Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem ad ki állásfoglalást a Fidesz kormánykampányt sérelmező beadványára; a testület kedd esti ülésén ugyanakkor többen úgy vélték, a kérelem kifogásként elbírálható lenne. A Fidesz szerint a testület döntése "borítékolható volt".
Sárközy Tamás jogászprofesszor a miniszterelnök tanácsadója lett - jelentette be a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta, a korábbi kormánybiztos elfogadta Gyurcsány Ferenc felkérését, de a Corvinus Egyetem alkalmazásában marad hivatalosan. A jogászprofesszor ezzel szemben azt mondja, semmilyen felkérést nem kapott, eddig is adott tanácsokat, ez után is fog, de változás nincs.
Szerződésének a felbontását kezdeményezte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Szakállamtitkársággal az egyik külső szakértői cég. A Digital Natives ezentúl nem vállal tanulmánykészítési feladatot a kormányzati szektorban, mert nem akarja a "politika oltárán feláldozni a jó hírnevét".
Érdekes döntést hoztak a tajvani hatóságok, miután közölték: a jövőben egynél többször nem szerepelhet a 4-es számjegy a tajvani személyi igazolványokban. A helyi hiedelem szerint ugyanis a négyesek balszerencsét hoznak.
Nagy sikerű koncertet adott Bartók és Kodály inspirálta művekből Londonban, a Magyar Kulturális Központban hétfő este Laurence Roman, magyar szülőktől származó, de már Angliában született komponista.
Sürgősen kórházba szállították Lenny Kravitzot, miután súlyos hörghurutot állapítottak meg nála. Az amerikai gitáros-énekesnek nem ez az első légúti megbetegedése az elmúlt hetekben, állapota pedig aggasztóan romlott.
Az Oscar-díjra jelölt rendező, Julian Schnabel a hírek szerint rendkívül boldog, hogy fia a pletykák szerint Elle Macpherson ausztrál szupermodellel randevúzgat. A rendezőt még az sem zavarja, hogy a modell 44 éves, míg fia csak 21.
A 33 települést felölelő, 194 tagból álló Dél-balatoni Helyi Közösség úgy határozott, hogy nonprofit zártkörű részvénytársaságként pályáz a Leader-program forrásaira, sikeressége esetén mintegy másfél milliárd fejlesztési pénzhez juttatva a térséget - mondta a közösség képviselője, Kollmann Gergely kedden Buzsákon sajtótájékoztatóján.
Cuba Gooding Jr. 1997-ben emlékezetes előadással lepte meg a tévékészülékek előtt ülő százmilliókat. A Jerry Maguire - A nagy hátraarc című filmben nyújtott alakításáért A legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját elnyerő színész ugyanis gyakorlatilag képtelen volt abbahagyni az ünneplést.
A túl súlyos keblei okozta hátpanaszok miatt elhalasztotta február 28-tól tervezett turnéját a nagy melleiről, nagy hangjáról és széles mosolyáról ismert Dolly Parton amerikai countryénekes, dalszerző és színésznő.
Rövid időre őrizetbe vették Thomas Kostopoulost és Ryan OÍByrnet, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Montreal Canadiens két játékosát. A gyanú szerint utóbbi ellopta egy nő pénztárcáját egy tampai éjszakai szórakozóhelyen, míg társa nem volt hajlandó magát alávetni a rendőri intézkedésnek.
A Vértes Volán 160 buszvezetője kártérítési pert indít a társaság ellen jogszerűtlen bérelvonások és munkaidejük kedvezőtlen módosítása miatt. A cég vezérigazgatójához eljuttatott levelükben azt állítják, hogy túlfogyasztás aláírására kötelezték őket, menetleveleket kellett hamisítaniuk, s ellenőrök fenyegetik, zsarolják őket kirúgással, ha nem követik el a szabálytalanságokat.
Az egyháznak ki kell nyilvánítania a véleményét társadalmi kérdésekben, de meg kell húznia szerepvállalásának határát - hangoztatta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a kedden Budapesten tartott évértékelő sajtóbeszélgetésen.
Robert Zollitsch freiburgi érseket választották meg a Német Katolikus Püspöki Konferencia új elnökének. Elődje, Karl Lehmann egészségügyi okok miatt mondott le. A 69 éves főpap megválasztása nem meglepezés, hiszen Reinhard Marx müncheni érsek mellett ő számított favoritnak. Zollitschot - elődjéhez hasonlóan - az egyház liberális vonalához sorolják. Olyannira, hogy a papi nőtlenség dogmájával sem…
A hét közepén a jelek szerint visszatérhetnek munkájukhoz a hollywoodi forgatókönyvírók, miután az őket képviselő Amerikai Írók Céhe (WGA) arra kérte tagjait, hogy szavazzák meg a szervezet és a stúdiók között létrejött megállapodást. De kik állnak a megegyezés hátterében?
Fagylalt-, jégkrém-, virág- és könyvárusítási kérelmekkel is foglalkozott kedden a Fővárosi Közgyűlés Kiemelt Fejlesztések Bizottsága, amely a decemberben elfogadott új fővárosi szabályozás alapján egyetértési jogkörrel rendelkezik a többmilliárd forintos kiemelt fejlesztések területét érintő közterület-használati kérelmeknél.
Kínából előkerült egy apró, görbeujjú, fogatlan repülő dinoszaurusz kövülete. A repülő életmódot folytató ősi gerincesek kövületei igen ritkák, a lelet pedig annyira kicsi, hogy kezdetben fiókának hitték a kutatók.
Francois Nicoullaud volt budapesti francia nagykövet, a Párizsi Magyar Intézet Baráti Körének új elnöke adta át a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi disszertációk szerzőinek immár negyedszer odaítélt Prix Hungarica díjat hétfőn a Párizsi Magyar Intézetben (PMI).
A testsúlycsökkentő gyógyszerek fölírására 2006-ban egymillió receptnél több fogyott az Egyesült Királyságban. A fogyasztószerek rendelése 1999-től a nyolcszorosára nőtt, írja az angol egészségbiztosító most megjelent, 222 oldal terjedelmű tanulmánya.
Vlagyimir Putyin orosz elnök részt vesz a NATO bukaresti csúcsértekezletén - jelentette be kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség idézte a genfi látogatáson tartózkodó minisztert, aki szerint Putyin elfogadta a meghívást az április elején tartandó NATO-csúcsra. "Ez újfent megerősíti azt a tényt, hogy Oroszország bármilyen kérdésben kész a párbeszédre" -…
Mégsem indul az egyik párizsi kerület polgármesteri posztjáért Nicolas Sarkozy francia elnök szóvivője, miután az államfő fia ellene fordult. Egyes találgatások szerint a pálfordulás oka nem más, mint hogy a 21 éves Jean Sarkozy magának akarja a posztot. Nem ez lenne az első eset a történelemben, 1983-ban például egy bizonyos Nicolas Sarkozy hasonló előzmények után lett ugyanezen párizsi városrész…
Az Országos Választási Bizottság (OVB) kedd esti ülésén átadta a berlini külképviseleten leadott szavazatot az illetékes fővárosi választási bizottság képviselőjének. A vasárnap a Budapest 15. számú választókerületében megtartott időközi parlamenti választásra érkezett egyetlen külképviseleti voks már nem befolyásolja az eredményt, ugyanis Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje nagy arányban nyert.
Olyan krónikus bajokkal is, mint a szívbetegség, vagy a cukorbetegség megérhetjük a századik születésnapunkat - állítják amerikai tudósok. A kutatók szerint a nők jobban alkalmazkodnak a magas kor támasztotta követelményekhez, ám a férfiak átlagosan jobb állapotban vannak.
Három gyalogost sodort el a járdán egy autó Budapesten, a III. kerületi Kolosy térnél kedden délután, miután összeütközött egy másik személygépkocsival - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Oroszországban virágzik az online szexszolgáltatás: Szentpéterváron száznál is több ilyen stúdió működik, de minden városban akad legkevesebb egy-két ilyen vállalakozás. Akad, amelyikben akár 20-30 lány is dolgozik.
Rekordszámú, majdnem 60 millió olcsó DVD-film került a cseh piacra tavaly a különféle újságok mellékleteként. A kiadók ebből származó nyeresége mintegy 873 millió korona volt, ami 200 millióval több, mint amennyit az új DVD-filmek önálló forgalmazása hozott - közölte kedden Prágában a cseh kiadókat és a forgalmazókat tömörítő DVD Group.
A kormány roadshow-t tervez több európai országban. A nemzetközi befektetőket így tájékoztatják majd az üzleti lehetőségekről. Első körben megvizsgálják a jelentkezők alkalmasságát, a második fordulóban pedig nyilvános licit kezdődik.
Újra egyesítik erőiket az állatvédő szervezetek annak érdekében, hogy megértessék a tenyésztőkkel és kereskedőkkel: felesleges a levágásra ítélt lovakat, birkákat vagy csirkéket hosszú utazásnak kitenni, érdemesebb lenne inkább a már feldolgozott húsukat szállítani.
Országossá, sőt több határon túli magyar értelmiségi csatlakozásával immár nemzetközivé terebélyesedett a tervezett debreceni Wass Albert-szobor felállítása elleni tiltakozás, az MTI tudósítójának információi szerint a város polgármesteréhez írt, interneten körözött levelet kedden már több mint száz értelmiségi írta alá.
Florence Hartmann, a hágai nemzetközi törvényszék egykori főügyészének szóvivője volt hétfőn az első vendég az Európai Kulturális Intézetek Egyesülete (EUNIC) brüsszeli klubjában, amely a magyar intézetben ezzel kezdte meg működését.
A társasági adó szabályozása jelentősen befolyásolja a társaságalapítási kedvet minden országban. Az adókulcsok országonként változnak. Romániában kedvezményekkel együtt 2,5 százalékosra is csökkenhet a fizetendő adó. Milyen kedvezményeket és kulcsokat fizetnek társasági adó néven a szomszédos országban? Összefoglaltuk.
Fél év után fogták el a szegedi nyomozók azt a férfit, aki a gyanú szerint még tavaly nyáron 16 millió forintot rabolt el egy külfölditől az M5-ös autópálya egyik pihenőhelyén - értesült a HavariaPress.
Szili Katalin szerint Tom Lantos halálával nem csak családja, de a demokratikus társadalmak is pótolhatatlan veszteséget szenvedtek; a házelnök erről a hétfőn elhunyt magyar származású amerikai politikus özvegyének küldött gyásztáviratában írt.