2008. március 19. szerda

márc. 19
12:36
Akár már az év végén vízummentesen utazhatnak a magyarok Amerikába (Kripto Akadémia)
Magyarország 2008 végén, 2009 elején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz - mondta Berta Krisztina, a Külügyminisztérium főosztályvezetője szerdán Budapesten. A magyar turisták és az üzletemberek kilencven napig tartózkodhatnak majd vízummentesen az Egyesült Államokban. A munkavállalóknak, vagy a diákoknak azután is kell majd vízum, hogy Magyarország csatlakozott a vízummentességi…
márc. 19
12:36
A Fidesz ellenzi a Magyar Villamos Művek privatizációját (Alternatív Energia)
A Fidesz ellenzi a Magyar Villamos Művek privatizációját, és arra szólítja fel a kormányt, hogy hagyjon fel a nemzeti vagyon elherdálásával - erről Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
márc. 19
12:37
Bezár a legnevesebb bordélyház (BorsOnline)
Bezár Hamburg egyik legrégebbi bordélyháza, mivel kritikusan lecsökkent a piros lámpás ház forgalma. A madam szerint ez többek között az internetes pornónak köszönhető. A világháló megjelenése óta a legősibb foglalkozást űzők könnyebben elérhetők, így a férfiak többsége inkább a neten keresi a gyönyört.
márc. 19
12:37
Beállt az M5-ös! Kilométeres a sor! (Adó1százalék)
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között, a 23-as kilométernél - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A baleset helyszínénél átmenetileg teljes az útzár. Bényi Mónika hozzátette: a baleset a Budapest felé vezető oldalon történt, sérültekről egyelőre nincs hír.
márc. 19
12:39
Cigiért tört be a nyolcadikos (Blikk)
márc. 19
12:41
Gyurcsány: a rendőrség "megtanulta a leckéjét" (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint a március 15-i ünnep békésebb, nyugodtabb volt idén, mint az előző években; ennek oka főleg közéleti és politikai természetű, illetve annak köszönhető, hogy a rendőrség "megtanulta a leckéjét" - erről Gyurcsány Ferenc annak kapcsán beszélt, hogy a Parlamentben 15 rendőrt elismerő oklevélben részesített a nemzeti ünnepen végzett munkájukért.
márc. 19
12:44
Fókuszban a Baumag-ügy - az MDF vizsgálóbizottságot állítana fel (hirado.hu)
A vizsgálat célja, hogy kiderítse: minden törvényesen történt-e a szövetkezetek alapításának idején
márc. 19
12:45
Gyucsány: A rendőrség nagyobbrészt megtanulta a leckét (HírTV)
A magyar rendőrség nagyobbrészt megtanulta a leckét, tudja, hogyan kell kezelni az utcai rendbontókat - jelentette ki Gyucsány Ferenc miniszterelnök szerdán délelőtt a parlamentben, miután okleveleket adott át rendőröknek a március 15-i munkájukért.
márc. 19
12:46
Havel: Oroszországban a KGB és a maffia uralkodik (Infostart)
Oroszországban a KGB és a maffia uralkodik, ez azonban nem ok arra, hogy a világ semmibe vegye Vlagyimir Putyint - jelentette ki Václav Havel volt cseh államfő.
márc. 19
12:46
A botladozó Barcelona Valenciában javítana (hirado.hu)
A továbbjutás ugyanakkor az elmúlt meccsek kilátástalan játékát tekinteve sem tűnik lehetetlennek
márc. 19
12:48
Szegedi horror! - Pár óra alatt négy baleset a Tisza-hídon (hirado.hu)
Egy cserbenhagyó teherautóst a rendőrség keres
márc. 19
12:49
Hogyan adózunk, ha ingatlant vásárolunk? (Piac és Profit)
Befektetési célú ingatlanvásárlásnál nem szabad figyelmen kívül hagyni a tranzakció adóvonzatát.
márc. 19
12:50
A Fidesz ellenzi az MVM privatizációját (HírTV)
Legfeljebb középtávon lehet hatással az MVM átalakítása az áram árára a gazdasági versenyhivatal elnöke és a jegybankelnök véleménye szerint. A miniszterelnök a szakminiszterekkel, a jegybankelnökkel és az illetékes hatóságokkal egyeztetett a Magyar Villamos Művek átalakításáról.
márc. 19
12:55
Csomagban jön a hulladék (Éva Magazin)
Hazatérünk a sarki kisboltból, kirakjuk a konyhaasztalra az aznapi zsákmányt. Négy alma habszivacs tálcán, fóliával letakarva. Az uborkát szintén fólia fedi. Lehántjuk a fölösleges műanyag- és papírrétegeket, és a kukába gyömöszöljük. A háztartási hulladék majdnem egyharmadát csomagolóanyagok teszik ki.
márc. 19
12:55
Letartóztattak egy parlamenti képviselőt - együttműködött a maffiával (hirado.hu)
Az olasz képviselőt azzal vádolják, hogy a maffiával egyezkedett azért, hogy biztosítsa győzelmét a 2005-ös helyi választáson
márc. 19
12:57
Nagyszombaton Nagy Gyorsulás a Hungaroringen... (hirado.hu)
Új név, új korszak!
márc. 19
13:00
Budapesten koncertezik James Blunt (Blikk)
márc. 19
13:00
EUR-JPY Kedvezőtlen kilátások (HírTV)
Az EUR-JPY árfolyama ma visszaesett 154,07-re, ahol támogatással találta szembe magát. Egy elemző szerint továbbra is kedvezőtlenek a devizapár kilátásai. Az érték átlépése esetén visszaesés várható 152,58-ig, 152,07-ig, majd 151,82-ig. Ellenállás 157,03-nál található. A devizapárt 155,63-on jegyzik. In-GFX
márc. 19
13:01
Áprilisban bevezetheti a kismama-bérletet a BKV (Infostart)
Április 21-től bevezetheti a BKV a kismama-bérletet - mondta az InfoRádiónak Rétvári Bence, a bérletfajtát kezdeményező fővárosi kereszténydemokrata képviselő.
márc. 19
13:02
Kihalt fókafaj bizonyítja a Karib-tenger korábbi halbőségét (HírTV)
Hatszor annyi hal volt a Karib-tengeri korallszigetek környékén néhány évszázaddal ezelőtt, mint most. Ezt amerikai kutatók egy ma már nem élő karibi fókafaj maradványaiból állapították meg. Tanulmányuk szerdán jelent meg a brit tudományos akadémia folyóiratában, a Proceedings of the Royal Society B-ben.
márc. 19
13:04
Több milliós kábítószerfogás Miskolcon (Adó1százalék)
Több millió forint az értéke annak a kábítószernek, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának munkatársai foglaltak le a napokban.
márc. 19
13:04
A Jobbik etnikai ügyet akar csinálni egy iskolai verekedésből? (Alternatív Energia)
Súlyos testi sértéssel végződött diákverekedés miatt folyik rendőrségi eljárás abban az ügyben, amelyre az egyik párt megyei szervezete hívta fel a sajtóorgánumok figyelmét - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az egyik politikai szervezet megyei tagozata kedden "Súlyos testi sértés az iskolában" címmel küldött elektronikus levelet több sajtóorgánumnak,…
márc. 19
13:06
NOE: vonják vissza az egészségbiztosítási törvényt (HírTV)
Az egészségbiztosítási törvény visszavonására szólítja fel a kormányt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és tiltakoznak a gyermekgyógyászat forrásainak elvonása ellen.
márc. 19
13:07
Nő az infláció, lassul a gazdasági növekedés (Infostart)
A korábbi 4,8 százalékról 5,9 százalékra emelte idei inflációs prognózisát a kormány. Veres János pénzügyminiszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón azt is bejelentette, hogy a módosított konvergencia-programban szereplő 2,8 százalékról 2,4 százalékra csökkentette a kormány a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
márc. 19
13:09
Pamela egy szál bugyiban lépett fel - videóval (BorsOnline)
Berlinben lépett fel Pamela Anderson a holland varázsló, Hans Klok oldalán. A közönség azonban nem a mutatványokra, hanem inkább a szilikoncicis színésznő öltözékére figyelt: fellépő ruhája, amely mindössze egy bugyiból, és egy fűzőből állt, úgy nézett ki, mintha elfelejtett volna nadrágot húzni.
márc. 19
13:11
Elhunyt Figula Mihály borász (HírTV)
Tragikus hirtelenséggel meghalt Figula Mihály. A borász kedden lett rosszul, megműtötték, de már nem tudták megmenteni az életét. A balatoni–balatonfüredi–csopaki minőségi borászkodás újrateremtője ötvenhat évet élt.
márc. 19
13:11
Magyar-szlovén, Gera nélkül (hirado.hu)
Gera Zoltánnak a múlt héten kislánya született
márc. 19
13:13
A környezetvédelem jegyében telik a Hegyalja Fesztivál (hirado.hu)
A rendezvény teljes területe "zöldbe öltözik"
márc. 19
13:16
Kisebb GDP-t, nagyobb inflációt jósol a kormány (Privátbankár)
A módosított konvergencia programban szereplő 2,8 százalékról 2,4 százalékra csökkentette a kormány a GDP idei növekedésére vonatkozó prognózisát - jelentette be Veres János.
márc. 19
13:17
Metró elé lökött egy anyát és lányát egy őrült (Blikk)
márc. 19
13:17
Három tucat kamionos tüntető volt szabálytalan (hirado.hu)
22 kamionossal szemben szabálysértési feljelentést tettek, illetve összesen 462 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki
márc. 19
13:17
Parányi világ egy apró szöszön (Infostart)
Egy skót fiú felnőtté válásának drámája, egy vallásos muszlim férfi meghasonlásának története és egy családi animációs mese is szerepel az eheti fimbemutatók között.
márc. 19
13:19
Úszó Eb-folytatás van den Hoogenband nélkül? (hirado.hu)
"Nagy csalódás számomra, hogy éppen itthon nem tudok megfelelően teljesíteni"
márc. 19
13:22
Bocsánatot kértek Maddie szüleitől (Blikk)
Kate és Gerry McCann a bocsánatkérés mellett több százezer font kártérítést is kap
márc. 19
13:22
GBP-USD Emelkedő brit CBI- beérkezett megrendelések (HírTV)
Ma jelentősen visszaesett a GBP-USD árfolyama. A sterlinget a brit banki szektorbeli gondokkal kapcsolatos pletykák mellett a legutóbbi adatok és a BoE ülés kamat-pesszimista jegyzőkönyve is megterhelték. A devizapár minimumot ért el 1,9953-nál. Némi enyhülés hozott ezután a CBI-jelentés, mely márciusra nézve a feldolgozóipari megrendelések emelkedéséről adott számot. Az ennek megfelelő komponens…
márc. 19
13:24
Pajtába rohant egy iskolabusz Zoppotenben (HírTV)
Pajtába rohant egy iskolabusz a németországi Türingia tartományban. A balesetben heten sérültek meg. A térségben komoly fennakadást okoz, hogy visszajött a tél.
márc. 19
13:25
Gyorshír! Magyarország elismerte a független Koszovót! (Alternatív Energia)
Magyarország elismerte a független Koszovót - jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára a kormány szerdai budapesti ülését követően.
márc. 19
13:26
Hazánk elismerte Koszovó függetlenségét (HírTV)
Magyarország elismerte a független Koszovót - jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára. A kormány felkérte a külügyminisztert, hogy tegyen előterjesztést az államfőnek a diplomáciai kapcsolatok felvételéről az új független állammal.
márc. 19
13:27
Elismertük Koszovót (Privátbankár)
Magyarország elismerte a független Koszovót, a diplomáciai kapcsolatok felvételéről pedig egy-két napon belül dönthet az államfő - jelentette be Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitká...
márc. 19
13:27
Magyarország elismerte a független Koszovót (Blikk)
márc. 19
13:28
Spanyol est az Olof Palme Házban (hirado.hu)
Havas Judit előadóművész Federico García Lorca verseiből válogat, de fellép Bajnai Bea flamencotáncos és Sovár Anna és Röthy Krisztián is
márc. 19
13:30
Horror a moszkvai metróban: két nőt a szerelvény alá lökött egy őrült (hirado.hu)
Mindketten a sínek közötti mélyedésbe estek, és egészen enyhe sérülésekkel, de erősen sokkos állapotban túlélték a történteket
márc. 19
13:30
Nevet kapott Halle Berry kislánya (Blikk)
márc. 19
13:32
Nagy sikert aratott az MLSZ TV az UEFA-konferencián (hirado.hu)
Több szövetség is érdeklődik projektünk iránt
márc. 19
13:32
Ha vásárolni megy, vigyen magával egy 30-as nőt (Privátbankár)
Habár a megkérdezettek több mint fele tudatos vásárlónak számít, a válaszadók 70 %-a alig vagy egyáltalán nincs tisztában fogyasztói jogaival. A 30 év feletti városi nők a legtájékozottabbak
márc. 19
13:33
A VOLT nyitja a fesztiválszezont (Blikk)
márc. 19
13:33
Horn: az SZDSZ nem gondolkodik az egészségbiztosítási törvény átalakításán (Infostart)
Az SZDSZ csak akkor lépne ki a koalícióból, ha az MSZP nem folytatná a reformokat - mondta az InfoRádiónak Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője hangsúlyozta: nem gondolkodnak az egészségbiztosítási törvény módosításán. A liberális politikus nem tartja elképzelhetőnek 100 százalékos állami tulajdonban lévő biztosítók felállítását, amiről Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető beszélt korábban.
márc. 19
13:33
Új smart Edition a Genfi szalonon (hirado.hu)
Edition limited two - stílusos, egyéni különkiadás
márc. 19
13:35
Újra bedobta magát a kebelcsoda (képekkel!) (hirado.hu)
Samantha Fox ezúttal is mellbedobással szeretne sikert elérni
márc. 19
13:36
Felborult egy magyar kamion Szlovákiában, a kísérő meghalt (Adó1százalék)
Felborult egy papírt szállító magyar kamion szerdán kora reggel a Szlovákiai Dunaszerdahely közelében. A kamion 32 éves vezetője könnyebb sérülésekkel átvészelte a balesetet, de 29 éves kísérője a helyszínen életét vesztette.

Keresés