Krízisközpontot állítottak fel a brazil egészségügyi hatóságok Rio De Janeiro államban, mert idén eddig 47-en haltak meg a trópusi náthalázjárványban - közölték a helyi illetékesek csütörtökön. Az áldozatok között 25 gyerek van.
A vizitdíj megszűnése politikai és szakmai vihart egyaránt kavar. Jelenleg is folyik az egyeztetés, hogy a kieső összeget miből pótolják vissza a döntés veszteseinek, a háziorvosoknak, akik számára egyelőre az sem egyértelmű, hogy az egy évvel ezelőtt bevezetett díj szedését milyen módon ellenőrzi az APEH, milyen módon jelenik ez meg az adóalapjukban, a beszedett összeg tekintetében milyen eltérés…
Öngyilkos lett Bill Hayward, a Szelíd motorosok (Easy Rider) című 1968-as amerikai kultuszfilm egykori producere - közölték a Los Angeles-i hatóságok. A 66 éves filmes a kaliforniai Castaicban, saját lakókocsijában lőtte szíven magát egy pisztollyal.
Nem változott a legkedveltebb hazai befektetési alapfajták listája, a pénz- és tőkepiaci bizonytalanság ellenére sem. A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint ennek fő oka, hogy a lakosság már eddig is a kockázatmentes pénzpiaci alapokat részesítette előnyben, a kötvényalapok pedig eddig is a kevésbé népszerű befektetési formák közé tartoztak. Ugyanakkor várható, hogy a tőke- illetve…
Speciális készülékekben tenyésztett algából állít elő gépkocsi meghajtására alkalmas biodízelolajat egy dnyipropertrovszki feltaláló.A moszatból nyert bioüzemanyag ipari méretekben való előállításában reménykedő Petro Csernov a kijevi Fakti napilap csütörtöki számának elmondta, hogy a tudósok már a múlt század közepén felvetették a moszatok ilyen célú felhasználásának ötletét.
A Red Bull Racing vezetése úgy döntött, nem engedi pályára gördülni David Coulthardot a Maláj Nagydíj pénteki második szabadedzésén, miután a skót versenyző autójának felfüggesztése eddig ismeretlen okok miatt kettétörött a reggeli tréningen.
A boldog házasság jótékonyan hat a vérnyomásra, míg a boldogtalan rosszabb, mint az egyedüllét - mutatták ki amerikai kutatók. A második eredmény azért meglepő, mert az eddigi kutatások szerint a házasemberek egészségesebbek, mint az egyedül élők.
Az USD-CAD árfolyama 18 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,0238 és 1,0220 között. Mivel ma nem várhatók amerikai és kanadai adatok, a technikai befektetők határozzák meg a kereskedést. A nyitáskor erősödést mutatott a GBP-JPY, és maga mögött hagyva a kerek 197-es értéket 197,05-röl 92 pippel 197,97-re emelkedett árfolyama. Nem sikerült elérni a 198,00-as ellenállást, és 197,80 körül…
Az amerikai külügyminisztérium elbocsátotta két szerződéses munkatársát, egy harmadikat pedig figyelmeztetésben részesített, amiért belenéztek Barack Obama demokrata elnökjelölt útlevél-adatlapjába - derült ki csütörtökön.
Az árupiacok ma mind Londonban, mind az Egyesült Államokban zárva tartanak Nagypéntek miatt. A héten egyébként visszaesett a kőolaj ára a múlt hét végi, e hét eleji rekordokhoz képest, és elemzők szer...
A McLaren Mercedes csapatvezetője, Ron Dennis mégis részt vesz a hétvégén megrendezésre kerülő Maláj Nagydíjon, jóllehet a szezonnyitón kijelentette, családi okok miatt Európában kell tartózkodnia a verseny idején.
Újabb embert próbáló feladatra vállalkozik Rakonczai Gábor, aki társával Pálos Andreával közösen egyszer már átevezte az Atlanti-óceánt. A fiatalember azt tervezi, hogy a jövő év elején a Bahamákról indulva, egyszemélyes vitorlással hajózza körbe a földet.
Lelőtte feleségét, majd öngyilkos lett az a vadász, aki előzőleg fegyverével fenyegetőzött a Komárom-Esztergom megyei Kocson - jelentette be sajtóértekezletén Gorgosilits Fábián megyei rendőrfőkapitány csütörtök éjjel.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton az utolsó percekben megfutott gyorskörével, az edzésen szinte mindvégig élen álló Ferrarik előtt végzett. A második Massa lett, akit a világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen követett a harmadik helyen.
Az élete múlhat a nyolcvanéves Zsuzsa néninek attól a kártérítési összegen, amelyet hosszú hónapok óta hiába vár Kelemen Annától. Az idős asszonynak azért van égető szüksége a pénzre, mert a napokban életmentő műtéten esett át, daganatot távolítottak el szervezetéből, s nem tudja ellátni magát. A playmate november óta adósa Zsuzsa néninek, kutyája akkor marcangolta szét a jobb karját.
Szolgálati kötelességszegésért elítélte a bíróság az E. Zsanett-ügyben szereplő rendőröket. A hivatali visszaélés vádja alól felmentették őket. A kötelességszegésért hárman pénzbüntetést, ketten megrovást kaptak a pénteki tárgyaláson.
Nem követtek el alkotmányos rend elleni bűncselekményt a radikális tüntetők március 15-én. Ezt állapította meg a felvételek áttanulmányozása után az ügyészség. Borbély Zoltán főügyészségi szóvivő szerint ez azonban nem zárja ki, hogy más bűncselekmények nem valósultak meg a zavargásokban.
A hitelpiaci válság nem fenyeget azzal, hogy megismétlődik az 1930-as évek világgazdasági válsága, többek között azért, mert ma sokkal válságállóbb a globális pénzügyi rendszer, és óvatosabbak a pénzügyi szereplők - mondta el az InfoRádiónak Csaba László egyetemi tanár.
A Maláj Nagydíj sportfelügyelői beidézték a Red Bull Racing illetékeseit, miután David Coulthard újabb látványos balesetet szenvedett a délelőtti szabadedzésen, ahol egy kisebb kicsúszást követően eltörött az RB4-es felfüggesztése.
Feloldotta a rendőrség a baleset miatti teljes útzárat az A2-es autóúton Göd és Sződliget között, így mindkét irányba szabadon lehet közlekedni - közölte a rendőrség. A balesetben hatan sérültek meg.
Februárban a várt 2,9% helyett 3,7%-kal emelkedtek a francia fogyasztói kiadások a legutóbbi +2,3%-os érték után. Az adatok hatására nyereségeket könyvelt el az EUR-USD, és napi csúcsot ért el 1,5464-nél. In-GFX
Új betontömbtörési rekordnak örvendhet a világ: 55-öt tört össze egy brit férfi 4,86 másodperc alatt. A 40 éves, 9 danos fekete övű Ed Byrne több mint 12 másodpercet vert rá a korábbi világcsúcsra, amely 17,49 másodperc volt - ugyancsak 55 betontömbre vonatkozón.
A budapesti Olimpia Park a magyar ötkarikás aranyérmesek dicsőségét hivatott hirdetni. Márványba van vésve valamennyi olimpiai bajnokunk neve, egyet azonban rendszeresen meggyaláz egy ismeretlen tettes. Éppen a Magyar Olimpiai Bizottság első emberéét.
Tavaly 155 ezren tettek államilag elismert, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő vizsgát. Vannak szakmák, amelyeknél előfeltétel a vizsga, másokban nem. Mielőtt döntünk az akár több százezer forintos tanfolyamok elvégzése mellett, érdemes mérlegelni, megéri-e. Szellemi munkánál értékesek a pénzügyi képzések, a ügyintézői tanfolyamoknál viszont sokszor többet ér munkatapasztalat.
Könnygázzal és gumibottal oszlatta fel az athéni rendőrség a nyugdíjreform ellen tüntetők tömegét. A demonstrálók meg akarták rohamozni a parlament épületét, mert a képviselők ülésükön elfogadták a konzervatív kormány törvényjavaslatát, amely két évvel emeli a nyugdíjkorhatárt. A tüntetők és a rendőrök összecsapásában senki sem sérült meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,08 pontos emelkedéssel, 21.521,80 ponton nyitott pénteken. Az index a csütörtöki záró értékéhez képest így 1,46 százalékkal erősödött. A mai napo...
Több ezer kínai katona, felfegyverzett rendőr, valamint a paramilitáris egységek tagjai fésülik át Tibetet és a környező tartományokat a múlt heti tüntetések résztvevői után. A lhászai zavargásokban részt vett, és leginkább keresett 19 ember fényképét közölték pénteken a legjelentősebb kínai internetes oldalak. A kínai hatóságok kérik a lakosságot, hogy értesítse a rendőrséget, ha tud valamit az…