Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, amikor egy tűzoltóautó karambolozott személyautóval Mátészalkán, kedden délben. A rendőrség eddigi vizsgálata szerint az autó kikanyarodott a megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó elé.
Hazai családi- és magángyűjteményekben található Vasarely-művekből nyílt kamara-kiállítás kedden a szegedi Móra Ferenc Múzeumban; a tárlaton több olyan ritkaságot is bemutatnak, melyet Magyarországon még nem láthatott a közönség - közölte a közgyűjtemény képzőművészeti osztályának vezetője az MTI-vel.
Az önkormányzatok harmada vonta össze eddig, vagy legkésőbb a jövő tanév végéig összevonja általános iskoláit - a többi mellett ezt állapította meg a közelmúltban alapított Tárki-Tudok első felmérése, amelynek során ötszáz önkormányzatot kérdeztek meg tavaly ősszel.
Miután a vártnál kedvezöbben alakult a német ifo-index, tovább emelkedett az EUR-USD árfolyama, és csúcsot ért el 1,4884-nél. A devizapár ezzel több mint egy centet nyert 1,4777-es minimuma óta. Míg az EU-s adatok meghaladják az átlagot, az amerikai adatok gyengék. Azzal számolnak, a szakemberek, hogy a délutáni amerikai fogyasztói bizalom 4 éves minimumot érhet el 82,0 pontnál. Az EUR-USD-ot…
Varga Mihály szerint a "napnál is világosabb", hogy lesz gázáremelés, 1000 forint lesz a vizitdíj, sőt a tandíj is emelkedik majd. Folytatódik a hazugság politikája hazánkban, amely ellen egyetlen dolgot tehetnek az emberek, március 9-én igennel voksolnak a népszavazáson.
A McLaren Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen végeztek az élen a barcelonai tesztek második napján a délelőtti tréningen, ahol a tegnapi nappal ellentétben, száraz pálya fogadta a versenyzőket.
21 civilt raboltak el Irakban ismeretlen fegyveresek Bakuba városának közelében kedden. A túszejtők egy ellenőrzőpontot állítottak föl. Az ott áthaladó kisbuszt megállították, a benne utazó 11 férfit és 3 nőt elfogták.
Magyarország támogatja, hogy Macedónia meghívást kapjon a NATO-ba és tagja legyen az észak-atlanti szövetségnek - mondta a magyar miniszterelnök, miután kedden Budapesten megbeszélést folytatott macedón partnerével, Nikola Gruevszkivel.
Repülőgép zuhant egy 71 éves nyugdíjas kertjébe Angliában. Az idős hölgy halála rémült a robaj hallatán, az pedig sokkolta, hogy a két halottnak hitt pilóta váratlanul mosolyogva ráköszönt.
A lengyel kormány kedden elismerte Koszovó függetlenségét, de a döntést bejelentő varsói külügyminiszter leszögezte: a kabinet nehéz szívvel tette ezt. Radoslaw Sikorski a kormány nevében reményét...
A lengyel kormány kedden elismerte Koszovó függetlenségét, de a döntést bejelentő varsói külügyminiszter leszögezte: a kabinet nehéz szívvel tette ezt.
A dollár ma gyengülést mutatott. A dollárt megterheli, hogy gyengülhet az amerikai konjunktúra. Az euró profitált a meglepöen kedvezö német ifo-indexböl, mely 103,4 pontról 104,1 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 102,9 pontos elörejelzést. A figyelmet a délutáni amerikai adatok vonják magukra. 14.30 órakor hozzák nyilvánosságra a januári amerikai termelöi árakat. Itt +0,4%-os értékre…
A félpótkocsikat gyártó Schmitz Cargobull AG magyarországi leányvállalata régiós kampány kreatívfeladataira hirdetett pályázatot, amelyre összesen nyolc ajánlat érkezett – tudta meg a Kreatív Online. A második körbe három ügynökség jutott.
Egyes információk szerint sem a népszavazás, sem a március 15-i nemzeti ünnep előtt nem akarja a kormány nyilvánosságra hozni azt, hogy mennyivel drágul a gáz
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy egy 300 milliárd forintos beruházásról úgy írjanak alá megállapodást, hogy arról semmiféle tájékoztatást nem kapott a magyar Országgyűlés. Navracsics Tibor frakcióvezető ezért levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez és sürgősen rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte.
Nem is gondolunk bele, de a szervezetünkbe juttatott anyagoknak lehet jótékony, de kártékony hatásuk is egészségünkre: megszabadíthatnak székrekedésünktől, erősíthetik immunrendszerünket, de szinte mindannyian találkoztunk már bizonyos ételek által okozott allergiával is.
Idén áprilisban kezdi meg műsorok együttes készítését és egyidejű sugárzását az európai rádiók hálózataként létrejött konzorcium, amelyhez eddig 13 EU-tagország 16 rádiója csatlakozott, 7 további pedig társult formában kapcsolódik.
Rendkívüli parlamenti ülésnapon tárgyalna a Fidesz a Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről, még azelőtt, hogy erről csütörtökön Moszkvában megállapodást köt a magyar és az or...
Rendkívüli parlamenti ülésnapon tárgyalna a Fidesz a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről, még azelőtt, hogy erről csütörtökön Moszkvában megállapodást köt a magyar és az orosz kormány - közölte Navracsics Tibor frakcióvezető.
Az Index azt írja, hogy kisebb botrány kerekedett abból, hogy a Flamand Rádiózenekar egy cigánycsalád fotójával reklámozta Bartók-Ligeti művekből összeállított koncertjét Belgiumban. A plakáton a család képén kívül még egy felirat is szerepelt: Hungary.
A mobil-előfizetők száma az idén januárban 69 ezerrel nőtt, így elérte a 11,099 milliót - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság. A közlemény szerint január végén 100 főre 110,5 előfizetés jutott. A...
Barbados miniszterelnöke kulturális nagykövetté nevezte ki Rihannát. Az elismerés mellett az énekesnő kapott egy „kődarabot” is – ami valójában egy ingatlan a sziget sziklás, ám igen előkelő területén.
Az elemzök szerint besürüsödhet a levegö az USD-JPY számára 108 fölött, ahogy az elmúlt héten is történt. Ugyan némi támogatást jelent az EUR-JPY erösödése, de azonnal megváltozhat a hangulat, és fokozódhat a befektetök kockázatkerülése, ha veszteségekröl számolnak be a részvénypiacokon. Ráadásul 108,50 körül exportörök eladási utasításaival kell számolni. Ezért érdemes a shortokat favorizálni a…
Szerdán, Koszovó függetlenségének kikiáltása után tíz nappal megalakul az új ország fölött ellenőrzést gyakorló Nemzetközi Irányító Csoport (angolul: International Steering Group - ISG) - írta a Zeri című pristinai újság.