2008. február 17. vasárnap

febr. 17
13:59
Emberi lábakat vetett partra a víz (Blikk)
febr. 17
14:05
Három perc elég, hogy agyvérzés után károsodjon az agy (Infostart)
Az agyvérzés három percen belül károsítja az agyat - állapították meg kanadai kutatók, megdöntve azt a közkeletű hiedelmet, amely szerint a betegek jó eséllyel gyógyíthatóak, ha három órán belül kórházba kerülnek.
febr. 17
14:10
Tragédia egy tiltott gyorsulási versenyen (HírTV)
Legalább nyolc ember meghalt, amikor a nézők közé hajtott egy autó egy tiltott közúti gyorsulási versenyen az USA-ban. A tragédia helyi idő szerint vasárnap, hajnali fél négy után történt az amerikai fővárostól, Washingtontól mintegy 32 kilométerre.
febr. 17
14:16
Koszovó már javában ünnepel (Kripto Akadémia)
A Koszovó gyöngyszemeként is emlegetett Prizrenben már vasárnap délelőtt elkezdődött a dél-szerbiai tartomány függetlenségének ünneplése. A több száz éves török házairól, egységes belső városképéről, pazar dzsámijairól híres 50-60 ezres város önkormányzata kezdte a sort egy fogadással, amelyen 150 kilós tortából falatozhattak a meghívottak. A város főterén, a Sadrvanon már szombaton felállították…
febr. 17
14:18
Baj, hogy a papok sportosan öltözködnek (Adó1százalék)
A Vatikán nyugtalankodik az olyan papok miatt, akik gyakran nagyvilágiasan és polgárok módjára viselkednek, csak ritkán viselnek reverendát és keveset adnak a formaságokra és a fegyelemre. "A polgári életmód és az erkölcsi relativizmus az a két nagy veszély, amely gyengíti a vallásos életet. A szekularizáció problémája nemcsak az egész társadalomra, hanem az egyházra nézve is tehertétel" - mondta…
febr. 17
14:20
Fazekas és Annus: a pokolból Pekingbe (BorsOnline)
– Mond önöknek valamit az, hogy Mission impossible? – Hogyne, Tom Cruise játssza a főszerepet, nagyon jó kis film. – Lehetetlen küldetés, ezt jelenti. Sokak szerint az önök célja, hogy sikerrel térjenek vissza a versenypályára, éppen ilyen: megvalósíthatatlan! – Aki így gondolja, jöjjön el hozzánk, töltsön el velünk két napot, nézze meg, milyen munkát végzünk.
febr. 17
14:22
A madárvilágban is pusztítást okoz a kínai hideg tél (HírTV)
Legkevesebb százezer költöző madár tűnt el nyomtalanul az utóbbi hetek szélsőséges időjárása miatt Kína keleti tartományaiban. A Csinhua állami hírügynökség szerint az ország egyik legnagyobb természetvédelmi területén, a Pojang-tó környékén alig 40 ezer vándormadarat számláltak össze a héten. Ennek a létszámnak három-négyszerese szokott ilyenkor ott időzni.
febr. 17
14:28
Újabb zavargások Koppenhágában: felgyújtottak egy iskolát (Infostart)
Alábbhagytak ugyan, de nem szűntek meg szombat éjjelre Dániában a szűk egy hete kezdődött zavargások; Koppenhágában gyújtogatás miatt részben leégett egy iskolaépület.
febr. 17
14:40
Iszinbajeva világcsúcsot ugrott (HírTV)
Jelena Iszinbajeva 4 méter 95 centiméterre javította a fedett pályás rúdugró világcsúcsot.
febr. 17
14:46
GMO: bizonytalanság az úr (Piac és Profit)
Génmódosított mezőgazdasági termékek forgalmazásának engedélyezéséről szavaznak hétfőn az Európai Unió tagországainak agrárminiszterei, de a korábbi tapasztalatokhoz hasonlóan várhatóan döntésképtelen marad a tanács.
febr. 17
14:46
A Honvéd tönkreverte a Vasast (Infostart)
Újabb rangadót bukott el a címvédő Vasas a férfi vízilabda ob I-ben. Földi László edző együttese a Szeged és az Eger elleni hazai kudarc után ezúttal megalázó, 15-3-as vereséget szenvedett a Honvédtól a Kőér utcai uszodában.
febr. 17
14:52
Fegyvert fogott a taxisra egy kamaszlány Nyíregyházán (Adó1százalék)
Egy tizenöt éves lányt vett őrizetbe a rendőrség Nyíregyházán, mert fegyvert fogott egy taxisra - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. Fülöp Gergely elmondta, a fiatal lány péntek délután a nyíregyházi vasútállomáson szállt be a taxiba, hogy egy áruházba vitesse magát. Útközben pisztolyt fogott a gépkocsivezetőre, s azt követelte, hogy vigye a legközelebbi…
febr. 17
14:52
Nyakó szerint a kormány nem foglalkozik népszavazási kérdésekkel (Alternatív Energia)
Nyakó István szerint a Fidesz állításával ellentétben a kormány nem foglalkozik népszavazási kérdésekkel, vagyis nem biztat nemre, hanem tájékoztató kampányt folytat az átfogó reformpolitikáról és annak hatásairól. Az MSZP szóvivője erről vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten.
febr. 17
14:53
"A kormány nem biztat nemre a népszavazás előtt" (Infostart)
A Fidesz állításával ellentétben a kormány nem foglalkozik népszavazási kérdésekkel, vagyis nem biztat nemre, hanem tájékoztató kampányt folytat az átfogó reformpolitikáról és annak hatásairól - ezt Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján.
febr. 17
14:58
Villamosenergia-pályázattal a drágulás ellen (HírTV)
Tavaly decemberben jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy a piacnyitás okozta áramár-emelkedés ellentételezésére az önkormányzatok állami támogatást kapnak. A némi késlekedéssel kidolgozott szabályzat szerint a kedvezményt a szolgáltatók automatikusan beépítik az önkormányzatok számláiba. Azonban a településeknek még így is lényegesen többet kell fizetniük, mint tavaly.
febr. 17
15:03
Macipánik Szlovákiában (Adó1százalék)
Szlovákia már nem képes úrrá lenni az országban élő sok barnamedve fölött. "Túlságosan sokan vannak az ország nagyságához képest" - panaszkodott Jan Mizerak, az Állami Természetvédelmi Intézet igazgatója Pozsonyban a ragadozók problémájáról tartott konferencián. Ezért "menedzselési" tervet szándékoznak kidolgozni, amely a medvék vadászatát is magában foglalná.
febr. 17
15:09
Hogyan csökkenthető a koleszterinszint? (HírTV)
Kétféle koleszterin van, és ezek egyensúlya adja az egészséges koleszterinszint kulcsát. Az LDL koleszterin a "rosszfiú", amely felelős azért, hogy a koleszterin lerakódik az artériákban, és így közrejátszik azok elzáródásában.
febr. 17
15:10
Egy vagyont fizettek egyetlen centért (Infostart)
Egy megspórolt cent esetenként nem egyetlen cent nyereséget jelent: egy amerikai férfi ritka fillérgyűjteménye 10,7 millió dollárért kelt el az árverésen.
febr. 17
15:20
Kamaszlány fogott riasztópisztolyt egy taxisra (Blikk)
febr. 17
15:26
Sokba kerülhet az ingyenes szám hívása (Infostart)
A vádak szerint több mint 27 ezerszer hívta fel egy kaliforniai férfi a rendőrség segélyhívó vonalát, verekedés zaját imitálva, eltorzítva a hangját, vagy egyszerűen csak a készüléket csipogtatva. Addig zaklatta a rendőröket, míg le nem tartóztatták.
febr. 17
15:32
250 ezer néző az 58. Berlinalén (HírTV)
Vasárnap este ér véget az 58. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. A legrangosabb, közép-európai A-kategóriás fesztiválra idén nem válogattak be magyar alkotást. A szombati díjkiosztón egy brazil műnek jutott az Arany-Medve szobor. A 103 országból érkezett filmekre több, mint 250 ezer jegyet értékesítettek.
febr. 17
15:38
SZDSZ-elnökválasztás: Kóka embere vizsgálódik (HírTV)
Kóka János egyik embere vizsgálja az SZDSZ csalásgyanús elnökválasztását. A Borsod megyei küldöttek aláírásainak valódiságát nem a helyi megyei szervezet ellenőrzi az összeférhetetlenség miatt. Az utólagos revízióval a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei elnököt bízta meg Kóka János.
febr. 17
15:39
Újabb énekest gyilkolt meg a mexikói drogmaffia (hirado.hu)
Alfaro Pulidót fejbe lőtték
febr. 17
15:48
Szabad egy torokvágásra? (Blikk)
Johnny Depp: "Sorozatgyilkos még nem voltam”
febr. 17
15:49
Túl sok a medve Szlovákiában (Infostart)
Szlovákia már nem képes megbirkózni az országban élő sok barnamedvével. "Túlságosan sokan vannak az ország nagyságához képest" - panaszkodott Jan Mizerak, az Állami Természetvédelmi Intézet igazgatója Pozsonyban a ragadozók problémájáról tartott konferencián. Ezért "menedzselési" tervet szándékoznak kidolgozni, amely a medvék vadászatát is magában foglalná.
febr. 17
15:49
Nyárra kész a Duna legnagyobb hídja (Blikk)
Még vagy 150 méter hibádzik az M0-ás hídból
febr. 17
15:49
Végső búcsút vettek a neves sanzonénekestől (HírTV)
Mintegy 2500 ember jelent meg a híres francia sanzonénekes, Henri Salvador temetésén, Párizsban. A gyászolók közt volt Nicolas Sarkozy francia államfő és Albert monacói herceg is. A dalnok szerdán halt meg Párizsban, 90 évet élt.
febr. 17
15:52
Phelps szexis ruhában úszik (Blikk)
Nyolc aranyérmet akar szerezni az amerikai úszósztár
febr. 17
15:55
Polgármestert választanak a Veszprém megyei Gecsén (HírTV)
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Veszprém megyei Gecsén. A település korábbi polgármestere családi okokra hivatkozva 2007. október 30-án lemondott tisztségéről.
febr. 17
15:56
Akárki volt, nem hazudott: brómcián volt a "Brómcián" feliratú dobozban (hirado.hu)
A rendőrség külön nyomozócsoportot hoz létre, hogy kiderítsék, hogyan került a súlyosan mérgező anyag az egri kórház gyógyszertárába
febr. 17
16:00
Énekeseket gyilkolnak Mexikóban (Blikk)
febr. 17
16:02
A koszovói ortodox püspök fegyverbe szólítja Szerbiát (Infostart)
Fegyverbe szólította Szerbiát Koszovó elszakadása ellen vasárnap Artemije raska-prizreni püspök, a koszovó szerb ortodox egyház vezetője.
febr. 17
16:08
Thaci: "Koszovó a mai naptól független és szabad" (Infostart)
"Koszovó a mai naptól büszke, független és szabad" - jelentette ki Hashim Thaci koszovói miniszterelnök vasárnap a pristinai parlament rendkívüli ülésén, amelyen közfelkiáltással kinyilvánították az állam függetlenségét. Szerbia és Oroszország elítélte a függetlenség kikiáltását, és utóbbi az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérte, de a testület vasárnapi rendkívüli ülésén a patthelyzetben…
febr. 17
16:10
Magyar művészbabák bemutatója Pozsonyban (HírTV)
Művészbabákból rendeznek kiállítást február 21. és április 6. között Pozsonyban, a győri országos babakészítési versenyek díjazott munkáiból válogatva.
febr. 17
16:13
Nyakó a "klasszikus ellenzékiségről": nem járnak be négy évig a Parlamentbe, csak a fizetésükért (hirado.hu)
Az MSZP szóvivője Orbán Viktor kijelentésére reagált
febr. 17
16:16
Kikiáltották Koszovó függetlenségét (HírTV)
A koszovói parlament vasárnap délután 15 óra 50 perckor elfogadta a függetlenség kikiáltásáról szóló dokumentumot. A volt szerbiai tartomány képviselői egyhangúlag megszavazták az önállósulást. A nyilatkozat lényegét - még az elfogadás előtt - Hasim Thaqi kormányfő szerbül is felolvasta, ezzel is hangsúlyozva azt, hogy Koszovó minden állampolgárát egyenlőnek fogja tekinteni.
febr. 17
16:17
Gyilkolják a narkódalok előadóit Mexikóban (Adó1százalék)
Egy újabb énekest gyilkoltak meg Mexikóban, vélhetően drogcsempészek. Alfaro Pulido, az egyik helyi zenekar fejbelőtt énekesének holttestét Tijuana észak-mexikói határvárosban találták meg a napokban.
febr. 17
16:18
"Koszovó a mai naptól büszke, független és szabad" (Kripto Akadémia)
"Koszovó a mai naptól büszke, független és szabad" - jelentette ki Hashim Thaci koszovói miniszterelnök vasárnap a pristinai parlament rendkívüli ülésén. "Soha nem szűntünk meg hinni abban az álomban, hogy egy napon a világ szabad nemzeteinek sorába kerülünk, és a mai napon ezt megtesszük". Az új állam demokratikus, többnemzetiségű lesz - fűzte hozzá.
febr. 17
16:19
Ezer brit katona készül a Balkánra megakadályozni az etnikai tisztogatást (Infostart)
Nagy-Britannia ezer katonát küld a Balkánra, kimerítve ezzel összes tartalékait. Az egység azonnal küldését azért határozták el, mert London attól fél, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása etnikai tisztogatáshoz vezethet.
febr. 17
16:19
Kikiáltották: Koszovó független állam (hirado.hu)
A nyilatkozatot Hasim Thaci kormányfő szerbül is felolvasta, ezzel hangsúlyozva, hogy Koszovó minden állampolgárát egyenlőnek fogja tekinteni Amit Koszovóról tudni illik
febr. 17
16:19
Méreg volt az egri kórházban (Adó1százalék)
Valóban súlyosan mérgező brómciánt tartalmazott az a "Brómcián" feliratú doboz, amelyet február 14-én találtak az egri kórházban - tudatta a rendőrség. Az Egri Rendőrkapitányság és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága létrehoz egy külön nyomozócsoportot a bűncselekmény felderítése érdekében - közölte Soltész Bálint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
febr. 17
16:20
Jordan új melle kiesett a ruhából - fotóval (BorsOnline)
Hiába csökkentették Jordan mellét a harmadára a plasztikai sebészek, nem sikerült annyira lekicsinyíteni, hogy ne buggyanjanak ki még így is a ruhájából.
febr. 17
16:22
Új ország született Európában (Blikk)
Koszovó parlamentje kikiáltotta függetlenségét Szerbiától
febr. 17
16:22
Az MSZP nem avatkozik bele az SZDSZ ügyeibe (Alternatív Energia)
Nyakó István szerint az SZDSZ belügye, hogy történtek-e szabálytalanságok a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon. Az MSZP szóvivője erről egy kérdésére válaszolva beszélt budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.
febr. 17
16:23
Újra jön a hózápor! (Adó1százalék)
Észak felől megnövekszik a felhőzet, de reggelig csapadék nem valószínű. Hétfőn gyakran lesz felhős az ég, elszórtan várható zápor, hózápor. Reggelig többnyire mérsékelt, néhol élénk lesz a nyugati szél, hétfőn a Dunántúl északi felén és a középső országrészben többfelé megerősödik az északnyugati szél.
febr. 17
16:24
Koszovó kikiáltotta függetlenségét (Kripto Akadémia)
A pristinai parlament vasárnapi rendkívüli ülésén közfelkiáltással kinyilvánította Koszovó függetlenségét Szerbiától.
febr. 17
16:25
Amit Koszovóról tudni illik (hirado.hu)
Ismerkedjen meg Európa új államával
febr. 17
16:29
Kritikus tömeg Budapesten! (Adó1százalék)
Nyolc civil szervezet összefogásával tartottak biciklis felvonulást vasárnap Budapesten a levegőszennyezés ellen; a szervezők petíciót adtak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek. Mezei Csaba, a Greenpeace Magyarország elnöke elmondta, hogy a fővárosiak a levegő szennyezettsége miatt az országos átlagnál három évvel élnek kevesebbet, ráadásul évről évre nő a légúti betegségekben szenvedők…
febr. 17
16:29
Valóban brómciánt találtak az egri kórházban (Infostart)
Valóban súlyosan mérgező brómciánt tartalmazott az a "Brómcián" feliratú doboz, amelyet február 14-én találtak az egri kórházban.
febr. 17
16:29
Koszovó teljes EU-tagságra törekszik (Kripto Akadémia)
A pristinai parlament vasárnapi rendkívüli ülésén közfelkiáltással kinyilvánította Koszovó függetlenségét Szerbiától. Koszovó mostantól "független, szuverén és demokratikus állam" - mondta Jakup Krasniqi házelnök, miután a törvényhozás 109 képviselője ellenszavazat nélkül elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot. Bejelentését tapsvihar fogadta a pristinai törvényhozásban. A szerb kisebbség 11 fős…

Keresés