Leginkább a magánszektor támogatja a Budapesti Tavaszi Fesztivált, az állami szerepvállalás egyre kisebb - mondta Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint hétfőn hajnalban 25 bázisponttal 3,25 százalékra csökkentette a diszkont rátát, azaz azt a kamatot, amit közvetlen hiteleire a bankok felé számol fel. Az intézkedés azonnali hatályú, célja az egyre mélyülő pénzügyi válság megállítása.
A Népszabadság írása szerint a nadrágszíjon 2010-ben lazítana a kormány, akkor sem nagyon. Két év múlva körülbelül annyi adófizetői pénzt kapnak a minisztériumok, mint az idén, reálértékben pedig kevesebbet. Lapszemle.
Dől a pénz Veres János pénzügyminiszter adócsalásért elítélt korábbi üzlettársának volt cégéhez. A Kabai Károly által létrehozott Nyír-Uncia Kft. több mint félmilliárd forinttal gazdagodhatott a magyar állam és az Európai Unió pénzéből, miközben az egykori cégalapító börtönben van.
Bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: rám senki sem szervezett szavazatokat Borsod-Abaúj-Zempén megyében - nyilatkozta a Népszabadságnak Kóka János, az SZDSZ elnöke azt követően, hogy lezárult a tav...
A kínai rendfenntartó erők nem használtak fegyvert a tibeti fővárosban, Lhászában kirobbant erőszakos tiltakozó akciók megfékezésekor - mondta hétfőn Pekingben Tibet autonóm régió kormányzója.
Az idén és jövőre felpörögnek a vidéki repülőtér-fejlesztések - írja a Világgazdaság. Összességében legalább 12-15 milliárd forintot költenek a légi-infrastruktúrára és azokra a kapcsolódó szolgáltatá...
Első osztályon utazik, luxusszállodákban alszik a Korda házaspár Föld körüli útján, amire eddig legalább 15 millió forintot költöttek. Korda György és Balázs Klári mégis egészségügyi gondokkal küzd az utazás miatt. Meddig bírják?
Nem vagyunk túl a nehezén, jövőre ismét meg kell húzniuk magukat a minisztériumoknak, a növekvő szociális és jóléti költségek viszik el a pénzt - ez derül ki a tárcák számára három évre előre meghatár...
Várhatóan 200 milliárd forinttal több lesz a tervezettnél a tb-alapok bevétele 2008-ban, ebből tehát megteremthető volna a fedezet a háziorvosoknak és az egészségügyi intézményeknek a kieső bevétel pótlásához – áll a Kopint-Tárki 2008 elejére vonatkozó konjunktúrajelentésében. A tb-alapok 2008-ra tervezett bevételei alacsonyabbak, mint a 2007. évi tényadat – olvasható a jelentésben.
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléséről, illetve a munkabeszüntetés alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.
A rekord olajár ellenére az OPEC nem tervezi, hogy rendkívüli miniszteri ülést hív össze az eredetileg szeptemberre kitűzött értekezlet előtt - közölte az Egyesült Arab Emírségek OPEC vezetője.
A felelőtlen ötletelések könnyen önbeteljesítővé válhatnak, ami nagyon veszélyes játszma – mondta Csaba László közgazdászprofesszor a népszavazás kapcsán a köztudatba bedobott újabb és újabb programokról. A döntések sokszor annyira ellentmondanak egymásnak, hogy jó lenne, ha a pénzügyi vezetés néha „szembetalálkozna saját elképzeléseivel” – fogalmazott.
Barack Obama csöndben növelte előnyét Hillary Clintonnal szemben az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó kiélezett harcban - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió. Iowában a hét végén tartotta...
Lewis Hamilton és a McLaren-Mercedes újabb győzelemeire számít Dávid Sándor. A Forma-1-es szakíró erről az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után.
Az országgyűlésben is zöld utat kap a környezetvédelmi tárca éghajlat-változási stratégiája, melyhez a civil társadalom érvelését is várja a tárcavezető Fodor Gábor. Aki szerint a gazdasági fejlődés érdekei nem ellentétesek a környezetvédelem érdekeivel: a környezettudatos élet üzletté válik, s a fejlett országokban hatalmas iparág jön létre, melynek az alfája az alternatív technológia.
Édesanyja és az özvegye jelenlétében avatták fel Kaszás Attila domborművét tegnap a Nemzeti Színházban. A tragikus sorsú művész negyvennyolcadik születésnapja alkalmából Kaszás Attiláról nevezték el a harmadik emeleti kis színpadot és kiállítással emlékeztek film és színházi szerepeire.
Bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: rám senki sem szervezett szavazatokat Borsod-Abaúj-Zempén megyében - nyilatkozta a hétfői Népszabadságnak Kóka János, az SZDSZ elnöke azt követően, hogy lezárult a tavalyi pártelnökválasztáson történt "szabálytalanságok" belső vizsgálata.
Az Alitalia igazgatótanácsának vasárnapi döntése értelmében a rivális Air France-KLM vásárolhatja fel az olasz légitársaságot, a vártnál jóval kevesebb, 138 millió euróért. A bejelentést az igazgatóta...
Halálos baleset miatt hétfőn reggel lezárták a 4-es számú főutat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcag határában. Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy hajnali fél 5-kor két kamion ütközött össze a 164-es kilométernél, az egyik sofőr a helyszínen meghalt.
Nem lesz könnyebb 2009-ben sem - derül ki a költségvetés hároméves keretszámaiból. A nadrágszíjon 2010-ben lazítana a kormány, akkor sem nagyon - írja Népszabadság
Győzikének azért nem kell lopnia, mert eleget keres a show–val, Falusi Mariann nem szégyelli a súlyát, Fekete Lacinak pedig épek a heréi. Mindez a VIASAT3 Kölykök című adáásából derül ki a héten.
Dávid Ibolya szerint a kormányfő semmit nem tanult a népszavazásból, továbbra is kapkod és nem egyeztet. Az MDF elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta: a jelenlegi helyzet t...
Jelentős fennakadásra kell számítani a Keleti pályaudvar környékén, ahol a 4-es metró állomásának építési munkálatai miatt megváltozott a forgalmi rend. A bevezetett korlátozások 4 hónapig lesznek érvényben.
A koszovói ENSZ-rendőrség rohamegysége és a NATO-vezette nemzetközi békefenntartó erők hétfőn reggel visszafoglalták a Kosovska Mitrovicai ENSZ-bíróságok épületét.
Kína februárban lekörözte internethasználatban az Egyesült Államokat. Kínában tavaly havonta átlagosan 6,1 millióval bővült az internethasználók száma, és elérte a 225 milliót.
Mincza-Nébald Ildikó megnyerte a női párbajtőrözők Világkupa-versenyét a görögországi Florinában, ezzel – nem hivatalos számítások szerint – olimpiai kvótát szerzett.
Lívia, a rendőrnő után most egy stewardess-ről derítette ki a Bors, hogy két repülés között, külföldön több felnőtteknek szóló filmet forgatott. Művésznevén Glória ugyanabban a produkcióban is főszerepet játszik, amiben a rendőrnőt látta meg kollégája. A dekoratív légiutas kísérő évek óta dolgozik a Malévnél, de a pornózással csak másfél éve hagyott fel.
Arra kéri Draskovics Tibor rendészeti minisztert a Lelenc Kutyamentő Egyesület, hogy lépjenek fel szigorúbban és szakszerűbben az állatkínzókkal szemben.
Az egész éves termelés mintegy harmada fogy el sonkából húsvétkor, az idén várhatóan mintegy 15.000 tonna sonkát értékesítenek húsvét előtt a húsiparipari cégek.