2008. március 13. csütörtök

márc. 13
11:57
Eltűnt egy idős néni Kisbajomból - félszázan keresik (hirado.hu)
A 78 éves asszony tegnap este azzal az indokkal ment el otthonról, hogy valakivel találkozik, azóta nem adott magáról életjelet
márc. 13
11:59
Éger: A kormány egymásnak ugrasztja a szakmai szervezeteket (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az egészségügyi alap 17 milliárdos céltartalékából lehetne pótolni a háziorvosok és kórházak számára a megszűnő vizitdíj és kórházi napidíj miatt kieső bevételeket. Éger István hozzátette: nem is lenne szükség a jövő hét keddi egyeztetésre, amelyet az egészségügyi miniszter kezdeményezett a szakmai szervezetekkel, hiszen a pénz pótlása a kormány feladata.
márc. 13
11:59
Az EB az amerikai vízummentesség kiterjesztését sürgeti (hirado.hu)
Az Európai Bizottság októberig el kívánja érni, hogy vízum nélkül utazhassanak az EU összes tagállamának polgárai Amerikába
márc. 13
12:00
GBP-USD Abszolút csúcson az inflációs elvárások (HírTV)
A brit fogyasztók inflációs elvárásai februárban abszolút csúcsot értek el. Az elkövetkezö 12 hónapra nézve 3,3%-os drágulással számolnak. Emiatt nem valószínü, hogy a BoE legközelebbi, áprilisi ülésén csökkenti alapkamatát, ami nyereségekhez segíti a GBP-USD-ot. A devizapárt 2,0368-on jegyzik. Nagyobb ellenállás csak 2,0400-nél és 2,0450-nél található. In-GFX
márc. 13
12:01
Újabb lakók költöztek a Szegedi Vadasparkba (Adó1százalék)
Újabb lakók költöztek a Szegedi Vadasparkba; a Dél-Amerikában honos, a világon legkisebb főemlősöket képviselő törpeselyemmajom-pár (Cebuella pygmaea), már otthonosan mozog a nekik kialakított helyen- mondta el Veprik Róbert igazgató csütörötökön.
márc. 13
12:01
Herényi: az MVM Zrt. szétverése a kormányzati "reformkapkodás" szimbóluma (Alternatív Energia)
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) szétverése a kormányzati "reformkapkodás" legújabb szimbóluma - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
márc. 13
12:06
Szívesen olvasunk nyomtatott sajtóterméket (HírTV)
A magyar lakosság továbbra is szívesen olvas nyomtatott sajtóterméket – derül ki a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti médiaanalízis tanulmányának 2007 második félévére vonatkozó adataiból. A 15 évnél idősebb népesség 86 százaléka olvasott ez időszak alatt valamilyen lapot.
márc. 13
12:06
Döbbenetes nyugdíjugrás - már napi egy kávé áráért (Privátbankár)
Az Aranykor Nyugdíjpénztár tapasztalatai alapján idehaza nagyságrendekkel magasabb a nyugdíjcélú megtakarítási hajlandóság a negyven év felettiek körében
márc. 13
12:06
Mérlegen a külföldi szavazatok - holnap hirdet végeredményét az OVB (hirado.hu)
A legtöbben több mint 400-an Londonban éltek szavazati jogukkal a vasárnapi népszavazás idején
márc. 13
12:08
Adószakértők Gyurcsánynak: csökkenteni kell a munkáltatók járulékait (HírTV)
Jelentős mértékben csökkenteni kell a munkáltatókat terhelő járulékokat, meg kell szüntetni az eredetileg is csak átmeneti jelleggel bevezetett különadót és lényegesen egyszerűsíteni kell a jelenlegi adórendszert - a többi között ebben értettek egyet azok az adószakértők, akik csütörtökön a parlamentben egyeztettek a kormányfővel a 2009-től tervezett adóreform lehetőségeiről.
márc. 13
12:08
Kieső bevételek: a Fidesznek van még javaslata (Privátbankár)
Ha a kormányoldal hétfőn az Országgyűlésben leszavazza a Fidesz javaslatát a népszavazás eredményeképpen kieső vizitdíjak, kórházi napidíjak és tandíjak pótlására, lesz újabb javaslatunk - jelentette ...
márc. 13
12:08
A szervezők tiszta levegőt ígérnek (hirado.hu)
Kína tiszta levegőt kínál a pekingi olimpia teljes idejére
márc. 13
12:09
Harry herceg magyar kifutón tündökölt (BorsOnline)
Az angol királyi sarj, Harry herceg az afganisztáni kiküldetés után hazánkba látogatott – legalábbis a hasonmása mindenképp. A cseh modell szerda este lépett Budapesten kifutóra egy, a hazánkban most bemutatkozó új kollekció premierjén.
márc. 13
12:09
Recept: Tejfölös-meggyes szelet (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 dl tejföl 20 dkg cukor 1 tojás 25 dkg liszt 1 csomag sütőpor magozott megy vágott dió vagy szeletelt mandula
márc. 13
12:10
Az Audi minden idők legsikeresebb üzleti éve (hirado.hu)
Az adózás előtti eredmény 2.915 (1.946) millió euróval ismét csúcsérték a vállalat történetében
márc. 13
12:11
Két részes lesz az utolsó Harry Potter film (Blikk)
márc. 13
12:11
Recept: Répás-póréhagymás dagadócsíkok (Mindmegette)
Hozzávalók: 80 dkg dagadó 1 szál póréhagyma 1 kg sárgarépa 5 dkg füstölt sonka olaj só bors
márc. 13
12:12
Lebukott! - Csalja feleségét a szupersztár! (hirado.hu)
Tom Cruise-t egy hónapon belül két nővel is lefotózták félreérthetetlen helyzetben
márc. 13
12:14
Így fest Fenyő Iván Petőfiként (Blikk)
márc. 13
12:14
Pénteken startol a Szentendrei Tavaszi Napok programsorozat (hirado.hu)
A kulturális, zenei, képzőművészeti és színházi rendezvénysorozat két héten át várja az érdeklődőket
márc. 13
12:16
Újabb mérföldkő: Szlovákia hamarosan hitelnyújtó országgá válhat (Infostart)
A Világbank elképzelése szerint Szlovákia rövidesen a hitelező országok csoportjába kerülhet. Ezt a jó gazdasági eredmények teszik lehetővé.
márc. 13
12:16
A hétvégén startol a Száguldó Cirkusz! - Bemutatkozott az új biztonsági autó (hirado.hu)
Mercedes-AMG garantál maximális biztonságot a 2008-as F1-es világbajnokságban
márc. 13
12:17
"Nem látunk mást, mint egy hazug propagandát" (HírTV)
Az elmúlt napok kormányzati propagandáját látva azt kell mondanunk, Gyurcsány Ferenc ott folytatja, ahol egy rövid időre, a kampánycsend két napjára abbahagyta - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Áder János.
márc. 13
12:17
Munka és magánélet - nehéz összehangolni, de díjazzák! (hirado.hu)
Kilencedik alkalommal hirdette meg a Családbarát Munkahely Díjat a szociális tárca
márc. 13
12:19
Herényi megdöbbent: az MVM szétverése a "reformkapkodás" újabb szimbóluma (hirado.hu)
Az MDF azt vallja, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű vállalatokat nem szabad teljes mértékben kiengedni az állami felügyelet alól
márc. 13
12:21
Hétfőn dönt a parlament a népszavazással kapcsolatos javaslatokról (Infostart)
Hétfőn szavaz a parlament a népszavazással összefüggő kormánypárti és ellenzéki törvényjavaslatról, illetve a beérkezett kilenc módosító indítványról. Ezt a házbizottság ülése után jelentette be az Országgyűlés elnöke.
márc. 13
12:22
Veszekedés közben megölte nevelőapját (Blikk)
márc. 13
12:23
Gyurcsány adószakértőkkel konzultált! A tét az adócsökkentés (hirado.hu)
A találkozó után a miniszterelnök megfontolandónak nevezte az adótanácsadóknak azon véleményét, hogy fontosabb a 2009 januárjától életbe lépő változtatások alapos kidolgozása, mint a törvények nyári kihirdetése
márc. 13
12:27
Jókai Anna is beszédet mond a Fidesz rendezvényén (HírTV)
Jókai Anna Kossuth-díjas írónő is beszédet mond a Fidesz március 15-i ünnepi megemlékezésén.
márc. 13
12:33
USD-NOK Új 28 éves minimum a kamatdöntés elött (HírTV)
Az USD-NOK ma új 28 éves minimumot ért el a Norges Bank 13.00 órai kamatdöntése elött, ahol változatlan 5,25%-os alapkamattal számolnak. Februárban nagy mértékben, 3,7%-kal emelkedtek a norvég fogyasztói árak. A termelöi árak 20,2%-os érétket hoztak, ami szintén magasnak számít. Mindez a magas olajárra vezethetö vissza, amiböl a norvég korona profitál. Ezért majdnem teljesen kizárt a…
márc. 13
12:33
Elhibázott energetikai beruházások (Piac és Profit)
Hogyan lehet optimálisan működtetni a napkollektorokat? Mikor nem váltja be a hozzá fűzött reményeket egy szélkerék? Ilyen kérdésekre kapunk választ. Mórahalmon az alternatív energia előnyeiről és árnyoldalairól is széleskörű tájékoztatást fognak adni májustól. A beruházás munkahelyeket is teremt.
márc. 13
12:33
Fokozott ellenőrzéssel készülnek 15-ére (Privátbankár)
Nem zárható ki, hogy szélsőséges csoportok március 15-én rendezvények megzavarására készülnek - közölte Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya
márc. 13
12:35
Tóth: Szélsőségesek zavarhatják meg a március 15-i rendezvényeket (HírTV)
Több mint ezeregyszáz bejelentett rendezvényre készül a rendőrség március 15-én, ezek közül mindössze 12 kiemelt kockázatú van. A budapesti rendőrségnek vannak olyan információi, miszerint szélsőséges csoportok idén is megpróbálják megzavarni a békés ünneplést, ám a rendőrség felkészült ezekre. Mint azt Tóth Gábor fővárosi főkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján mondta: a stratégia…
márc. 13
12:36
Hobbiból dolgozik Pálffy (Blikk)
Visszatér a képernyőre a népszerű híradós
márc. 13
12:36
Megmentette volna Zavadszky életét egy vérvizsgálat (BorsOnline)
Zavadszky Gábor két évvel ezelőtt, 32 éves korában az Apollon idegenlégiósaként tragikus hirtelenséggel veszítette el életét. A halál limassoli otthonában érte, s a játékos özvegyének, valamint ügyvédje és a magyar szakértők kitartásának köszönhetően ma már a szigetországiak is elismerik a szomorú tényt: egy szimpla vérvizsgálat megmenthette volna a válogatott focista életét.
márc. 13
12:36
Megérkeztek Szegedre a törpe selyemmajmok (Infostart)
Újabb lakók költöztek a Szegedi Vadasparkba. A Dél-Amerikában honos, a világon legkisebb főemlősöket képviselő törpeselyemmajom-pár már otthonosan mozog a nekik kialakított helyen - mondta el Veprik Róbert igazgató.
márc. 13
12:37
Ausztrál író kapja a világ legjelentősebb ifjúság irodalmi elismerését (Infostart)
Sonya Hartnett ausztrál író kapja az idén az Astrid Lindgren Emlékdíjat, a világ legjelentősebb gyermek- és ifjúsági irodalmi elismerését. Az írónak magyarul még nem jelent meg kötete.
márc. 13
12:38
Kormányválság Macedóniában (Infostart)
Macedóniában kilép a kormányból az Albánok Demokratikus Pártja. Az elnökség éjszaka elfogadott határozatát még a párt vezető testületének is jóvá kell hagynia; helyi sajtóértesülés szerint ez még csütörtökön megtörténik.
márc. 13
12:39
Először lesz vérteszt az Eb-n (hirado.hu)
Ezt Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke jelentette be
márc. 13
12:41
Apa lett a didikirály (hirado.hu)
Fekete Pákónak fia született
márc. 13
12:43
GfK - nőtt a tévémellékletek olvasottsága (Kreatív Online)
A fiatalabbak az életmódmagazinokat, a harmincasok a mama-baba lapokat, míg a 40 évesek főleg a pénzügyi és gazdasági újságokat forgatják a legszívesebben – derül ki a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti Médiaanalízis tanulmányából. A korábbiakhoz képest leginkább a napilapok mellékleteként terjesztett tévémagazinok olvasottsága nőtt.
márc. 13
12:43
Halálhoz vezetett a szóváltás - leszúrta nevelőapját egy pilisi fiatal (hirado.hu)
Az 50 éves áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe
márc. 13
12:44
Gyurcsány: cél az adórendszer érdemi egyszerűsítése (Alternatív Energia)
Az adórendszer érdemi és jelentős egyszerűsítésével valamennyi adótanácsadó, illetve adószakértő egyetért, akiknek többsége a négy százalékos különadó megszüntetését és a munkáltatókat terhelő társadalombiztosítási járulékok csökkentését javasolja - összegezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütörtökön a Parlamentben tartott megbeszélés legfontosabb megállapításait.
márc. 13
12:44
Megölte nevelőapját egy pilisi fiatalember (Adó1százalék)
Megölte nevelőapját egy 25 éves pilisi fiatalember, aki egy szóváltást követően szúrta hasba áldozatát - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
márc. 13
12:45
Már kétmillió Octaviát gyártott a ©koda (hirado.hu)
A ©koda 1996 óta gyártja a modern Octaviát
márc. 13
12:49
DDB - globális kreatívigazgatóval (Kreatív Online)
Nick Bell, a JWT volt ügyvezető kreatívigazgatója lesz a DDB reklámügynökség globális kreatívigazgatója – értesült a Campaign. A DDB-nél korábban nem létezett globális kreatívigazgatói beosztás, a pozíciót a kinevezéssel hozzák létre az ügynökségnél.
márc. 13
12:50
CJB: Gyurcsány bűnrészes emberölés kísérletében (+videó) (HírTV)
Büntetőfeljelentést tett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészségen a Civil Jogász Bizottság. A szervezet a 2006-os őszi eseményekhez kapcsolódóan a kormányfőt gyülekezési szabadság megsértése bűntettében, és sok ember életét veszélyeztető emberölés kísérletében bűnrészesként vonná felelősségre.
márc. 13
12:50
Robogó autóra dőlt egy fa Hevesben (Adó1százalék)
A csodával határos módon nem sérült meg annak a robogó autónak a vezetője, amelyre csütörtökön rádöntött egy öles fát a viharos erejű szél a Heves megyei Maklárt Füzesabonnyal összekötő úton - tudatta a katasztrófavédelem. Az út menti fatörzs az éppen arra haladó személygépkocsi motorháztetejére borult - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
márc. 13
12:52
Nem mosott lábat, halálra égette neje (Adó1százalék)
Halálra égette férjét egy asszony Kínában, mert a férfi lábmosás nélkül feküdt le mellé aludni.
márc. 13
12:53
Fidesz: hazug, erkölcstelen, primitív kampány kezdődik (Infostart)
Egyértelműen a kormányfő felel a népszavazás után kialakult helyzetért, ami nem olyan apokaliptikus, mint ahogy azt a kormányzati politikusok vasárnap óta igyekeznek beállítani - mondta Áder János. A fideszes képviselő hozzátette: a kormány feladata pótolni a kieső díjbevételeket.

Keresés