Nyolcvankét éve ezen a napon született Papp László korábbi legendás ökölvívónk. A háromszoros olimpiai bajnok legendára emlékezünk, aki 2003. október 16-a óta sajnos már nincs közöttünk.
Márciusban meglepően -5 pontról 6 pontra emelkedett az amerikai Richmond Fed Index, miközben a szakemberek változatlan értékkel számoltak. Az adatok hatására 100 alá esett vissza az USD-JPY árfolyama, és 99,65-ön áll minimuma. Támogatás 99,055-30-nál található. In-GFX
Kora délután megkezdődött az SZDSZ ügyvivő testületének és országgyűlési frakciójának együttes ülése, amelyen Kóka János személyesen is kezdeményezi a rendkívüli küldöttgyűlést.
Graffitisek siklattak ki és rongáltak meg egy villamost még múlt hét csütörtökön éjszaka Budapesten. Az egyik internetes graffitis fórumon valaki be is ismerte, hogy egy nagy köteg újsággal siklatta ki a Fehérvári úton haladó szerelvényt. Ezután a graffitis csapat összefestette a síneken keresztbe fordult villamost.
Egyebek között két korábbi európai bírósági ítélet fényében vizsgálja az Európai Bizottság azt a kérdést, hogy a MOL alapszabályában foglalt szavazati korlát sérti-e az uniós jogot.
Miután javult a nemzetközi részvénypiaci helyzet, és a J.P. Morgan Chase a részvényenkénti 2 dollárról 10 dollárra emelte a Bear Stearns-nek tett átvételi ajánlatát, további nyereségekre tett szert az AUD-USD. Ráadásul a vártnál kedvezőbben alakultak az amerikai használt ingatlanok eladásai. Az ausztrál dollár profitált belőle, hogy visszatért a befektetők kockázatvállalási kedve, és kereslet…
A nyilvános tőkepiac, azaz a tőzsde hosszabb távon méri egy vállalkozás teljesítményét, ezért az Új Tulajdonosi Programba (ÚTP) bevont állami vállalatokat is tőzsdére érdemes vinni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Budapesten, az Új Tulajdonosi Programról rendezett konferencián.
Egyetlen ittas járművezető jogosítványát vonták vissza a rendőrök a húsvéti ünnepek alatt a fővárosban. A közlekedésbiztonsági akció szombattól hétfőig tartott és több mint kétezer sofőrt ellenőriztek a rendőrök.
Vannak új kábítószerek a haza drogpiacon, de ezek csak hatóanyagban különböznek a már piacon lévőktől - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője. Ródler Norbert szerint Magyarországon a heroint főleg török és albán csoportok tagjai árulják, míg a szintetikus drogokat elsősorban magyarok.
Az év elején lehetséges magyar szövetségi kapitányként, illetve sportágfejlesztési igazgatóként emlegetett Trond Sollied a Heerenveen labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz.
A korábban a norvég Rosenborgnál, a belga FC Bruges-nél és a görög Olimpiakosznál, jelenleg a szintén belga AA Gentnél dolgozó szakember öt bajnoki címet és négy kupát nyert edzői pályafutása során
A nyilvános tőkepiac, azaz a tőzsde hosszabb távon méri egy vállalkozás teljesítményét, ezért az Új Tulajdonosi Programba bevont állami vállalatokat is tőzsdére érdemes vinni - mondta Gyurcsány Ferenc.
Felébredt a boncolás közben egy oklahomai férfi, akit négy hónap kóma után agyhalottnak nyilvánítottak. A sebész már majdnem hozzálátott volna Zach Dunlap ép szerveinek kioperáláshoz, mikor a férfitól búcsúzkodó családtagok legnagyobb döbbenetére megmozdította a végtagjait.
Az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói hangulatmutatója, ötezer háztartásnak megküldött kérdőívek alapján, márciusra 64,5 pontra csökkent a februári 76,4 pontról. Az elemzők át...
Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta a 2008. március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényt; álláspontja szerint, ha a kormány korábban szünteti meg a fizetési kötelezettségeket, akkor annak a pénzügyi következményeit is rendeznie kell.
Pauk György, Reményi Attila, és az Amadinda Ütőegyüttes vehette át az idei Bartók-Pásztory díjat március 25-én, kedden a Zeneakadémián. A díjak átadását követően az Amadinda, Károlyi Katalin és Matúz István lépett fel.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) március 25-én kiírta az öt digitális földfelszíni televízió műsorszóró-hálózat, valamint egy digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetésére szóló nemzetközi tendert. A pályázat eredményhirdetése nyáron várható, és a digitális földfelszíni műsorszórás még az idén elindulhat Magyarországon.
George W. Bush amerikai elnök a tibeti helyzet és Nicolas Sarkozy francia államfő kilátásba helyezett bojkottja ellenére változatlanul arra készül, hogy jelen lesz a pekingi nyári olimpián - közölte a...
Az lenne a helyes, ha a kormány visszalépne a több-pénztáras egészségbiztosítási rendszer modelljétől és visszatérne az egységes kockázatközösségen nyugvó társadalombiztosításhoz - mondta Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján, egy kérdésre válaszolva.
James Bullardot ma kinevezték a St. Louis-i Fed elnökének. Elődje William Poole volt, aki március végén idős korára való tekintettel távozott. Bullard hivatali ideje április 1.-én kezdődik. Már 1990 óta tagja a St. Louis-i Fednek. Az USD-JPY ma délután a 100-as értékkel harcol. In-GFX
Lemondott posztjáról Sarkady Ildikó audiovizuális kormánybiztos. A szakember március 31-i hatállyal a Miniszterelnöki Hivatalból (MeH) is távozik. Sarkady Ildikó vezetése alatt készült el a digitális átállás stratégiája, valamint a műsorterjesztésről és digitális átállásról szóló törvény tervezete, illetve a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS).
Budapesten, a Zeneakadémián Bartók Béla születésének 127. évfordulóján, adták át az idei Bartók-Pásztory díjakat. Pauk György hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanárának, az Amadinda Ütőegyüttesnek és Reményi Attila zeneszerzőnek Batta András, az Egyetem rektora, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke nyújtotta át a díjat.
A migráció kiszűrése és a közlekedésbiztonság javítása érdekében teljes körű ellenőrzést tartottak kedden az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, a geleji benzinkútnál, minden autóst megállítottak.
"Ambiciózus telefonos ügyintéző kerestetik, tapasztalat nem szükséges, büntetett előélet viszont elengedhetetlen." A hirdetési szöveg természetesen vicc, az azonban nem, hogy Ausztria börtöneiben efféle munkát végezhetnek az ott lakók.
A Fidesz szerint a a kormány felelőtlen egészségpolitikája miatt egyre több a tragédia, a haláleset. Pesti Imre úgy véli: a kormánynak nem a polgárok egészsége, csak a pénz, a profit a fontos.
A szlovák Jegybank ma a várakozásoknak megfelelően változatlanul 4,25%-on hagyta alapkamatát. A szlovák alapkamat tehát továbbra is 25 bázisponttal meghaladja az EKB-s alapkamatot. A piaci megfigyelők szerint leghamarabb a 3. vagy 4. negyedévben várható kamatcsökkentés. Az adatok hatására veszteségeket könyvelt el az EUR-SKK. In-GFX