2008. március 17. hétfő

márc. 17
17:42
Együtt a Fidesz és Jobbik (Alternatív Energia)
Az MSZP elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz és a Jobbik megállapodott arról: népítéletnek nevezik a március 9-i népszavazást. Erről Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt az MTI kérdésre hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 17
17:47
Dávid Ibolya: Gyurcsány beláthatná, hogy távoznia kell (HírTV)
Az MDF elnöke szerint a miniszterelnöknek minél hamarabb be kell látnia, hogy már sokkal több érv szól a távozása, mint a maradása mellett - mondta hétfőn Dávid Ibolya. Az ellenzéki politikus azt mondta: a kormányfőnek és a koalíciós pártoknak minél hamarabb le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket az elmúlt hetek eseményeiből.
márc. 17
17:55
A romantika arcai a Zeneakadémián (Infostart)
A romantika arcai címmel a 150 évvel ezelőtt született Giacomo Puccini és Dohnányi Ernő egyházi műveit adja elő hétfő este a Budafoki Dohnányi Zenekar a Zenakadémián.
márc. 17
17:58
Merénylet Pakisztánban – két halott (HírTV)
Két rendőr meghalt, hat másik ember pedig megsérült, amikor bomba robbant a pakisztáni Swat völgyben - közölte a helyi rendőrség hétfőn. A detonáció egy katonai barakkban történt Mingora városában, abban a térségben, ahol az elmúlt néhány hónapban a pakisztáni seregek iszlám fegyveresekkel harcolnak. A robbanás pontos okát egyelőre nem tudni, és azt sem közölték, hogy kik a felelősek a…
márc. 17
18:00
Mali Zoltán szerint minden őt igazolja (+videó) (HírTV)
Töröltetné az ellene indított fegyelmi eljárást Mali Zoltán, Drávapiski liberális polgármestere, miután a belső vizsgálat is bebizonyította: csalás történt az SZDSZ elnökválasztásán.
márc. 17
18:01
Felrobbant egy gázvezeték Szlovákiában (Blikk)
márc. 17
18:03
Negatívban zárt a BUX (HírTV)
A BUX végig negatív tartományban mozgott a nap folyamán. A nyitás utáni első órában képes volt némi emelkedésre, majd fél kettőig kisebb hullámzással oldalazott. Akkor egy rövid, mély zuhanás után meredeken kapaszkodott felfelé, de végül az 21 073 ponton zárt, ami 2,6 százalékos esésnek felel meg.
márc. 17
18:04
Ormos: "Nagyon hosszú még az út az igazi változásig" (Infostart)
A XX. századi magyar és egyetemes történelem terén végzett tudományos kutatómunkájáért, oktatói tevékenységéért, és tudományos életpályája elismeréseként Ormos Mária megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést.
márc. 17
18:07
Emelik a tejkvótát az EU-ban (Gondola)
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei hétfőn az Európai Bizottság javaslatát, hogy április elsejétől 2 százalékkal növeljék a tejkvótákat, mind az Európai Unióban,...
márc. 17
18:09
Kelet felé terjeszkedik a GYSEV (Privátbankár)
Az áruszállításban szolid mértékű növekedésre, a személyszállítás terén pedig a 2007-es eredmények megismétlésére számít az idén a Győr- Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.
márc. 17
18:09
Az élet tanítható (Spa Trend Online)
Az élet tanítható címmel jelent meg könyv Mezei Éva szellemi örökségéről; az interjúkötetet, amely a család, a barátok, pályatársak, tanítványok vallomásain és dokumentumokon keresztül idézi meg az 1986-ban elhunyt rendező, drámapedagógus életútját, hétfőn mutatták be Budapesten, az Örkény István Színházban.
márc. 17
18:14
Éhségsztrájkba kezdtek a pósaházai menekülttábor lakói (HírTV)
Éhségsztrájkba kezdtek a kárpátaljai Pósaháza menekülttáborának lakói - adta hírül hétfőn a karpatinfo.net. A tiltakozók elsősorban azt próbálják elérni, hogy nagyobb mozgásteret biztosítsanak a számukra, hogy időnként elhagyhassák a menekültszállás területét.
márc. 17
18:20
Bőhm: a visszaélés kihathatott az eredményre (Infostart)
Az SZDSZ átadta a rendőrségnek a párt tavalyi elnökválasztásának visszaéléseit vizsgáló Jüttner-bizottság jelentését.A párt ügyvivői a részletes belső vizsgálat befejezéséig csak saját véleményüket fogalmazták meg, többségük új küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi, mások a lebonyolítási rendszeren szigorítanának. Eközben Kóka János pártelnök szabadságon van.
márc. 17
18:23
Állampolgári jogok biztosa: nem sérült a békés tüntetés joga (Gondola)
Nem sérült a március 15-i ünnepségeken és a megelőző napok rendezvényein a békés gyülekezés alkotmányban rögzített joga - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa helyszíni...
márc. 17
18:25
VDSZSZ: "nyomorúságosan alakultak a hétfői tárgyalások" (HírTV)
Nem közeledtek az álláspontok, így hétfőn ismét elmaradt a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete közötti megállapodás. Az egyeztetésen főleg a MÁV-Startot érintő követelésekről azaz a 10 százalékos plusz béremelésről és a 250 ezer forintos egyszeri kifizetésről volt szó. A tárgyalások március 25-én 11 órától folytatódnak.
márc. 17
18:28
Elutasították a daganatos francia nő eutanázia-kérelmét (Gondola)
Elutasította egy 52 éves, gyógyíthatatlan beteg nő aktív eutanázia iránti kérelmét egy francia bíróság - közölte a kérelmező ügyvédje. Chantal Sebire arca egy gyógyíthatatlan daganat miatt...
márc. 17
18:30
Feltörtük a gépedet haver! (Piac és Profit)
Aggasztó trend, hogy míg a PC-k száma nő, a biztonsági szoftverek aránya egyre kisebb, az általános tájékozottság pedig egyre csökken. A hazai IT-szakemberek egy szeminárium-sorozat keretein belül vitatják meg a legégetőbb problémákat. A sorozat első állomása 2008. március 27-én 9-11 óra között lesz a Central Kávéházban.
márc. 17
18:30
Ilyen időszakban bármikor kibukhat egy csontváz (Privátbankár)
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
márc. 17
18:31
Az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása (Infostart)
Az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása kezdődik meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
márc. 17
18:34
Véget ért a fuvarozók demonstrációja az 56-osok terén (Gondola)
Befejeződött a fővárosi behajtási díjak elleni demonstráció a budapesti 56-osok terén, a teherautók már elhagyták a tiltakozó akció helyszínét - közölte a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit...
márc. 17
18:36
Amerikai gazdasági válság: emelkedhetnek a hitelek kamatai (HírTV)
Emelkedhetnek a lakossági és a vállalati hitelek kamatai az amerikai gazdasági válság miatt. Elemzők szerint a tengerentúli pénzügyi bizonytalanság a gazdaság minden területét érinti.
márc. 17
18:41
A kompenzáció megvonása ellen tiltakoznak a gyermekorvosok (HírTV)
A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete tiltakozik az ellen, hogy a népszavazás után a kormány elvonná azt a 3 milliárd forintot, amit a kiskorúak vizitdíjmentessége miatt kompenzációként kaptak. Ez 80-120 ezer forintot jelent praxisonként.
márc. 17
18:42
Az Országgyűlés döntött: április 1-jétől nem lesz vizitdíj (Infostart)
Az Országgyűlés megszavazta a népszavazáson hozott döntések végrehajtásáról a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. Ez alapján április 1-jétől megszűnik a vizitdíj és a kórházi napidíj, szeptembertől pedig nem kell tandíjat fizetni az egyetemeken és főiskolákon.
márc. 17
18:47
Véget ért a fuvarozók demonstrációja (HírTV)
Hétfőn 17 órakor befejezték fővárosi demonstrációjukat a fuvarozók az 56-osok terén, régi nevén a Felvonulási téren. Összesen körülbelül 100 jármű: teherautók, trélerek, kamionok parkoltak le ezen a területen hétfőn reggeltől. A fuvarozók a főváros új behajtási rendelete ellen tiltakoztak így.
márc. 17
18:51
Megszavazták a kormány javaslatát népszavazás-ügyben (Gondola)
Az Országgyűlés hétfőn 199 igen, 1 nem szavazattal 149 tartózkodás mellett elfogadta a népszavazáson hozott döntések végrehajtásáról a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. Ennek alapján...
márc. 17
18:59
Külföldön dolgozna? 1,3 millió állás várja (Infostart)
Jelenleg mintegy 1,3 millió betöltetlen álláshely van az Európai Unióban, és a becslések szerint mindössze pár tízezer magyar dolgozik a közösségben. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nemzetközi és migrációs főosztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a magasan kvalifikáltak önállóan és könnyen rátalálnak a munkára, a szakmunkások közül pedig elsősorban a vendéglátásban dolgozók mennek…
márc. 17
19:03
Több millió veszélyes kínai játék (Privátbankár)
Az amerikai Mega Brands Inc játékforgalmazó mintegy 2,4 millió kínai gyártmányú mágneses játékot volt kénytelen visszahívni, mert a játék kis mágnesei kieshetnek és a gyerekek lenyelhetik, vagy akár b...
márc. 17
19:04
Fiatalok vertek félholtra egy férfit Tapolcán (HírTV)
Minden ok nélkül ütött le és rugdosott meg egy ittas férfit két tizenéves gyerek Tapolcán, a rendőrség eljárást indított a fiatalok ellen. A sérültet jelenleg is mély altatásban tartják az ajkai kórházban, a támadói ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik eljárás.
márc. 17
19:05
Lauda: Raikkönenék mindent elrontottak Melbourne-ben (Infostart)
A fogadóirodák jelentős változtatásokkal reagáltak a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj eredményeire. A korábbi fő esélyes Kimi Raikkönen már csak a második számú várományos a Melbourne-ben ellenállhatatlanul vezető Lewis Hamilton mögött. Az angol sztár végső sikere már csak alig kétszeres pénzt érhet annak, aki most fogad rá, míg Raikkönen címvédésére nagyjából háromszoros összeget kínálnak a…
márc. 17
19:14
Nem baleset volt az albániai robbanás? (HírTV)
Az albán hatóságok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy nem véletlen baleset miatt robbant fel egy lőszerraktár múlt héten szombaton - közölte az ország ügyészsége hétfőn. A hatóságok vizsgálják, hogy a lőszerek megsemmisítésével megbízott amerikai cég milyen biztonsági intézkedések mellett végezte a veszélyes munkát.
márc. 17
19:20
"Bármi áron" Kanadába mennének a cigányok (HírTV)
Több mint száz helyi roma fontolgatja, hogy a vízumkényszer március 2-i megszüntetése miatt Kanadába utazik, és ott próbál munkát keresni - mondta a Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Borsod megyében is több roma család a kivándorlást fontolgatja.
márc. 17
19:23
Gyurcsány részt vett a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén (Gondola)
A miniszterelnök az új magyar polgárosodás programjáról konzultált gazdasági szakemberekkel, a szakszervezetek, továbbá a tudományos és a civil szféra képviselőivel a Gazdasági és Szociális Tanács...
márc. 17
19:25
Húzzatok a p...ba a "forradalmatokkal"! (Gondola)
Petőfi részegen lépett ki a Pilvax kapuján? 56-ban részegek gyülekeztek a Bem-szobornál? Beivott részegek dobálóznak a körúton, ez a forradalom? Amikor ti elindultatok a Művészetek Palotája felé, ott már rég nem volt semmi. Ez lenne az elitcsapat? Na ne.
márc. 17
19:27
Rekord gyorsasággal olvadnak a gleccserek (Blikk)
márc. 17
19:29
Az SZDSZ átadta a rendőrségnek a Jüttner-bizottság jelentését (Gondola)
Nem fajult "válságtanácskozássá" az SZDSZ péntek esti ügyvivő testületi ülése - közölte Jüttner Csaba, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke az MTI-vel, a Népszabadságban hétfőn megjelent...
márc. 17
19:30
Mit üzen a bankkártya? (Piac és Profit)
2007. végén első alkalommal rendezték meg "Az év bankkártyája 2007" pályázatot, melyen a különböző típusú hazai fizetőkártyák a külcsín alapján mérettettek meg. "A verseny életre hívása egyértelmű jele annak, hogy a bankkártya-design egyre fontosabb szerepet kap - mondja Zdenek Houser, a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért Felelős Igazgatója.
márc. 17
19:30
Van fantázia a magyar pornóban (Privátbankár)
A svájci Communications Heffner Media AG többségi tulajdonrészt szerzett a LUXx Video Kft-ben, Magyarország vezető felnőtt-film forgalmazó vállalatában. Előretör az internetes pornó
márc. 17
19:30
Nem kapott szabadkártyát Berki Krisztián (HírTV)
Nem kapott olimpiai szabadkártyát Berki Krisztián. A stuttgarti kvalifikációs Vb ezüstérmese helyett az a jemeni tornász jutott ki a pekingi ötkarikás játékokra, aki ugyanezen a versenyen összetettben a 176. helyen végzett.
márc. 17
19:32
E-Kormányzati megoldások: képgaléria (Piac és Profit)
Az E-kormányzati megoldásokról megrendezésre kerülő workshopon 12 szakértő cég prezentációján keresztül ismerhették meg az intézmények döntéshozói a Magyarországon ma létező, legkorszerűbb, legszínvonalasabb szolgáltatásokat. Az előadások az e-közigazgatás hazai helyzetével, az elektronikus adó- és járulékbevallás legfrissebb tapasztalatairól és a központi elektronikus szolgáltatórendszer…
márc. 17
19:36
Megszavazták - eltörlik a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat (HírTV)
Elfogadta az Országgyűlés hétfő este a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot - 199 igen, 1 nem szavazattal, és 149 tartózkodás mellett. Április elsejétől nem kell vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni, szeptembertől pedig be sem vezetik a tandíjat. A kormány javaslatát az MSZP és az SZDSZ képviselői támogatták, az ellenzék tartózkodott.
márc. 17
19:36
Jogerős a népszavazás eredménye (Alternatív Energia)
Jogerőre emelkedett a március 9-ei háromkérdéses népszavazás eredménye, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki határozata ellen nem érkezett érdemi kérelem a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) a hétfő délután négy órás határidőig. Eszerint a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében eredményes volt a népszavazás; a népakarat kifejezése így három évig köti az országgyűlést.
márc. 17
19:38
Ismét kínai játékokat hívtak vissza (Infostart)
Az amerikai Mega Brands Inc játékforgalmazó mintegy 2,4 millió kínai gyártmányú mágneses játékot volt kénytelen visszahívni, mert a játék kis mágnesei kieshetnek, és a gyerekek lenyelhetik vagy akár belélegezhetik őket.
márc. 17
19:41
Dohos pincében tudják elhelyezni a diákokat? (+videó) (HírTV)
Dohos, sötét pincékben tudják csak elhelyezni szeptembertől a megszűnő Lengyel Gyula Szakközépiskola diákjainak többségét a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában - állítják a szülők. A főváros tavaly 12 intézmény összevonásáról döntött, a pedagógusok többsége szerint azonban a legtöbb esetben nincs meg a költözés feltétele.
márc. 17
19:41
Fő, a főváros átjárhatósága (Alternatív Energia)
A főváros átjárhatóságának javítása érdekében néhány ponton módosítást javasolt hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet az önkormányzat hatályos parkolási rendeletén, amely a nehézgépjárművek közlekedését is szabályozza - közölték az MTI-vel az ülés résztvevői.
márc. 17
19:41
Elbúcsúztatták az utolsó első világháborús francia veteránt (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy jelenlegi és Jacques Chirac előző államfő, valamint Francois Fillon kormányfő és a francia és az olasz védelmi miniszter jelenlétében búcsúztatták el hétfőn Franciaország utolsó első világháborús veteránját a párizsi Invalidusok Szent Lajos-templomában.
márc. 17
19:43
"Demszky már akkor megemlékezéseket szervezett amikor Rogán a középiskolai KISZ-t szervezte" (Alternatív Energia)
Demszky Gábor már akkor is március 15-i megemlékezéseket szervezett és vett azokon részt, amikor ezt az egypárti diktatúra rendőrsége és titkosrendőrsége üldözte és amikor Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere még a középiskolai KISZ-t szervezte - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ parlamenti képviselője hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
márc. 17
19:47
Az egyházhoz kerülhet a tatai Eötvös Gimnázium (Alternatív Energia)
A Szeged-Csanádi Püspökséggel kezdett tárgyalásokat Komárom-Esztergom megye önkormányzata a 800 fős tatai Eötvös Gimnázium átadásáról - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke hétfőn az MTI-t . "Az egyházi kiegészítő normatívával stabilabban gazdálkodhatna az intézmény, megmaradnának a munkahelyek, a kollégium és a tehetséggondozó program" - mondta el Völner Pál, aki rámutatott, hogy mindenképpen…
márc. 17
19:48
A csótányok sem élik túl - nézze meg, milyen lesz a Föld az ember nélkül! (Infostart)
Milyen lenne a Föld, ha az emberi élet megszűnne? Meddig maradnának fenn a civilizáció emlékei? Mit tudhatna meg rólunk egy idegen faj, ha pusztulásunk után egy évszázaddal a Földre látogatna? A válasz megdöbbentő: szinte semmit.
márc. 17
20:00
Nagyköveti megbízást kap a jövőből érkezett kék macska (Infostart)
Doraemont, a jövőből érkezett híres, macskára emlékeztető japán animációs figurát a manga képregény utazó nagykövetévé nevezik ki, hogy előmozdítsa a japán népi művészetek és általában a szigetország nemzetközi népszerűsítését.
márc. 17
20:05
Washingtonban aláírták a vízummentességi memorandumot (Infostart)
Ünnepélyes keretek között aláírták az amerikai-magyar vízummentességi szerződés alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatot hétfőn Washingtonban.

Keresés