2008. február 20. szerda

febr. 20
15:18
Csányi Sándort zsarolta az APEH egykori elnökének tanácsadója (Infostart)
Az APEH egyik korábbi elnökének informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12 és fél milliárd forintot követelt három ember Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától, Magyarország egyik leggazdagabb emberétől.
febr. 20
15:19
32 százalékot esett a magyar filmek nézettsége (Index)
Tizenhárom helyett csak öt százalékot esett a magyar nézőszám 2007-ben az egy évvel korábbihoz képest a Nemzeti Filmiroda összesítése szerint.
febr. 20
15:20
EUR-USD Gyenge amerikai adatok (HírTV)
Tovább folytatódott az EUR-USD zuhanórepülése, miután gyengén alakultak az amerikai adatok. A fogyasztói árak januárban havi szinten változatlanul 0,4%-kal emelkedtek, miközben a szakemberek +0,3%-os értékkel számoltak. A magban változatlanul 0,3%-os emelkedés mutatkozott, meghaladva ezzel a +0,2%-os elörejelzést. Éves szinten 4,3%-os, illetve 2,5%-os drágulás mutatkozott a legutóbbi 4,1%-os,…
febr. 20
15:20
Új szakszervezet japán cégnél (Alternatív Energia)
Szakszervezet alakult a japán tulajdonú Bridgestone gumiabroncs-konszern magyarországi cégében. Tegnap találkozott az ágazat munkavállalóinak érdekvédelmét ellátó Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ), valamint a 150 helyi dolgozó többségét már tagjának mondó VDSZ Tatabányai Gumigyártók Szakszervezete a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.…
febr. 20
15:21
Belehúzott az amerikai infláció (Privátbankár)
Januárban az Egyesült Államokban 4,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves szinten, a havi árdrágulás pedig 0,4 százalékos volt - jelentette a munkaügyi minisztérium. Az élelmiszerek áremelked...
febr. 20
15:21
Hárman versenyeznek az M6-osért (Index)
Három konzorcium tehet ajánlatot az M6 gyorsforgalmi út 65,1 kilométeres Dunaújváros- Szekszárd szakasz megépítésére - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, mely továbbra is 2010-re jósolja a szakasz befejezését.
febr. 20
15:22
Halálos vonatgázolás Máriabesnyőn (HírTV)
Szörnyethalt az a nő, akit egy tehervonat gázolt el a máriabesnyői vasútállomás közelében - értesült a HavariaPress.
febr. 20
15:23
Lohan cicije milliókat ér - fotókkal (BorsOnline)
Marilyn Monroe utolsó fotósorozatát idézte fel Lindsay Lohan. A parókába öltözött színésznő szinte mindent megmutatott: csupán egy szál kendő takarta el ágyékát, keblei pedig szabadon maradtak.
febr. 20
15:24
Nyereséges lesz az MTV idén (Index)
Szolid nyereséggel számol az idei évre a Magyar Televízió, amely arra hivatkozva zárkózott el a részletes adatok közlésétől, hogy még csupán a felügyelő kuratórium elnöksége hagyta jóvá az anyagot, a teljes testület csak pénteken foglalkozik a dokumentummal.
febr. 20
15:25
Egyelőre nem kell híradót sugároznia a VIASAT3-nak (Gondola)
A tévécsatorna országossá nyilvánítását eldöntő ítélet megszületéséig nem kell híradót sugároznia a VIASAT3-nak- döntött szerdán a Fővárosi bíróság.Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT)...
febr. 20
15:26
Szexhónap a válás ellen (Index)
Egy floridai templom szólította 30 napos szexmaratonra híveit.
febr. 20
15:28
Jobban nőttek az árak az USA-ban, mint várták (Index)
Januárban az Egyesült Államokban 4,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves szinten, a havi árdrágulás pedig 0,4 százalékos volt - jelentette szerdán a munkaügyi minisztérium.
febr. 20
15:30
Egyelőre nem kell híradóznia a Viasat3-nak (Blikk)
febr. 20
15:30
Bencsik Barnabás a Ludwig Múzeum élén (HírTV)
Az oktatási és kulturális miniszter 2008. március 1-jétől, öt évre, Bencsik Barnabást bízta meg a budapesti Ludwig Múzeum vezetésével. Hiller István szerdán nevezte meg az új igazgatót, aki eddig a Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodát vezette. A múzeumigazgatói poszt azért üresedett meg, mert a Ludwig Múzeumot 1993 óta irányító Néray Katalin tavaly szeptemberben elhunyt.
febr. 20
15:30
Orbán Viktor: a magas részvételi arány politikai következménnyel jár (Gondola)
Minél nagyobb arányú részvételre buzdított a március 9-ei népszavazáson a Fidesz elnöke szerdán Dunaújvárosban. Orbán Viktor mintegy ötszáz-hatszáz aktivista előtt úgy fogalmazott, hogy a magas...
febr. 20
15:31
Gyerekeinek forgat a filmdíva (hirado.hu)
Nicole Kidman Az arany iránytű tokiói premierjén beszélt a családbarát fordulatról
febr. 20
15:32
USD-CAD Meglepetést okozó kanadai elöremutató indikátorok (HírTV)
Ma tovább emelkedett az USD-CAD árfolyama, és csúcsot ért el 1,0197-nél. A kanadai dollár nem profitálhatott sem az emelkedö olajárból, sem pedig a kedvezö adatokból. Az elöremutató indikátorok januárban havi szinten 0,2%-kal emelkedtek, miközben a szakemberek változatlan értékkel számoltak a legutóbbi -0,1% után. A devizapárt 1,0193-on jegyzik. Ellenállás 1,0216-nál, míg támogatás 1,0062-nél…
febr. 20
15:34
Csézyt összekeverték Zsédával (Blikk)
Boldogan konstatált minden jókívánságot a Csevegő rovat olvasóitól Csézy.
febr. 20
15:35
Ha péntekig nem jön levél, baj van (Infostart)
Péntekig kell megkapniuk a választásra jogosult állampolgároknak a népszavazáshoz szükséges értesítést arról, hogy szerepelnek a névjegyzékben, és hogy március 9-én melyik választókörben adhatják le voksukat. Az Országos Választási Iroda vezetője azt is elmondta, hogy a népszavazás napján este 9 és 10 óra között már 99,9 tized százalékos pontosságú eredmény születhet.
febr. 20
15:36
Sikeresen landolt az Atlantis űrsikló (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
febr. 20
15:36
Draskovics a Magyar Gárda elleni per soron kívüli intézését kérte (Gondola)
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tagja szerdán kezdeményezte, hogy a testület rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a...
febr. 20
15:38
Washington nem akar újabb katonai bázist Afrikában (Gondola)
Az Egyesült Államok nem akarja növelni katonai befolyását Afrikában, nem akar újabb katonai támaszpontot létrehozni a kontinensen - jelentette ki George Bush amerikai elnök a ghánai fővárosban,...
febr. 20
15:41
A bíróságon próbálnak pénzükhöz jutni a háromszéki tanárok (HírTV)
Közel kilencszáz háromszéki pedagógus nevében indít pert a Tanügyiek Szabad Szakszervezete, mert évek óta hiányosan kapják meg a szolgálati időért járó pénzt. A kártérítésre azok számíthatnak, akik legkevesebb harminc éve tanítanak, jogaikat három évre visszamenőleg követelhetik.
febr. 20
15:42
Napokon belül megállapodhat a REAC és a Sopron (hirado.hu)
A REAC vezetői hetek óta tárgyalnak a soproni városvezetéssel
febr. 20
15:43
Kiválna Pest megye, hogy jobban járjon (Privátbankár)
A parlamenthez kíván fordulni Pest Megye Önkormányzata, kérve, hogy az országgyűlés járuljon hozzá a megye kiválásához a Budapesttel közösen alkotott közép-magyarországi régióból - közölte a Pest Megy...
febr. 20
15:46
A szakszervezet valótlanságot állít? (Infostart)
Nem igaz a szakszervezet azon állítása, hogy a MÁV már hajlandó lenne megállapodni, csak a közlekedési tárca ezt nem engedi - mondta Zsoldos Mariann, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója. Hozzátette: sem jogi, sem gazdasági lehetősége nincs a vasúttársaságnak a követelések teljesítésére.
febr. 20
15:46
Négy nemzedéken át ható spermakárosodást okozhatnak környezeti ártalmak (Index)
A környezet ártalmak négy nemzedékre kihatóan károsítják a hím egyedek spermáját - mutatták ki patkányokon az Idahói Egyetem kutatói.
febr. 20
15:46
Újabb rekord várható az irodapiacon? (Piac és Profit)
A nemzetközi befektetési környezet változása és a jelzálogpiaci válságról tavaly ősszel érkező hírek hatására több szempontból is átalakulóban van a magyar ingatlanbefektetési és -fejlesztési piac.
febr. 20
15:47
Oroszország luxus ufócentrumot épít (Blikk)
febr. 20
15:49
Leszállt az Atlantis amerikai űrrepülőgép (Infostart)
Rendben leszállt szerdán közép-európai idő szerint délután a Cape Canaveral-i Kennedy űrközpontban az Atlantis amerikai űrrepülőgép hét űrhajóssal a fedélzetén.
febr. 20
15:49
Összesen 500 milliárdot adnak idén (Privátbankár)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében idén összesen 500 milliárd forintot fizetnek ki támogatásként - közölte Varju László, az ÚMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottság szocialista a...
febr. 20
15:51
Művaginába élvezhetnek a férfiak – videóval (BorsOnline)
A japán Tenga nevű cég kifejlesztette a művaginát. A szakemberek azt állítják, hogy a találmány forradalmasítja és megváltoztatja az erősebbik nem szexuális szokásait.
febr. 20
15:52
Bencsik Barnabás a Ludwig Múzeum új főigazgatója (Index)
Bencsik Barnabás művészettörténész a fővárosi Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum új főigazgatója, jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerdán Budapesten, tudtatta az MTI.
febr. 20
15:52
Az M6-os autópálya építésére hárman tehetnek ajánlatot (Gondola)
Három konzorcium tehet ajánlatot az M6-os autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti, 65,1 kilométer hosszú, 2010-re elkészülő szakaszának tervezésére, építésére, felújítására és üzemeltetésére -...
febr. 20
15:52
A késelő megelőzte a rendőröket (HírTV)
Életveszélyes sérülést szenvedett az a hajléktalan fiatalember, akit egyik sorstársa döfött hátba késével az egyik szegedi hajléktalanszállón - értesült a HavariaPress.
febr. 20
15:53
Orbán Viktor nagy arányú részvételre buzdít (hirado.hu)
A Fidesz elnöke szerint a magas részvételi arány messzeható politikai következményekkel jár
febr. 20
15:54
Véget ért az országos influenzajárvány (HírTV)
A megbetegedések gyakorisága minden régióban csökkent, de a Nyugat- és Közép-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon még a járványküszöb felett maradt az influenzaszerű fertőzések aránya és helyi járványokra is lehet még számítani - hangzott el az Országos Epidemológiai Központ szerdai sajtótájékoztatóján.
febr. 20
15:55
Hazánkba is megérkezett az új Jaguar XF (3. rész, képgalériával) (hirado.hu)
Az XF lenyűgöző designja újrarajzolja a luxuskocsikról alkotott képet
febr. 20
15:57
Még mindig Diana - Tagad a titkosszolgálat (hirado.hu)
Az MI6 volt vezetője szerint az ő vezetése alatt senkit sem ölt meg a titkosszolgálat
febr. 20
15:58
Leszállt az Atlantis amerikai űrrepülőgép (Gondola)
Rendben leszállt szerdán közép-európai idő szerint délután a Cape Canaveral-i Kennedy űrközpontban az Atlantis amerikai űrrepülőgép hét űrhajóssal a fedélzetén. Az Atlantis 13 napos küldetése...
febr. 20
15:58
Rejtély: széken ülve halt meg a 13 éves fiú (Blikk)
Minden előzmény nélkül otthonában, egy széken ülve meghalt egy 13 éves fiú Nagykanizsán - közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A fiút kedden este, már holtan szállították a nagykanizsai kórházba, ahonnan szerdán jelentették a rendőrségnek a halálesetet.
febr. 20
15:58
Draskovics Tibor a Magyar Gárda elleni per soron kívüli intézését kérte (Alternatív Energia)
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tagja szerdán kezdeményezte, hogy a testület rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő per soron kívüli intézését - tájékoztatta az MTI-t a tárca sajtóosztálya.
febr. 20
15:59
Tragédia Nagykanizsán: otthonában elhunyt egy 13 éves fiú (hirado.hu)
A korábban teljesen egészséges fiú számítógépezés közben váratlanul az asztalra borult és azonnal meghalt
febr. 20
15:59
Új vezetés alatt a SEAT kommunikáció (hirado.hu)
Günther Scherelis Spanyolországban folytatja
febr. 20
16:00
A bankokban is rákérdezhetnek az ügyfél vagyonának forrására (Infostart)
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény 2007. december 14-én lépett életbe, így például maximum 3,6 millió forintot fogadhatnak el készpénzben a kereskedők árujuk ellenértékeként, ennél nagyobb vásárlás esetén csak átutalással, bankkártyával lehet fizetni - közölte Pados Márton, az Ernst&Young szakértője.
febr. 20
16:01
"Exkluzív" videó egy Arsenal-AC Milan összecsapásról (Videó) (hirado.hu)
A sört, bort, pálinkát, és a szotyit, tökmagot, csipszet tessenek hazafelé beszerezni! - A szórakozást mi biztosítjuk! >>>
febr. 20
16:03
Vasutasból aranybányász - könyv Buzánszky Jenőről (Index)
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok, az Aranycsapat jobbhátvédje, Kisteleki István is méltatta.
febr. 20
16:03
Ismét van ivóvíz Miskolc belvárosában (HírTV)
Ismét van ivóvíz Miskolc belvárosában, miután szerda délutánra sikerült kijavítaniuk a szakembereknek a hibát. A vízszolgáltatás csőtörés miatt szünetelt fél napig.
febr. 20
16:03
A három magyarországi mobilszolgáltató etikai kódexet írt alá (Gondola)
A három magyarországi mobilszolgáltató, a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone közös önszabályozó etikai kódexet írt alá a tizenévesek és gyermekek biztonságosabb mobiltelefon-használata érdekében....
febr. 20
16:04
Csökkent az influenzások száma (Metropol)
Véget ért az országos influenzajárvány, azonban helyi járványokra még lehet számítani - mondta Molnár Zsuzsanna epidemiológus főorvos szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Keresés