Amerikában megcsappant az érdeklődés Irak iránt: a háborús események már csak a hírek néhány százalékát teszik ki, és a közvéleménynek kevesebb, mint egyharmada tudja, hány amerikai halt meg az ázsiai országban.
Brüsszelben csütörtök este megkezdődött az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozója. A tárgyalás legfontosabb témája a klímavédelem. Ezen belül konkrétan az, hogy miként érjék el a tagállamok azt a célt, hogy 2020-ra húsz százalékkal csökkentsék az "üvegházhatást" okozó gázok kibocsátását.
Az angliai Devonban szeretne letelepedni Michael Jackson és testvére, Janet. A két énekes így szeretne egy kis nyugalomhoz jutni és elbújni a világ elől.
Az indiai rendőrség letartóztatta azt a 100 buddhista szerzetest, akik gyalog akartak eljutni Tibetbe, hogy így tiltakozzanak a tartomány kínai megszállása ellen. Emberjogi szervezetek figyelmeztettek: a pekingi olimpiáig világszerte rendszeresek lesznek a tüntetések Tibet miatt. Kína szerint ez csak a Dalai Láma összeesküvése a pekingi vezetés ellen.
Puha anyaggal vonják be a lámpaoszlopokat egy londoni utcán, így próbálván meg elejét venni az egyre gyakoribb baleseteknek. Ezek oka ugyanis elsősorban az, hogy a gyaloglás közben sms-ező járókelők gyakran nekimennek a lámpaoszlopoknak.
A HAISystems Kft. filozófiája: ügyfeleit minél szélesebb területen, a legkorszerűbb hardver- és szoftvereszközök felhasználásával, hosszú távú együttműködésre alapozva szolgálja ki. Ehhez illeszkednek az 1998-ban megalakított kft. legújabb fejlesztései, amelyeknek célja, hogy a vállalati menedzsment minél hatékonyabban tudja kihasználni a mobilirodában rejlő lehetőségeket.
Nem kérdés ma már, hogy globális éghajlatváltozás van, és az sem, hogy azt az ember okozta, okozza. A probléma három fő okaként sokan az épületek energiaellátását, az utazást és a húst szokták megnevezni. Hogy kerül ide az infokommunikáció?
A Kormányszóvivői Iroda közleményben tagadja, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter közpénzen íratja azokat a beszédeit is, amelyeket aztán az MSZP vas megyei elnökeként olvas fel. A Hír Televízióban szerdán Lakner Zoltán politológus elismerte, hogy betéti társasága több millió forintot vesz fel azért, hogy Kis Péter és Lamperth Mónika munkáját segítse. Csütörtökön megtudtuk azt is, hogy Lakner…
Két éven át ült vécén megszakítás nélkül egy 35 éves nő az Egyesült Államokban. Nem Guinness-rekordot akart dönteni, hanem egyszerűen félt kijönni. Fóbiája miatt ráadásul sorvadásnak indultak lábizmai.
Ingatlanspekulációt sejt a BKV tervezett járatritkításának hátterében a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. A paraméterkönyvről szóló lakossági fórumon a vállalat vezetői továbbra is a hiánycsökkentéssel magyarázták a lépést. A fővárost képviselő Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes kijelentette, azt nem engedi, hogy a jegyek árát emeljék, de a járatok leépítését a BKV…
Az Európai Unió adta lehetőségekkel élve mintegy nyolcszázezer lengyel munkavállaló érkezett két év alatt Angliába. Londonban és több más angol nagyvárosban mindenhol lengyel szót hallani. Az angolok előszeretettel alkalmazzák az ügyes és megbízható lengyel építőmunkásokat, vízvezeték- és villanyszerelőket, szobafestőket. De tízezrével dolgoznak lengyel vendégmunkások a szolgáltatóiparban is.…
James Toseland elégedett, hogy pályafutása első versenyén tartani tudta a lépést a sport hétszeres világbajnokával, Valentino Rossival, és mögötte fejezte be a szezonnyitó Katari Nagydíjat.
Az áprilistól megszűnő vizitdíjbevétel pótlására a szakma és az ellenzék is tett javaslatot. A legtöbben a költségvetési forrásból pótolnák az orvosok és a kórházak kieső bevételeit, de akadt olyan vélemény is, amely szerint a tervezett adócsökkentést kellene majd mérsékelni az éves vizitdíjbevétel összegével. A vizitdíj és a kórházi napidíj évente 16-20 milliárd forintos többletet jelentett az…
Szakemberek tiltakoznak az Országos Addiktológiai Intézet bezárása ellen. Már hétszáz addiktológus aláírta azt a levelet, amiben a tárcát próbálják jobb belátásra bírni.
Macedónia súlyos kormányválság előtt áll, miután a kormánykoalícióhoz tartozó Albánok Demokratikus Pártjának (DPA) elnöksége úgy döntött, hogy a párt kilép a kormányból.
A Pannon Példakép Alapítvány immár tizenharmadik alkalommal adja át díjait. A mobilszolgáltató vállalat alapítványának 2008 első negyedévi díjátadóján a több száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbbnak adták át a Pannon Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egy millió forintot. A díjazottak: Kiss Lenke kosárlabdaedző és iskolaszervező, Varga Ilona rádiós újságíró,…