Könnyen kijátszható az adóhivatal új, internetes árverési rendszere. A bűnözők könnyen hozzáférhetnek ugyanis a licitálók belépési kódjaihoz, sőt személyes adataihoz az ügyfélkapun keresztül, ahová regisztráltatniuk kell magukat előzetesen azoknak, akik e-árverésen akarnak részt venni.
Átlagosan 27 százalékkal nagyobb eséllyel élik túl akár a legsúlyosabb műtétet is azok az amerikai állampolgárok, akik a legjobb kórházak közül választottak, mint azok, akiket egyszerűen csak a legközelebbi gyógyintézet vett fel - állítja egy független egészségügyi szervezet, a HealthGrades legújabb jelentése. "Ezek az adatok egyértelműen mutatják a szakadékot a legjobb kórházak és a többi…
A szilvásváradi erdei kisvasút, a kisnánai önkormányzat, a tokaji Tourinform Iroda, a kozárdi Vadvirág Étterem, a miskolci Balogh Liget Lovastanya, valamint a Diósgyőri várat is működtető Ady művelődé...
A csütörtöki nap folyamán 264 forint 70 filléren kereskednek az euróval a bankközi devizapiacon. Ezzel a magyar fizetőeszköz másfél éves mélypontjára süllyedt. Szerda délután megmozgatta a forintot az is, hogy elterjedt a hír Gyurcsány Ferenc és Veres János együttes távozásáról. Ezt később Daróczi Dávid kormányszóvivő cáfolta.
Az eddigi Patkány éveket a fejlődés és a nagy horderejű újdonságok jellemezték. Ekkor mutatták be például az első személyi számítógépet, a DNS-ujjlenyomat vizsgálatot, sőt még a lézerkészüléket is. Így az idei évben is valami jelentőségteljes változást várnak. Emellett a szórakozás, a kommunikáció és a pénzügyek területén is nagy fejlődés várható. Ez az év a cselekvés és a nagy vállalkozások…
Irányadó kamatáról határoz ma az Európai Központi Bank (EKB és a Bank of England (BoE). Az elemzők azzal számolnak, hogy az EKB 4,0 százalékon tartja az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatm...
Franciaországban egy 19 éves, önmagát prostitúcióból fenntartó egyetemista lány könyve borzolja a kedélyeket. Az állami támogatáshoz túl sokat, az ő támogatásához viszont keveset kerestek szülei. Tanórák után telemarketingesként pedig nem tudta megélhetését biztosítani. Franciaországban 20-40 ezer közöttire teszik az escort-lányként dolgozó egyetemisták számát.
Tíz százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek száma az elmúlt évben. Míg 2006-ban összesen 22 685 baleset történt, addig 2007-ben 20 922 esetet regisztrált az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF). Munka közben tavaly 118-an haltak meg, ezzel szemben 2006-ban 123 eset végződött halállal.
A Zwack Unicum Nyrt. a 2007-2008-as üzleti évének első kilenc hónapjában 2,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 2,35 százalékkal haladja meg a bázisidőszak adatát - közölte a társaság a ne...
A dollár sorsa változóan alakult a nyitáskor. Míg az EUR-USD reggel némi erösödést mutatott, addig a dollár erösödést mutatott a jennel szemben. A figyelmet a BoE és az EKB mai kamatdöntése vonja magára. A többség azzal számol, hogy az EKB változatlanul hagyja alapkamatát, míg a BoE 25 bázisponttal 5,25%-ra csökkentheti azt. Az elemzök szerint visszaesést hozhat az eurónak az EKB kísérö…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,01 pontos csökkenéssel, 23.162,53 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. Friss tőzsdei árfolyamo...
Az orvosok elvándorlása miatt már vannak olyan kórházi osztályok Győr-Moson-Sopron megyében, ahol szakember hiányában nem tudják elvégezni a speciális műtéteket. Emellett nővérből, patológusból és altatóorvosból is hiányt szenved Győr városa.
Újságírók lehallgatásának gyanúja is felmerült egy Koszovóról folytatott, a szlovén diplomáciát kényelmetlen helyzetbe hozó szlovén-amerikai háttértárgyalás jegyzőkönyvének napvilágra kerülésének ügyében. A dokumentumot nyilvánosságra hozó lapok egyike, a szlovén Dnevnik szerint a kiszivárogtatás forrásának feltárása érdekében a külügyminisztérium a lap munkatársai és külügyminisztériumi…
Az ipari termelés 2007-ben az előzetes index szerint 8,1 százalékkal nőtt 2006-hoz képest - közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly decemberben az ipari termelés az előzetes, szez...
Döntetlent hozott a kísérletezés. Várhidi Péter az elmúlt hónapokhoz képest merőben szokatlan összeállításban küldte pályára a csapatot Szlovákia ellen
Sajtóértesülések szerint hamarosan Phoenixbe költözik Shaquille O,Neal, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) 9/37-es győzelmi mutatóval sereghajtó Miami Heat szupersztárja
A MÁV adatai szerint a nappali műszakban a dolgozók négy százaléka nem vette fel a munkát; a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által hirdetett határozatlan idejű sztrájk negyedik napja tart.
A lakáscélú hitelek közel 10 százalékos csökkenéssel, 546 milliárd forintra estek vissza a múlt évben, a támogatott hitelek drasztikus csökkenését a deviza hitelek enyhe növekedése sem tudta ellensúlyozni - állapítja meg a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda Lakáshitel Monitora.
Miután az európai alapok megszüntették shortjaikat, emelkedett az EUR-USD árfolyama. A Deutsche Bank meglehetösen kedvezö negyedéves adatai is jól jöttek a devizának, mivel ezek erösítik az EU-s pénzügyi rendszerébe vetett bizalmat. Mégis azzal számolnak, hogy az EKB 13.45 órai kamatdöntése elött 1,4600 és 1,4650 között mozog az EUR-USD árfolyama. Az elemzök szerint csökkenést hozhat a kísérö…
Az EUR-JPY maga mögött hagyta 155,36-os minimumát. Az EKB közelgö kamatdöntésére való tekintettel azonban lehetséges, hogy csak átmeneti lesz az emelkedés. Ha erösödés mutatkozik a részvénypiacokon, általában erösödnek a magas kamatú devizák is. A kamatdöntéssel kapcsolatos bizonytalanságra való tekintettel most más lehet a helyzet. Átmenetileg 155,30 és 156,00 között alakulhat az árfolyam. in-GFX
Kiszel Tünde bepereli a Music Televisiont, és személy szerint Nagy Sándort, mert úgy érzi, élő adásban megalázták. Tünci precedens értékű ítéletre számít.
Eddig nem jelentkezett az a játékos, aki két héttel ezelőtt csaknem két és fél milliárdot nyert az ötös lottón. A szelvényt az egyik miskolci nagyáruház újságosában adták fel. A Szerencsejáték Zrt. szabályzata szerint a húzástól számítva 90 napja van a nyertesnek arra, hogy jelentkezzen.
Uniós jogba ütközik az APEH-regisztráció előtti áfalevonási tilalom - mondta ki a Fővárosi Bíróság. Egy finn társaság perelte be az adóhivatalt. Az APEH ugyanis korábban több határozatában is kifogásolta, hogy a cég még azelőtt levonta az áfát, mielőtt bejelentkezett volna a hatósághoz.
A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj esetleges eltörlése esetén sem emelkednek jövőre a magyar adóterhek – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Veres János szerint folytatni kell a strukturális reformokat, ennek fontos eleme lehet a közpénzügyi törvény elfogadása és a költségvetési hivatal felállítása. A miniszter elmondta: az elmúlt évek „fejnehéz” államháztartási…
Az EUR-GBP-t 0,7467-en jegyzik. Ma eseménydús napnak néz elébe a cross. A brit ipari termelés után 13.00 órakor és 13.45 órakor várható a BoE és az EKB kamatdöntése. Míg az EKB-nál változatlan 4,00%-os alapkamattal számolnak a szakemberek, addig a BoE-nél arra számítanak, hogy 25 bázisponttal 5,25%-ra csökkenti azt. Lehetséges, hogy csalódást okoznak a brit adatok, ami átmenetileg a devizapár…
Várhatóan a vonatok 40 százaléka közlekedni fog csütörtökön, és így a MÁV biztosíthatja a minimális szolgáltatást -közölte a MÁV Zrt. csütörtökön. A közlemény szerint szerdán a sztrájkolók számának csökkenése és a munkát felvevők létszámának növekedése nyomán a vonatok közel 40 százaléka közlekedett, ami 1.500 vonatot jelentett.
Sürgősen kétszázmillió forint kellene a Feszty-körkép ópusztaszeri épületének felújítására. A képre még nem folyik víz, de az előtte lévő terepasztalra igen. Ezt a látogatók még nem veszik észre, mert a csurgás alá korhű cserépedényeket tettek.
Az amerikai pénzintézetek nem megfelelő kockázatelemzési gyakorlata fontos szerepet játszott a jelzálogpiaci problémák kialakulásában – véli a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója. Jaksity György a G.R. Nap vendége című műsorában elmondta: a felügyeleti szervek puha szabályozása helyett szigorúbb intézkedéseket kéne bevezetni a további gondok elkerülésére. Az ügyvezető igazgató szerint az…
A kulturális tárca és Pécs önkormányzata rendezte a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt fejlesztéseihez kapcsolódó vitás kérdések zömét. A szaktárca biztosítja a beruházásokhoz szükséges pénzek 40 százalékát, cserébe beleszólhat az új művészeti testület összetételébe. Az Európa Kulturális Fővárosa program főigazgatója szerint a kulturális célt szolgáló épületek 2010 elejére készülhetnek el,…
Eddig nem jelentkezett az a játékos, aki két héttel ezelőtt csaknem két és fél milliárdot nyert az ötös lottón. A szelvényt az egyik miskolci nagyáruház újságosában adták fel. A Szerencsejáték Zrt. szabályzata szerint a húzástól számítva 90 napja van a nyertesnek arra, hogy jelentkezzen.