2008. február 27. szerda

febr. 27
8:10
Saját márkát indít Amy Winehouse (Infostart)
Saját márka indításáról döntött az ötszörös Grammy-győztes Amy Winehouse. A zavaros magánéletéről és különc öltözködéséről is ismert énekesnő a jelek szerint nem csupán a lemezeladások terén szeretné kihasználni sikerét.
febr. 27
8:11
Szerda délutánig nyilvános a választási névjegyzék (HírTV)
Szerdán 16 óráig tekinthetnek be a választópolgárok szavazókörük választási névjegyzékébe, és győződhetnek meg arról, hogy szerepelnek-e benne. A népszavazás napján, tehát március 9-én már senkit sem lehet felvenni a névjegyzékbe, kivételt csak azok jelentenek, akiknek van megfelelő igazolásuk ehhez.
febr. 27
8:11
Meg akarom ölelni a kisfiam! (Blikk)
Megszületett a nyakon lőtt és lebénult férfi gyermeke
febr. 27
8:11
Lap, szem, le (Metropol)
Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja.
febr. 27
8:15
Endi volt kedvesével és lányával lubickolt (Blikk)
Igazi családként lubickolt az esztergomi élményfürdőben a Hooligans együttes dobosa, Endi (38) volt kedvesével, Dinával (35) és közös gyermekükkel, Bogival (2).
febr. 27
8:20
A Gazprom megint nekiesett Kijevnek (Privátbankár)
A Gazprom ismét a gázszállítás csökkentésével fenyegette meg Ukrajnát, két héttel azután, hogy Oroszország és Ukrajna megállapodott az előző vita rendezésében.
febr. 27
8:21
A mozihálózat ellen indul harcba Rambo (Infostart)
Kis híján megbukott a legújabb Rambo-film Nagy-Britanniában és Írországban, hiszen az általában legerősebbnek számító nyitóhétvégét csak a harmadik helyen zárta a Hipervándor és a Be Kind Rewind mögött. Az okok azonban nem mindennapiak...
febr. 27
8:25
2008-as Alfa 159 limuzin és Sportwagon (Fotókkal!) (hirado.hu)
A kritikusok és az európai vásárlók által nagy becsben tartott 159-es sorozatot néhány esztétikai módosítással, gazdagabb kínálattal, és számtalan mechanikai és kényelmi változtatással frissítették
febr. 27
8:26
Szépen nő a Szentkirályi (Privátbankár)
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. bevétele 5 milliárd forint volt 2007-ben, ez 16 százalékos növekedés a 2006. évi 4,3 milliárd forinthoz képest. A Szentkirályi 5,8 milliárd forintos bevételre számít az i...
febr. 27
8:26
Márciusban ismét lesznek zavargások? (BorsOnline)
A rendőrség nem számít arra, hogy szélsőséges csoportok aktivizálnák magukat a népszavazás napján (március 9.) vagy megzavarnák a március 15.-i ünnepet - erről Bencze József országos főkapitánybeszélt. Annak ellenére sem, hogy Budaházy György és Toroczkai László cselekvésre buzdító levelet írt, illetve március 9-én, az urnazárást követően a Parlamentnél jelentettek be demonstrációt.
febr. 27
8:27
"Nem kívánom, hogy megkínozzák vagy megöljék" (Infostart)
Zokogott, amikor visszatért a parancsára elkövetett gyilkosságok helyszínére a vörös khmer kivégzőparancsnok, Kaing Guek Eav. Az általa vezetett S-21 börtönben és kínzóközpontban nagyjából 15 ezer embert öltek meg.
febr. 27
8:27
Bajban a Super Aguri (hirado.hu)
Továbbra is kérdéses, hogy a Super Aguri csapat részt tud-e venni a Forma-1 idei, március 16-án kezdődő idényében
febr. 27
8:28
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az NZD-USD nyomás alá került az ázsiai kereskedésben, és 0,8170-röl visszaesett 46 pippel 0,8124-re. A vételi utasítások 0,8120-nál 0,8150-re segítették az árfolyamot. Támogatás 0,8100-nél, míg ellenállás 0,8183-nál található. A kerek 0,82-es érték korlátozhatja a piacot felfelé. Az EUR-JPY árfolyama 73 pipes sávban mozgott, 161,09 és 160,36 között. A kereskedök szerint hamarosan megközelíthetik…
febr. 27
8:30
Ismét drágulhat a kenyér (HírTV)
Tovább emelkedhet a nemzetközi árutőzsdéken a gabona ára, ez pedig a kenyér drágulásához is vezethet - írja a Magyar Nemzet. A pékszövetség véleménye szerint ugyanis a pékek a költségeiket kénytelenek beépíteni a kenyér árába.
febr. 27
8:31
A Peugeot Sport versenyzői (6. rész) (hirado.hu)
Franck Montagny
febr. 27
8:31
Mol: A rosszabb akarja a jobbat megenni (Privátbankár)
Az OMV tavalyi eredményei is mutatják, hogy egy kevésbé hatékony cég akarja felvásárolni a sokkal jobban működő versenytársát, a Mol Nyrt.-t.
febr. 27
8:33
A rendőrségnél parkolt le az ittas sofőr (hirado.hu)
A 28 éves férfit a hatóságok azonnal őrizetbe vették, és ittas vezetés miatt vádat emeltek ellene
febr. 27
8:34
Szlovák "nem" a tőketerebesi erőműre (HírTV)
Nemet mondott a tőketerebesi széntüzelésű erőműre a szlovák gazdasági tárca. A miniszter azért utasította el a beruházást, mert az erőmű megépülésével szerinte nagy mennyiségű szennyező anyag és por kerülne a levegőbe, és egyéb káros következményekkel is számolni kellene.
febr. 27
8:35
Nincs megállás: tovább drágulhat a kenyér (hirado.hu)
A pékek tavaly több lépcsőben emelték a kenyér árát, ám ez leginkább csak ott sikerült, ahol kevés a hipermarket
febr. 27
8:37
20 százalékkal is drágulhat az energia (Privátbankár)
A jegybank szakértői szerint a korábban elhalasztott áremelések miatt az energiaárak tekintetében még az idén 15-20 százalékos áremelés is elképzelhető.
febr. 27
8:37
A Fradi elnöke örül Lisztesnek (hirado.hu)
Ferencváros elnöke örül, hogy sikerült leigazolni Lisztes Krisztiánt és reméli, hogy a 49-szeres válogatott még évekig náluk fog játszani
febr. 27
8:39
EUR-USD Abszolút csúcs 1,5047-nél (HírTV)
Február 25-én 1,50 fölé emelkedett az EUR-USD árfolyama. A 70 pipes emelkedés után új abszolút csúcsot értek el 1,5047-nél. Az emelkedésért a stopok oldása volt a felelös 1,4970-80-nál. Az amerikai, ausztrál és új-zélandi befektetök vételi utasításai is felfelé segítették az árfolyamot. A csúcs elérése után 1,50-re esett vissza az árfolyam. Ez a támogatás eddig tartotta magát. Jelenleg 1,5030-40…
febr. 27
8:39
Hazavitte ikreit a popdíva (hirado.hu)
Jennifer Lopez kedden hagyhatta el a Long Island-i North Shore egyetemi klinikát
febr. 27
8:42
Vérremenő küzdelem! Leszúrta sógorát mert Obama-rajongó (hirado.hu)
Hillary Clinton és Barack Obama egyre élesebb és eldurvuló küzdelmének meg lehet az első halálos áldozata, ha a 41 éves Sean Shurelds nem éli túl azt a késszúrást
febr. 27
8:42
Még nem tért vissza a németek bizalma (Privátbankár)
A tavaly év eleji viszonylagos, de alaptalan lelkesedésen messze túljutva, ősz óta igen gyenge a német fogyasztók hangulata. A márciusra szóló hangulatmutató 4,5 pont, a februári és a januári, szintén...
febr. 27
8:44
Gyurcsány: ha jól csinálják, egy "40 ezres" részvény, akár 20 milliót is érhet (hirado.hu)
Egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne egy állampolgár 10-15 százalékos kedvezménnyel, 40 ezer forintos befizetéssel, ami 4-8 év múlva 5-20 millió forintot érhet - mondta a kormányfő a tv2 Mokka című műsorában
febr. 27
8:44
Nincs több titok: Gyurcsány beszélni kezdett a cégekről (Infostart)
A miniszterelnök szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópálya-kezelő benne lehet az új tulajdonosi programban. A miniszterelnök erről a TV2 reggeli műsorában beszélt.
febr. 27
8:44
Még nem tért vissza a németek bizalma (Privátbankár)
A tavaly év eleji viszonylagos, de alaptalan lelkesedésen messze túljutva, ősz óta igen gyenge a német fogyasztók hangulata. A márciusra szóló hangulatmutató 4,5 pont, a februári és a januári, szintén...
febr. 27
8:44
Lefokozták a volt ügyészségi szóvivőt (HírTV)
Megrótták és lefokozták a Fővárosi Főügyészség januárban felmentett szóvivőjét, Varga Gergelyt a leleplező hangfelvétel miatt - tudta meg ügyészségi forrásból a köztelevízió egyik műsora.
febr. 27
8:48
Törvénymódosítás lesz a sztrájk vége? (Piac és Profit)
Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja.
febr. 27
8:48
Súlyos vád Alföldi Róbert filmje ellen (Blikk)
Megrontás bűntette címen tett feljelentést egy titokzatos szövetség Alföldi Róbert (40) és társai ellen a Nyugalom című filmje miatt. A filmben egy tíz év körüli szereplő Udvaros Dorottya lába között matat.
febr. 27
8:50
Német GfK fogyasztói hangulat: 4,5 pont- elörejelzés: 4,4 pont (HírTV)
Márciusi német GfK fogyasztói hangulat: 4,5 pont- elörejelzés: 4,4 pont- elözö havi érték: 4,5 pont. Részletek következnek… in-GFX
febr. 27
8:52
Német importárak: +0,8%- elörejelzés: +0,2% (HírTV)
Januári német importárak: +0,8%- elörejelzés: +0,2%- elözö havi érték: -0,1%. Részletek következnek… in-GFX
febr. 27
8:52
Azt hiszem, már csak néhány napot kell várnunk... (hirado.hu)
Interjú Lobenwein Norberttel
febr. 27
8:53
Gyurcsány megnevezte a szóba jöhető cégeket (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópályakezelő benne lehet az új tulajdonosi programban, a Volán-társaságok kimaradnak az akcióból
febr. 27
8:53
Debreczeni Zita elégedetlen a testével (BorsOnline)
Debreczeni Zita külsejét sok nő megirigyelhetné, a gyönyörű modell mégsem elégedett magával. A Bajkeverők egykori sztárja önértékelési problémákkal küzd: hiába a legkeresettebb modellek egyike, és az ország egyik leggazdagabb férfijának párja, képtelen elfogadni önmagát.
febr. 27
8:55
Az SZDSZ elítéli a kádárizmust (HírTV)
Kóka János ugyan nem látta a Gyurcsány Ferenc interjúját, de emlékeztetett, hogy a miniszterelnök Kádár és Nagy Imre öröksége közül Nagy Imrét választotta. A liberális elnök szerint csak egy úton lehet haladni és bízik abban, hogy a koalíciós partner nem a kádári úton halad.
febr. 27
8:57
A Gazprom győzelmeként értékelik Moszkvában a magyar kormány döntését (Infostart)
A Gazprom újabb európai győzelmeként értékelte a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap a magyar kormány csatlakozását a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséhez.
febr. 27
8:58
Közel egymilliárdot hoztak a választások az Állami Nyomdának (Privátbankár)
Az Állami Nyomda Nyrt. 2007-ben 1,158 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, 9,3 százalékkal többet az előző évinél, miközben árbevétele 5,1 százalékkal 13,472 milliárd forintra mérséklődö...
febr. 27
8:58
Kézilabdával nyitotta meg kapuit a Sportfogadó (hirado.hu)
febr. 27
8:59
Harryt Afganisztánba vitték (Blikk)
febr. 27
9:00
Újra lelőhetik az elefántokat (Blikk)
Tizenhárom év után feloldották az elefántokra kimondott vadászati tilalmat
febr. 27
9:00
Csúnyán megbukott az Oscar-gála (hirado.hu)
Az idei ceremónia minden idők legrosszabb nézettségét produkálta
febr. 27
9:01
Gaskó: Még a héten folytatódhat a sztrájk (HírTV)
Elképzelhető, hogy még a héten folytatódik a vasutassztrájk - mondta Gaskó István kedd este a köztelevízió esti műsorában. A Vasúti Dolgozók Szabad szakszervezetének vezetője azt is közölte, hogy követeléseik változatlanok és szerinte a MÁV tudná is azokat teljesíteni.
febr. 27
9:02
Megnyílt Noé bunkere (Blikk)
A föld összes növényi magját tárolják
febr. 27
9:04
Amikor utoljára látták, a lábánál fogva vonszolta a mélybe a cápa (Infostart)
Sohasem találták meg annak a fiatal kutatónak a holttestét, akit még 2005-ben támadott meg egy nagy fehér cápa. A férfi társa azt mondta: volt náluk cápariasztó eszköz, de nem viselték, mert zavarta volna őket a munkában.
febr. 27
9:06
Alig akad kút, ahol 300 forint alatt kapjuk a benzin literjét (Blikk)
Magyarország – Megjósolni sem lehet, hogy meddig kúszik még felfelé a benzin és a gázolaj ára. Az emberek már félnek a szerdától, amikor a töltőállomásokon pár forinttal mindig többet kérnek az üzemanyag literéért. Ma újra emelkedtek az árak, s ezzel a benzin átlagára elérte a 300 forintot. Nyáron volt már erre példa, de télen még soha. A Blikk utánajárt, hogy a tankolás után hol marad a legtöbb a…
febr. 27
9:06
Erdőirtás: vizsgálat indult a magyar állam ellen (HírTV)
A Magyar Nemzet értesülése szerint az Európai Bizottság vizsgálatot indított, amiért a magyar állam nem védte meg a Natura 2000 oltalom alá eső sajóládi erdőt. Az EB harminc napon belül várja a szaktárcáktól válaszát az üggyel kapcsolatban.
febr. 27
9:10
Elárverezhetik Jacko Sohaországát (hirado.hu)
A popsztár birtoka kalapács alá kerülhet, ha nem fizeti ki 24,5 millió dolláros kölcsönét
febr. 27
9:11
Milliókat költenek kommunikációra Szabolcsban (Blikk)

Keresés