Kisiklott egy személyvonat mozdonya és első két kocsija a Pest megyei Örkénynél szerdán délután. A Kőbánya-Kispest felől érkező vonat a vasútállomás előtt ugrott le a pályáról. Táborfalva és Dabas között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A helyreállítás éjszakáig is eltarthat. Senki sem sérült meg.
Átlagosan kétszer annyi pollen van már most a levegőben, mint az elmúlt évben ebben az időszakban, a pollenszezon pedig korán, január végén elkezdődött a mogyoró virágzásával - mondta Apatini Dóra, az...
Terrorelhárító kommandósok törtek rá kedden este kilenc óra körül a Bérkocsis utca egyik lakásában tartózkodó 40 éves férfira és a 48 éves nőre. A rendőrség állampolgári bejelentés alapján jutott ahhoz az információhoz, hogy a két személy fegyvert akar eladni a józsefvárosi lakásban.
Már Szlovákiában is komoly vita és ellenállás bontakozott ki a Tőketerebesre tervezett, széntüzelésű erőmű kapcsán - mondta az InfoRádióban a magyar környezetvédelmi tárca vezetője. Fodor Gábor elmondta: már a szlovák gazdasági tárca vezetője is elutasította a beruházást.
Az Egyesült Államokban januárban a várakozásokhoz képest erőteljesebben, 5,3 százalékkal visszaesett a tartós cikkek eladása - jelentette szerdán a kereskedelmi minisztérium. Öt hónapja ez volt a leg...
A rendőrség kifejezetten sikeresnek ítéli a "zéró-tolerancia" jegyében zajló közúti ellenőrzési akciósorozatát, ezért tovább folytatja, kiváltképp az ittas járművezetők kiszűrése érdekében - hangzott el az ORFK szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy egyszerű vizsgálattal megállapíthatjuk, hogy a szárazságtól vagy épp a vízhiánytól szenved a növény. Aki ezt elolvassa, legközelebb már tudni fogja.
Természetvédelmi őrök próbálják megóvni a nemzeti parkjaink védett növényeit, a hóvirágot és a tavaszi tőzikét. A virágszedőket - akik gyakran megrendelésre gyűjtik a növényeket - még a magas bírság sem tartja vissza attól, hogy rombolják a környezetet.
Jeniffer Aniston annyira biztosra akar menni a gyerekvállalásban, hogy hétfőn délután kivették és lefagyasztották néhány petesejtjét arra az esetre, ha nem találna időben megfelelő apukát, aki gyermeket nemzene neki.
Miután közzétették a gyenge amerikai adatokat, nem tett szert emelkedö potenciálra az EUR-USD. A tartós fogyasztási javak megrendelései januárban havi szinten meglepöen 5,3%-kal csökkentek, miközben a szakemberek -4,0%-os értékkel számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul +5,0%-ról +4,4%-ra módosították. A német gazdaságot nem zavarta az euró erössége. A Német Ipari-, és Kereskedelmi Kamara…
Hivatali visszaélés ügyében eljárás indult két ember ellen abban az ingatlanügyben, amely tavaly novemberben koalíciós válságot idézett elő Szlovákiában. Erről szerdán a szlovák Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a Független Hírügynökséget.
Szuperbruttósítana a gazdaságkutató intézet. A GKI 2009-től bevezethető adóváltoztatási javaslata 400 milliárd forintból oldható meg, amelyből 300 milliárd forintot a járulékcsökkentés, 100 milliárdot a bérkompenzáció jelentene. Az intézet számításai alapján az eljárás 1-1,5 százalékponttal csökkenetené adóterhelést.
A Fidesz kifogásolja, hogy a kormány parlamenti jóváhagyás nélkül döntött a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről, ezért felszólítja a miniszterelnököt, hogy ne írja alá az erről szóló szerződést - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője a gazdasági -, a külügyi- és az európai ügyek bizottságának együttes ülése után. Az MSZP szerint az ellenzéknek nincsenek megalapozott szakmai…
Ma tovább, 106,18-ig folytatódott az USD-JPY zuhanórepülése, miután közzétették az amerikai tartós fogyasztási java gyenge megrendeléseit. Bár 106-nál még néhány támogatás található, a 104,97-es érték a cél. In-GFX
Megszökött szingapúri börtönéből szerdán Mas Selamat Kastari, a Jemaah Islamiyah délkelet-ázsiai terrorhálózat feltételezett helyi vezetője - közölték a szingapúri hatóságok. A Jemaah Islamiya számlájára írják egyebek közt azokat a robbantásokat, amelyek 202 ember, többségében külföldi turista halálát okozták 2002-ben az indonéziai Bali szigetén.
A nemzetközi statisztikák alapján tavaly a Szépművészeti Múzeum (764 ezer látogatóval) a világ 46. leglátogatottabb múzeuma volt. A világ vezető művészeti szaklapja, a The Art Newspaper által összeállított kimutatások alapján a múzeum Van Gogh tárlata pedig kategóriájában a negyedik helyezést érte el.
A Novartis leányvállalata, a Sandoz új ügynökséget választott meghívásos tenderen non-tv médiafeladatokra. A pályázaton három cég indult, a gyógyszercég a győztessel év végéig szóló megállapodást kötött. A Sandoz OTC-márkainak non-tv médiamegbízása eddig a Berg Médiánál volt.
Megkongatták a vészharangot Németországban az áramszolgáltatók, mert szerintük a jelenlegi erőművek elérkeztek teljesítőképességük határára, és ha a nyár ismét tartós hőséggel jár majd, az áramszolgáltatás akadozásával kell számolni.
Eltörött hétfőn kora délután egy 200 milliméteres vízfőnyomócső Miskolcon. A vezeték a város sétálóutcáján, egy villamosmegálló mellett törött el. A javítás várhatóan este hét-nyolc óráig tart, egyelőre 200 lakás van víz nélkül.
Hernádi Judit szakít a színházzal, a férfiakkal, a múlttal és jelennel. Mindezeknek a színésznő színpadon, önálló estjén int búcsút, s a főpróbán elárulta, hogy egyetlen szerelmi szakítása sem viselte meg annyira, mint a Vígszínháztól vett búcsúja.
A Reckitt Benckiser csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat márciusban induló országos ruhagyűjtési programjához. Az FMCG-cég a Vanish márkával támogatja az akciót, hogy a felajánlott ruhák tisztán kerülhessenek a rászorulókhoz. A program népszerűsítéséhez televíziós szpot is készült, amelynek főszereplője Deutsch Anita színésznő.
Ma továbbra is 1,50 fölött jegyzik az EUR-USD-t. Az elemzök szerint erösnek mondható az emelkedés, és a kerek érték tartós átlépése esetén további emelkedö potenciál nyílhat. Miután gyengén alakultak a mai amerikai adatok (jelzálogkölcsön-igénylések száma, valamint tartós fogyasztási javak megrendelései) 16.00 órakor teszik közzé a januári új ingatlaneladásokat, ahol a havi szinten mért -0,7%-os…
Csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma, kevesebb az ittas vezető is az utakon - hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság legutóbbi fokozott közúti ellenőrzést értékelő sajtótájékoztatóján. Áprilistól újabb akció lesz az utakon.
A modern magyar festőművészet meghatározó alakjának, Rippl-Rónai Józsefnek 43 művét állítják ki pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében. Az időszaki tárlatot április végéig tekinthetik meg a látogatók.
A Január tradícionálisan gyenge hónapnak számít Európa szerte, így még néhány hetet várnunk kell, hogy megláthassuk, valójában hogyan is kezd alakulni 2008"
Megszületett a megegyezés a szocialisták és a szabad demokraták között a 2008-as fővárosi költségvetés részleteiről, kedden este azonban az MSZP-frakció a költségvetés megszavazásának feltételéül szabta a budapesti kórházátalakítás elfogadását - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Demszky Gábor.
Balogh a múlt héten ötödik lett a kairói Világkupa-fordulón, de kisebb izomhúzódást szenvedett, így - a hazai szövetségtől származó információ szerint - orvosi tanácsra ezúttal inkább pihen
Egy pekingi aranyérem 20 millió forintot ér, vagyis adómentesen ennyi pénzt kap az a sportoló, aki a 2008-as ötkarikás játékokon az első helyen végez - mondta Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport-szakállamtitkára a kormány olimpiai jutalmazást érintő döntését bejelentve a kormányszóvivői tájékoztatón.