2008. március 25. kedd

márc. 25
11:55
Vendégművészekkel lép színpadra a Baltazár Színház (Infostart)
A Baltazár Színház premierje lesz kedden este a Budapesti Kamaraszínház Tivoli játszóhelyén. A Kőválasz című előadásban neves vendégművészek is szerepelnek.
márc. 25
11:56
Halálos gázolás Szécsényben (Blikk)
márc. 25
11:56
EUR-PLN Kamatemeléssel számolnak az elemzők (HírTV)
A Bloomberg által megkérdezett 20 elemző közül 19-en azzal számolnak, hogy a lengyel Jegybank ma kezdődő 2 napos találkozójának végén 25 bázisponttal 5,75%-ra emeli alapkamatát. Egy elemző változatlan alapkamatra számít. A döntést szerdán délben teszik közzé. 14.30-kor kezdődik a döntést kísérő sajtókonferencia. Az EUR-PLN-t 3,5285-ön jegyzik. Ellenállás 5,5336-nál, míg támogatás 3,5218-nál…
márc. 25
11:58
MÖSZ: határolódjon el a kormány a tanárverésektől (HírTV)
Félelmetesnek és megdöbbentőnek tartja az elmúlt héten napvilágot látott, nyolcadik kerületi fizikatanár verésével kapcsolatos történéseket a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A szervezet felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul terjessze az Országgyűlés elé azokat a jogszabály-módosító javaslatait, melyek megszüntetik a sokszor a pedagógusok fizikai épségét is veszélyeztető megnyilvánulásokat.
márc. 25
12:02
Heitinga az Atlético Madridban folytatja (hirado.hu)
Heitinga 2001 óta szerepel az Ajaxban, összesen 145 mérkőzésen lépett pályára, a holland nemzeti csapatban 32-szer kapott lehetőséget
márc. 25
12:04
Fegyveres rablás a karcagi benzinkutnál (Blikk)
márc. 25
12:05
BKV-paraméterkönyv: megkezdődött a visszatáncolás? (Privátbankár)
A BKV paraméterkönyvét, menetrendjét a korábban jelzett hatmilliárd forintos járatritkítási javaslat helyett egy lépcsőben, hárommilliárd forintos hiánycsökkentéssel módosítják
márc. 25
12:06
A boldog párkapcsolat titka: bomba nő ronda férjjel (Infostart)
A Sztárom a párom (Notting Hill) Spike-járól senkinek sem a sárm vagy a férfiideál jut az eszébe. Rhys Ifans kapott is hideget-meleget a kritikusoktól a külseje miatt, főleg azután, hogy elcsábított egy valódi szépséget, Sienna Millert. Lehetséges, hogy a férfi mégis irigylésre méltó, legalábbis erre lehet következtetni egy nemrég, pszichológusok által készített felmérésből.
márc. 25
12:09
Csak válogatott újságírócsapat utazhat Tibetbe (hirado.hu)
A külföldi zsurnaliszták interjúkat készíthetnek az erőszakcselekmények sérültjeivel
márc. 25
12:10
Recept: Olga almása (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 5 tojás 20 dkg porcukor 15 dkg rétesliszt 1 csomag sütőpor A krémhez: 5 dl tej 1 csomag vanília ízű grízpuding 10 dkg vaj 15-20 dkg porcukor Valamint: 1 kg alma 1 evőkanál kakaó fahéj
márc. 25
12:11
EUR-CZK Keskeny sávban (HírTV)
A cseh korona ma a többi Emerging-Markets-devizához hasonlóan erősödést mutatott. Az EUR-CZK a múlt hét közepe óta keskeny sávban mozog, 25,370 és 25,521 között. Szerdán fokozódhat a volatilitás, mert akkor várható a cseh Jegybank kamatdöntése, ahol változatlan 3,75%-os alapkamattal számolnak az elemzők. Az EUR-CZK-t 25,453-on jegyzik. Ellenállás 25,542-nél, míg támogatás 25,379-nél található.…
márc. 25
12:11
Kárpátalján folyik a viharkárok felszámolása (Metropol)
Kárpátalján folytatódik a megye nyugati és középső részén hétfőn végigsöpört vihar okozta károk felszámolása, a megszakadt elektromos és távközlési szolgáltatás helyreállítása.
márc. 25
12:11
Halálra gázoltak egy gyalogost Szécsényben (hirado.hu)
Szécsény belterületén egy helyközi autóbuszról szállt le, majd a busz mögül kilépve akart átmenni az út túlsó oldalára az a 82 éves varsányi férfi
márc. 25
12:12
Recept: Gundel palacsinta III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg finomliszt só 3 tojás + 3 tojássárgája 3 + 1 + 3 dl tej 2 evőkanál olaj 8 + 4 dkg porcukor 12 dkg darált dió 1 késhegynyi őrölt fahéj 1 narancs reszelt héja 5 dkg mazsola 1/2 dl rum 1 kávéskanál étkezési keményítő 1/2 rúd vanília 10 dkg étcsokoládé 1,5 dl tejszín
márc. 25
12:12
Hopkins visszavágásra készül Jerezben (F1világ)
John Hopkins elmondta, készen áll a visszavágásra Jerezben, miután borzalmasan gyengén teljesített a szezonnyitón Katarban, ahol a sport történetének első villanyfényes versenyét rendezték meg a hó elején.
márc. 25
12:13
Tömegkarambol egy franciaországi autópályán (HírTV)
Franciaországban heten meghaltak, négyen súlyosan megsérültek, amikor egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott az A9 autópályán.
márc. 25
12:13
Enyhített a kabinet - felezték a BKV hiánycsökkentését (hirado.hu)
Nyáry Krisztián a Városháza kommunikáció igazgatója megerősítette: a járatcsökkentésekről csak jövő héten tárgyal a városvezetés
márc. 25
12:13
Kukából kerültek elő a Született feleségek sztárjának szexi fotói (BorsOnline)
Pikáns fotók kerültek napvilágra a kétgyermekes Marcia Crossról a színésznő szemeteséből. A Született feleségek hideg Bree-jét alakító vörös színésznő a fotókon anyaszült meztelenül pózol.
márc. 25
12:14
Recept: Sajttal töltött sajttekercs (Mindmegette)
Hozzávalók: 25-30 dkg trappista sajt 6 db kockasajt 10 dkg vaj vörös- vagy lilahagyma sonka
márc. 25
12:17
Szorul a hurok! Szexbotrányba keveredett a polgármester (hirado.hu)
A detroiti polgármestert azzal vádolják, hogy kapcsolata volt kabinetfőnökével és sztriptíz-partit szervezett irodájába
márc. 25
12:19
Júniusban születhet ítélet a Landis-ügyben (hirado.hu)
Landis volt a francia körverseny 105 éves történetében az első, akit győztesként diszkvalifikáltak
márc. 25
12:19
Szlovák alapkamat: úgy jó, ahogy van (Privátbankár)
Kedden a szlovák jegybank 4,25 százalékon tartotta az irányadó, kéthetes repókamatot, a szakértői várakozásoknak megfelelően.  Szlovákiában a 11. egymást követő hónapban nem változott a kamatszint. A ...
márc. 25
12:21
Nyolc ittas autóst fogtak a szegedi rendőrök (hirado.hu)
Közlekedési szabálysértés miatt 69 vezetőt figyelmeztetésben részesítettek a rend őrei, míg 41 esetben 345 ezer Ft helyszíni bírságot szabtak ki emiatt
márc. 25
12:21
Képriport: kutya harapott meg egy 15 hónapos kisfiút (Infostart)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a 15 hónapos kisfiú, akit kedden délelőtt harapott meg a család láncon tartott kutyája Albertirsán. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indított - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
márc. 25
12:23
Itt a tavasz? - Ruha nélkül a szupermodell! (képekkel) (hirado.hu)
Heidi Klum testét mindössze némi festék takarta
márc. 25
12:23
Kevesebb szex, több erőszak - házasságok most és anno (Infostart)
Kevesebbet szexelnek a nők, mint majd harminc évvel ezelőtt, igaz, a szexualitást többen élvezik, mint 1980-ban. Egy ausztrál felmérés szerint napjainkban több erőszaknak vannak kitéve a gyengébbik nem képviselői, és egyre kevesebben gondolják azt, hogy a "míg a halál el nem választ" ígéret az életük végéig tart.
márc. 25
12:27
Ki érti a villanyszámlát? Az Elmű a lista végén (Privátbankár)
A magyar áramfogyasztók a közüzemben a Budapesti Elektromos Művekkel és az Észak-magyarországi Áramszolgáltatóval voltak a legkevésbé elégedettek 2007-ben
márc. 25
12:27
EUR-USD Erősödés (HírTV)
Az EUR-USD kitört oldalirányú sávjából, és 1,5571 fölé emelkedve, csúcsot ért el 1,5589-nél. Az EUR-JPY is erősödést mutatott. Az EUR-USD-ot 1,5576-on, míg az EUR-JPY-t 156,53-on jegyzik. Ellenállás 1,5645-nél található. In-GFX
márc. 25
12:27
Kóka a küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi (Alternatív Energia)
Az SZDSZ elnöke azt javasolja a párt ügyvivő testületének, hogy kezdeményezze rendkívüli küldöttgyűlés összehívását az országos tanácsnál. Kezdettől fogva azon a véleményen voltam, hogy legyenek nyilvánosak a tavalyi elnökválasztás körüli visszaéléseket feltáró vizsgálati jegyzőkönyvek, legyen elég a hazugságokból és a hazug szivárogtatásokból. Azt képviseltem, hogy ha a vizsgálat után bármi…
márc. 25
12:32
A pilóták hibája okozta több mint száz ember halálát (hirado.hu)
A Boeing 737-es Celebesz szigeténél zuhant a tengerbe 2007 januárjában
márc. 25
12:34
Véres kutyatámadás Albertirsán - egy 15 hónapos gyereket mart meg az állat (hirado.hu)
A gyermek arcát és fülét marta meg a család kutyája, a kisfiú nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett
márc. 25
12:35
Saját kutyája mart meg egy kisfiút (Blikk)
márc. 25
12:36
A Tata ma megveszi a Jaguart és a Land Rovert (Privátbankár)
Az indiai Tata Motors járműgyártó 2,65 milliárd dollárért megveszi a Ford Motortól a Jaguar és Land Rover márkákat. Az erről szóló megállapodást még kedden aláírják Londonban - értesült az indiai NDTV...
márc. 25
12:36
Vécémobillal Kínába (hirado.hu)
Az önjáró árnyékszék internacionalista, vagy ha úgy tetszik, kozmopolita jellegével is kitűnik
márc. 25
12:37
Büntethetők a jogi személyek (Piac és Profit)
Az ügyész a jövőben nem dönthet arról, hogy egy bűncselekmény kapcsán indít-e eljárást az elkövető által irányított jogi személy ellen, az eljárást automatikusan meg kell indítani - egyebek mellett ezt tartalmazza az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható tervezet, amely a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvényt módosítja.
márc. 25
12:38
Elefánt készített intim felvételeket a vadonban – fantasztikus képek és videó (BorsOnline)
Egy elefánt segítségével eddig soha nem látott mélységébe hatolt be az indiai vadonnak John Downer természetfilmes. A fotók és a videó felvételek elkészítéséhez egy fiatal elefánt segítségét vette igénybe. Az ötletet az indiai teherhordó elefántoktól vette Downer, miután látta, hogyan cipelik a turisták csomagjait az állatok. A szokatlan kísérlet végeredménye számtalan fantasztikus fotó, és egy…
márc. 25
12:38
Májusban ismét Sportos Nők Napja - Immáron huszadszor! (hirado.hu)
Jubileumi Női Futónap és Fitnesz Fesztivál
márc. 25
12:40
Gigantikus sportteljesítmény! - Az országon húzza körül szekerét (hirado.hu)
A negyvennyolc esztendeje sportoló férfi célja, hogy példát mutasson a fiatal nemzedéknek
márc. 25
12:40
Az Audi Tradition a Sport quattro 25. születésnapját ünnepli (hirado.hu)
Az autót csupa nagyteljesítményű technikával zsúfolták tele
márc. 25
12:42
Kóka rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi (Infostart)
Összevont frakció- és ügyvivői ülésen tárgyalnak a szabad demokraták a tavalyi elnökválasztáson történt visszaélésekről. Kóka János pártelnök a tanácskozás előtt elmondta: kezdeményezni fogja, hogy javasolják a párt országos tanácsának a tisztújító küldöttgyűlés újbóli összehívását.
márc. 25
12:42
Ötmilliós kár a frontális balesetben (hirado.hu)
A baleset következtében a BMW három utasa súlyos, vezetője pedig könnyű sérülést szenvedett
márc. 25
12:42
Óriáscsecsemő született Romániában (hirado.hu)
A kis Andrei 6440 grammal jött a világra
márc. 25
12:42
Semmi sem elég a Daciásoknak (Privátbankár)
Kedden folytatódott a Dacia Pitesti gyárában a több ezer dolgozó sztrájkja, amit a bérek emeléséért kezdtek el hétfőn, miután zsákutcába jutottak a szakszervezetek és a munkáltatók közötti tárgyalások...
márc. 25
12:43
EUR-HUF A forint kereslete (HírTV)
Ma erősödést mutatott a forint. A devizára kereslet mutatkozik a carry-trade-eknél. A jen és a frank ezzel párhuzamosan gyengült. Az EUR-HUF minimumot ért el 255,94-nél, miután 257,47-en nyitott. Egy kereskedő szerint a keddi és szerdai amerikai adatok előtt nem várhatók nagyobb mozgások. Egyre fontosabban az amerikai adatok, mivel a piac meg szeretné becsülni, az amerikai gazdaság gyengesége…
márc. 25
12:43
Delta Fest - újra zöld kampány a Hegyalja Fesztiválnak (Kreatív Online)
Korábbi ügynökségi partnereivel dolgozik együtt a Hegyalja Fesztivál idei kampányán az eseményt szervező Delta Fest. A hirdetések fő üzenete a tavalyihoz hasonlóan a környezetvédelem és a környezettudatosság lesz.
márc. 25
12:44
Rosberg látja Hamilton problémáit (F1világ)
A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg megérti gyermekkori cimborája, Lewis Hamilton problémáit, akit folyamatosan rohamoznak az újságírók és a rajongók, aminek "köszönhetően" magánélete úgy, ahogy van, megszűnt létezni.
márc. 25
12:44
Hivatalosan is a Fordé a craiovai autógyár (hirado.hu)
A Ford tavaly vette meg a cég részvényeinek 72.4 százalékát
márc. 25
12:45
Az euró veheti át a dollár szerepét (Infostart)
A hitelpiaci válság egyértelmű és jelen idejű kockázatot jelent a világgazdaságra, legfontosabb következménye pedig az lehet, hogy az euró felváltja a dollárt az első számú globális tartalékvaluta szerepében, áll a Financial Times elemzésében.
márc. 25
12:46
Kovalainen jó hatással lehet Hamiltonra (hirado.hu)
Hamilton a idei első futamon diadalmaskodott, míg Kovalainen vasárnap a harmadik lett Malajziában
márc. 25
12:47
SZDSZ-botrány: Kóka rendkívüli küldöttgyűlést akar (hirado.hu)
Az SZDSZ elnöke szerint a párt alapvető érdeke, hogy mindazok, akik részt vettek a csalásban, mondjanak le tisztségeikről és távozzanak a pártból

Keresés