A "Közép-kelet európai bankok: jó okkal olcsó" címmel 2008. november 5-én megjelent, a Morgan Stanley befektetési bank munkatársai által készített szektorelemzés kapcsán Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2008. november 6-án piacfelügyeleti eljárást indított.
Alig több, mint 10 hónap múlva a gyorsaságimotoros-vb mezőnye száguld majd végig a Sávoly mellett épülő Balatonringen. Az alapkőletétel tegnap megtörtént, s a tulajdonosok – legalábbis a spanyol fél – optimisták, mindennel elkészülnek a szeptember 20-i futamra.
Szerda óta haladja meg az egészségügyi határértéket a fővárosi levegőben a szálló por koncentrációja, és a helyzet azóta csak romlik - mondta az InfoRádiónak Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet megbízott főigazgató-helyettese. Ha csak a nagytétényi mérőállomáson az elmúlt 24 órában mért adatokat néznénk, már el lehetnek rendelni a szmogriadót, a város más pontjain azonban ennyire…
Tíz nappal az ellenzéki szocialista párt főtitkárválasztó kongresszusa előtt hatalmas meglepetést okozott, hogy a párttagok körében szervezett előzetes szavazáson a 2005-ös elnökválasztásokon alulmaradt Ségolene Royal programja kapta a legtöbb voksot.
Nem jutottak közös megállapodásra a parlamenti pártok képviselői költségtérítésük megadóztatásáról az ötpárti egyeztetésen. Lendvai Ildikó azt mondta, az MSZP az adómentes költségtérítés...
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) a nyáron közzétett munkadíjak után most azt kutatta, mennyiből lehet kihozni egy átlagos kampányt. Mennyit ér a stratégia? Mennyit a kreatív koncepció? Mennyiért veri a billentyűt a médiatervező és az asszisztens?
Egészséges társadalom tudás-elit nélkül nem létezik. A megszerzett tudáson és a tehetség kibontakozásán alapuló elitre szüksége van Magyarországnak - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Kiemelt szakkollégiumok az egyetemi tehetséggondozásban című konferencia nyitóelőadásán.
A nettó eredmény szintjén a vártnál nagyobb veszteségről számolhatott be a Ford percekkel ezelőtt közzétett gyorsjelentésében, a bevétel tekintetében azonban felülteljesítette a konszenzust a cég. Az...
A Fidesz azt kéri, hozzák nyilvánosságra az Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés teljes szövegét - közölte Varga Mihály, a párt alelnöke. Mint mondta, ha nyilvánosságra hozzák, mindenki...
Elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint úgy megverte saját testvérét komádi házában, hogy az belehalt sérüléseibe - értesült a HavariaPress.
A Fidesz szerint a kormány a "brutális megszorítások" idején is hazug kampányokra költi az emberek pénzét; Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján egy napilapban megjelent hirdetést kifogásolt.
Amióta emberi civilizáció létezik, vagyis az elmúlt 5 ezer év alatt sosem volt a Földön olyan hirtelen felmelegedés, mint az utóbbi 50 évben. Ezt a New York állambeli Cornell Egyetem kutatói állapították meg az Atlanti-óceán északi vizeinek ökoszisztémáit tanulmányozva.
Idén immáron ötödször nyitja meg kapuit hazánk legnagyobb HR menedzsment szakkiállítása, a Personal Hungary. A tavaly több mint 1800 látogatót vonzó rendezvényen ezúttal 110 kiállító, több mint 35 szakmai előadás, számos vitafórum és gyakorlati megoldásokat feldolgozó workshop várja a humánerőforrás szakembereket.
A Nógrád megyei Ipolytarnócot ért júliusi és augusztusi viharkárok óta az önkormányzat a mai napig nem kapta meg a megítélt vis maior támogatást; a helyreállítás különböző szervezetek és...
Ezentúl már szabadon járhat-kelhet Budapesten Tasnádi Péter, a bíróság ugyanis a korábbi házi őrizetét úgynevezett lakhelyelhagyási tilalommá enyhítette.
A Nógrád megyei Ipolytarnócot ért júliusi és augusztusi viharkárok óta az önkormányzat a mai napig nem kapta meg a megítélt vis maior támogatást; a helyreállítás különböző szervezetek és magánszemélyek segítségével történik - közölte az MTI-vel pénteken a polgármester.
A gazdaság recesszióba süllyedésének enyhítése érdekében jövőre összesen 500 bázispontos magyar jegybanki kamatvágásra számít a Merrill Lynch - derül ki a bank legfrissebb, ma közzétett heti...
Szigorított az Euro NCAP (európai független közlekedésbiztonsági szervezet) az új autók tesztelése során alkalmazott feltételrendszeren. A legfontosabb változás, hogy az ötcsillagos minősítéshez kötelező lesz a menetstabilizátor (ESP). A szabályok módosítása újabb lendületet ad az aktív biztonsági eszközök fejlesztésének, melyek rövidesen már alapfelszereltségnek fognak számítani....
A multiplex pályázatokat megnyert Antenna Hungária és a Danubius Rádió megkezdték a tárgyalásokat a földi digitális rádió műsorszóró hálózatra való felkerülés feltételeiről. Ehhez a Danubius a jelenlegi analóg FM csatornán meglévő szolgáltatásának fenntartása mellett csatlakozna. Az Antenna Hungária 2008. december 1-jén indítja el digitális rádiós szolgáltatását, DAB+ formátumban. A próbasugárzás…
Magyarellenes provokáció történt péntekre virradóra a vajdasági Temerinben; ismeretlenek több házra nagy fekete betűkkel a magyarokat halállal fenyegető feliratokat mázoltak. Az Újvidékhez közeli...
A budapesti légszennyezettség miatt 25 százalékkal csökkentette a Rákospalotai Szemétégető kapacitását a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF). Ezzel pedig eleget tettek a Fővárosi Önkormányzat csütörtöki kérésének - mondta el a Független Hírügynökségnek Horti Zsófia, az FKF szóvivője. Hozzátette, hogy a négy kazán közül egyet helyeztek üzemen kívül, de ez nem okoz majd semmiféle fennakadást a…
Így derékig az őszben lázasan kutatunk a szezonális depressziót gyógyító megoldások után, és a kanapén ülve Star Warsra jégkrémezés mellett az egyetlen lehetőség az izzadtra-szakadtra táncolás.
A valaha készített egyik legkisebb napelemet mutatták be amerikai kutatók, melyről az is kiderült, hogy szerves anyaga szinte bármely felületre felvihető fedőrétegként. Eddig 11 volt feszültséget...
Kipróbáltuk az Asus, az MSI, az Acer, a HP és a Fujitsu Siemens olcsó laptopját, hogy megtudjuk, melyik a legjobb. Érezni, hogy az Asus a legtapasztaltabb a mezőnyben.
A 600 milliárd forintos bankmentő csomag feltételei Felcsuti Péter szerint olyan kőkemények, hogy meglepő volna, ha sok jelentkező lenne a hitelkeretre
Veres János pénzügyminiszter és Simor András nyilvánosságra hozta a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kapcsolatos megállapodás részleteit. A 14 oldalas dokumentumban a már korábban beharangozott bérbefagyasztást, a 13. illetmény megvonását, és a 13. havi nyugdíj szigorítását említették – újabb megszorításokat viszont nem.
Korai szívhalál, fejlődési rendellenesség, tüdőpanaszok - a többi mellett ezek várhatnak azokra az emberekre, akik forgalmas és erősen szennyezett városban élnek. De felvehető a verseny a káros hatásokkal szemben. Az alábbiakban öt olyan tanácsot olvashat, amellyel egyénileg küzdhet a légszennyezettség hatásai ellen.
A járványt letörni sokkal nehezebb és költségesebb, mint megelőzni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken magyar újságíróknak az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezlete előtt, amelyet a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kezelése témájában, a jövő heti washingtoni értekezletre való felkészülés jegyében hívtak össze.
A norvég korona eddig nem profitált az olaj enyhe 2,7 %-os árfolyam-emelkedéséből. A NOK/JPY az előző napi veszteségek közel 50 %-át korrigálta. A jelenlegi erőtlen emelkedés után az elemzők további esésre számítanak. Elképzelhető, hogy az árfolyam ismét teszteli a 13,00-as értéket. A mai napi mélypont alatt stop eladásokat indíthatunk. Erősebb támogatást 13,00-nál találhatunk.…
Nem mindenkinek tetszett az a ruha, amelyet Michelle Obama, a jövendő First Lady viselt november 4-én este azon a gyűlésen, amelyen férje, Barack Obama elnökké választását ünnepelték: a sajtóban és...
Két napnyi csökkenés után végre emelkedett az indiai részvénypiac, a Reliance Industries Ltd. vezetésével, miután néhány befektető kedvező belépési pontokat találtak az elmúlt napok csökkenései után. A Sensex index 230.07 ponttal, 2.4 százalékkal 9,964.29 pontra emelkedett, ezzel a héten mindössze 1.8 százalékot erősödött. Az S&P CNX Nifty index 80.35 pontos, 2.8 százalékos emelkedés után…
Újra üzemi veszteséget jelenthet a Rába a 2008. november 11-én, tőzsdezárás után esedékes gyorsjelentésében az elemzői várakozások szerint, de az árfolyamra inkább az lehet majd nagyobb hatással,...
Zsírleszívás után ébredezett egy 27 éves férfi, amikor rájött, hogy a látogatói csak álcából vittek neki virágot és bonbont, valójában rendőrök, akik őt letartóztatni jöttek - írta a Független Hírügynökség.
A járványt letörni sokkal nehezebb és költségesebb, mint megelőzni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken magyar újságíróknak az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezlete előtt,...
Kemény megfogalmazásokat tartalmaz, sok helyen komoly problémákra hívja fel a figyelmet az a vizsgálati jelentés, amelyet a kisebbségi ombudsman végzett a rendőrség működéséről; a kisebbségi biztos a vizsgálat alapján a rendőri vezetésnek, a rendészeti miniszternek és a kormánynak is számos ajánlást fogalmazott meg - tudta meg az MTI pénteken az országgyűlési biztos hivatalában.
Magyarország egy-két héten belül várja a szlovák információkat, bizonyítékokat és felvételeket a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban - mondta Göncz Kinga külügyminiszter. A kormányszóvivői...
Bár a Mercedes-Benz az első álláshirdetések kiírását 2009-re tervezi, a cég részt vesz a kecskeméti Pályaválasztási Vásáron november 12-13-án, írja a Világgazdaság.
A munkahelyi megfigyelő rendszerek humánus bevezetésében nincs nagy tapasztalatuk a hazai cégeknek, a legtöbben csak elrettentésként használják, ahelyett hogy munkaszervezési kérdésekre keresnék meg a válaszokat vele (ki mennyire leterhelt, miben kéne továbbfejleszteni stb.). Pedig megfelelő hozzáállással a dolgozók is könnyebben elfogadnák a folyamatos ellenőrzést, különösen ha kompenzálják őket…