2008. március 12. szerda

márc. 12
15:55
Nyersolaj- Emelkedö nyersolajtartalékok (HírTV)
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 6,2 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok a legutóbbi -3,1 millió hordós érték után. A benzintartalékok változatlan 1,7 millió hordós emelkedést mutattak, míg a könnyü fütöolajoknál -1,2 millió hordós értékröl számoltak be a legutóbbi -2,4 millió hordós érték után. In-GFX
márc. 12
15:55
Tiltakozások a nyugdíjreform ellen (Kripto Akadémia)
Több ezer dolgozó fejezte ki tiltakozását szerdán Athénban a tervezett nyugdíjreform ellen. Több foglalkozási ág képviselői, köztük a bankalkalmazottak, tanárok is csatlakoztak az állami és a magánszektorban dolgozók megmozdulásához, dél tájban három óra hosszat szüneteltették a munkát. Ebben az időben megbénult Görögországban a forgalom, leálltak a vasutak, a buszok, és kimaradások voltak a…
márc. 12
15:57
Nyersolaj- Meglepöen nagy mértékü emelkedés (HírTV)
Csökkent az olaj árfolyama, ami gyengítette az EUR-USD-t is, miután közzétették, hogy a március 7-i héten 6,177 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok. A szakemberek csupán 1,675 millió hordós emelkedéssel számoltak a legutóbbi -3,056 millió hordós érték után. Az olaj árfolyama 108-ról 107,20-ra esett vissza. In-GFX
márc. 12
15:59
Új korszak kezdődik: vízum nélkül utazhatunk Amerikába (hirado.hu)
Az MTI úgy tudja, péntekig hazánk is aláírhatja az előzetes megállapodást az Egyesült Államokkal
márc. 12
16:00
BB: egy százalékkal csökkent a nyereség (Privátbankár)
A Budapest Bank mérlegfőösszege tavaly az év végén 814,23 milliárd forint volt, 17 százalékkal több mint egy évvel korábban, míg a bank adózás utáni nyeresége egy százalékkal 7,38 milliárd forintra cs...
márc. 12
16:02
"A Btk már nem védi meg a rendezvényen résztvevő, békés polgárokat" (Alternatív Energia)
A gyülekezési jog szigorítását kezdeményezte országgyűlési képviselőként Rogán Antal belvárosi polgármester; a módosító indítványban új mellékbüntetésként a rendezvénytől való eltiltás szerepel - jelentette be az ellenzéki politikus szerdán Budapesten.
márc. 12
16:04
Csak a belgák adóznak többet nálunk (Index)
A visegrádi négyek között a magyar nettó fizetések a legalacsonyabbak.
márc. 12
16:04
Sorrendmegjelölési technikák a mesterképzésre jelentkezőknek (HírTV)
Azok a mesterképzésre jelentkezők, akik február 15-e előtt már benyújtottak felvételi jelentkezést, de március 15-ig szeretnék mesterképzéses hellyel kiegészíteni jelentkezésüket, sorrendbe kell rendezniük a már benyújtott és az újonnan benyújtott jelentkezési helyeket.
márc. 12
16:04
Bíró előtt a bv-ezredesek (Blikk)
márc. 12
16:04
Elődöntős a Győr (hirado.hu)
A Győr 2-1-re nyert a Paks otthonában, így - a hazai 1-1-et követően - bejutott az elődöntőbe a labdarúgó Ligakupában
márc. 12
16:05
Határmenti kockázat: külföldi tarifa belföldön (Privátbankár)
A határ menti országrészekben előfordulhat, hogy a felhasználók készüléke már a szomszédos ország mobilszolgáltatójának jelét veszi, s emiatt nagy a veszélye a szándékolatlan mobilroamingnak.
márc. 12
16:06
Vegyesen nyitott New York (Index)
Szerdán is emelkedéssel nyitott a Wall Street, - a befektetőket a Caterpillar jó eredményei lelkesítették - , majd később valamelyest gyengültek a mutatók.
márc. 12
16:06
Ágh: Miért kell kinevezni Szilvásy feleségét szakállamtitkárrá? (HírTV)
A Fidesz nem érti, mi szükség van arra, hogy Szilvásy György tárca nélküli miniszter feleségét pénzügyminisztériumi szakállamtitkárrá nevezzék ki. Az ügyben Ágh Péter képviselő írásbeli kérdést intézett Veres János pénzügyminiszterhez.
márc. 12
16:06
Bombázóvá műtötték Cindy Crawfordot - fotóval (BorsOnline)
Cindy Crawford 42 évesen is gyönyörű. A szupermodell nagy feltűnést keltett egy hétvégi jótékonysági rendezvényen, szépsége mindenkit túlragyogott.
márc. 12
16:06
Rendkívüli ülést hívott össze Kóka (hirado.hu)
Pénteken ismertetik a tavalyi elnökválasztással kapcsolatos vizsgálat eredményét
márc. 12
16:07
Rogán eltiltaná az utcai rendbontókat (Infostart)
Eltiltaná az utcai rendezvényekről a rongálókat és a rendbontókat Rogán Antal belvárosi polgármester. A fideszes Rogán Antal ennek érdekében kezdeményezi a Büntető-törvénykönyv módosítását.
márc. 12
16:08
Dzsudzsák a padon kezd a Tottenham ellen (HírTV)
Dzsudzsák Balázs a padon kezd a Tottenham elleni visszavágón. A válogatott középpályás együttese a PSV a Tottenham Hotspur ellen lép pályára hazai környezetben, míg Juhász Roland és az Anderlecht a Bayern Münchenhez látogat a szerdai visszavágók során. A párharcok első felvonását az eindhoveniek 1–0-ra megnyerték, a brüsszeliek viszont 5–0-ás vereséget szenvedtek.
márc. 12
16:09
A látnokzsálya az új marihuána? (Index)
Több amerikai állam a növény betiltását fontolgatja, pszichoaktív hatóanyaga egyelőre legális.
márc. 12
16:09
Nyomdában az első Medvegyev-portrék (Kripto Akadémia)
A szentpétervári Ljubavics nyomdában elkészült az első 5000 Medvegyev-portré - jelentette szerdán a Moszkovszkij Komszomolec című lap.
márc. 12
16:10
A hétvégén startol a Száguldó Cirkusz! - Az idei program, csapatok, pilóták (hirado.hu)
A Forma-1-es világbajnokság 2008-as programja, az istállók és a pilótalista
márc. 12
16:11
Stabil növekedés a Budapest Banknál (Index)
A Budapest Bank 2007 folyamán kiegyensúlyozott növekedést ért el.
márc. 12
16:12
Kórházba vitték az énekesnőt! (hirado.hu)
Janet Jackson légszomjra panaszkodott
márc. 12
16:12
Napok kérdése a megállapodás a magyarok amerikai vízummentességéről (Infostart)
Napokon belül aláírhatja Magyarország és az Egyesült Államok az amerikai vízummentességről szóló egyezményt - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Közben az Európai Bizottság is tárgyalásokba kezdett.
márc. 12
16:14
Vibrafonia a Művészetek Palotájában (HírTV)
A klasszikus zenei végzettséggel és a jazz-zenében is több évtizedes jártassággal rendelkező Zsoldos Béla a reneszánsz hagyománytól a big bandig, valamint a kortárs megszólalásokig minden közegben otthon érzi magát. A zenész április 7-én, 19.30-tól játszik a budapesti Művészetek Palotájában.
márc. 12
16:14
10 milliós beruházás! Több mint 200 kordont vásárolt a rendőr-főkapitányság (hirado.hu)
Eddig a BRFK a kordonok egy részét bérelte, de szakértők szerint hosszútávon kifizetődőbb, ha megvásárolják azokat - mondta a BRFK szóvivője
márc. 12
16:18
Szolgálati visszaéléssel vádolják a volt budapesti rendőrfőkapitányt (Infostart)
Szolgálati visszaéléssel vádolja a Budapesti Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt. Hegedűs Antal, a hivatal vezetője elmondta, Gergényi Péter mellett egy másik volt vezető beosztású rendőr ellen is vádat emeltek.
márc. 12
16:18
Gaudi-Nagy: Tatárszentgyörgyön nem a gárda volt a szervező (Alternatív Energia)
Az ügyészségi kereset ismertetésével megkezdődött a Magyar Gárda feloszlatására irányuló polgári per a Fővárosi Bíróságon szerdán.
márc. 12
16:18
Nemzetközi elfogatóparancs a liechtensteini adattolvaj ellen (Adózóna)
Liechtenstein nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egyik bankjának nemzetközi pénzügyi botrányt előidéző volt munkatársa ellen - közölte szerdán a vaduzi rendőrség.
márc. 12
16:19
A htm-ek felszámolásán dolgozik a kormány (Index)
Hetek múlva derül csak ki, hogyan akarják megtörni az MVM monopolhelyzetét és valódi versenyt kikényszeríteni az árampiacon.
márc. 12
16:20
Vegyescurling-vb: újabb magyar győzelem (Metropol)
A Szekeres Ildikó, Nagy György duó nagy bravúrt végrehajtva 6-4-re nyert a kanadaiak ellen a finnországi Vieruma:kiben zajló vegyescurling-világbajnokságon.
márc. 12
16:20
Adócsalás: a fél világ keresi az informátort (Privátbankár)
Liechtenstein nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egyik bankjának nemzetközi pénzügyi botrányt előidéző volt munkatársa ellen - közölte a vaduzi rendőrség. Az LGT bank egykori külső munkatársa pé...
márc. 12
16:21
Carmen Electra most éppen pasival jár (Index)
A legfrissebb hírek szerint Rob Patterson, a Korn gitárosa és Carmen Electra egy pár - írja a TheRadReport pletykasite.
márc. 12
16:22
Nagy csatákat várhatók a női röplabda kupában (Metropol)
Már az elődöntők nagy csatákat ígérnek a női röplabda Magyar Kupa nyíregyházi négyes döntőjében: először a Gödöllő találkozik a Vasassal, majd a rendező Nyíregyháza a BSE-vel.
márc. 12
16:23
A szuperdelegátusok mondhatják ki a döntő szót (Infostart)
Az amerikai elemzők szerint elképzelhető, hogy az úgynevezett szuperdelegátusok dönthetik el augusztusban azt, hogy Barack Obama vagy Hilary Clinton lesz a demokrata elnökjelölt - mondta Mong Attila, az InfoRádió Egyesült Államokban tartózkodó munkatársa. Az elemzők úgy vélik, a demokratáknak nem kedvez, hogy augusztusig húzódik a két jelölt versenye, mert az így elköltött kampánypénzek hiányozni…
márc. 12
16:23
Számlagyárat lepleztek le: fiktív számlák 150 cégnek (Adózóna)
Több cégből álló számlagyár működésére derítettek fényt - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
márc. 12
16:23
Draskovics: napokon belül megállapodás lehet az amerikai vízummentességről (Alternatív Energia)
Napokon belül aláírhatja Magyarország az Egyesült Államokkal az amerikai vízummentességről szóló nyilatkozatot - erősítette meg Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán az MTI információját. A távirati iroda úgy tudja, péntekig Magyarország is aláírhatja az előzetes megállapodást az Egyesült Államokkal, az amerikai vízummentességi programhoz kapcsolódóan. Kormányzati…
márc. 12
16:24
USD-JPY Konszolidáció (HírTV)
A hét közepén továbbra is 101,42 fölött konszolidál az USD-JPY, de már nincs túlvásárolt helyzetben. További konszolidációval kell számolni negatív tendenciával, ezért érdemes elönyben részesíteni a shortokat 103,75 fölötti stopokkal. Ha tartósan átlépik a 102,50-es értéket, visszaesés következhet 101,50-25-ig. in-GFX
márc. 12
16:25
Felhatalmazás a EB-nek az amerikai vízummentességről szóló tárgyalásra (Gondola)
Az Európai Unió tagországai felhatalmazták szerdán az Európai Bizottságot, hogy tárgyaljon az EU-állampolgárok amerikai vízummentességéről. A huszonhetek nagykövetei megállapodtak az Egyesült...
márc. 12
16:26
Ötezres leépítés előtt a General Motors Európában (hirado.hu)
A GM elismerte a szakszervezetekkel folyó tárgyalások tényét, de közölte, hogy bármilyen létszámcsökkentésre vonatkozó adat spekuláció
márc. 12
16:28
Horváth: Orbán "oroszrulettet" játszik (hirado.hu)
Kompenzációra nincs lehetőség, de a tárca nyitott a javaslatokra - közölte Horváth Ágnes
márc. 12
16:30
Pályaudvarról akart buszt lopni egy nő (HírTV)
Egy fiatal nő egy autóbuszt akart elkötni a nagykanizsai pályaudvarról. Fel is szállt rá, de mire beindította volna, a pályaudvari dolgozók észrevették és leszállították.
márc. 12
16:33
Cruise megcsalta Katie-t? (Blikk)
Fotók bizonyítják, hogy a színész két nővel is megcsalta hitvesét
márc. 12
16:35
Péntekig megállapodhatunk az amerikai vízummentességről (Index)
Az EB közben arra akarja rávenni az új európai uniós tagokat, hogy lassítsák kétoldalú tárgyalásaikat.
márc. 12
16:35
Nem zárták börtönbe, mert túl dagadt volt (HírTV)
Házi őrizetbe helyeztek egy feltételezett maffiatagot Olaszországban, miután egyik börtön sem vállalta tovább, hogy őrizze a túlsúlyos rabot. A 210 kilogrammot nyomó Salvatore Ferrantit 2007-ben helyezték védőőrizetbe, de most hazaküldték - közölte az AFP szerdán olasz sajtóhírek alapján.
márc. 12
16:35
Újabb árrekordot döntött a gázolaj (Gondola)
Hat forinttal nőtt a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon, így legdrágábban 326 forintért juthatunk hozzá egyetlen literhez, míg a legolcsóbb gázolajár „csak" 300 forint, az árkülönbség tehát 26 forintos. A benzin ára nem változott, 285 és 310 forint közötti áron juthatunk hozzá, attól függően, hol tankolunk.
márc. 12
16:35
Megkezdődött a Magyar Gárda feloszlatására irányuló per (Blikk)
márc. 12
16:36
Dopping-ellenőrzések az Eb-n (hirado.hu)
Vérvétellel egybekötött dopping-ellenőrzéseket vezet be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a nyári Európa-bajnokságra
márc. 12
16:38
Csütörtöktől Úszó Eb - Program, magyarokkal (3. rész) (hirado.hu)
A csütörtökön kezdődő és március 24-én záruló, 29. vizes Európa-bajnokság műsora és a magyar versenyzők
márc. 12
16:38
Gusztustalanul gnóm és eres Paris Hilton lábfeje – sokkoló fotóval (BorsOnline)
Paris Hilton lábfeje hatalmasra nőtt. Az egyébként nádszál vékony szőkeség 45-ös talpméretén talán még a titokzatos jeti is megbotránkozna, főleg ha látná, hogyan mutat egy ekkora tappancs egy tip-top kis tűsarkú cipőben. Borzalmasan.
márc. 12
16:40
USD-MXN A veszteségek egy részének jóvátétele (HírTV)
A mexikói peso ma elvesztette nyereségeinek egy részét. A devizát megterheli, hogy aggódnak: A Fed intézkedései nem lesznek elegendöek a recesszió megakadályozására. Az USD-MXN-t 10,7758-on jegyzik. A nap további részében 10,7500 és 10,8100 között mozoghat az árfolyam. in-GFX

Keresés