A fővárosnak és a kerületeknek közösen járó 218 milliárd forint elosztásáról döntött pénteki ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A pénz 53 százalékát a 23 városrész között osztják el, míg a fennmaradó 47 százalék a fővárosi önkormányzatnak jár.
Kellő számú aláírás gyűlt össze ahhoz, hogy Svájcban népszavazáson döntsék el: kiutasítsák-e automatikusan az országból a külföldi bűnözőket - jelentette be pénteken a jobboldali Svájci Néppárt (SVP), amely a kezdeményezést elindította.
A vírusirtó tavaly év végén megjelent, magyarul hamarosan elérhető új, 3.0-ás verziója nem csupán ergonómikusabb kezelőfelületet kapott, de a szoftver továbbfejlesztett keresőmotorja még gyorsabbá vált, miközben teljesítménye a legutóbbi VB teszt eredményei szerint kiemelkedő maradt.
A többszáz áldozatot követelő etnikai vérengzések után Kenyában az egymással szembenálló politikai erők elviekben megegyeztek a hatalom megosztásáról és pogromokat kirobbantó elnökválasztási eredmény felülvizsgálatáról. Ezt Kofi Annak volt ENSZ-főtitkár, a Világszervezet közvetítője jelentette be.
A Hamász pénteken bejelentette: tájékoztatta az egyiptomi illetékeseket, hogy megfontolja a tűzszünetet Izraellel, ha az feloldja a Gázai övezet zárlatát és beszünteti a hadműveleteket minden palesztin területen.
Az ingatlanhasznosítással foglalkozó Graphisoft Park SE a 2008. évet a terveknek megfelelően, az előző évinél 15,2 százalékkal nagyobb, 1,34 millió euró nettó nyereséggel zárta - jelentette a társasá...
Pénteken mintegy 0,5 százalékkal drágult a szlovák korona az euróhoz képest Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőnek, az Eurogroup elnökének arra a kijelentésére, hogy Szlovákia az euróövezeti tags...
A jövő héten folytatódik Sir Paul McCartney és neje, Heather Mills válópere, miután a hétfőn kezdődött, eredetileg ötnaposra tervezett eljárás péntek estig nem hozott eredményt.
Őrizetbe vették azt a 31 éves, román állampolgárságú férfit, aki valószínűleg a felelős az M1-es autópályán Győrnél történt éjszakai balesetért, amelynek során hárman meghaltak.
A miénkhez hasonló, távoli naprendszert fedeztek fel tudósok amatőr csillagászok közreműködésével egy, a Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Lövöldözés volt csütörtökön a Chicagótól mintegy 100 kilométerre nyugatra fekvő Northern Illinois Egyetemen: az elkövetővel együtt hatan meghaltak, a sebesültek száma tizenhat.
Szavakban ostorozta az állam jogsértéseit meghallgatásán Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt. Nem kért viszont elnézést a korábban általa vezetett Pénzügyminisztérium normaszegéseiért, és az áldozatok védelmét is csak addig tartotta fontosnak, amíg szóba nem kerültek a 2006-os rendőri brutalitások elszenvedői. A kormánypárti képviselők ennek ellenére támogatták kinevezését.
A vizitdíjból és a kórházi napidíjból - azok tavaly februári bevezetése óta - megközelítőleg 20-21 milliárd forint bevétele származott a szolgáltatóknak - tájékoztatta az Egészségügyi Minisztérium teg...
Ismét Václav Klaust választották meg államfőnek Csehországban pénteken - legalábbis az első nem hivatalos eredmények szerint. A politikus csak a harmadik fordulóban kapta meg a szükséges számú támogatói szavazatot.
Beperelt Matti Vanhanen finn kormányfő egy kiadóvállalatot, amely publikálta volt barátnőjének kettőjük szerelmi életét bemutató, pikáns szaunai jelenetektől sem mentes könyvét; a miniszterelnök szerint az iromány károkat okozott mind neki, mind a családjának.
Rekordösszegekbe került a szokatlanul hideg tél a kínai gazdaságnak: az ítéletidő sújtotta területeken a múlt hónapban 2,7 milliárd jüant (67 milliárd forintot) költöttek a segélyekre, további 6,7 milliárd jüant (157 milliárd forintot) pedig a helyreállítási munkálatokra fordítottak.
A Super Aguri brit versenyzője, Anthony Davidson biztos benne, hogy rajthoz állhat majd a március közepén megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíjon, jóllehet egyelőre még nincs szerződése a 2008-as idényre.
A társadalmi párbeszéd élénkítése, az adóváltoztatási elképzelések szerepeltek egyebek között azon a tegnapi megbeszélésén, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter kancelláriaminiszter - a kormány társadalompolitikai kabinetjének vezetője - folytatott a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnökségének tagjaival.
Az Országos Választási Bizottság formai okokra hivatkozva elutasította a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak a népszavazási kormánykampánnyal kapcsolatos beadványát.
A jövő héten folytatódik Sir Paul McCartney és neje, Heather Mills válópere, miután a hétfőn kezdődött, eredetileg ötnaposra tervezett eljárás péntek estig nem hozott eredményt.
A köztársasági elnöknek legkésőbb hétfőig kell aláírnia az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt - közölte hivatalának főosztályvezetője. Kumin Ferenc szerint Sólyom László úgy látja, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénnyel összefüggő kifogásainak többségét a parlament által elfogadott módosítások nem érintették.
A HP most bemutatott stratégiája az otthoni felhasználóktól a nagyvállalatokig, minden ügyfélszegmens számára lehetővé teszi az eddig nem publikált multimédia tartalmak hasznosítását.
Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek egy német állampolgárt a péntek hajnali tüttlingeni lakástűz miatt. A többségében törökök lakta épületben senki sem sérült meg.
Szokatlanul éles formában bírálta Angela Merkel kancellár pénteken Klaus Zumwinkelt, a német posta (Deutsche Post) nem sokkal korábban adócsalás gyanúja miatt lemondott elnökét.
Beperli Prince és a Village People azt a svéd internetes zeneletöltő-oldalt, amelyről a látogatók ellenszolgáltatás nélkül szerezhetik meg a dalokat, ám ehhez a művészek nem járultak hozzá. Erről a csapat és az énekes ügyvédje számolt be. Az egyetlen gond, hogy még nem tudják, kit is kell beperelni.
Ilyen pózt eddig csak az emberekről és a bonobo csimpánzokról feltételeztek: először sikerült lefényképezni, ahogy a gorillapár egymással szembefordulva párzik
Az eritreai hatóságok pénteken elvágták az eritreai-etióp határon állomásozó ENSZ-békefenntartók egyik élelmiszer-utánpótlását, és csak féltucatnyi jármű visszatérését engedélyezték Etiópiába.
A 2008. évi gáz- és távhőtámogatási rendszer részletszabályait a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet tartalmazza.
Csaknem 60 éves beton lőállások, bunkerek kerültek elő tíz baranyai település mellett. Ezeket 1951 és 55 között, szigorúan titkosan építtette az ország akkori vezetése. Féltek ugyanis, hogy kitör a harmadik világháború, és az ellenség a délvidéki határ felől megtámadja az országot.
Péntekre tervezték a válóper lezárását Paul McCartney és felesége Heather Mills között, ám a bíró jövő hétfőre újabb meghallgatást tűzött ki. A pár még 2006-ban adta be a válókeresetet, 4 év házasság után. Azóta nem tudnak megegyezni a vagyon fölosztásáról.
A németországi adócsalási botrány egyik főszereplőjének számító liechtensteini bank, az LGT pénteken bejelentette, hogy egyik volt alkalmazottja még 2002-ben az ügyfelekkel kapcsolatos adatokat lopott el a pénzintézettől.
A dán külügyminisztérium azt ajánlotta a dánoknak, hogy ha lehet, ne utazzanak Pakisztánba, ahol ismét felcsapott a tiltakozás egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúra dániai újraközlése miatt.
A svéd kormány Raoul Wallenberg eltűnésével kapcsolatos több mint 1000 dokumentumot tett fel az internetre. A kutatható adatbázis, amelyben megtalálhatóak a korábban nyomtatásban megjelent írások, megkönnyíti a mind a kormány, mind magánintézmények kutatói számára a munkát, akik a II. világháború idején több ezer zsidó életét megmentő svéd diplomata ügyét kívánják tanulmányozni - közölte a…
A svéd kormány Raoul Wallenberg eltűnésével kapcsolatos több mint 1000 dokumentumot tett fel az internetre. Az adatbázisból hiányoznak azok a KGB-jelentések, amelyeknek kiadását a Kreml elutasítja.
Kiadták hétfőn a kanadai hatóságok Olaszországnak a "bolzanói rémként" ismertté vált egykori SS-börtönfoglárt, akit kegyetlenkedései miatt háborús bűncselekmények elkövetése címén ítéltek életfogytig tartó börtönbüntetésre.
Pénteken késő délután Kisvárdára riasztották a tűzoltókat, ahol egy kigyulladt melléképületben a szomszéd holtan talált a házban lakó 65 éves asszonyra.
Lassuló gazdasági környezetben is növelte piaci részesedését a Budapest Bank (GE Money Bank) vállalati üzletága. A bank kifejezetten kis- és közepes vállalatokra (kkv) szakosodott üzletágának piaci részesedése 2007. év végére meghaladta a 12 százalékot. A bank kkv ügyfelei által felvett hitelek nagysága a piacon kiemelkedő, 24 százalékos bővüléssel elérte a 342,7 milliárd forintot.
A Föld valaha volt legnagyobb ragadozóinak őse lehetett az a 110 millió évvel ezelőtt élt húsevő dinoszaurusz, amelynek leleteit Nigerben találták meg az őslénykutatók.
India a világ legolcsóbb autója, a Tata Nano után a világ legolcsóbb mobiltelefonját is kifejlesztette. A "nép telefonját" a Spice nevű indiai telekommunikációs társaság gyártja.