Miközben az Endeavour amerikai űrsikló legénysége szerdán ellenőrizte az űrhajó hőpajzsát, a földi szakemberek azzal a rejtélyes tárggyal foglalkoztak, amelyet közvetlenül a keddi fellövéskor rögzítettek a megfigyelő kamerák.
Véglegesen jóváhagyta a digitális rádiós és televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzésére irányuló pályázati kiírás dokumentációját az Országgyűlés eseti bizottsága szerdai ...
Lökdösődés alakult ki a Magyar Gárda-per közben a romák és a gárdisták közt a Fővárosi Bíróság folyosóján. A két fél akkor szólalkoztak össze, amikor a gárdistákkal és a riporterekkel zsúfolásig megtelt tárgyalóterembe nem tudott bejutni a késve érkező Országos Cigány Önkormányzat elnöke. Kolompár Orbánt ezután több gárdistával együtt elvezették a rendőrök.
Madonnát teljesen magával ragadta Justin Timberlake. Az énekesnő saját bevallása szerint nagyon sajnálja, hogy nem fiatalabb húsz évvel, mert akkor biztosan rámászna a szexis énekesre.
Ma emelkedett az EUR-HUF árfolyama. A deviza profitált belöle, hogy a Fed likviditás-injekciója után javult a piaci hangulat. Az EUR-HUF minimumot ért el 258,41-nél. Egy elemzö szerint a forint a magyar politikai és gazdasági helyzetre való tekintettel nem tehet szert nagyobb emelkedö potenciálra 258-on túl. Az EUR-HUF-ot 259,44-en jegyzik. In-GFX
Megmarad a Széchenyi Kártya kamattámogatása az idén, noha a kormány korábban azt tervezte, hogy a kedvezményt ez év elején megszünteti. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleménye sze...
Bessenyei Ferencről elnevezett művészeti díjat alapított Hódmezővásárhely önkormányzata - adja hírül a város portálja. A díjat nem csak helyben élők kaphatják. Az oklevélhez és emlékplaketthez félmillió forintos jutalom is társul.
Hatalmas ijedtség előzte meg Pákó és Ágica kisfiának születését. Kedden még csak egy rutinvizsgálatra mentek be a nőgyógyászukhoz, de kiderült, leendő babájuknak lelassult a szívműködése. Orvosuk javaslatára a kismama már nem is ment haza. Óvatosságuk nem volt hiába, 51 centivel és 2850 grammal világra jött a didikirály trónörököse.
New York szexbotrányba keveredett kormányzója bejelentette, hogy távozik a hivatalából - állítják amerikai lapok. Korábban az állam kongresszusának republikánus frakcióvezetője kedden 48 órát adott a Eliot Spitzernek a lemondásra. Ellenkező esetben vádeljárást indítottak volna ellene.
Könnyű dolguk volt azoknak a rendőröknek, akiket egy Bodrogolasziban élő férfi hívott segítségül: az illető ugyanis tetten ért a lakásában egy tolvajt, de sikerült azon nyomban bezárnia a kamrába a hívatlan vendéget - értesült a HavariaPress.
Mintegy százan tüntettek Ungváron a Kárpátaljai Megyei Tanács épülete előtt, tiltakozva a vereckei honfoglalási emlékmű és a Kárpátalján szerintük erősödő ruszin szeparatizmus ellen. Az Ukrán Nacionalista Kongresszus és más szélsőséges szervezetek felhívására megjelentek között jelentős számban voltak a Kárpátaljával szomszédos Lemberg és Ivano-Frankivszk megyékből érkezettek is.
Bírálja Magyarországot az Egyesült Államok legújabb emberjogi jelentése. A dokumentum kiemeli a magyar rendőrség túlkapásait, mert a hatóságok a tavalyi budapesti tüntetéseken a rendőrség aránytalanul nagy erővel és sok esetben szabálytalanul léptek fel.
Lesifotósok a gépről hét alkalommal készítettek képeket 2006 májusa és októbere között a budapesti légikikötőben, de ugyanezt a repülőgépet Pozsonyban, Frankfurtban, Hamburgban és Luxembourgban is látták
Szakértői számítások szerint, ha nem nyúlnak az MVM szerkezetéhez, akkor a villamosenergia drágulása 1 százalékkal is hozzájárulhat az idei inflációhoz
A következő három évben a legtöbb költségvetési támogatásban az Oktatási és Kulturális Minisztérium részesül, legmagasabb aránnyal a Központi Statisztikai Hivatal támogatása növekszik, míg az Önkormán...
Athénban több ezren tiltakoztak a görög kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. A megmozduláshoz több foglalkozási ág képviselői, köztük a bankalkalmazottak és a tanárok is csatlakoztak, akik három óra hosszat szüneteltették a munkát.
Felipe Massa bízik benne, hogy a szerencse mellé áll Melbourne-ben, és minden a tervek szerint alakul majd számára a hétvégi szezonnyitón, ahol jelenleg úgy tűnik, minden esélye megvan a győzelemre.
Két mérgező gyermekjátékot vont be a múlt héten az ÁNTSZ a Kikelet Hadművelet ellenőrzései során – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Molnár Kornélia helyettes országos tiszti főorvos.
Ausztrál állatvédők bejelentették: megakadályozzák, hogy 400 kengurut lőjenek le. Az erszényesek a canberrai védelmi minisztérium területén élnek, ahol túlságosan elszaporodtak, tönkreteszik a környezetet, ezért el akarják pusztítani őket. A tervek szerint a kengurukat előbb nyugtató lövedékkel kábítanák el, és ezután adnák be nekik a halálos injekciót. Az állatvédők ezt akarják megakadályozni.
A Magyar Villamos Művek Zrt. szervezeti átalakításával és az árampiac szabályozásának módosításával a kormánynak az a célja, hogy se 2008-ban, se az utána következő években az áramár ne jelentsen nyomást az inflációra - mondta a pénzügyminiszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Veres János szerint az átalakításokat követően csökkenhet az áram ára.
Az EUR-USD új abszolút csúcsot ért el 1,5505-nél, miután alábbhagyott a Fed tegnapi akciójának hatására létrejövö kedvezö hangulat. A következö cél az 1,5580-562-es érték, ahol egyrészt az augusztus és november közti emelkedés 138,2%-os Fibonacci-kiterjesztése fut, másrészt pedig az 1,4309 és 1,4967 közti oldalazó sávból való kitörés után is ezt a területet adták meg célnak a szakemberek. Az…
Az RTL Klub Híradójának és háttérműsorainak információit dolgozza fel az a portál, amit március 12-én indított el a kereskedelmi csatorna. Az Rtlhírek.hu oldalon a felhasználó saját maga állíthatja össze híradóját, sőt videókat is küldhet be a szerkesztőségbe.
Emma B nem az a kategóriájú modell, akiről sűrűn tesznek említést a lapok, de a The Sun riportere nem tudta szó nélkül hagyni, a hatalmas keblű szépség legutóbbi pikáns fotóit, amik az ausztrál tengerparton készültek.
Mérgező gyermekjátékokat vont be az ÁNTSZ a Kikelet Hadművelet ellenőrzései során - közölte a helyettes országos tiszti főorvos. A játékok olyan anyagból tartalmaztak a megengedettnél többet, amely a gyermekek szervezetébe nagy mennyiségben bekerülve allergiát, asztmát, hormonzavarokat és vesekárosodást okozhattak.
Még ebben a hónapban kiírja a pályázatokat a digitális rádiós és televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzésére a Nemzeti Hírközlési Hatóság - közölte a testület szóvivője, miután az Országgyűlés eseti bizottsága véglegesen jóváhagyta a pályázati kiírás dokumentációját.