Megkezdte működését keddi taggyűlését követően a piaci szereplők által alapított Netrekész Közhasznú Kft., amely a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által tavaly indított Netrekész pályázati...
A Graphasel Design Stúdió és a cég részeként működő Motion Twins gondozásában elkészült a Madmedia tulajdonában álló interaktív eszköz, a touchmedia új honlapja. A Madmediához kapcsolódó hír, hogy a cég csatlakozott a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) Digital Signage tagozatához.
Szondáztatják a sztrájkolókat Miskolcon, eddig mintegy húsz ember fújt a szondába és közülük senki sem fogyasztott alkoholt - mondta Kovács Ferenc, a VDSZSZ helyi vezetője.
Bolti lopássorozaton értek egy soproni rendőrházaspárt Ausztriában. A 34 éves tisztet és 29 éves tiszthelyettes feleségét azonnal elbocsátották a testülettől.
2008 az egészségügyi rendszerünkért folytatott küzdelem éve lesz – jelentette ki Orbán Viktor, aki a saját internetes honlapján kedden megjelent videóinterjúban arról is beszélt, hogy szerinte kigazdálkodható a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső 30 milliárd forint.
Pénzbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Bíróság a közelmúltban azt az ezredest, aki megpróbálta eltussolni a közlekedési tárca államtitkárának gyorshajtási ügyét - közölte a Fővárosi Bíróság sajtóosztálya kedden. A hivatali visszaélés miatt indult ügyben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa tárgyalás mellőzésével hozott döntést. Úgy tudni, 240 ezer forintot kell fizetnie.
A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi úgy érzi, kezd egyre jobban hozzászokni a Bridgestone abroncsaihoz, miután az élen végzett az e heti tesztek nyitónapján a malajziai Sepangban.
Az osztrák Raiffeisenbank Bausparkasse megkapta a cseh OHS versenyhivatal engedélyét a Hypo Stavebni Sporitelna építési takarékpénztár száz százalékos átvételéhez. A Raiffeisen ezzel 20 százalékos pia...
Tömegszerencsétlenséget nem okozott - de a saját vezetőjét elütötte egy elszabadult vonat, amely harminc kilométeren keresztül száguldott egy romániai vasúti szárnyvonalon.
Aláírásgyűjtést kezdenek a tokaji történelmi borvidék szlovákiai részének érinthetetlensége és a tájjelleg megőrzése érdekében az érintett községek bortermelői, jelentették be kedden Kassán. Miután a térségben lévő Tőketerebes (Trebisov) lakosságának tiltakozását méltányolva a város önkormányzata a jelek szerint elérte, hogy ne épüljön ott a környezetet súlyosan veszélyeztető szénerőmű, a…
Januárban az amerikai szolgáltatások beszerzőmenedzser-mutatója 2001. október óta a legalacsonyabb volt, és először jelzett visszaesést, mindjárt nem is csekélyet: a mutató 41,9 pontra esett a decembe...
Vasárnap megkezdődött a várva-várt riói karnevál, ahol több millió ember fogja rázni öt napig a szambát. A nyitóeseményen azonban nem volt kegyes az ég, ugyanis szakadt az eső, így nehéz dolga volt a brazil város 12 legjobb szambaiskolásának.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elítéli a vasutasok sztrájkját. A szervezet főtitkára szerint a szakszervezetek és az érdekegyeztetés hitelét rontja Gaskó István azzal, hogy bár ő is aláírta az ez évi béremelésről szóló megállapodást, mégis ennél jóval többet követel.
A hanyatlás jelei mutatkoznak az amerikai szolgáltatási szektorban. Az ISM Services index 41,9 pontra, azaz 50 pont alá esett vissza, ami ismét okot ad a recesszióval kapcsolatos aggodalmakra. A foglalkoztatási komponens 51,8 pontról 43,9 pontra, míg az új beérkezett megrendelések komponense 52,5 pontról 49 pontra csökkent. Az USD-JPY az adatok hatására elvesztette nyereségeit, és 106,83-on…
Privát e-mailezés, msn, fórumozás, blogírás, videónézés. Az internet egyre nagyobb kísértést jelent a magukat nehezen fegyelmező munkavállalóknak. A főnökök nem nézik jó szemmel, ha mással foglalkozik a beosztott. A túlzott privát internethasználat ugyanis csökkenti a koncentrációt, ami a teljesítményre is rossz hatással van. Vannak, akik szigorúan büntetnek, ám egy kis főnöki nagyvonalúság…
A Mol Nyrt. a Nabucco International Company egyik tulajdonosaként üdvözli azt az új elképzelést, hogy bevonják a Gaz de France-ot hetedik partnerként a projektbe.
Öt millió forintot vittek el azok a rendőri intézkedést imitáló ismeretlenek, akik egy várpalotai házban jártak még pénteken este. A két férfi az otthon tartózkodó idős házaspárnak azt mondta, hogy házkutatást kell végezniük.
Bolti lopássorozaton értek tetten Ausztriában egy magyar rendőr házaspárt, a Bécsben őrizetbe vett elkövetők a soproni rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesítettek szolgálatot. A 34 éves tisztet és 29 éves tiszthelyettes feleségét azonnali hatállyal elbocsátották a testülettől - tudatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.
Elkezdődött az idei amerikai elnökválasztási év szuper keddje: az Egyesült Államokban Alaszkától az Atlanti-óceán partjáig összesen 24 államban rendeznek jelölőgyűléseket és előválasztásokat.
A fúziók és vállalatfelvásárlások mennyiségének stagnálását és összértékük csökkenését prognosztizálja erre az évre a KPMG nemzetközi felmérése. A 145 országban működő könyvvizsgáló és tanácsadó cég szakemberei szerint Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a következő fél évben várhatóan csökken a vállalati tranzakciók intenzitása, sőt, a mi térségünkben is csak szinten marad.
Az Oktatási Hivatal határozata alapján első lépcsőben 200 ezer forintos bírsággal sújtják a kerepesi iskola fenntartóját, ahol hat roma diáknak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek részt - közölte Borovszky Tímea, az oktatási tárca roma integrációs titkárságának vezetője a vizsgálat részeredményét ismertetve kedden.
Tudta ön, hogy a dildónak sokak számára semmi köze nincs a műpéniszhez? Pedig vannak, akiknek e szó hallatán nem egy hajlékony, testszerű műanyagból készült, férfi nemiszerv pótlék jut az eszébe, hanem éppenséggel a szülővárosuk, a kanadai Dildo.
Az Oktatási Hivatal határozata alapján első lépcsőben 200 ezer forintos bírsággal sújtják a kerepesi iskola fenntartóját, ahol hat roma diáknak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek részt - közölte Borovszky Tímea, az oktatási tárca roma integrációs titkárságának vezetője a vizsgálat részeredményét ismertetve.
Csökkent az elmúlt héten Zala megyében az influenzás betegek száma - tudatta kedden az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete. A megyében 100 ezer lakosra számítva 374-en fertőződtek meg, a megelőző heti 414-gyel szemben - áll a tisztiorvosi szolgálatnak a távirati irodához eljuttatott tájékoztatójában. Ebből kiderül az is, hogy az influenzások több mint 58 százaléka 15 évnél fiatalabb.
Elkezdődött az idei amerikai elnökválasztási év "szuperkeddje": az Egyesült Államokban Alaszkától az Atlanti-óceán partjáig összesen 24 államban rendeznek jelölőgyűléseket és előválasztásokat.
A gyenge ISM Services Index hatására jelentös eladási nyomás alá került a kanadai dollár, és gyengült a zöldhasúval szemben. A kereskedök szerint egyre inkább úgy vélik, hogy az amerikai gazdaság hanyatlása rossz hatással van a kanadai gazdaságra is. Az USD-CAD visszahódította az 1,00-es értéket, és új napi csúcsot ért el 1,0068-nál, majd megállapodott 1,0050-nél. Az USD-CAD-ot 1,0044-en jegyzik.…
Két hónappal, április 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferenc - a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának - előzetes letartóztatását - tudatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője kedden. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Katus Ferenc előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - közölte a megyei bíróság elnökhelyettese.
Négy nap alatt 213 körözöttet fogott el a rendőrség a fővárosban egy összehangolt közbiztonsági és bűnügyi akció során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden. A közbiztonsági és bűnügyi akció célja a kiemelten súlyos bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt többszörös körözés hatálya alatt álló személyek felkutatása volt - olvasható a távirati irodához eljuttatott…
Elhunyt Kós Lajos bábművész, a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház örökös tagját 84. életévében, kedden érte a halál - tudatta a Bóbita Bábszínház közleményben. A Jászai Mari-díjas bábművészt, aki különleges, felnőttekhez szóló zenés bábpantomim előadásaival kiemelkedő értéket hozott létre a hazai bábművészetben, a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház saját halottjának tekinti.…
Idén először tengerentúli mintára többnapos gálát szervez a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), a programban kétszer is fellép a Harlem Globetrotters
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen végzett az élen a tesztek második napján Bahreinben, ahol a Ferrari és a Toyota tovább folytatta a felkészülést a 2008-as idényre. A finn pilóta két másodperccel futott jobb időt a tavalyi pole pozíciónál.
A magyar közvélemény nemzetközi összehasonlításban is nagyra tartja a magyar tudományt, sőt, az országkép általános alakítása szempontjából is hatékony és megtérülő tevékenységnek tartja a kutatást - hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia jelentése a magyar tudomány 2005-2006-os helyzetéről. Az Akadémiáról szóló 1994. évi XL. Törvény alapján az MTA elnöke kétévente számol be az Országgyűlésnek…
Óvodákat fosztott ki három tizenéves Ózdon. A fiatalok tavaly október óta egy kivételével valamennyi helyi óvodát kirabolták. Volt, amelyiket többször is. Mindent elvittek, ami mozdítható volt. Műszaki cikkeket, konyhai felszereléseket, de sok gyerekjátékot is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,45 pontos csökkenéssel, 23.395,79 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,87 százalékos gyengülés. A részvénypiac forg...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájk bizottsága nem fogadja el azt a helyzetet, hogy nincs előrehaladás a tárgyalások során - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a keddi sztrájk bizottsági ülést követően. Hozzátette: az utasok érdekében tiltakoznak amiatt, hogy a még elégséges szolgáltatásokban sem hajlandó a munkáltató azt a teljesen racionális megállapodást megkötni, amelyet…