Egy százalékkal gyengült a forint, a budapesti bankközi devizapiacon szerda délelőtt 261,00/10 forint volt az euró árfolyama, mintegy két és fél forinttal magasabb, mint az előző nap délutáni 258,55/7...
A MÁV mától ötezer forintot ad annak a munkavállalónak, aki felveszi a munkát, a VDSZSZ szerint a vasúttársaságnak ez a lépése inkorrektVégleg átvehetnék a buszok a vonatok helyét?Országszerte bizonytalan a vonatközlekedés - reggeli sztrájk-körkép Folytatódik a vasutassztrájk
Az Európai Bizottság egy, az unió külső határainak megerősítését célzó intézkedéssorozaton dolgozik, melynek segítségével folyamatosan figyelemmel kísérhetnék a bevándorlókat és kiszűrhetnék a bűnözőket.
Grosics Gyula egy szép külön szobát kapott, a legfontosabb, hogy egyen, pihenjen, erősödjönTippeljen a szlovák - magyar meccsre, és nyerjen dedikált Grosics-könyvet!
Új zenekarban püföli a bőröket Endi. A Hooligans gazdagon tetovált rockere legjobb cimboráival állt össze, hogy imádott példaképük, a Mötley Crüe zenekar dalait játsszák.
Michel Platini, az UEFA elnöke közölte, a következő hónapok sorsdöntőek lesznek, kiderül, hogy a két ország tudja-e tartani a szövetség előírta határidőket
Médiatendert hirdetett a Jövő Háza Központ Kht., miután a MindShare-rel kötött együttműködése tavaly decemberben lejárt. A Tenders Electronic Daily (TED) szerint a jövő év végéig szóló megbízás értéke nettó 120 millió forint.
Grosics Gyula elhagyhatta az intenzív osztályt, a Kútvölgyi-kórház belosztályán ápolják tovább - mondta Pénzes István, a legendás sportoló kezelőorvosa. Grosics Gyula hangulata jó, állapota folyamatosan javul, ha minden a legjobban alakul, hétvégén talán már haza is mehet.
Megölt, majd megerőszakolt egy fiatal modellt egy brit séf. A férfi tagadja a gyilkosságot, azt azonban elismerte, hogy a saját vértócsájában heverő lány holttestével volt szexuális kapcsolata.
Egy órányi tárgyalás után eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról, a sztrájk így tovább folytatódik.
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke szerint kellőképpen bizonyították, hogy Kóka János, az SZDSZ elnöke gazdasági miniszterként valóban megígérte, hogy a vasutasok részesedni fognak a MÁV Cargo privatizációs bevételeiből. A szakszervezet elnöke emellett visszautasította, hogy sztrájkjukkal a Fidesz érdekeit szolgálnák.
Az álláskeresők fele találkozott már kellemetlenkedő HR-essel, kétharmaduk arra panaszkodik, nem kap visszajelzést a beadott pályázatról. Munkaadóként súlyos hiba lenne legyinteni az álláskeresői panaszokra, ugyanis sokan bosszút állnak. Rossz hírét terjesztik a cégnek, nem vesznek a termékekből és eszükbe sem áll újra pályázni. Néhány fogással azonban még az elutasítás is szépen tálalható.
Miután fokozódott a befektetök kockázatkerülése, a hét közepén csökkent a forint árfolyama. Az EUR-HUF átmenetileg átlépte a 261-es értéket, miután 259,00-en nyitott. A forint körüli hangulat szempontjából kulcsfontosságú, hogy alakul a Wall Street-i nyitás. A devizapárt 260,67-en jegyzik. Ellenállás 261,48-nál, míg támogatás 257,61-nél található. In-GFX
A 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán a reggeli csúcsforgalomban, a Budapest felé vezető oldalon, több autó egymásba csúszott a nagy ködben, személyi sérülés nem történt.
Egy elhagyott nádas területen találták meg a holttestét egy, még két évvel ezelőtt eltűnt férfinak Bács-Kiskun megyében. A Kiskőrösi Rendőrkapitányságra kedden napközben jelentették be, hogy a kisváros külterületén, egy nádas-sásos területen emberi maradványokat találtak.
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról, a sztrájk így tovább folytatódik.
Hol vegyem meg a kenyeret? A sarki boltban drágább lett, viszont ha a távolabbi bevásárlóközpontba megyek, ott a tejtermékek kerülnek többe - tűnődnek a háziasszonyok. Bizony, meg kell gondolnunk, hol mit teszünk a kosarunkba, hiszen az idei évben az átlagosnál nagyobb mértékben, akár tíz százalékkal drágulhat a kenyér, a tej és a legtöbb húsipari termék.
Szlovákiában tavaly - bár kismértékben-, de nőtt a sörfogyasztás. A korábbi visszaesést követően már stabilizálódott a sörgyártók helyzete. Csehországban is elégedettek a tavalyi eredményekkel.
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között. Legközelebb csak pénteken ülnek asztalhoz
Brit tudósok olyan emberi embriót hoztak létre, amelynek három szülője van: egy apja és két anyja. Az új módszer lehetőséget adhat a jövőben arra, hogy megakadályozzák az idegrendszer vagy az izomzat egyes betegségeinek öröklődését.
A 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán a reggeli csúcsforgalomban, a Budapest felé vezető oldalon, több autó egymásba csúszott a nagy ködben, személyi sérülés nem történt - közölte a rendőrség. Emiatt a főváros és Debrecen irányába is csak lassan lehet közlekedni, óriási a torlódás - tette hozzá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A MÁV és a VDSZSZ csak pénteken ül újra tárgyalóasztalhozA sztrájk harmadik napja, sokadik egyeztetés - megint tárgyalóasztalhoz ült a MÁV és a VDSZSZVégleg átvehetnék a buszok a vonatok helyét?Országszerte bizonytalan a vonatközlekedés - reggeli sztrájk-körkép Folytatódik a vasutassztrájk
Szerdán tovább gyengült a török líra. Az USD-TRY csúcsot ért el 1,1943-nál. Az Emerging-Markets-devizák veszteségeinek hátterében a recesszióval kapcsolatos aggodalmak álltak, melyeket részben a gyenge ISM Services Index, részben pedig a Fed-tag, Jeffrey Lacker nyilatkozata okozott. Lacker azt mondta, hogy célszerü lenne ismét lazítani a pénzpolitikán. Az USD-TRY-t 1,1874-en jegyzik. Ellenállás…
Dél-koreai kutatók nyilvánosságra hoztak egy olyan háromdimenziós képet, amely egy magzatot ábrázol egy több mint négyszáz éves múmia hasában. A holttestre 2002-ben leltek Dél-Koreában. Valószínűleg ez az első több száz éves múmia, amelynek hasában magzatot találtak.
Amíg 1,9784 alatt jegyzik a devizapárt, chart-technikai szempontból kedvezötlenek a GBP-USD kilátásai. A cél az 1,9462-es és az 1,9335-ös érték, bár lehetséges, hogy 1,91-re esik vissza az árfolyam. in-GFX
Condoleezza Rice indokolatlannak nevezte szerdán Londonban azokat a félelmeket, hogy Afganisztán veszett ügy lehet. Rice elismerte: az Egyesült Államoknak gondjai vannak azzal, hogy néhány NATO-szövetségesét rábírja, hogy többet vállaljanak a tálibok elleni harcok terheiből Dél-Afganisztánban.
Jelentősen súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Globex-ügyben Postáné Vellai Györgyi elsőrendű és Vajda László másodrendű vádlott büntetését, előbbit két év hat hónap helyett 7 év, utóbbit egy...
Jogerőre emelkedett a salgótarjáni szocialisták korábbi frakcióvezetőjének büntetése, amelyet két és fél millió forint elsikkasztásáért kapott a Nógrád Megyei Bíróságtól. Karakasev Annát korábban két évre felfüggesztett 10 hónapos börtönre ítélték és százezer forint pénzbírságra.
Kék rózsákat tervez árusítani a japán Suntory cég, de csak jövőre lesz kapható a portéka - adta hírül a Der Standard című osztrák lap. A cég több százezer ilyen genetikailag módosított virágot akar eladni. Még nem lehet tudni, mennyibe kerül majd egy szál kék rózsa, de feltehetően sokba, mivel a célcsoport a felső tízezer lesz. A vállalat kísérletképpen az USA-ban és Ausztráliában is ültet…
Váratlanul Csádba érkezett Hervé Morin francia védelmi miniszter. Ez azért figyelemreméltó, mert előző nap Nicolas Sarkozy köztársasági elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy beavatkoznak a francia csapatok Idriss Deby államfő mellett a csádi polgárháborúba. Morin az országban szolgálatot teljesítő francia katonákkal is eszmét cserélt.
A várakozásokkal ellentétben veszteséggel zárta a negyedik negyedévet a SAS skandináv légitársaság, mert a sorozatos kényszerleszállások miatt ki kellett vonnia a forgalomból Bombardier Q400-as gépeit...
A 2006-os göteborgi Európa-bajnokságon 400 méteren győztes Sztambolova, illetve az ugyanott magasugrásban ezüstérmes Veneva tavaly januárban Budapesten adott pozitív mintát