2008. március 24. hétfő

márc. 24
10:35
Úszó Eb: 400 m vegyesen Cseh László és Kis Gergő finalista (Infostart)
Cseh László a legjobb idővel úszta be magát a hétfő esti döntőbe 400 m vegyesen az eindhoveni úszó Európa-bajnokságon, s vele tartott a legjobb nyolc közé Kis Gergő, a 800 m gyors győztese is, aki az összesítésben a harmadik lett.
márc. 24
10:35
Húsvéti tragédia - Farönk végzett az anyával (HírTV)
A német rendőrségnek hétfő délelőttig nem sikerült nyomára bukkannia annak a támadónak, aki húsvét vasárnap egy farönköt dobott egy közúti felüljáróról a sztrádára. A nehéz tárgy egy négytagú család autójára zuhant, az egyik utas a helyszínen megölte.
márc. 24
10:47
Félezerszer riasztották a tűzoltókat a hétvégén (Blikk)
márc. 24
10:47
Földrengés rázta meg Japánt (HírTV)
Kis erejű földrengés rázta meg hétfőn Japán keleti részét. Az AFP információi alapján a mozgás a Richter skála szerint 5.3 tizedes erősségű volt. A földrengés középpontja a Csendes-óceánon, a Fukusima prefektúrától mintegy 40 kilométeres távolságban volt.
márc. 24
10:53
Óraátállítás a hét végén (HírTV)
A hét végén kezdődik a nyári időszámítás. Ennek megfelelően szombatról vasárnapra virradóra, hajnal 2 órakor 3 órára kell átállítani az órákat.
márc. 24
11:04
Meggyújtották az olimpiai lángot - képekkel (Infostart)
Hétfőn magyar idő szerint háromnegyed 11-kor meggyújtották Olümpiában az olimpiai lángot. A ceremóniát egy Tibet szabadságáért tüntető férfi zavarta meg.
márc. 24
11:04
Schengen a Ferihegyi repülőtéren is (HírTV)
A nyári menetrend bevezetésével egy időben, március 30-án a Ferihegyi repülőtér is csatlakozik a schengeni rendszerhez: ettől a naptól nem ellenőrzik a zónán belül közlekedők útlevelét, de a változás nem érinti a poggyászvizsgálatot.
márc. 24
11:07
Recept: Diós-meggyes (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg liszt 20 dkg cukor 10 dkg vaj 10 dkg darált dió 2 tojás 2 dl tej 1 teáskanál sütőpor magvalt meggy
márc. 24
11:10
Rendzavarás az olimpiai láng meggyújtása alatt Pekingben (Blikk)
márc. 24
11:12
Tartálykocsikat robbantottak fel fegyveresek Pakisztánban (Blikk)
márc. 24
11:14
A BKV a közlekedés okozta fővárosi légszennyezés 6 százalékáért felelős (Blikk)
márc. 24
11:22
Folytatódik a nagy húsvéti razzia az utakon (HírTV)
Húsvét hétfőn is tart még a fokozott rendőri ellenőrzés az utakon, amelynek célja az ittas vezetők és a gyorshajtók kiszűrése, a balesetek megelőzése és az agresszív, illetve más közlekedőket irritáló szabálysértők kiemelése a forgalomból. Ezen felül fokozott figyelmet fordítanak majd a lopott kocsik megtalálására is.
márc. 24
11:33
Robbanás egy ausztriai lakóházban (Infostart)
Ausztriában robbanás történt egy lakóházban Burgenland tartomány északi részén.
márc. 24
11:36
A BKV cáfolta, hogy szabálytalanul dolgoztat (Infostart)
Közleményben cáfolta a BKV a szabálytalan ünnepi foglalkoztatásról szóló sajtóinformációkat.
márc. 24
11:45
Több ezren sztrájkolnak a román Dacia-üzemben (Blikk)
márc. 24
11:48
Jean Todt váltja Max Mosley-t az FIA élén? (F1világ)
A Ferrari egykori csapatvezetője, Jean Todt azon kijelentése, miszerint készen áll más feladatokat ellátni a motorsporton belül, olyan pletykáknak adott táptalajt, melyek szerint ő válthatja Max Mosley-t a Nemzetközi Automobil Szövetség élén.
márc. 24
11:50
Félelem és öröm - Húsvét a világban (HírTV)
A békéért imádkoztak az iraki keresztények is. Igaz a megszállt országban évről évre kevesebben mernek keresztény templomokba menni a sorozatos támadások miatt. Jézus feltámadását Betlehemben, a születés templomában is megünnepelték.
márc. 24
11:56
Hazatérésre készül az Endeavour legénysége (HírTV)
Öt sikeres űrséta után az Endeavour héttagú legénysége hétfőn megkezdte az előkészületeket a hazatérésre. A tervek szerint az űrsikló szerdán landol a Kennedy űrközpontban, Floridában.
márc. 24
12:11
Maratoni futólánc a kisiskolákért (Metropol)
Maratoni futólánc indul csütörtökön a kisiskolákért: a résztvevők Telkibányától Budapestig futnak váltásban, hogy a Parlament előtt adják át a kistelepülések üzeneteit és az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom szakpolitikai ajánlásait Szili Katalin házelnöknek.
márc. 24
12:12
Változhat az időmérő menete a Forma-1-ben (F1világ)
Az FIA már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Bahreini Nagydíj előtt változtathat az időmérő edzésre vonatkozó szabályokon, hogy ne ismétlődhessenek meg a hétvégén történtek, mikor a McLaren versenyzői feltartották riválisaikat a kvalifikáció utolsó perceiben.
márc. 24
12:13
Tartálykocsikat robbantottak fel az afgán-pakisztáni határon (Infostart)
Harminchat tartálykocsit robbantottak fel fegyveresek az afgán-pakisztáni határon.
márc. 24
12:18
Nem váltják le Gyurcsányt (HírTV)
A népszavazási kudarc ellenére kitart az MSZP Gyurcsány Ferenc mellett és nem váltja le a jövő évi európai parlamenti választásokig, vagyis jövő nyárig - erről döntöttek a párt balatonszemesi válságtanácskozásán.
márc. 24
12:22
Útjára indult az olimpiai láng (Metropol)
Húsvéthétfőn, magyar idő szerint 10:45 órakor meggyújtották az olimpiai lángot Olümpiában. Ezúttal is, mint hagyományosan az antik játékok helyszínéről indult útjára a fáklya. A ceremóniát egy Tibet szabadságáért tüntető férfi zavarta meg.
márc. 24
12:30
Nyuszisimogató a fővárosi állatkertben (Blikk)
márc. 24
12:33
Százharminc halálos áldozata volt a tibeti tüntetések elfojtásának (Metropol)
Mintegy 130 embert öltek meg a kínai hatóságok a március első felében lezajlott tibeti tüntetések elfojtásakor – állította hétfőn az indiai Dharmszalában működő tibeti emigránskormány, tibeti forrásokból származó értesülésre hivatkozva.
márc. 24
12:34
Rasszista Amerika? (Piac és Profit)
Újra téma a fehéreket és a feketéket még ma is elválasztó szakadék. Pedig lehet, hogy fekete jelölt lesz végül az elnök. Vagy pont ezért téma újra.
márc. 24
12:34
A Red Bull nem aggódik az FIA vizsgálata miatt (F1világ)
A Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner elmondta, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított csapata ellen, ugyanis felmerült a gyanú, hogy túlságosan törékeny az RB4-es felfüggesztése.
márc. 24
12:36
Japánok tüntettek az amerikai katonák jelenléte ellen (HírTV)
A japán Okinawa városában több mint 6 ezren tüntettek az amerikai katonák jelenléte ellen. A japán déli részén lévő szigeten a második világháború óta állomásoznak amerikai katonák: jelenleg több, mint 50 ezren.
márc. 24
12:39
Ittzés: A Húsvét nem önmagában álló ünnep (Infostart)
A Húsvét nem önmagában álló ünnep, hiszen Nagypéntekre következik, a kettő pedig csak együtt értelmezhető - mondta Ittzés János püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
márc. 24
12:39
Úszó Eb: döntőbe jutott a női vegyesváltó (Metropol)
Az eindhoveni úszó Eb utolsó két selejtezőjét a vegyesváltók vívták, s míg a magyar négyesek közül a női staféta kiharcolta a döntős szereplés jogát, a férfi kvartett ugyanettől nagyon messze volt.
márc. 24
12:41
Hózáporok Húsvét után (Infostart)
Marad a hideg idő a következő napokban, de szombaton már napsütés és 15 fok várható.
márc. 24
12:47
Négyezer amerikai katona halálát követelte az iraki háború (HírTV)
Négyezer amerikai katona halt meg az öt éve tartó iraki háborúban - ismerte el a Pentagon. Az iraki civil áldozatok száma azonban ennek a sokszorosa: 90 ezer. George Bush szerint a veszteségek ellenére Amerika nyerésre áll Irakban.
márc. 24
13:05
Pusztító áradás Amerikában: 16 halott (HírTV)
Az amerikai Missouri államban 16-an vesztették életüket az elmúlt napok áradásaiban. Saint Louis külvárosában több száz lakóház került víz alá. A megduzzadt folyók több utat és farmépületet is elmostak. Számos városban órákon keresztül szünetelt az áramszolgáltatás.
márc. 24
13:07
Már hét március 15-i rendbontót keres a rendőrség (Infostart)
Két újabb, a március 15-én elkövetett jogsértések miatt keresett személyről került fel fotó a rendőrség honlapjára. Egy férfi önként jelentkezett. A nyomravezetőknek továbbra is bruttó félmillió forintos jutalom jár - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
márc. 24
13:09
Nyugdíj: mi nem számít bele a ledolgozott időbe? (Adózóna)
Beleszámítanak-e ledolgozott időbe a táppénzes napok a nyugdíjnál? Milyen esetekben kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot megfizetni? Milyen járulékokat kell annak fizetnie, akinek lejárt a munkanélküli segélye és 5 éve van hátra még nyugdíjazásáig? Olvasóink kérdéseire Futó Gábor, az Adózóna tb-szakértője válaszolt.
márc. 24
13:16
Szávay Ágnes egy helyet rontott (Infostart)
Legutóbbi pozícióján egyet rontva Szávay Ágnes a 18. helyen áll a női teniszezők világranglistáján.
márc. 24
13:16
Húsvéti locsolkodás (+videó) (HírTV)
Langyos vízzel locsolták a lányokat Zalaegerszegen a Falumúzeumban. A húsvéti vizesvödrös locsolást a hideg idő ellenére is megtartották, hiszen ennek Zalában több száz éves hagyománya van.
márc. 24
13:21
Szili az oktatási bizottság elnökéhez fordul a tanárverések ügyében (Alternatív Energia)
Szili Katalin az Országgyűlés oktatási bizottságának elnökéhez fordul az elmúlt hetek tanárverései miatt. A házelnök elmondta: azt kéri Szabó Zoltántól, a testület elnökétől, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint szükséges-e és ha igen, akkor miként lehet javítani a diákok erkölcsi nevelésén. Szili Katalin azt is javasolja, hogy az oktatási…
márc. 24
13:23
130 halálos áldozata volt a tibeti tüntetések elfojtásának (Infostart)
Tibetben mintegy 130 embert öltek meg a kínai hatóságok a hónap elején lezajlott tüntetések elfojtásakor - közölte helyi forrásokból származó értesülésre hivatkozva az indiai Dharmszalában muködo tibeti emigránskormány.
márc. 24
13:23
Felborult egy román kisbusz az M7-esen (Blikk)
márc. 24
13:34
Sarkozy volt neje harmadszor is férjhez ment (Blikk)
márc. 24
13:34
Úszó Eb: megszületett a 150. magyar érem is (HírTV)
Mutina Ágnes révén újabb érmet szerzett a magyar csapat az Eindhovenben zajló úszó Európa-bajnokságon. Ez a 150. úszóérmünk a kontinensbajnokságok történetében. Közben a francia Alain Bernard 50 méter gyorson is világcsúcsot úszott.
márc. 24
13:40
A Ferrari komoly előnyben lesz Bahreinben (F1világ)
A Ferrari vezetése bízik benne, hogy az olasz gárda előnyben lehet riválisaival szemben a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Bahrini Nagydíjon, miután a múlt hónapban hat napon át tesztelt a sivatagi pályán.
márc. 24
13:46
Bécsi klasszikusokat játszik a Bartók Vonósnégyes (Infostart)
A Bartók Vonósnégyes a bécsi klasszikusok, Haydn, Mozart és Beethoven műveiből ad hangversenyt hétfőn este fél nyolctól, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
márc. 24
13:47
Törökbálinti petárdaraktár-robbanás: a tanúk meghallgatása következik (HírTV)
A tanúk meghallgatásával folytatódik kedden a törökbálinti petárdaraktár-robbanás büntetőpere a Budakörnyéki Bíróságon. A Pyro-Technic Kft. négy vezetőjét több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel vádolják.
márc. 24
13:55
Kóka maga kezdeményez tisztújítást? (Alternatív Energia)
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, John Emese és feltehetően Szent-Iványi István sem vesz részt az SZDSZ keddi összevont ügyvivő testületi és frakcióülésén. Az ünnepek alatt nyilatkozó John Emese azzal indokolta távolmaradását, hogy miután a múlt héten felfüggesztette ügyvivő testületi tagságát, az országgyűlési frakciónak pedig nem tagja, ezért nincs értelme részt vennie a megbeszélésen.
márc. 24
13:58
Vágó harcba száll (Blikk)
Nem engedi becsapni az embereket
márc. 24
13:59
A kultúra reneszánsza? - Kontraszt (videó) (HírTV)
Feltámadás „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam”. De felfogjuk-e a megváltás misztériumát, értjük-e az ünnep üzenetét? Miből meríthetünk erőt húsvét vasárnapján? A stúdióban Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi megyéspüspök. A kultúra reneszánsza? Reneszánsz Év, „Aranykor”, Művészetek Völgye, Európa Kulturális Főv...
márc. 24
14:04
Alonso szerint csak a csoda segíthet a Renault-n (F1világ)
Fernando Alonso elárulta, egyáltalán nem lepődött meg csapata hétvégén nyújtott teljesítményén, és úgy gondolja, hogy a Renault nem fog tudni komolyabb előrelépést elérni az idei évben a Forma-1-ben.
márc. 24
14:05
Szili az oktatási bizottság elnökéhez fordul a tanárverések ügyében (Infostart)
Az oktatási bizottság elnökéhez fordul az elmúlt hetek tanárokat ért támadásai miatt az Országgyűlés elnöke.

Keresés