Nincsenek csodák, doki. Továrisi konyec. Jó volt látni ezt a plakátot, a tányérsapkás fejet háttal, a nyakán a hájhurkákkal. Csak hát, nem volt igaz. A vágy és a remény még nem valóság.
A március 9-ei népszavazással, és annak következményeivel jelentősen csökkent annak a lehetősége, hogy érdemi adócsökkenést lehessen végrehajtani Magyarországon – reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a frakciók képviselőinek felszólalására hétfőn a parlamentben, napirend előtt.
Az európai film népszerűsítésére létrehozott European Film Promotion (EFP) nevű szakmai szervezet a koppenhágai Grand Teatret-ben mutatja be az európai filmtermés legjobb alkotásait, köztük Török Ferenc Overnight című rendezését. A dán főváros művészmozijában kedden vetítik le a magyar filmet.
"Miniszterelnök úr, amin Ön már két hete vergődik, az a költségvetés egy ezreléke" - szögezte le Navracsics Tibor Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására reagálva.
A holland külügyminisztérium bekérette hétfőn a kínai nagykövetet, és országa nyugtalanságát fejezte ki a Tibetben zajló események miatt - közölte egy szóvivő. Frans Timmermans...
A biztosítási panaszok harmada nem megalapozott, ezek továbbviteléről lebeszélik az ügyfeleket - mondta Pintér György, az INDRA Biztosítottak Országos Érdekvédő Egyesületének elnöke hétfőn, a HR...
Márciusban tíz építési projekt közbeszerzési eljárása kezdődik meg a Közlekedés Operatív Program (KözOP) keretében. A projektek nyolc főút 14 szakaszát érintik, ahol még a nyáron megindulhatnak a burkolaterősítési és fejlesztési munkálatok, a négy sávra bővítés, valamint elkészülhet több városi elkerülő szakasz is.
Az előrejelzés szerint lehűlés érkezik, éjszaka akár -5 fok is lehet helyenként, és ez gondot okozhat a gyümölcstermesztőknek. 2007 májusában a néhány napig tartó fagy az akkori felmérések szerint 40 milliárdos kárt okozott.
Hozzávalók: 2 csésze kukoricaliszt 1 csésze búzaliszt 1 csésze darált dió 1 teáskanál szódabikarbona 8 evőkanál kristálycukor 3 evőkanál étolaj 2 tojás 0,5 l kefir 2 nagyobb alma reszelve csipet só A tetejére: szilvalekvár és tejföl, vagy felezett sárgabarack a szezontól függően
A külföldön dolgozó ukránok száma jelenleg három millió körüli, de évente csak 2 százalékuk helyezkedik el legális munkaközvetítők segítségével, közölte az ukrán munkaügyi minisztérium sajtószolgálata...
A hét elején a részvénypiaci események miatt gyengülést mutat az EUR-JPY. A DAX 3,5%-ot vesztett, akárcsak a Dow Jones Future, mely 1,2%-os veszteséget könyvelt el. A Nikkei 225 az éjjel 3,7%-ot vesztett. Az EUR-JPY-t 152,85-ön jegyzik. A jennek jól jön a részvénypiaci kiárusítás. Fontos támogatások vannak 152,31-nél és 151,92-nél, míg ellenállások 153,19-nél és 153,50-nél találhatók. In-GFX
Az orosz Aeroflot légitársaság cargo üzletágának vezetői a napokban Budapesten tárgyaltak a Budapest Airport Zrt. menedzsmentjével arról, hogy az orosz légitársaság közép-európai cargo bázisát Feriheg...
Lövés is eldördült, amikor kiraboltak egy irodaházat hétfőn kora délután Budapest XVI. kerületében. Valószínűleg egy gáz riasztófegyvert sütöttek el a támadók, amikor menekültek. Még nem tudni, megsérült-e valaki, a rablókat elfogták.
Szinte nincs olyan reklámszakmai díj, amit nem nyert még meg, és olyan nemzetközi reklámverseny-zsűri, amiben nem vett részt. A Budweisernek készített „Wassup” kampányával végleg beírta nevét a reklámtörténelembe. Bob Scarpellit, a DDB Worldwide elnöke és vezető kreatívigazgatója úgy véli, korunk a reklámipar eddigi legjobb időszaka.
A héten ismét emelkedik a gázolaj ára. A holtankoljak.hu múlt héten literenként 6 forintos áremelkedésről számolt be, a héten pedig további 3 forinttal drágul az üzemanyag. A benzin ára nem változik, a legdrágább gázolajé azonban literenként 330 forint lesz szerdától. Ez maga után vonhatja a többi mellett az élelmiszerek árának emelkedését is.
A munkavállalási célú tartózkodási engedélyek időtartamának két évre való meghosszabbításáról és a jogosítványok kölcsönös elismeréséről állapodott meg Tokióban Göncz Kinga külügyminiszter. Ez a k...
A kuvaiti kormány minden tagja benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek - jelentette a KUNA hivatalos hírügynökség. A kormány távozásához a miniszterelnök kell hogy benyújtsa a kabinet lemondásá...
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik hétfőn egy a XVI. kerületi irodaházból egy pénzkazettát akartak elrabolni, s menekülés közben egyikük, vélhetően gázpisztolyból, egy lövést is leadott. A...
Az Észak-Indiában működő emigráns tibeti parlament szerint több mint száz halottja lehet a tibeti zavargásoknak. A kínai hatóságok hivatalosan tizenhárom civil áldozatról beszélnek, és tagadják, hogy a rendőrségük erőszakot alkalmazott volna.
Fegyelmi bizottság elé idézték keddre Pécsre Mali Zoltánt, a baranyai Drávapiski szabad demokrata polgármesterét, akit az ellene indult eljárás végén akár a pártból is kizárhatnak - erősítette meg...
A magyar költészet nyelvi és formai megújításában elért eredményeiért és műveiért Kossuth-díjjal tüntették ki Utassy József költőt. A Babérkoszorú-díjas művész az InfoRádiónak azt mondta: látni és láttatni akar.
A választott bíróság a magyar államot és nem a Budapest Airport külföldi tulajdonosát kötelezte kártérítésre, mert 2001-ben az Orbán-kormány nemzetközi szerződést szegett - közölte a...
A Fed kamatcsökkentéseire és az inflációs veszélyekre való tekintettel tovább emelkedett az arany árfolyama, és új abszolút csúcsot ért el 1.032,55 dollárnál. Az átmeneti nyereség-kivétek ellenére is 1.000 fölött, 1.009,40-en jegyzik a nemesfémet. A felgyorsult emelkedö trend 960,00-nál fut. Csak az érték alatt kellene korrekcióval számolni. Támogatások 998,80-nál és 990,00-nél vannak. In-GFX
Norvégia egyik legnagyobb szülészetén, a főváros melletti Akershus klinikáján elhatározták, hogy lopásgátló riasztókészüléket kap minden újszülött. Az intézkedéssel elejét akarják venni, hogy véletlenül összecseréljék a bébiket vagy hogy rosszakaratú emberek ellopjanak egy kisgyereket, jelentette be hétfőn a kórház igazgatója.
A munkavállalási célú tartózkodási engedélyek időtartamának két évre való meghosszabbításáról és a jogosítványok kölcsönös elismeréséről állapodott meg hétfőn Tokióban Göncz Kinga külügyminiszter....
Miután kiélesedett az amerikai jelzálogpiaci válság, és bizonytalanok a nemzetközi részvénypiacok, új 3 éves minimumot ért el az EUR-CHF 1,5169-nél. A devizapárt 1,5544-en jegyzik, és a reggeli pánikszerü eladások után összeszedte magát. Fontos támogatás 1,5500-nél és 1,5450-nél, míg ellenállás 1,5556-nál található. Épp tesztelik az értéket. Ha sikerül átlépni, potenciál nyílhat 1,5577-ig, majd…
Rekord számú, 280 ezer illegális bevándorlót toloncoltak ki tavaly az Egyesült Államokból - közölte a belbiztonsági minisztérium adataira hivatkozva a hétfői The Washington Times. A terrorellenes...
Különös módon próbált meg átjutni a román-magyar határon az a férfi, aki egy személyautó ülésének próbálta álcázni magát a nagylaki határátkelőhelyen. Az ügyben a román határőrizeti szerv indított büntetőeljárást a bolgár állampolgárokkal szemben, embercsempészet gyanújával.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az egészségügyben képzett, 17 milliárd forintos céltartalékból lehetne pótolni az intézmények, orvosok számára a kieső vizitdíj-bevételeket. Éger István hangsúlyozta: nemcsak a háziorvosok, a kórházak számára is ugyanolyan fontos, hogy pótolják a kieső bevételt. Eközben a Magyar Kórházszövetség elnöke arról beszélt: jobb lett volna, ha a kormány január…
Harmadik alkalommal rendezik meg húsvétkor a Tavaszi Borfesztivált. A budapesti Városháza parkban szombattól hétfő estig csaknem ötven bortermelő fehér-, vörös- és desszertborai várják a látogatókat.
Fegyelmi bizottság elé idézték keddre Pécsre Mali Zoltánt, a baranyai Drávapiski szabad demokrata polgármesterét, akit az ellene indult eljárás végén akár a pártból is kizárhatnak - erősítette meg az MTI értesülését hétfőn a liberális párt megyei szervezetének egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője.
Rekord számú, 280 ezer illegális bevándorlót toloncoltak ki tavaly az Egyesült Államokból - közölte a belbiztonsági minisztérium adataira hivatkozva a The Washington Times. A minisztérium megerősí...
Illetékekből február végéig közel 20,8 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz - ebből 10,3 milliárd februárban -, 36 százalékkal több, mint a tavalyi első két hónapban - derül ki az Adó- és...
Minden ellenzéki módosító javaslatot leszavazott a kormánypárti többség az egészségügyi bizottság ülésén, többek között azt is, hogy a jövőben a játékadót fordítsák az egészségügyi dolgozók javadalmazására, a kórházak eszközeinek korszerűsítésére, illetve a felsőoktatási intézmények működtetésére.
Önbíráskodás miatt őrizetbe vettek egy 23 éves kulcsi férfit és egy 26 éves miskolci nőt a dunaújvárosi nyomozók - közölte a rendőrség. A férfi és társa előbb egy dunaújvárosi férfitől vélt...
Bár a VSZOSZ vezetője lapunknak cáfolta, hogy finanszírozási gondok miatt több ezer megváltozott munkaképességű kerülhet az utcára, a MAÉSZ elnöke kitart állítása mellett. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium mindenkit megnyugtat: ha az érintett szervezetek visszaküldik a már kiküldött szerződéseket, pár napon belül megérkeznek a pénzek. A költségvetéseket viszont lefaragta a szakminisztérium.
Az Európai Unió soros szlovén elnöksége a tibeti zavargásokkal kapcsolatban hétfőn nyilatkozatban intette nyugalomra az összes érintett felet. Ebben Brüsszel aggodalmának ad hangot a tibeti események miatt, és részvétéről biztosítja az áldozatok családtagjait. Sürgeti a kínai kormányt, hogy tisztázzák a helyzetet.
Hozzávalók: 10 dkg mascarpone (olasz friss sajt) 2 evőkanál tejszín 1 dkg vaj 1 evőkanál liszt 1 dl tej 10 dkg parasztkolbász 1 csokor petrezselyem 1 zöld színű paprika 1 sárga színű paprika 1/2 piros színű paprika őrölt fehér bors füst ízű só