26
8:55
Ellátás nélkül – Lincseléstől tart a polgármester (HírTV)
Orvos nélkül maradhat két baranyai falu. Kisvaszar és Gerényes kilépett a vásárosdombói körjegyzőségből, mert drágállotta a hivatali ügyintézés költségeit, és átléptek az alcsómocsoládi körjegyzőségbe.
márc. 26
9:01
Nyitó kommentár (HírTV)
08.45-kor teszik közzé a márciusi francia gazdaságba vetett bizalmat (előrejelzés: 106 pont, előző: 107 pont), majd 09.30-kor az olasz indexet (előrejelzés: 89,5 pont, előző: 89,8 pont). 10.00-kor hozzák nyilvánosságra a januári EU-s fizetési mérleget (előző: -10,3 milliárd euró). Ugyanekkor várhatók a márciusi német Ifo-index (előrejelzés: 103,5 pont, előző: 104,1 pont), a februári lengyel…

Keresés