Bántalmaztak a vámosok egy román kamionost Nagylaknál - legalábbis egy erről szóló feljelentés érkezett az ügyészséghez. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerint a szolgálatban lévő pénzügyőröket még keresik.
Kannibalizmus ügyében hozott ítéletet az ukrajnai Csernyivci megye másodfokú bírósága - írja kedden megjelent számában a Sztolicsnije Novosztyi című kijevi hetilap.
Az oktatási tárca tervei szerint a jövő évtől várhatóan már csak központi írásbeli vizsgát kérhetnek a középiskolák a felvételi eljárásuk során - közölte Szüdi János közoktatási államtitkár egy szakmai konferencián szerdán.
Százht éves késéssel került vissza egy könyvtárba Finnországban egy kötet. Nem az vitte vissza, aki kikölcsönözte, és nem is abba a könyvtárfiókba, ahonnan kivették. 1902-ben ebből a fiókból nem kölcsönözhették volna, mivel még meg sem épült, viszont a visszaszolgáltatónak ez volt a legközelebb lakhelyéhez.
Új szakállamtitkári posztot hoznak létre a Pénzügyminisztériumban, amelynek betöltője a minisztériumok közötti együttműködésért és a házon belüli egyeztetésért lesz felelős - erősítették meg a Pénzügyminisztériumban a sajtóértesüléseket.
Januárban 3,8%-kal, azaz a várt 2,6%-nál nagyobb mértékben emelkedett az EU-s ipari termelés a legutóbbi +1,7% után. A kedvezö adatok hatására az EUR-USD ismét átlépte az 1,54-es értéket, és napi csúcsot ért el 1,5416-nál. A MACD továbbra is vételeket jelez. Lehetségesek a további nyereségek. Ellenállás 1,5454-nél és 1,5495-nél található. In-GFX
A svájci ZEW-index -55,6 pontról -71,7 pontra esett vissza, ami abszolút minimumnak felel meg. Az EU-s ipari termelés ezzel szemben +3,8%-os értéket hozott, meghaladva ezzel a +2,6%-os elörejelzést a legutóbbi +1,7% után. Az adatok hatására nyereségeket könyvelt el az EUR-CHF, és 1,5853-on jegyzik. Ellenállás 1,5858-nál és 1,5924-nél, míg támogatás 1,5803-nál található. In-GFX
Várhatóan április 12-én nyílik meg az új oslói operaház. A norvég főváros központjában található építmény nézőterén összesen 1359 szórakozni és kulturálódni vágyó egyén foglalhat helyet, köztük a norvég király és a királyné is.
A fővárosi költségvetésben nincs pénz arra, hogy finanszírozzák a BKV hatmilliárd forintos hiányát - mondta az InfoRádiónak Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Budapest a többi mellett az agglomerációs településektől szeretne pénzt kapni, mert a politikus szerint, "aki muzsikáltat, az fizessen is".
Szellő István harmonikus kapcsolatban él. A híradós csaknem három éve talált rá párjára, akit gyermekei is feltétel nélkül elfogadnak. Idén az év médiaszemélyisége díjjal jutalmazta munkáját a szakma, fiai kedvéért pedig néhány hete még a füstölgést is abbahagyta.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Egri Tavaszi Fesztivált, melynek idén az Eszterházy Károly Főiskola Kápolnája biztosít helyet. A rendezvénysorozat négy zenei előadást kínál az érdeklődőknek 19 órai kezdettel március 17. és április 2. között.
Hlavay József Országos Környezettudományi Diákkonferencián vehettek részt középiskolások március 8-9-én a Pannon Egyetem Analitikai, Környezettudományi és Limnológiai Intézetének szervezésében.
A magyar szeparatizmus ellen, a nemzeti egységért hív tüntetni március 15-re Kolozsváron az Új Jobboldal szélsőséges román nacionalista szervezet plakátján, amellyel március 15-i tüntetésre hívják a kolozsváriakat. Az Új Jobboldal Bukarestben is hasonló céllal rendez tüntetést.
Kik döntik el, hogy milyen ízű legyen a hamburgerben a húspogácsa, vagy a szósz? Mennyire legyen borsos a ketchup? Hogyan tudják biztosítani, hogy aztán a végső íz Európa 40 országában gyorséttermek ezreiben teljesen azonos legyen? A válasz egyszerű, léteznek "hivatásos" kóstolók. "Időnk 80 százalékában azt vizsgáljuk, hogy a beszállítóktól kapott ételeknek milyen az íze, illata és az állaga, ez…
A papírforma érvényesült a Demokrata Párt Mississippi államban tartott előválasztásán. Barack Obama több mint 60 százalékot kapott, míg Hillary Clinton 38-at. A két jelölt fej fej mellett áll és egyre valószínűbb, hogy az előválasztásokon egyikük sem szerzi meg a szükséges delegáltat.
A lengyel pénzügyminisztérium elvégezte az utolsó simításokat a varsói tőzsde privatizálásával kapcsolatos terveken, így az év második felében megkezdődhet a magánosítás
Egy éven át hevert száraz jégbe hűtve egy 33 éves nő holtteste egy kaliforniai hotelben egy műanyag konténerben. A rendőrség kábítószer-razziát tartva bukkant a halottra, akiről nem tudni, hogy gyilkosság áldozata-e. 46 éves barátját ugyan őrizetbe vették kokain birtoklása és árusítása miatt, ám néhai barátnője megölésével nem vádolják - egyelőre. A férfi egyébként már két éve lakik a nem olcsó…
Egy előtte haladó, majd félreálló furgonnak ütközött egy megkülönböztető jelzést használó rendőrautó szerdán délelőtt Zalakaroson, de személyi sérülés nem történt.
Március 13-án kezdődik az idei Nyíregyházi Művészeti Hetek rendezvénysorozata. Az eseményen a hazai művészeti csoportok mellett japán, lengyel, román, szerb és ukrán együttesek is szerepelnek.
Vádeljárást kezdeményezhetnek a szexbotrányba keveredett Eliot Spitzer New York-i kormányzó ellen az amerikai szövetségi állam republikánus politikusai. Spitzernek 48 órát adtak, hogy távozzon posztjáról.
A média a negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát, márpedig a hatalom felelősé tesz, de ugyanakkor meg is részegíthet - emlékeztetett Szili Katalin házelnök szerdán, a Sajtószakszervezet március 15-e alkalmából rendezett ünnepségén.
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a Google és a DoubleClick fúzióját, ezzel a 3,1 milliárd dolláros akvizíció lezárult – írja a BBC News. Az amerikai szabályozás már decemberben engedélyezte a keresőóriás és az online hirdetési vállalat összeolvadását.
Csaknem rémálommá vált a kubai nyaralás egy magyar modell számára. Szemők Hajnalka ugyanis csaknem egy krokodil szájában végezte. Lábát is össze kellett varrni, miután tüskés bozótba hajtott.
Több nagy nemzetközi légitársaság irodáiban is házkutatást tartottak az Európai Unió ellenőrei. Azzal gyanúsítják őket, hogy árkartellbe tömörülve határozták meg az Európa és Japán közötti jegyárakat.
Az 1. negyedévben 67,0 pontról 48,0 dél-afrikai üzleti hangulat indexe, ami 4 éves minimumnak felel meg. A kedvezö EU-s ipari termelés közzététele után nyereségeket könyvelt el az EUR-ZAR, és 12,0119-en jegyzik. Ellenállás 12,0427-nél és 12,1610-nél, míg támogatás 11,9356-nál található. Középtávon kedvezöek a kilátások. In-GFX
Bezártak szerdán egy iskolát Hong Kongban, mert a hatóságok attól tartanak, hogy a Kínához tartozó különleges igazgatású területen rejtélyes influenzakór bukkant fel újra.
Ma erösödött a lenyel zloty. A devizának jól jön a befektetök csökkenö kockázatkerülése. A lengyel pénzügyminiszter szerint az ország 2009 második felére eleget teher az ERM II-be való belépés inflációs kritériumainak, tehát ennek megfelelöen nem kizárt az euró 2012-es bevezetése. Egy kereskedök szerint az elkövetkezö hetekben lehetséges, hogy 3,50 felé csökken az EUR-PLN árfolyama. A devizapárt…
Megújult lapszámmal jelent meg március 12-én a Ringier sportmagazinja, a Képes Sport. A kiadó frissítette a layoutot és változtatott a tartalmon, az átalakítást pedig házon belül készült kampánnyal népszerűsíti.