A Magyar Energia Hivatal óriási adathalmaz feltüntetésére kötelezné a társaságokat, a Magyar Energiafogyasztók Szövetsége szerint viszont nincs szükség arra, hogy a fogyasztókat ennyi információval sokkolják
Egyre élesebb a vita Németországban a jövőbeni afganisztáni katonai szerepvállalásról. A német hadsereg korábbi tábornoka, a NATO katonai bizottságának volt elnöke sürgette, hogy Németország küldjön katonákat a közép-ázsiai ország déli részébe is, ahol felerősödött a tálib ellenállás.
Az EUR-USD ma lefelé kitört eddigi sávjából, és minimumot ért el 1,4743-nál. A januári EU-s szolgáltatási indexet meglepöen 52,0 pontról 50,6 pontra módosították, miközben a szakemberek változatlan értékkel számoltak a legutóbbi 53,1 pont után. A 3 legnagyobb nemzetgazdasági indexei csökkenést mutattak. A francia index 58,9 pontról 56,6 pontra, az olasz index 49,7 pontról 47,9 pontra, a német…
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete továbbra sem függeszti fel a sztrájkot, fenntartja azt határozatlan ideig – mondta Gaskó István, a szervezet elnöke az egyeztető tárgyalásokat követően rádiónknak.Az álláspontok ugyanis egy kérdésben sem közeledtek. A beszélgetést még tegnap este rögzítettük.
Kevesebb időt töltenek mélyalvásban a dohányosok, mint a nemdohányzók - állapították meg amerikai kutatók alvó dohányosok agyi aktivitását követve. A dohányzók négyszer-ötször gyakrabban panaszolták, hogy nem érzik kipihentnek magukat, mint a nemdohányzók.
A finn kiválóság még január közepén Westendorfban törte el a lábát, ám az orvosok csak a napokban vették észre a törést, így a szükséges műtétet csupán hétfőn végezték el egy helsinki klinikán
Napjainkban egyre divatosabb a szemüveg, Harry Potternek és Johnny Deppnek már a védjegyévé vált. Ma már azok is szívesen viselik az okulárét, akiknek nincs semmi baj a szemükkel
Hosszú távon is kedvező folyamatokra számíthatnak a svájci frankban eladósodottak. A Raiffeisen elemzője szerint rövid távon azonban az amerikai jelzálogpiaci válság közvetve a svájci frank gyengülését is eredményezheti, ami a törlesztő részletek átmeneti drágulását hozhatja.Lányi Bencét hallják.
Tizenöt-húszezer csádi keresett menedéket a szomszédos Kamerunban az elmúlt napokban, a csádi főváros térségében dúló harcok elől menekülve - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. Az elnök hatalmának megdöntésére törő lázadók a hétvégén rövid időre be is nyomultak N,Djamenába.
Azok, akiknek se helyük, se idejük nincs arra, hogy kutyát, macskát, netán valamilyen egzotikus állatot tartsanak, azok remek barátokra lelhetnek a hörcsögök, egerek, tengerimalacok között. Ezek a jószágok igazán intelligens, kedves és humoros „figurák”, akik megszámlálhatatlan boldog pillanattal viszonozzák a gazdi gondoskodását. Alábbi összeállításunkban a legkedveltebb rágcsálókat mutatjuk be…
Gyorsabb nem, csupán könnyebb lehet Szerbia európai uniós integrációja Boris Tadic szerb elnök újraválasztását követően. Az eredmény megkönnyebbülést jelent Európa számára. A nyugatbarát politikus bár ellenzi Koszovó függetlenedését, a tartomány elvesztése ellen csupán diplomáciai eszközökkel kíván fellépni. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt hallják
Családi ezüst - Asztali ezüstök a 18-19. századból címmel látható kiállítás keddtől a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlaton több mint száz ötvösremeket mutatnak be az érdeklődőknek.
Idehaza kívánja gyártani a klinikai vizsgálatok befejeződése után a HIV fertőzés egyik új kezelési módjának számító Derma Vir tapaszt az eljárást kidolgozó magyar biológusnő. A gyártó üzemet a Gyógyszerkutató Intézetben alakítják ki a globális biotechnológia egyik legbefolyásosabb pénzügyi befektetési alapjának segítségével. A gyártó cég, a Genetic Immunity Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával…
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás azzal a 47 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfival szemben, aki gyakorlatozás közben légpuskával combon lőtte szomszédját, Kék községben.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezett nagydöntője, a 42. Super Bowl minden idők második legnézettebb televíziós műsora lett az Egyesült Államokban.
Az egyik legnagyobb amerikai filmsztár, George Clooney szerint a hollywoodi filmgyártás aranykora végleg leáldozott. Az Oscar-díjas színész úgy véli: a csúcskorszak a hatvanas-hetvenes évekre esett, amikor minden évben több klasszikussá vált alkotást is forgattak.
Csádban elvi beleegyezésüket adták egy azonnali tűzszünethez a lázadók. Az ország elnökével szemben álló szövetség szóvivője közölte: az afrikai országban állomásozó francia csapatok közvetlenül beavatkoztak a konfliktusba.
A Ferencváros hétfőn leigazolta Grosics Gyulát. A kórházban lábadozó kapust Rieb György elnök szerződtette. 1962-ben a politikai hatalom nem engedte, hogy a Fekte Párduc zöld-fehér mezt viseljen. Grosics a meghiúsult szerződés miatt vonult vissza az aktív labdarúgástól.
Több Volán-társaság is elfogadja a vasutassztrájk ideje alatt a vonatbérleteket, az OrangeWays pedig kedden közölte: hat, egyenként 65 személyes luxusbuszt küld kedden délelőtt a Nyugati- és a Keleti-...
Tom Lantos egészségi állapotától függ, elutazik-e Washingtonba csütörtökön Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - értesült kormányközeli forrásból kedden az MTI. A miniszterelnökhöz közeli források a távirati irodának úgy fogalmaztak, hogy kedden délután, a Lantos-családdal konzultálva döntenek az utazásról. A magyar származású demokrata párti politikus, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának…
Romániában a nettó átlagbérek decemberben 15,2 százalékkal 1266 lejre (517 euróra) növekedtek éves szinten. Az előző hónaphoz képest a nettó bérek emelkedése 13 százalékot tett ki a Nemzeti Statisztik...
Decemberben meglepöen 1,1 milliárdos deficitröl számoltak be a cseh kereskedelmi mérlegnél, miközben a szakemberek 0,5 milliárdos többlettel számoltak a legutóbbi 11,3 milliárd után. Az EUR-CZK-t 25,586-on jegyzik. Ellenállás 25,812-nél, míg támogatás 25,568-nál található. In-GFX
Nincs kit megbüntetni, ezért lezárult a nyomozás a tavaly nyáron történt makói buszbaleset ügyében. A tragédia okozója ugyanis meghalt. A rendőrségi szakértők szerint a balesetet kizárólag a kamion vezetője okozta, a buszsofőr vétlen volt.
Nem találtak robbanószerkezetet abban a szombathelyi általános iskolában, melynek felrobbantásával fenyegetőzött egy gyermekhangú betelefonáló a rendőrség ügyeletén.
Januárban az euróövezetben a vártnál gyorsabb ütemben lassult a szolgáltatási tevékenység bővülése, az ágazat négy és fél éves mélyponton teljesített - derül ki az RBS/NTC szolgáltatói beszerzői men...
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök összeroppant, imádott édesanyja ugyanis milánói otthonukban, 97 éves korában elhunyt. Pártja aggodalommal figyeli a mély gyászba borult médiacézárt.
A kormány beterjesztette a parlamentnek a részletes jogalkotási programját. E szerint 2008 áprilisában nyújtják be a jövő évi adótörvényeket - így teljesül ugyan az a feltétel, hogy a 2009-es adótörvényeket még a tavaszi ülésszakon elfogadja a parlament, ám a korábbi ígéretekhez képest csúszást jelent – írja a Napi Gazdaság.
Januárban meglepöen 52,4 pontról 52,5 pontra emelkedett a brit CIPS-szolgáltatási index, meghaladva ezzel az 52,0 pontos elörejelzést. A GBP-USD mégsem profitálhatott az adatokból. A devizapár árfolyama visszaesett 1,9663-ra. Támogatás 1,9596-nál, míg ellenállás 1,9806-nál található. In-GFX