Továbbra is két közigazgatási eljárás jogerős elbírálására vár a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Parlament előtti kordont egy évvel ezelőtt elbontó fideszes képviselők ügyében; a szabálysértési törvény szerint egy év múlva elévül a képviselők ügye. A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy az egyik közigazgatási eljárásban február 28-án tartanak tárgyalást.
Egy svéd jótékonysági szervezet szombaton elárverezi Nicole Kidman hollywoodi filmsztár fürdőruháját, hogy a bevételből teheneket vásároljon szegény indiai családoknak.
Nem egyszerű kollégája, hanem régi, bizalmas barátja az a rendőrvádlott a Fővárosi Főügyészség menesztett szóvivőjének, Varga Gergelynek, akit a sértettel szemben vett védelmébe egy túlkapási perben. Egyebek mellett ez is kiderül annak a határozatnak az indokolásából, amellyel a Központi Nyomozó Főügyészség - bűncselekmény hiányában - elutasította egy civil szervezet feljelentését.
Feloldotta pénteken a gyülekezési tilalmat a kenyai kormány. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a belügyminiszter azért döntött a tilalom feloldásáról, mert a kelet-afrikai államban az utóbbi napokban jelentősen javult a biztonsági helyzet.
A fiam soha nem volt alkalmazottja az Alfa Busz Kft.-nek. Egy olyan cégnél dolgozott, amelyik alvállalkozója az Alfa Busznak - jelentette ki a FigyelőNet-nek adott, pénteken megjelent interjúban a BKV vezérigazgatója.
Nem hivatalos értesülések szerint másodszorra sem sikerült a cseh parlamentnek megválasztania az új köztársasági elnököt. A második forduló lezajlott, de a hivatalos eredményhirdetést...
Agyonlőtt két diáklányt, majd magával is végzett egy nő pénteken az egyesült államokbeli Louisiana szövetségi állam műszaki egyetemén - közölte a rendőrség.
Az orosz szövetség és az ország minden evezőse négyéves eltiltásra számíthat, amennyiben március végéig nem váltják le a szervezet vezetőit - közölte a sportág nemzetközi szövetsége (FISA) pénteken, két nappal azután, hogy újabb két orosz evezőst büntettek meg doppingvétség miatt.
Tizenegyen vesztették életüket egy ausztriai öregek otthonában kitört tűzvészben pénteken este. A tragédia a bregenzwaldi Eggben (Vorarlberg tartomány) történt. A lángokban álló épületből a...
Tizenegyen vesztették életüket egy ausztriai öregek otthonában kitört tűzvészben pénteken este. A tragédia a bregenzwaldi Eggben (Vorarlberg tartomány) történt. A lángokban álló épületből a halottakon kívül öt sebesültet hoztak ki a tűzoltók. Hét idős ember sértetlenül élte túl a tragédiát. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az otthonban pusztító tüzet.
A pristinai parlament február 17-én dönt a koszovói függetlenségről, amelyet március elején kiáltanak ki - jelentette pénteken a koszovói rádió. A brüsszeli forrásokra hivatkozó híradás szerint február 17-én, vasárnap a helyi törvényhozás elfogadja a függetlenség kikiáltásáról szóló nyilatkozatot, de magát az önállóságot, a Szerbiától való végleges elszakadást csak március elején hirdetik meg.
Február 24-én ismét kiosztják a filmvilág legrangosabb díját, az Oscart. Az RTL Klubon Balázsy Panna és Schiwert-Takács László közvetíti majd a nagy eseményt, élőben. A kommentátoroknak már nem új a feladat.A 80. Oscar díj átadást élőben megnézhetik az RTL Klubon, február 24-én éjszaka, 02.00-tól!
A 4 for dance 3 szingli tagja a két műsorvezető, Horváth Éva és Kinter Oszkár kérésére rögtönzött társkeresésbe kezdett a Cool-on! A fiúk közül Dániel, Péter és Kristóf szinglik! Ezen felbuzdulva Oszkár és Éva a Cool tv-n rendhagyó társkeresésbe kezdtek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Tusk lengyel kormányfő a lehető leggyorsabban véget akar vetni a két ország között évek óta fennálló fagyos viszonynak. Nem szabad dramatizálni a Lengyelország és Oroszország kapcsolatát terhelő problémákat - mondta Putyin, miután pénteken Moszkvában fogadta Tuskot. Az amerikai rakétapajzs elemeinek lengyelországi telepítéséről zárt ajtók mögött tárgyaltak.…
Újabb szoci mutyi Lakást újítana fel? Költözzön oda, ahol szoci a polgármester! Másfélmillió burkolásra, egymillió tetőcserére, nyolcszázezer új kerítésre. Ricsén a szocialista polgármester holdudvarának ilyenekre is jutott az uniós pénzekből. Célpontban egy újabb MSZP-s mutyi, ezúttal a Bodrogközben. Borul a bili Csicseregnek a "liberális" madarak - bilit borít...
Vittorio de Sica Biciklitolvajok című filmjének vetítésével kezdődött A brüsszeli 12 című sorozat a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban - tájékoztatta Fejes Katalin, a Magyar Nemzeti Filmarchívum sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Az RTL Klub Csillag születik című műsorában megismert Toldi nővérek felénekelték első dalukat. A lányok Beyoncé egyik kevésbé ismert slágerét, az Amor Gitano-t adják elő, ám ezúttal nem duett készül, hiszen az egyre népszerűbb énekes, Sergio Santos énekli a férfi szólamot.
Szombaton elsősorban a Sevilla-Barcelona mérkőzésre lesz majd érdemes figyelni, no meg magyar szemmel izgalmasnak ígérkezik a Hannover-Karlsruhe találkozó is. Ám az igazi slágerek vasárnap következnek: a manchesteri derbi, a Liverpool vizitje a Stamford Bridge-en, a Juventus udinei fellépése, valamint a Bayern-Werder rangadó, s a Ruhr-vidéki derbi. Remeknek ígérkező hétvége áll előttünk.
Az első játszmát ugyan megnyerte, ám végül 3:1-re kikapott a Bajnokok Ligája-résztvevő horvát ZOK Rijeka otthonában a TEVA-Gödöllői RC a női Közép-európai Liga alapszakaszának 8. fordulójában.