Az Egyesült Államok szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) az iráni atomprogramról szóló legfrissebb jelentése alapul szolgálhat az iszlám köztársaság elleni újabb büntetőintézkedések bevezetéséhez.
A terv ugyanolyan vadnak tűnik, mint a XIX. században a Szuezi-csatorna megépítéséé, ugyanakkor nagyon komoly tervek készülnek a Vörös-tengeren átívelő, Dzsibutit és Jement összekötő, 28 kilométer hos...
Tekintettel arra, hogy Japánban egyre csökken a születések száma, a tokiói Disneyland élménypark mind inkább érdeklődik a látogatók egy új csoportja iránt: márciustól fogva különleges évi bérlet segítségével egyre több idős látogatót igyekszik az élményparkba csalogatni.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) pénteki sztrájkbizottsági ülésén nem született döntés a felfüggesztett vasutassztrájk folytatásának időpontjáról - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.
Az idén ismét támogatható a távmunkahelyekhez szükséges eszközök, programok beszerezése, távmunkahelyenként legfeljebb 150 ezer forinttal, egy korábbi távmunka pályázathoz hasonlóan. A Szociális és...
Az SZDSZ-es elnökválasztási csalás ügyében zajló belső vizsgálat – úgy tudjuk – napokon belül lezárul. Jüttner Csaba, a párt szabolcsi elnöke, nem mellesleg „izmos kókista”, hamar eredményt fog produkálni; a cél, hogy az ügy mihamarabb lekerüljön a napirendről.
Van egy egész havi fizetésem, ráadásul kettő az egyhez, hogy Dundika megint valami ócska reklámkampányhoz adta az arcát, akarom mondani a bugyiját. Mind azt az egyet, ami ezek szerint van neki.
Bélyeget ad ki az olasz posta Anna Magnani (1908-1973), a legismertebb olasz színésznő, a neorealista film legnagyobb alakja tiszteletére, 100. születésnapjára.
Lezuhant egy B-2-es bombázó a csendes-óceáni Guam szigetén egy légibázison szombaton - közölte az amerikai légierő. A két pilóta sikeresen katapultált, mindketten jól vannak.
Lékó Péter döntetlent játszott az örmény Levon Aronjan ellen a 6. fordulóban a 25. linaresi sakk szupertornán, melynek első szakasza idén is a mexikói Moreliában zajlik.
Botrány van kibontakozóban Moszkva és Belgrád között egy tévéműsor miatt: egy híradó műsorvezetője azt mondta, Zoran Djindjic néhai szerb kormányfő "megérdemelten kapta a golyót", s a moszkvai szerb nagykövetség már kifejezésre juttatta nemtetszését és elkérte az adás felvételét.
Csaknem kétmilliárd forintot kap a budapesti Geuronet Bt. a Rail Cargo Austriától a MÁV Cargo sikeres privatizációjában való segítségéért – ismerte el pénteken egy kereskedelmi televízió műsorában az osztrák vasúttársaság szóvivője.
Életnagyságú Forma 1-es Ferrari versenyautó készítettek csokoládéból Olaszországban. A gyártók több mint egy éven át dolgoztak a csokikocsin, amelyhez mintegy 2200 kilogrammnyi belga csokoládét haszná...
Ezúttal Forgács Gábort kísértük el az Illatos úti telepre, hogy kiválassza azt a kutyát, amelyiknek a legjobban szeretne gazdit találni. A népszerű komikus elárulta: minden kutyusban az ő egykori társát keresi.
Legkevesebb nyolcan megsérültek, amikor bomba robbant egy buszon a Srí lankai főváros, Colombo egyik külvárosában szombaton - közölte a Srí lankai hadsereg egyik illetékese valamint kórházi források.
Az USA szerint a Nemzetközi Atomenergia ügynökségnek (NAÜ) az iráni atomprogramról szóló legfrissebb jelentése alapul szolgálhat az iszlám köztársaság elleni újabb büntetőintézkedések bevezetéséhez.
Tegnap este végigfutottam a BKV „járatfejlesztési” tervét, miközben kis családom nagy megdöbbenésére hangosan veszekedni kezdtem a monitorral.Elképesztőnek, és felháborítónak tartom, ahogy a főváros vezetésével karöltve - vagy annak nyomásásra, tulajdonképpen tökmindegy - úgy próbálják meg keresztbe letolni a torkunkon a közlekedési társaság végbelének frissen is ótvarszagú termését, mint a…
Az operarajongóknak március 13-án lehetőségük nyílik arra, hogy egy színpadi kedvencnek ne csak személyes tárgyait szerezhessék meg, hanem azzal jótékonysági célokat is támogathassanak.
Gémesi Ferenc szerint izgatott kirohanások helyett szerencsésebb lenne higgadtan arra koncentrálni, mit is tudnak tenni a nem könnyű helyzetben élő kárpátaljai magyar közösség érdekében, ezért arra kérte Németh Zsolt fideszes politikust: kímélje meg a kárpátaljai magyarokat a magyar belpolitikai használatra szánt üzenetektől, és ne ártson az ígéretesen alakuló magyar-ukrán kapcsolatoknak se a…
Lezuhant egy férfi a dunaszekcsői löszfalról szombat hajnalban, a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek szombaton elmondta, hogy a kordonnal zárt területre hajnalban két férfi ment be, az egyikük lezuhant a löszfalról. Őt a mohácsi tűzoltók mentették ki, a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Péntek éjszaka elhunyt Szlovénia egykori elnöke és miniszterelnöke- közölte a politikus irodája szombaton. Az 58 éves Janez Drnovsek rákban szenvedett.
Megakadályozta egy, a szcientológiához kapcsolódó cég, valamint az ország legnagyobb főiskolájának együttműködését az Oktatási Hivatal (OH) - írja a Magyar Nemzet. A Comline Budapest Kft. ugyanis a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) indított volna másoddiplomás menedzserképzést.
Szombatra virradó éjjel meghalt a kórházban az a kerékpáros, akit pénteken délután ütött el egy kisteherautó Szekszárdon - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Akár önmagát is szívesen eljátszaná a Barátok köztben Medveczky Ilona. A táncdíva jó ideje arra vágyik, hogy bekerüljön a Mátyás király tériek közé, és ezt a sorozat producerével is tudatta. A jelek szerint sikerült bogarat ültetnie Kalamár Tamás fülébe.
Gyurcsány Ferenc beszédével elkezdődött az MSZP választmányának zárt ülése Budapesten. A miniszterelnök várhatóan a kormány és a szocialista párt előtt álló feladatokról ad tájékoztatót. Az évérték...
Elképzelhető, hogy nem drágul a gáz áprilistól, mert akkor már a március 9-i népszavazás előtt be kellene jelenteni az áremelést - írja a Népszabadság. Lapszemle.
A népszavazás miatt nem meri megemelni a gáz árát a kabinet április elsejétől. Ábrahám Gergely, a Gazdasági Minisztérium szóvivője közölte, március 9-e előtt nem emeli a lakossági földgáz árát a kormány.
Halálos kimenetelű baleset történt a Veszprém megyei Halimba és Szőc közötti úton szombaton hajnalban, Egerben pedig egy idős nő halt meg füstmérgezésben. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a 7315-ös úton két személyautó ütközött, egy ember a helyszínen életét vesztette, egy megsérült.
Sokmillió tonna elektronikai hulladék marad feldolgozatlanul és kezeletlenül, pedig tele van veszélyes nehézfémekkel és más mérgező anyagokkal - hívta fel a figyelmet a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet.
Már tíz éve ott volt az egri kórház gyógyszertárában az a brómcián, amit most februárban találtak meg - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint az egri önkormányzatnál és a rendőrségen is jelentkezett az a személy, aki a mérgező anyagot a patikába vitte.
A Molotov-koktéllal elkövetett akciók tetteseire csapott le 12 helyszínen a Nemzeti Nyomozó Iroda, letartóztatásokra azonban lapzártánkig nem került sor. A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjai voltak azok, akik magukra vállalták a támadások mellett Csintalan Sándor tavaly december 11-i, brutális megverését is
A jelenlegi kormány falurombolásra építi stratégiáját, sorra szüntet meg szolgáltatásokat, iskolákat, postákat zár be - mondta Széles Gábor nagyvállalkozó. Mikola István szerint a legnagyobb baj a kis falvakban van, amelyekben már nincs iskola, plébános, posta és háziorvos sem.