2008. március 10. hétfő

márc. 10
13:41
"Sok pénzt vett ki a tanárok orvosok zsebéből a Fidesz" (Alternatív Energia)
Az SZDSZ egyetlen olyan javaslatot sem fog támogatni, amely a népszavazás végeredményének kompenzációjaként "további társadalmi csoportokat károsítana meg" - mondta hétfői fővárosi sajtótájékoztatóján Kóka János.
márc. 10
13:42
Vádalkut kötnénk Jan Ullrichhal (hirado.hu)
A bonni főügyészség vádalkut ajánl a doppingvétséggel vádolt Jan Ullrich visszavonult német kerékpárosnak
márc. 10
13:42
Vége a Legyen Ön is milliomosonak (Index)
Most már szinte biztos, hogy megszűnik a Legyen Ön is milliomos. Az RTL Klub ugyan egy ideig titkolta, Vágó István pedig csak annyit mondott a bulvársajtóban, hogy már akár idén új, saját fejlesztésű vetélkedőt indíthat a csatornán, de több olvasónk is jelezte, hogy hiába jelentkeztek játékosnak, a csatorna visszahívta őket, hogy felvétel már nem lesz. Mert megszűnik a lassan egy évtizedes…
márc. 10
13:42
A GVH ötmillió forintra bírságolta a Magyar Építész Kamarát (Gondola)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötmillió forintra bírságolta a Magyar Építész Kamarát (MÉK), mert a szabályzataiban található rendelkezéseket árkartell létrehozásának minősítette - közölte a...
márc. 10
13:42
Gyula MSZP-s városvezetése szerint hibás kormányzati döntés született (HírTV)
Rossz kormányzati döntésnek tartja az önálló gyulai Környezetvédelmi Felügyelőség megszüntetését a város szocialista polgármestere. Perjési Klára levélben kérte a szabad demokrata szaktárcától a 2006-os döntés felülvizsgálatát. Fodor Gábor válaszként azt ígérte: megerősítik a kirendeltséget, ahonnan 65 ember bocsátottak el.
márc. 10
13:44
"Gyurcsány Úr! Kit érdekel a véleménye?" - Semjén beszólt a kormányfőnek (Gondola)
Többször zavarták meg Semjén Zsolt beszédét a parlamentben. A KDNP elnöke szerint nem a népet kell büntetni a népszavazás után, hanem bukott miniszterét, Horváth Ágnest kell elbocsátania.
márc. 10
13:45
Parkolóautomaták vagy udvari díszek - mi legyen a vizitdíj-automatákból? (Infostart)
Szükségtelenné válik a vizitdíj-automata a térítés áprilisi eltörlésével. Tavaly több tucat kórház vásárolt ilyen berendezést, sok helyütt nem tudják mi lesz a gépek sorsa. A Borsod-Abaúj-Zempléni Megyei Kórházban már korábban gondoltak erre a helyzetre, így ott egy szoftvercserével parkoló-automatává alakítják azokat. Máshol úgy vélik: legfeljebb udvari dísznek lesznek jók a berendezések,…
márc. 10
13:45
Vesékkel gyűjtenek vérdíjra (Infostart)
Egymillió dolláros vérdíjat tűztek három izraeli vezetőre iráni egyetemisták, bosszúból a Gázai övezetben végrehajtott izraeli hadműveletért.
márc. 10
13:46
A szmog miatt nem indul egy olimpiai számban (Blikk)
márc. 10
13:46
Finn nyelven Szerb Antal műve (HírTV)
Szerb Antal kultuszregénye, a Pendragon legenda finn nyelvű kiadását mutatják be hétfőn este a Helsinki Magyar Kulturális Központban a Magyar Kultúra programsorozat részeként.
márc. 10
13:47
Gyurcsány az Alkotmánybíróságot hibáztatja (Infostart)
Nagyon sokat árt Magyarországnak, ha lényegében költségvetési kérdésekről lehet szavazni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben.
márc. 10
13:48
Nyomorék lett Kelemen Annácska áldozata (Gondola)
Rettegésben tartja a környék lakóit Kelemen Anna kutyája - Az egykori playmate ebe, Zeusz tönkretette egy idős szomszéd nő jobb kezét: három műtét után is csak segítséggel tudja ellátni magát,...
márc. 10
13:51
6 forinttal drágul a gázolaj! (Privátbankár)
Emeli bruttó 6 forinttal a Mol Nyrt. a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb két hete változtatott az üz...
márc. 10
13:51
Peking 2008: Gebrselassie fél a légszennyezettségtől (Metropol)
Tart a levegőszennyezéstől, ezért nem kíván indulni a pekingi olimpia maratoni számában Haile Gebrselassie, az etiópok világcsúcstartója.
márc. 10
13:51
Jól vizsgázott a szabály, hogy nem lehet senkit felvenni a névjegyzékbe a szavazás napján (Alternatív Energia)
Újdonsága ellenére jól vizsgázott az az eljárási szabály, hogy a szavazás napján már senkit nem lehet felvenni a választói névjegyzékbe - mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a vasárnapi népszavazásról készített gyorsjelentés ismertetésekor.
márc. 10
13:54
Navracsics: a "zeg-zugokban" lévő összegeket kell átcsoportosítani (hirado.hu)
A Fidesz már az éjszaka benyújtotta a törvényjavaslatát a vizitdíj és a napidíj eltörlése miatt kieső összegek pótlására
márc. 10
13:54
Kedden tárgyalja a Ház a népszavazás kapcsán benyújtott javaslatokat (Gondola)
A vasárnapi ügydöntő népszavazáson hozott döntés végrehajtásáról, a kormány által a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló törvényjavaslatnak, valamint a Fidesz által...
márc. 10
13:56
A meghiúsított terrorcselekmények ellenére biztonságos pekingi játékokat ígérnek (hirado.hu)
Vasárnapi jelentések szerint az olimpia idején a nyári játékok helyszíneire tervezett merényleteket az a banda, amelynek tagjait Kína muzulmánok lakta észak-nyugati részén ölték meg
márc. 10
13:56
Komoly hibák és indulatok Gyurcsány beszédében! (Gondola)
Mondanivalójukat tekintve Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyaránt következetesek voltak, de a kormányfő kommunikációjában volt egy-két súlyos hiba - mondta az InfoRádió által megkérdezett...
márc. 10
13:57
Amy Winehouse próbál egészségesen élni (Index)
Az egészséges életmódot csak most kezdő énekesnő egy speciális és méregdrága vibrációs paddal próbálja formába hozni magát, írja a FemaleFirst.
márc. 10
13:57
Hammer Advertising - kinevezés az account-részlegen (Kreatív Online)
Bátonyi Nóra személyében új group account director dolgozik március 1-jétől a Hammer Advertisingnál. A pozíció Schmidt Attila távozásával üresedett meg, aki egy ingatlantanácsadással és befektetéssel foglalkozó cég marketingvezetőjeként dolgozik tovább.
márc. 10
13:57
CIA-repülő „vesztegel” a pozsonyi reptéren? (HírTV)
A pozsonyi repülőtéren vesztegel egy jelzés nélküli repülőgép, amely állítólag az amerikai Központi Hírszerzési Ügynökség (CIA) rendelkezésére áll tartalékrepülőként.
márc. 10
13:57
A Fidesz-KDNP beelőzött (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP a kormányt is megelőzve, éjszaka benyújtotta törvényjavaslatát a vizitdíj és kórházi napidíj eltörlése miatt kieső összegek pótlása ügyében - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten, a Fidesz-KDNP frakciószövetségi ülése után.
márc. 10
13:58
Férfi vízilabdában teljes az olimpiai mezőny (hirado.hu)
márc. 10
13:59
Négyezer fa dőlt ki a Pilisben (Index)
Összesen 8-10 hektárnyi erdőt kell telepíteni, ami 15-20 millió forint ráfordítást jelent.
márc. 10
13:59
Zaklatják Hajdú Péter menyasszonyát! (Gondola)
Hitelesített anyakönyvi iratok tanúsítják, hogy Hajdú Péter menyasszonya férjhez akart menni a többszörös csalással gyanúsított Z. Istvánhoz. Az egykori szépségkirálynő azt elismeri, hogy az...
márc. 10
14:00
Hyundai Sonata képgaléria (1. rész) (hirado.hu)
A Hyundai bemutatja a Sonata hatodik generációját
márc. 10
14:02
Adócsalás? Sas József egy év börtönt kapott (hirado.hu)
A bíróság a büntetését két év próbaidőre felfüggesztette
márc. 10
14:02
Versenykorlátozásért 5 milliós bírság (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötmillió forintra bírságolta a Magyar Építész Kamarát (MÉK), mert a szabályzataiban található rendelkezéseket árkartell létrehozásának minősítette - tájékoztatta a GVH...
márc. 10
14:04
Beckham veszített a népszerűségéből (Blikk)
márc. 10
14:04
Újraválasztották a szocialistákat Spanyolországban (HírTV)
Megtartották hatalmukat a kormányzó spanyol szocialisták. A parlamenti választáson a csaknem végleges eredmények alapján a baloldali párt három százalékot vert a konzervatív néppártra, és 169 képviselői helyet szerzett a madridi Cortesben.
márc. 10
14:06
Négyezer fa dőlt ki a Pilisben (Blikk)
márc. 10
14:06
Recept: Halas batyu gazdagon (Mindmegette)
Hozzávalók személyenként: 25 dkg tengeri halfilé (tőkehal) 2 közepes szem krumpli 1 közepes paradicsom 1 marék gomba szeletelve vagy kockázva 1 maréknyi felkockázott kaliforniai paprika 1 evőkanálnyi hagymakarika 1/2 gerezd fokhagyma 1 dl joghurt só bors citomlé petrezselyem bazsalikom
márc. 10
14:08
A kínai konyha az inflációt is megfűszerezte (Privátbankár)
Több mint három éve a legnagyobb ütemű termelői inflációt - 6,6 százalékot - mérték februárban Kínában, ami azt sugallja, hogy a fogyasztói infláció a januári 7,1 százalékos, 11 éves rekord után továb...
márc. 10
14:08
Recept: Zabpelyhes felfújt (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 savanykás alma 7,5 dkg margarin 3 tojás 10 dkg cukor 1 dl tej 12,5 g zabpehely 2 dkg étkezési keményítő 1 csapott teáskanál sütőpor
márc. 10
14:09
Huszárok indultak az osztrák szemétégető ellen (HírTV)
Lovas huszárok indultak hétfő délelőtt a szentgotthárdi Polgármesteri Hivatal elől Burgenlandba, hogy elvigyék a régióban élők levelét, amelyben a Heiligenkreuzba tervezett hulladékégető, illetve az ausztriai folyószennyezések ellen tiltakoznak.
márc. 10
14:10
Sas Józsefet egy év felfüggesztett szabadságvesztésre az ítélték adócsalás miatt (Adózóna)
A Fejér Megyei Bíróság hétfői tárgyalásán négy rendbeli adócsalás bűntette miatt – nem jogerősen - egy évi szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénz mellékbüntetésre ítélte Sas Józsefet; az ítélet végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.
márc. 10
14:10
Recept: Sváb krumplisaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg burgonya 1 kígyóuborka 2 hagyma 2,5 dl húsleves vagy csontleves (kockából) 5 evőkanál ecet 1 evőkanál mustár 4 evőkanál olívaolaj őrölt bors snidling (metélőhagyma) só cukor
márc. 10
14:11
Edó hatalmas keblei miatt varratja a ruháit (BorsOnline)
Az átlagostól eltérő méretekkel megáldott nőknek és férfiaknak egyaránt nehéz a ruhavásárlás: az alacsonyak vagy túl magasak, a nagyobb súlyúak vagy a méretesebb keblűek rendkívül nehezen találnak rájuk illő nadrágokat, blúzokat, kosztümöket.
márc. 10
14:11
Francia és német rendőrök Svájcban (hirado.hu)
Svájc és Ausztria június 7. és 29. között ad otthont a labdarúgó Eb-nek
márc. 10
14:11
Emelkedik a gázolaj ára szerdán (Gondola)
Emeli bruttó 6 forinttal a Mol Nyrt. a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb két hete változtatott az...
márc. 10
14:12
Recept: Szójás-fűszeres csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db csirkecomb 1 fej vöröshagyma 1 evőkanál méz fél citrom leve 1 dl szójaszósz 1 dl húsleves (kockából is jó) fél kávéskanál fahéj 1 kávéskanál őrölt gyömbér olaj vaj
márc. 10
14:13
Beckham már nem nézőcsalogató Kínában (hirado.hu)
"Az a tény, hogy az amerikai bajnokságot errefelé kevesen követik, és hogy Beckham nem az angol vagy a spanyol bajnokságban futballozik, meghatározó a megítélését illetően"
márc. 10
14:13
Egymillió dolláros vérdíjat tűztek ki három izraeli vezetőre Iránban (Gondola)
Egymillió dolláros vérdíjat tűztek három izraeli vezetőre iráni egyetemisták, bosszúból a Gázai övezetben végrehajtott izraeli hadműveletért. Az Isna iráni hírügynökség hétfői jelentése szerint...
márc. 10
14:15
A nap legelképesztőbb fotója! - "Beleállt" a robogó a terepjáróba (hirado.hu)
Megint a motoros húzta a rövidebbet - Brutális csattanás a Nádor utcában
márc. 10
14:15
Gyurcsány megbélyegzett hárommillió embert? (HírTV)
Hárommillió ember nem tud azonosulni az elmúlt másfél év változtatásaival – vonta le a vasárnapi népszavazás tanulságait napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök elmondta azt is: a népszavazás során víziók és filozófiák csaptak össze.
márc. 10
14:17
Fiat Linea 1.3 Multijet (videó) (hirado.hu)
Nézze meg a hirado.hu kisfilmjét!
márc. 10
14:21
GBP-USD Emelkedö potenciál (HírTV)
Míg lehetséges, hogy az EUR-USD pénteken 1,5455-tel elérte a csúcsát, a dollár ma tovább gyengülhet a fonttal és a jennel szemben. A GBP-USD további emelkedö potenciállal rendelkezik 2,0250-ig, majd 2,0465-ig, míg az USD-JPY-nál a 101,70-30-as érték átlépése esetén veszteségekkel kell számolni 95,90-ig. A GBP-USD-t 2,0172-ön, míg az USD-JPY-t 102,34-en jegyzik. In-GFX
márc. 10
14:23
Sas József nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztést kapott (Gondola)
A Fejér Megyei Bíróság hétfői tárgyalásán négy rendbeli adócsalás bűntette miatt - nem jogerősen - egy évi szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénz mellékbüntetésre ítélte Sas Józsefet; az ítélet...
márc. 10
14:23
EUR-USD Megterhelöek Trichet kommentárjai (HírTV)
Csökkent az EUR-USD árfolyama, és napi minimumot ért el 1,5309-nél, miután az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet aggodalmát fejezte ki a devizapiaci eseményeket illetöen. Nemkívánatosak a volatil és túl nagy árfolyammozgások. A figyelmet az EKB-képviselök kommentárjai vonják magukra. Csak csekély gazdasági növekedés mutatkozik, és továbbra is gondot jelent a magas infláció. Az EUR-USD a kommentárok…

Keresés