2008. február 13. szerda

febr. 13
7:24
Zuschlag mindent kitálalt (Privátbankár)
Zuschlag János részletes, feltáró, önmagára nézve is terhelő vallomást tett kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen - írta szerdai számában a Magyar Hírlap. Az MSZP volt országgyűlési képviselőjének...
febr. 13
7:28
Hiller és Lamperth is lapátra kerül? (Infostart)
Az Index.hu szerint a miniszterelnök nem csupán egy személycserét hajtott végre azzal, hogy Takács Albertet Draskovics Tibor váltja. Teljesen átalakította közvetlen környezetét is. A népszavazás után távozhat Lamperth Mónika és Hiller István is. A portál szerint Gyurcsány Ferenc a parlament jövő hétfői ülésén hirdeti meg az új hangsúlyok politikáját, amihez új emberek dukálnak majd.
febr. 13
7:34
Százmilliókat fordított a kormány a hadsereg népszerűsítésére (HírTV)
Százmilliókat költöttek el az elmúlt három évben a Magyar Honvédség népszerűsítésére. A pénzt azonban nem a toborzóirodákra fordították, hanem kommunikációs cégek, médiafelületek vásárlására, kampányfilmek és kiadványok készítésére.
febr. 13
7:34
Zuschlag megszólalt (Blikk)
febr. 13
7:34
Potomac-előválasztások: Obama és McCain nyert (Gondola)
Barack Obama az amerikai demokrata előválasztási verseny egyértelmű éllovasává lépett elő kedden: a Potomac-előválasztások mindhárom helyszínén nyert Hillary Clintonnal szemben. A Virginia és...
febr. 13
7:35
Szorul a hurok Hillary körül: Obama tarol (Privátbankár)
Barack Obama az amerikai demokrata előválasztási verseny egyértelmű éllovasává lépett elő kedden: a Potomac-előválasztások mindhárom helyszínén nyert Hillary Clintonnal szemben
febr. 13
7:38
Itt a Gyűrűk Ura-botrány: 27 milliárd a tét! (Infostart)
Hatalmas pert akasztott a Gyűrűk Ura-trilógia forgalmazója, a New Line Cinema nyakába az író JRR Tolkien örökségét kezelő alapítvány. A szervezet azt állítja, hogy a stúdió a 6 milliárd dolláros bevétel után elmulasztott jogdíjat fizetni nekik, ezért most 150 millió dollárt (mintegy 27 milliárd forintot) követelnek.
febr. 13
7:39
Birtokukba vették a Columbus kutatómodult az űrhajósok (Gondola)
Birtokukba vették kedden a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) csatolt Columbus kutatómodult az űrhajósok. Az európai gyártmányú űrlaboratóriumba elsőként Léopold Eyharts francia asztronauta kúszott át,...
febr. 13
7:39
Túszul ejtették a pakisztáni nukleáris hatóságok két munkatársát (HírTV)
A BBC információi szerint maszkos fegyveresek ejtették túszul a Pakisztáni Atomenergia-Ügynökség két technikusát az ország északi részén, az afgán határ közelében. Állítólag azon a napon rabolták el őket, amikor az Afganisztánba akkreditált pakisztáni nagykövetnek is nyoma veszett.
febr. 13
7:44
Mesékkel tanítják a biztonságos nethasználatra a gyerekeket - próbálja ki Ön is! (Infostart)
Immár magyarul is elérhető az az Európa Tanács megbízásából kifejlesztett játék, mely a gyermekeket próbálja megtanítani az internet biztonságos használatára.
febr. 13
7:44
Ausztrália: beterjesztették az őslakosoknak szóló bocsánatkérési indítványt (Gondola)
Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök szerdán beterjesztette a canberrai parlamentben az őslakosoknak szóló ünnepélyes bocsánatkérés indítványát azokért az igazságtalanságokért, amelyeket 1910-1970...
febr. 13
7:48
A hiány jövőre már jó (Piac és Profit)
Egyetértettek az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon az Európai Bizottságnak azzal az értékelésével, hogy a magyar konvergenciaprogramban lefektetett hiánycsökkentési célok teljesíthetők, és Magyarország deficitje jövőre a hazai össztermékhez képest 3 százalékos szint közelébe szorítható.
febr. 13
7:50
Szerbia az ENSZ BT sürgős összehívását kéri Koszovó ügyében (Gondola)
Szerbia az ENSZ Biztonsági Tanács sürgős összehívását kéri a koszovói függetlenség várható kikiáltása miatt. Belgrád azt szeretné, ha a BT-ben csütörtökön megvitatnák Koszovó ügyét. Pavle...
febr. 13
7:50
Obama ismét maga mögé utasította Clintont (HírTV)
Barack Obama megelőzte Hillary Clintont, miután három helyen is nyert a keddi előválasztási fordulóban. A demokrata szenátor az amerikai fővárosban, Washingtonban a szavazatok 75 százalékát szerezte meg. Így Obamának 1210 elektori szavazata van, míg Hillary Clintonnak 1188.
febr. 13
7:55
Németh az orosz titkosszolgálat és Laborc kapcsolatáról (Infostart)
A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint önmagában az a tény is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal élén olyan személy áll, aki korábban hat évet töltött a KGB akadémiáján. Németh Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az orosz titkosszolgálatnak így a mai napig lehetnek információi Laborc Sándorról. Hozzátette: Magyarország szempontjából…
febr. 13
7:55
Riasztóval a fiatalok ellen (Gondola)
Már 3500 bolt, pályaudvar vagy egyéb létesítmény használ gyerekriasztót Nagy-Britanniában, olyan hangkibocsájtót, amely elűzi a randalírozó ifjakat. A készülék magas frekvencián sugározza a...
febr. 13
7:56
Mire használjuk a Gripeneket? (Privátbankár)
A Gripen-flotta több mint kétszáz milliárd forintba került, ám kérdéses, mire lehet használni a tizennégy vadászrepülőt - írta szerdán a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó biztonságpolitikai elemző, De...
febr. 13
8:01
Ma tartja országértékelőjét Orbán Viktor (Gondola)
Ma délután tartja országértélését Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki 1999 óta most tizedszer értékeli az előző év eseményeit. A pártelnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére...
febr. 13
8:06
Az aktív korúak kétharmada nem készül a nyugdíjas évekre (Gondola)
A magyar lakosság aktív korú népességének mintegy kétharmada, hozzávetőleg 6,8 millió állampolgár egyáltalán nem, vagy alig készül tudatosan nyugdíjas korára, a megkérdezettek kétharmada még a...
febr. 13
8:07
Börtönbüntetést szabtak ki a chilei tenorra (HírTV)
Nemi erőszak vádjával két év börtönre ítélte egy svéd bíróság a chilei Ernesto „Tito” Beltran operaénekest. Az 1986 óta Svédországban élő chilei tenor a bíróság szerint egy másik énekes 1999-es koncertturnéja alatt megerőszakolta kollégája 18 éves dadusát.
febr. 13
8:12
Ma folytatódnak az egyeztetések a vasutasok követeléseiről (Gondola)
Folytatódnak az egyeztetések ma a vasutasok követeléseiről a Vasúti Dolgozók Szabad Szervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt., valamint a szakszervezet és a MÁV-START Zrt. között, miután a szakszervezet és...
febr. 13
8:17
Elnöki szakállnövesztő verseny (Gondola)
Elnöki szakállnövesztő verseny vette kezdetét egy ohiói városban, Delaware-ban. Nem elnökök indultak rajta, hanem egyszerű polgárok. A viadal attól elnöki, hogy egy amerikai elnök szakálla az...
febr. 13
8:18
Horváth leállítaná a tb-mentő népszavazást (HírTV)
Levélben szólította fel a népszavazási kezdeményezés leállítására az Albert-házaspárt az egészségügyi miniszter, még a privatizációs törvény hétfői újraszavazása előtt. Horváth Ágnes szerint a referendum úgysem befolyásolja a megszavazandó törvényt. Albert Zsolt és a civil szervezetek nem függesztik fel a gyűjtést.
febr. 13
8:19
Kóka János szűzbeszéde (Gondola)
Lássuk világosan: a Fidesz népszavazási kampánya romlott árut akar újracsomagolni! Ez a romlott, lejárt szavatosságú áru pedig maga a szocializmus, a szocializmus programja, a szocializmus ígérete és a szocializmus hazugságai. A népszavazás ugyanis a liberálisok meggyőződése szerint a szocializmusról szól.
febr. 13
8:21
Szőke András tört-zúzott (Blikk)
Hiába keresték a kölcsönzőben az új filmjüket
febr. 13
8:23
Magyar Hírlap: Zuschlag vallomást tett (Gondola)
Zuschlag János részletes, feltáró, önmagára nézve is terhelő vallomást tett kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen - írta szerdai számában a Magyar Hírlap. Az MSZP volt országgyűlési...
febr. 13
8:23
Mit kezdjünk a Gripenekkel? (Blikk)
febr. 13
8:23
Két mázsányi könnyebbség (Blikk)
A kilencven kilót leadó István nyerte a versenyt
febr. 13
8:25
Titánia lovagjai I. - Rudolf trónörökös, a reményvesztett imádó (Gondola)
2008-ban ünnepeljük Rudolf trónörökös születésének 150. évfordulóját. E jeles alkalomra emlékezve a gödöllői kastélyban 2008. június 5-én időszaki kiállítást rendeznek a fiatalon elhunyt trónörökös tiszteletére.
febr. 13
8:27
"Az egérláb speciális adalék a konzervben" (Infostart)
Egeret talált a kenyerébe sütve egy nő Csehországban.
febr. 13
8:28
Eltűnő szigetek (Gondola)
A kutatók szerint az események láncolatát ki lehet számítani: a globális felmelegedés következtében olvad a sarki jég, emelkedik az óceánok szintje, ez pedig elkerülhetetlenül oda vezet, hogy...
febr. 13
8:29
Alig csalnak az evások (Privátbankár)
Az evások nem okoznak túl sok problémát az adóhatóságnak - írta szerdai számában a Napi Gazdaság annak apropóján, hogy az evásoknak - más adózói csoportokkal egyetemben - péntekig kell vallaniuk taval...
febr. 13
8:29
SZDSZ elnökválasztás: feljelentést fontolgat Köteles (+videó) (HírTV)
Feljelentést fontolgat saját pártja ellen az elnökválasztási csalásról nyilatkozó SZDSZ-tag. Köteles Péter közben vállalta a nyilvánosságot és fenntartja a véleményét, mely szerint úgy nyerhetett Kóka János a tavalyi elnökválasztáson, hogy több küldött aláírását meghamisították.
febr. 13
8:29
Előrehozott választások Malajziában (Kripto Akadémia)
A malajziai miniszterelnök feloszlatta szerdán a parlamentet, és bejelentette, hogy előre hozott választásokat tartanak a délkelet-ázsiai országban.
febr. 13
8:34
Újabb sikeres pakisztáni kísérlet atomtöltettel felszerelhető rakétával (Gondola)
Pakisztán újabb sikeres kísérletet hajtott végre szerdán egy atomtöltet célba juttatására is alkalmas, rövid hatótávolságú rakétával, az ország védelmi képessége erősítése keretében - jelentette be...
febr. 13
8:34
Összeállt a PEN 2008 zenei programja (HírTV)
Minden PEN-ek legerősebb zenei összeállítását kínálja a Pécsi Egyetemi Napok 2008-as programja, amely egyben idén a térség legnagyobb és legszínvonalasabb egyetemi fesztiváljának ígérkezik.
febr. 13
8:36
Zuschlag mindent bevallott? (Gondola)
A Magyar Hírlap szerint részletes és magára nézve is terhelő vallomást tett Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen. Részletek – egyelőre – nem szivárogtak ki. Elviszi a balhét?
febr. 13
8:36
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Ma reggel 26 pipes sávban mozgott az EUR-USD árfolyama, 1,4561 és 1,4587 között, némi csökkenö tendenciával. A kereskedök szerint az 1,4600-os és az 1,4616-os érték korlátozhatja felfelé a piacot, ezért erös ellenállásként funkcionálnak. Az ázsiai nyitáskor nyomás alá került az USD-JPY, és visszaesett 107,38-ról 107,02-re. Eddig a kerek 107-es érték fölött maradt az árfolyam. A devizapár…
febr. 13
8:37
Gyöngysor segíti a teherbeesést (Vital)
tovább
febr. 13
8:38
Ismét felveszik a tollat a forgatókönyvírók (HírTV)
Szerdától újra felveszik a tollat az amerikai forgatókönyvírók, miután kedden több mint 90 százalékuk arra szavazott Los Angelesben és New Yorkban, hogy befejezzék a több mint három hónapja tartó munkabeszüntetést - közölte az Amerikai Írók Céhe (WGA).
febr. 13
8:39
Hátrébb húzták a kordont a Kossuth téren (Infostart)
Visszaállította az eredeti helyére a budapesti Kossuth téren korábban felállított kordonokat a rendőrség.
febr. 13
8:39
Háromszor több pénzt költünk, ha rossz a kedvünk (Vital)
tovább
febr. 13
8:40
Fejre állt egy autó Pilisvörösvár közelében (HírTV)
Az árokba zuhant, s fejtetőn állt meg egy autó a 10-es főúton, Pilisvörösvár közelében. A baleset kedden éjjel 11 óra körül történt a főút Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti szakaszán: eddig tisztázatlan okból letért az útról, majd a szemközti oldali árokba zuhant egy autó.
febr. 13
8:47
Irány Románia? (Piac és Profit)
Megjelent a Piac és Profit Magazin februári száma. A tartalomból: "Kapunyitás az átjáróházban" - a schengeni csatlakozásról, "Az ember csak egy epizód?" - összeállítás a klímaváltozásról, "Irány Románia?" - magyar tőkeexport keletre, "Párhuzamos világaink" - Czirják Sándor a pénzügyi rendszer ingatagságáról, "A versenyképesség záloga" Kovács Zoltán az informatikáról.
febr. 13
8:49
Cseh Tamás: "Nehéz az érzelmekkel mit kezdeni" (Infostart)
Hosszú idő után jelent meg újra a rajongók előtt Cseh Tamás, aki kedd este dedikálta a nemrég megjelent Beszélgetőkönyvet a Ráday utcai Paperwall Galériában. A művész az InfoRádiónak elmondta: az ősszel talán ismét színpadra állhat.
febr. 13
8:50
Éjjel elbontották a kordon egy részét (Privátbankár)
A rendőrség szerdára virradóra elbontotta a Parlament körüli kordon egy részét - közölte Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője az MTI-vel. Dobozi József, a Köztársasági Őrezred parancsnoka ...
febr. 13
8:50
A malajziai kormányfő feloszlatta a parlamentet (Gondola)
A malajziai miniszterelnök feloszlatta szerdán a parlamentet, és bejelentette, hogy előre hozott választásokat tartanak a délkelet-ázsiai országban. Abdullah Ahmad Badawi kormányfő...
febr. 13
8:50
Kerékpárját toló férfit gázoltak el Borsodban (Blikk)
febr. 13
8:51
Fejre állt egy autó Pilisvörösvár közelében (HírTV)
Az árokba zuhant, s fejtetőn állt meg egy autó a 10-es főúton, Pilisvörösvár közelében. A baleset kedden éjjel 11 óra körül történt a főút Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti szakaszán: eddig tisztázatlan okból letért az útról, majd a szemközti oldali árokba zuhant egy autó.
febr. 13
8:51
Elképzelhető, hogy eredeti helyére kerül vissza a kordon (Alternatív Energia)
A rendőrség szerdára virradóra elbontotta a Parlament körüli kordon egy részét - közölte Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője.

Keresés