A gázellátás biztosítására a Mol tárgyalásokat kezdeményez a kelet-európai térség nyolc földgázszállító vállalatával arról, hogy egy közös cégben egyesítsék az országos nagynyomású gázszállító hálózataikat - mondta a Mol vezérigazgatója.
Benzin szivárgott abból a vasúti tartálykocsiból, amely csütörtök reggel Budafok-Háros állomáson a sínek elhanyagolt állapota miatt kisiklott - közölte a MÁV szóvivője.
A gázellátás biztosítására a MOL tárgyalásokat kezdeményez a kelet-európai térség nyolc földgázszállító vállalatával arról, hogy egy közös cégben egyesítsék az országos nagynyomású gázszállító hálózataikat - mondta Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója a Les Échos című francia gazdasági napilapnak adott interjújában.
Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának politikai irányítója megsértette a választójogi törvényt, amikor Debrecenben a megyeházán kampányolt - jelentette ki Suták Miklós, a hajdú-bihari önkormányzat szocialista frakciójának tagja csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
Kivonult a rendőrség a Kőbánya-Kispest metróállomás egyik boltjához, amelyet kidobóemberek kezdtek el kipakolni. Szabó Gábor, a bolt tulajdonosa felháborítónak tartja, hogy a BKV az üzlet bérleti jogáról szóló vita befejezése előtt ilyen lépést tett.
Év elején megalakult a kommunikáció szakon oktató főiskolai és egyetemi tanárokat tömörítő szervezet, a Magyar Kommunikációtudományi Társaság (MKTT) felsőoktatási szakosztálya Széchenyi Ágnes irodalom- és sajtótörténész, főiskolai tanár vezetésével ? adta hírül a Kreatív Online.
Először a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényről, majd a Fidesz által kezdeményezett törvénymegerősítő népszavazási kezdeményezésről szavaznak a képviselők hétfőn, az Országgyűlés első tavaszi ülésnapján.
Rosszul alszik? Stresszes a munkája? Görcsösek az izmai? A svédmasszázs gyógyírt jelenthet mindezen problémákra, egy-egy alkalom után pedig úgy érzi majd, hogy újjászületett: a masszőr kezei alatt fittebb és kisimultabb lesz.tovább
Hétfőn szavaznak a képviselők a Fidesz egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási javaslatáról - mondta az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin szerint az elmúlt hetek történései világosan mutatják, hogy mi az álláspontja az egészségbiztosítási törvénnyel, illetve a megerősítő népszavazással összefüggésben.
A BoE kamatdöntése elött csökkent a GBP-USD árfolyama. Az év végéig 4,50%-ra csökkenthetik az alapkamatot. A MACD ma új eladási jelet adott ki. A GBP-USD-t 1,9512-ön jegyzik, és 1,9432-ig rendelkezhet potenciállal, ahol az alsó Bollinger-szalag fut. 1,94-ig nincsenek támogatások, melyek megakadályozhatnák a visszaesést. In-GFX
A MÁV-START Zrt. annak érdekében, hogy a menetrendszerinti közlekedés helyreállításáig biztosítani tudja utasainak az utazás lehetőségét, a szerződött Volán társaságok és a korábban meghirdetett BKV járataira péntek éjfélig érvényesek a vasúti bérletek - közölte a személyszállító vasúttársaság pénteken.
Svájci kutatók szerint bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszerek mérséklik a Parkinson-kór kockázatát. Kiderült, hogy az úgy nevezett kalciumcsatorna-blokkolók tartós szedése esetén 23 százalékkal csökkent a gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség előfordulása.
A Hajdú-BÉT károsultjai egy 2008-tól érvényes uniós rendelet nyomán az úgynevezett deminimis támogatás keretében a korábbi 3500 euró helyett 7500 euró összegű támogatásban részesülhetnek már a közeljö...
Jogi és anyagi segítséget nyújt a nagycsaládosok egyesülete annak a fogorvosnak, aki nem szed vizitdíjat. A kunhegyesi Nagy Leventének már kiküldték a fizetési felszólítást 327 ezer forintról, mert nem szedte be a 300 forintot a betegektől. Bár ezzel saját bevételéről mondott le, az OEP mégis megbünteti.
A vártnál kisebb nyereségre tett szert a jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező SanomaWSOY vezető észak-európai kiadóvállalat a tavalyi negyedik negyedben, miután gyengébben szerepelt a la...
Immár tanúként hallgatta ki az ügyészség azt az öt rendőrt, akik miatt a Múzeum körúti állítólagos erőszak miatt indult eljárás. Az ügyben kiderült, hogy a rendőrök nem követtek el bűncselekményt, ezért velük szemben megszüntették az eljárást. A fiatal lány ellen viszont - aki azt állította, hogy öt rendőr igazoltatta, majd kettő megerőszakolta - hamis vád miatt eljárás indult.
Hegyi Gyula EP-képviselő szerint a városi útdíj az egyik példája annak, hogy miként lehetne a munkavállalást terhelő adók csökkentése miatt kieső bevételeket a környezetszennyező tevékenységekre kivetett adókkal pótolni.
A világ legnagyobb folyami szigetének tekintett indiai Madzsulit 20 év alatt teljesen elmoshatja a Brahmaputra folyó - erről közölt csütörtökön cikket az Independent című brit napilap internetes oldala. A sziget területe 50 éve még meghaladta az 1200 négyzetkilométert, ám 1990-ben már csak fele ekkora volt.
A BKV-buszok vásárlásával kapcsolatban megjelent különböző hírek valóságtartalmának vizsgálatára kérte városüzemeltetési helyettesét, Hagyó Miklóst a főpolgármester. Demszky Gábor csütörtöki sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Fővárosi Közgyűlés a múlt héten Hagyó Miklós (MSZP) előterjesztésében tárgyalta és hagyta jóvá a BKV buszbeszerzését.
A Bank of England (BoE) kétnapos kamatdöntő tanácskozása befejeztével 25 bázisponttal 5,25 százalékra szállította le az eddigi 5,5 százalékról az irányadó kamatot. A BoE a gazdaság élénkülését reméli ...
A Közbeszerzési Döntőbizottság elnökéhez fordul a KDNP fővárosi frakciója a BKV Zrt. csuklósbusztendere miatt - mondta Bagdy Gábor, a képviselőcsoport vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető elmondta, hogy álláspontjuk szerint a közlekedési vállalatnak nem szabad megkötnie a szerződést az Alfa Busz-Volvo konzorciummal, mert "abban gyanús elemek vannak".
Az Alzheimer-kór sokkal gyorsabban is kialakulhat, mint eddig gondolták. Akár néhány óra alatt is végbemehetnek azok az agyi elváltozások, amelyek a betegséget okozzák. Ezt állítja egy tanulmány, amely a Nature című brit tudományos folyóiratban jelent meg.
Huszonöt bázisponttal 5,25 százalékra csökkentette a Bank of England (BoE) az irányadó kamatot. A BoE a gazdaság élénkülését reméli a hitelek árának csökkentésétől.
Vonzerő, vágy, csábítás - az új fehérnemű divat az érzelmekre hat és főleg a fiatal nőkre összpontosít - hangzott el az egyik piacvezető cég csütörtöki divatbemutatóján. A 2008. őszi és téli...
Svájci kutatók szerint bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszerek mérséklik a Parkinson-kór kockázatát. Kiderült, hogy az úgy nevezett kalciumcsatorna-blokkolók tartós szedése esetén 23 százalékkal csökkent a gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség előfordulása.
A kórházaknak nem kell felszerelniük február 15-éig az ágyak mellé a széfeket, mivel a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent miniszteri rendelet csak 30 nap múlva lép életbe. Ezzel a kórházak mintegy három hét haladékot kaptak.
A BKV-buszok vásárlásával kapcsolatban megjelent különböző hírek valóságtartalmának vizsgálatára kérte városüzemeltetési helyettesét, Hagyó Miklóst a főpolgármester. Demszky Gábor...
Az Országos Cigány Önkormányzat országos aláírásgyűjtő akciót indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés törvényben gátolja meg a Magyar Gárda és a hozzá hasonló szervezetek működését - jelentette...
A 39. Magyar Filmszemle alkotásaira összesen 37 ezer 269 néző volt kíváncsi. Az idei filmes seregszemlén fokozott érdeklődés övezte a kísérleti és kisjátékfilmeket, csaknem 4 ezren váltottak jegyet ezekre a művekre - mondta el a filmszemle Szervezőbizottsága.
Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi eseti bizottsága több javaslatot is megfogalmazott a fogyasztóvédelem erősítése érdekében, a fogyasztóvédelmi törvény módosítását, korszerűsítését kezdeményezi; az erről szóló határozati javaslatot egyhangúlag támogatták a tagok. A bizottság csütörtöki ülésén ismertetett javaslatok egyebek között a bírságolás rendszerének egységesítését és visszatartó erejének…
A BoE a várakozásoknak megfelelöen 5,50%-ról 5,25%-ra csökkentette alapkamatát. Legutóbb decemberben csökkentették 0,25%-kal 5,5%-ra a kamatot. A döntés hátterében a konjunktúrával kapcsolatos kilátások romlása állt, mely az elkövetkezö hónapokban további csökkentésekhez vezethet. Az EUR-GBP-t 0,7487-en jegyzik, és csökkent árfolyama. Ellenállás 0,7504-nél és 0,7542-nél, míg támogatás 0,7437-nél…
Nem küld megfigyelőket a március 2-re kitűzött orosz elnökválasztásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ). Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája...
Az Európa Bizottság és a Tempus Közalapítvány által kiírt oktatási programra a felnőttoktatással foglalkozó szervezetek pályázhatnak. A pályázat célja, hogy az európai felsőoktatással foglalkozó szervezetek szakmai kapcsolatukat megalapozzák különböző nemzetközi projektmunka által. A pályázat beküldési határideje február 15.
A BoE a várakozásoknak megfelelöen 5,50%-ról 5,25%-ra csökkentette alapkamatát, semleges döntést kísérö nyilatkozatot adott ki, mely szerint nagy veszélyek fenyegetik a konjunktúrát. Ráadásul túl magasnak ítélik meg az inflációt. Emiatt szinte biztos, hogy amint lenyugodnak az infláció körüli kedélyek, ismét csökkenti alapkamatát. A GBP-USD-t 1,9477-en jegyzik. 1,9458 alatt 1,9400-ig nyílhat…
A Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul a fővárosi kereszténydemokrata képviselőcsoport a BKV buszbeszerzési tendere miatt. Az ellenzéki képviselők szerint a vételre ajánlott használt buszok túl drágák, ezért a szerződést nem lenne szabad megkötni.
A NATO főtitkára nem ért egyet az amerikai védelmi miniszterrel abban, hogy a szövetségnek vannak olyan tagjai, melyek nem akarnak harcolni Afganisztánban, és ezért fennáll a szakadás veszélye....
A magyar felsőoktatási intézmények közül elsőként, székhelyen kívüli, németországi képzést indít a 2008/2009-es tanévtől a Semmelweis Egyetem (SE) - mondta Tulassay Tivadar rektor csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Közölte: az egyetem bővíti német nyelven oktató szervezeti egységét, s 42 német diákkal többet fogadnak a jövőben. A hallgatók az első két év után a hamburgi Asklepios…